nyugdíj

címke rss

Elszállhat a magyar költségvetés egy amerikai nagybank szerint

Gazdaság2010.11.02, 13:42

A válságadók kifutásával és a nyugdíjbevételek elapadásával 2013-tól komoly, 700 milliárd forintos költségvetési lyukkal kell számolni Magyarországon - vélik a Morgan Stanley elemzõi.

A román államfõ nem hirdet ki két kiadásnövelõ jogszabályt

Gazdaság2010.11.02, 13:23

Nem hirdeti ki az alapélelmiszerek esetében bevezetett 5 százalékra csökkentett áfáról, illetve a 2 ezer lejnél kisebb nyugdíjak adómenetessé tételérõl szóló jogaszbályokatat Traian Basescu. A román államfõ valószínûleg azért döntött így, mert a két kiadásnövelõ intézkedést éppen akkor szavazták meg, amikor az IMF Romániában a hitelmegállapodás felülvizsgálatát végezte.

Morgan Stanley: Kockázatosak a magyar nyugdíjlépések

Gazdaság2010.11.01, 11:29

A Morgan Stanley nemzetközi bankcsoport szakértõi szerint bár a magán-nyugdíjpénztári pénzekkel jelentõsen lehetne csökkenteni az államadósságot, ennek ára a nyugdíjreform visszafordítása, ráadásul az átalakítás hosszú távon nem valószínû, hogy életképes lesz.

Nyílt államosítási kísérletet jelentenek Orbán szavai a pénztárszövetség szerint

Gazdaság2010.10.31, 16:36

A kormányfõ kijelentése az emberek megtakarításainak nyílt államosítására tett kísérletként értelmezhetõ a Stabilitás Pénztárszövetség szerint. A magánkasszákat képviselõ szervezet fõtitkára szerint attól, hogy a miniszterelnök ezt szeretné, a magánpénztárak még nem szûnnek meg.

Több tízezres leépítés, kevesebb adó - itt az Orbán-kormány elsõ költségvetése

Gazdaság2010.10.30, 13:37

Az állami szférában 25-30 ezres létszámleépítés lesz jövõre, és a fizetések sem fognak emelkedni a 2011-es költségvetés eredményeként, amelyet szombaton nyújtott be a parlamentnek Matolcsy György gazdasági miniszter. Matolcsy szerint ez a "talpra állás" költségvetése, amellyel jól járnak a családok és a vállalkozások. A tervekben az is szerepel, hogy Magyarország most elõször tartani fogja az EU által is megkövetelt, 3 százalék alatti költségvetési hiányt.

Orbán: Rövid idõ alatt megszûnnek a magán-nyugdíjpénztárak

Gazdaság2010.10.29, 20:55

Rövid idõ alatt kikerülnek a nyugdíjrendszerbõl a magán-nyugdíjpénztárak, a magyar nyugdíjrendszer pedig kétpilléres lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.

Az elfogadott nyugdíjtörvény ellen sztrájkolnak Franciaországban

Nagyvilág2010.10.28, 14:15

Országszerte tiltakozásokat és sztrájkokat tartanak csütörtökön a francia szakszervezetek a nyugdíjtörvény ellen. A nyugdíjkorhatár emelésérõl szóló törvényt szerdán fogadta el a francia nemzetgyûlés.

Sztrájkra készülnek a BBC újságírói

Nagyvilág2010.10.28, 22:41

Sztrájkolni fognak novemberben a BBC újságírói, mert nem tudtak megegyezni nyugdíjukról a munkáltatóval. A munkabeszüntetés kétszer két napig fog tartani, de késõbb további napokra is kiterjedhet.

Intõ példa lehet a kormánynak a szlovák nyugdíjfiaskó

Gazdaság2010.10.28, 15:55

Szlovákiában az utóbbi négy évben kétszer is lehetõvé tették a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy lépjenek vissza az állami rendszerbe, de a biztosítottaknak csak alig több mint tizede hagyta el a kasszákat. Pedig Robert Fico kormánya mindent megtett a sikerért: a már Magyarországon is ismert magánnyugdíj-ellenes érveken túl egy kompromittálónak szánt videófelvételt is bevetettek a második pillér ellen.

Már csak az alkotmánybíróság állhat a francia nyugdíjreform útjába

Nagyvilág2010.10.27, 23:10

Átment a francia törvényhozás alsóházán is a sokat támadott nyugdíjreform, amely 2 évvel növeli a francia nyugdíjkorhatárt. A törvény ellenzõi csütörtökre újabb sztrájkokat hirdettek, és az alkotmánybíróságon támadják meg a jogszabályt, így azt legkorábban november közepén lehet majd kihirdetni.

