Ókovács Szilveszter

címke rss

Magyar Nemzet: Közpénzből fizették Duna-Tv-s vezetők magánorvosi szolgáltatásait

A Duna Tv korábbi elnöke és gazdasági igazgatója magánorvosi ellátásait a televízió költségvetéséből fedezték. A Magyar Nemzet birtokába került szerződés szerint a jogosultak listáján vannak a vezetők feleségei is, a hároméves ellátás 8 millió forintba került a televíziónak.

Feljelentés a Duna Tv-nél egy 8 milliós szűrővizsgálat miatt

Archívum2010.12.20, 10:36

Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió egy hónapja kinevezett vezérigazgatója azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy hétfőn feljelentést tesz a társaságnál tapasztalt, 8 milliós magánklinika-szerződés miatt. Egy másik ügyben a tévénél egy vezető 53 millió forintot kapott lelépti díjként, pedig maradt a cégnél.

Magyar Nemzet: Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a Duna Tv-nél

Archívum2011.01.14, 07:05

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a Duna Tv és egy magánklinika közötti szerződés miatt a Magyar Nemzet információja szerint. A szerződés alapján közpénzből fizettek ki 8 millió forintot a tévé korábbi vezetőinek magánorvosi ellátásáért. Az ügyben az új vezérigazgató tett feljelentést.

Ókovács Szilveszter: Csaknem egymilliárd forint a kanálisba kerülhetett

Archívum2011.11.16, 09:46

A Duna TV új vezérigazgatója szerint 2010-ben közel egymilliárd forint tűnt el a csatornánál, egy ügyben már hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség, de az ötvenmilliós végielégítéseket és az el sem készült, de kifizetett tévésorozatok ügyét sem hagyják annyiban. Korábbi munkahelyéről, a Hír TV-től két szerkesztőt hozott új munkahelyére, ők fontos feladatokat kaptak, intendánsok lettek. Egy éven belül megduplázná a hazai nézettséget, a magyaroszági nézők igényeire pedig jobban odafigyelnek eztán. Ókovács sem tudja még, mennyiből gazdálkodhat a két csatorna, de 12 milliárdot remél - és elmeséli azt is, hogyan volt az, amikor fellbukkant ...

A Duna Tv főnökét nevezik ki az Operaház élére

Archívum2011.08.23, 10:32

A jelenleg a Duna Tv vezérigazgatójaként dolgozó Ókovács Szilveszter kerül az Operaház élére kormánybiztosi tisztségben. Az intézmény vezetőjének kinevezéséről korábban konfliktus robbant ki a miniszterelnök és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter között.

Átnyúlt az Opera-ütközetbe belefáradt minisztere felett Orbán

Archívum2011.08.25, 11:14

Sokáig halogatta az Operaház vezetőjének kinevezése körüli konfliktus rendezését Orbán Viktor, és végül egy olyan megoldást választott, amellyel megkerülte a formálisan az intézmény felügyeletét ellátó miniszterét. Az Ókovács Szilvesztert az intézmény élére emelő Orbán egy kormányzati forrás szerint azért nyúlt bele közvetlenül a személyi döntésbe, mert fontosnak tartja az Operaházat, amelynek közönségében "a politikára is hatást gyakorló, befolyásos rétegek vannak".

A pirostelefonos korszak végét ígéri az Operaház új főnöke - Ókovács Szilveszter a Heti Válasznak

Archívum2011.08.25, 12:20

A legjobbakat alkalmazná a rábízott társulatban Ókovács Szilveszter, régi barátságokra vagy új tekintélyekre hivatkozva pedig nála senki nem kap munkát vagy szerepet - mondta az Operaház augusztusban kinevezett főigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban. Az Erkel Színházat is felébresztené hibernált állapotából.

Lemondott operaházi fő-zeneigazgatói posztjáról Győriványi Ráth György

Archívum2011.09.02, 13:06

Tizenegy hónap után visszaadta megbízását a Magyar Állami Operaház megbízott fő-zeneigazgatója. Győriványi Ráth György eddigi posztjára pályázatot ír ki a múlt héten kinevezett Ókovács Szilveszter kormánybiztos.

"A sznobéria az Operaház presztízsét mutatja" - interjú Ókovács Szilveszter operaigazgatóval

Archívum2011.09.08, 14:10

Régen Kiss-rajongó volt, most az Operaház felvirágoztatása vár Ókovács Szilveszterre, aki közvetlenül Orbán Viktornak felelve végzi a munkáját. Az új főigazgató az [origo]-nak adott interjújában beszélt arról, hogyan emelné világszínvonalra az Operaházat, de szó esett arról is, hogy miért vásárol vasalást nem igénylő ingeket, illetve mit hallgat a kocsijában reggelente.

Ókovács Szilveszter viszonválasza Gulyás Márton olvasói levelére

Archívum2011.09.20, 16:01

Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánybiztosának viszonválasza Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetőjének olvasói levelére, amelyet Gulyás az [origo] Ókováccsal készített interjúja után írt. A szöveget az alábbiakban teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

Előző
Következő