nyugdíjas
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Pert vesztett a zsebszerződéses nyugdíjas
A Zalaegerszegi Városi Bíróság elutasította annak a nyugdíjasnak a keresetét, aki azt állítja, hogy tudta nélkül játszották át osztrák kézre a földterületét. Ez az egyetlen peres eljárás, ami Orbán Viktor felhívására indult a zsebszerződések felszámolására.
Baltával ölt a nyugdíjas
Őrizetbe vették azt a 79 éves kunmadarasi férfit, aki vasárnap délelőtt egy baltával ütötte agyon 74 éves főbérlőnőjét.
- címkék:
- nyugdíjas
- balta
- Címkefelhő »
Nyugdíjasok háborúja a dégi pihenőparkban
Már csak az állam segítségében bíznak a Fejér megyei Dégen található, nehéz anyagi helyzetbe került pihenőpark fenntartói. A közel negyven nyugdíjasnak - köztük beteg embereknek - otthont adó magánpark azonban a hatályos jogszabály szerint nem kaphat állami támogatást. Néhány idős lakó veszélyben érzi magát, mások ugyanakkor továbbra is elégedettek, és kitartanak a vezetőség mellett. Az anyagi problémák mellett így a nyugdíjasok között húzódó mély konfliktusok is megterhelik a nehéz helyzetbe került közösség életét. Az [origo] munkatársai a helyszínen tájékozódtak a kialakult helyzetről.
Egyheti kiegészítő nyugdíj 2003-ban
Jövőre megkezdődik a 13. havi nyugdíjak első részletének folyósítása, ami az első évben egyheti többletjárandóságot jelent a nyugdíjasoknak. A teljes egyhavi plusz-nyugdíjat 2006-tól kapnák a nyugdíjasok - írja szombati számában a Népszabadság.
2. fejezet: Személyek szabad mozgása
A személyek szabad mozgásánál az alapvető kérdés: a csatlakozás után mennyivel könnyebben léphetjük át az ország nyugati határait, és mennyivel könnyebben élhetünk az EU-tagállamokban - akár turistaként rövid időre, akár munkavállalóként, egyéni vállalkozóként, tanulóként vagy nyugdíjasként hosszabb időre?
Nyugdíjassziget a Diáksziget mintájára
Háromnapos fesztivált szervez nyugdíjasoknak nyár végére az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium. A Diáksziget mintáján alapuló rendezvényt a Margit-szigetre szánják idősek számára kikapcsolódást jelentő programokkal.
Más EU-államban is felvehető a magyar nyugdíj
A magyar nyugdíjrendszer és a nyugdíjak összege az európai uniós csatlakozás után nem változik, a magyar nyugdíjasoknak azonban lehetőségük lesz arra, hogy - ha ehhez megfelelő jövedelemmel rendelkeznek - akár egy másik tagállamba költözzenek, ilyenkor a járulékukat is az új lakóhelyükre kapják majd.
Szikora Róbert: Még dobban a csikidám-szív!
Hétfőn Szikora Róbert popénekes vendégeskedett az [origo] Társalgójában. A beszélgetésből kiderült, hogy bár hüllőket nem eszik, Robiban még buzog az életerő, s hogy a csikidám, az R-GO stílusának neve az angol shake it upból ered.
Több tízezer külföldi nyugdíjas várható
A pénzügyi tárca számításai szerint, hazánk EU csatlakozása után több tízezer nyugdíjas települhet le Magyarországon, hogy magasabb életszínvonalat teremtsen magának - írja a Napi Gazdaság.
Idős házaspárt gázoltak Hévízen
A sofőr későn vette észre az úton kéz a kézben sétáló nyugdíjasokat. Az idős szegedi pár a helyszínen meghalt.
- címkék:
- Hévíz
- nyugdíjas
- sofőr
- idős házaspár
- Címkefelhő »