Selmeczi: Nem a magánpénztárakat támadja a kormány

Archívum2010.10.27, 22:17

Egy szerdai rádiómûsorban nyilatkozva tagadta a kormányfõ nyugdíjvédelmi megbízottja, hogy a kormánynak a nyugdíjrendszer átalakítását célzó intézkedései a magánpénztárak ellen irányulnának. Azt ígérte, egy év múlva a tervek minden részlete ismert lesz, az helyes választásra pedig mindenkinek egyénileg kell "ráéreznie".

A diákok is beszállnak a francia tiltakozásokba

Nagyvilág2010.10.26, 11:40

Kedden csatlakoznak a diákok a francia nyugdíjreform elleni tiltakozásokhoz, részvételük mértékén múlik a nyugdíjkorhatár emelése elleni fellépés további sorsa. Az egész országot bénító sztrájkok kissé kifulladni látszanak az utóbbi napokban, bár csütörtökre, a javaslatról szóló szavazás másnapjára országos munkabeszüntetést szerveznek.

Schmitt Pálhoz és az Alkotmánybírósághoz fordulnak a nyugdíjpénztárak

Gazdaság2010.10.26, 12:07

A magán-nyugdíjpénztárakat képviselõ Stabilitás Pénztárszövetség szerint az elfogadott nyugdíjtörvény több szempontból is ellentétes az alkotmánnyal. A szövetség arra kéri a köztársasági elnököt, hogy kérjen alkotmánybírósági normakontrollt, az Alkotmánybíróságnál pedig kérelmezik majd, hogy haladéktalanul helyezzék hatályon kívül a jogszabályt.

Megtisztították a sztrájkolóktól a francia olajraktárakat

Nagyvilág2010.10.26, 09:20

Felszabadult a sztrájkolók blokádja alól mind a 200 francia üzemanyagraktár, így átmenetileg megoldódhat az ország benzinellátása - írja a BBC. Az új nyugdíjtörvény ellen tiltakozó szakszervezetek azonban továbbra is blokád alatt tartják a legtöbb francia olajfinomítót, és új sztrájkokat is terveznek, ha a kormány nem vonja vissza a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó terveit.

Kritizálta az IMF a kormány nyugdíjtervét

Gazdaság2010.10.25, 19:44

Magyarországnak eddig az elõnye volt a nyugdíjrendszere, a most tervezett változtatás csak rövid távon éri el azt a célt, amit a kormány vár tõle - mondta hétfõi budapesti sajtótájékoztatóján az IMF delegációvezetõje. A kormány képviselõje jelezte, tisztában vannak vele, hogy az szja-csökkentés önmagában nem elég a foglalkoztatás növeléséhez.

Megásta a magánnyugdíj sírját a parlament

Gazdaság2010.10.26, 08:16

Egyetlen nap alatt két, a magánnyugdíj-pénztárakat érintõ törvényt fogadott el a parlament, amelyek akár a pénztárak megszûnéséhez is vezethetnek. Az elsõ 14 hónapra felfüggeszti a tagdíjak folyósítását, és a havi 30 milliárd forintot az állami nyugdíjkasszában tartja. A másik megszünteti a kötelezõ magánnyugdíj-pénztári tagságot, és lehetõséget teremt a visszalépésre az állami rendszerbe.

Kopits György: Csökkenteni kell az államra nehezedõ nyomást

Gazdaság2010.10.25, 09:00

Nem lehet kimutatni, hogy az adócsomag középtávon élénkítené a gazdaságot, ezért át kell alakítani a költségvetés kiadási oldalát - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke, aki azt is elmondta, hogy az állami nyugdíjrendszert is meg kell reformálni.

Simor és az MNB kiállt a magánpénztárak mellett

Gazdaság2010.10.25, 18:35

Simor András jegybankelnök egy sajtótájékoztatón személyesen, az MNB monetáris tanácsa hivatalos állásfoglalásában védte meg a magán-nyugdíjpénztári modellt hétfõn. A parlament gazdasági bizottságán átment a törvényjavaslat.

Selmeczi szerint még nem dõlt el a nyugdíjkérdés

Archívum2010.10.20, 12:28

"Bármi lehet" - mondta Selmeczi Gabriella, a kormány nyugdíjvédelmi megbízottja a magánnyugdíj-pénztári befizetések alakulásáról. A politikus szerint korai kérdéseket feltenni Orbán Viktor kijelentésével kapcsolatban, aki azt állította, hogy aki a magánnyugdíj-rendszert választja, annak az állam nem fog utalni. Selmeczi szerint meg kell várni a kormány konkrét lépéseit.

A román parlament csökkentené az alapélelmiszerek áfáját

Archívum2010.10.20, 15:35

Öt százalékra csökkentené az alapélelmiszerek áfáját a román parlament, amit azonban nagy valószínûséggel nem hagy Jóvá Traian Basescu államfõ.

Orbán: Az állam többé nem utal a magánpénztáraknak

Gazdaság2010.10.20, 12:14

Az állam többé nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztárakba és az javasolják az érintetteknek, hogy válasszák a biztonságos állami rendszert - mondta kedd este Orbán Viktor az RTL Híradójának. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a nagyon nagy jövedelemmel rendelkezõktõl megvonnák a családi pótlékot, az errõl szóló javaslat már a kormány elõtt van.

Nyolc éve belengetett nyugdíjtervekkel állt elõ a kormány

Gazdaság2010.10.20, 14:37

Egyéni számlás állami nyugdíj, illetve verseny a magánpénztárak és az állami nyugdíjrendszer között - az utóbbi napok bejelentései szerint ebbe az irányba vinné el a nyugdíjrendszert a kormány. A bejelentések meglepetést okoztak, pedig a Fidesz már bõ nyolc éve kiáll a svéd modell mellett, igaz, az idei választási kampányban nem volt egyértelmû a párt álláspontja.

Költségvetési Tanács: Adó, járulék, vagy kötelezõ államkölcsön a nyugdíjátirányítás?

Archívum2010.10.19, 15:48

Nem világos a Költségvetési Tanács szerint, hogy minek tekinthetõ a kormány múlt szerdán bejelentett intézkedése a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak idõleges elvonásáról. A testület hiányolja a kompenzáció módjának ismertetését - derült ki Kopits György elnöknek az illetékes parlamenti bizottság elõtt tartott beszédébõl.

A lakáshitelesek is megérezhetik a nyugdíjváltozásokat

Gazdaság2010.10.19, 14:03

A Patika Pénztár vezérigazgatója szerint a magánnyugdíj-pénztári befizetések elterelése a lakossági hitelezést is visszavetheti.

Fájdalmas kimúlástól tartanak a nyugdíjpénztárak

Gazdaság2010.10.19, 14:32

Több ezer ember kerülhet utcára a pénztári szektorból, miközben az állami nyugdíjrendszer néhány éven belül képtelen lesz ellátni a tõle várt feladatokat - mondta az [origo]-nak Juhász Istvánné, a magán-nyugdíjpénztárakat képviselõ Stabilitás Pénztárszövetség fõtitkára a kormány terveirõl. Mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy jobb belátásra bírják a kormányt, amely szerinte lassú és fájdalmas kimúlásra ítélte a kasszákat.

Népszabadság: Brüsszeltõl várnak segítséget a nyugdíjbiztosítók

Archívum2010.10.19, 07:48

Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a nagy európai biztosítótársaságok a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat szerintük fenyegetõ új terve miatt - írja a Népszabadság.

Selmeczi a nyugdíjról: Nem olyan rossz az a svéd modell

Gazdaság2010.10.20, 11:56

Bár konkrétan nem hangzott el, hogy a kormány a nyugdíjrendszert a svéd, egyéni számlás modell alapján akarja átalakítani, Selmeczi Gabriella miniszteri megbízott erre utaló kijelentéseket tett tájékoztatóján.

Selmeczi Gabriella õrködik a nyugdíjbefizetések felett

Itthon2010.10.16, 19:09

Mindenki szabadon dönthet arról, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, vagy marad a magánnyugdíjpénztáraknál - ígérte meg a szombaton nyugdíjvédelmi miniszteri megbízottnak kinevezett Selmeczi Gabriella. A fideszes országgyûlési képviselõnek az lesz a dolga, hogy "kiderítse, mekkora kár érte a nyugdíjpénztárakba befizetõket". A pénztárszövetség nem érti, miért van szükség a nyugdíjvédelmi megbízottra.

Stabilitás: az állami nyugdíjrendszer sem ússza meg a válságokat

Archívum2010.10.15, 15:24

Az állami nyugdíjrendszer nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni bizonyos idõszakokban, mint amekkorát a magánnyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság miatt - hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Stabilitás Pénztárszövetség, a Tárki egy idén januárban készített tanulmányára hivatkozva.

Matolcsy: Az államnál vannak biztonságban a nyugdíjpénzek

Gazdaság2010.10.15, 09:21

Az állami nyugdíjrendszerbe átirányított magánnyugdíj-pénztári befizetések abban segítenek, hogy idén tartsuk a 3,8 százalékos hiányt, jövõre pedig a kormány strukturális áttöréseinek finanszírozásához járulnak hozzá ezek a pénzek - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön. A miniszter szerint a kormány csalódott a nyugdíjrendszerben, az állami és a magán rendszer közötti választás szabadságát azonban meg kell hagyni. Az elemzõk szerint rossz üzenete van a lépéseknek, és könnyen fennakadhatnak az alkotmányossági rostán.

Népszavazást akar a pénztárszövetség a nyugdíjtervekrõl

Gazdaság2010.10.14, 17:00

Nyugdíj-különadónak, illetve einstandnak nevezi a kormány szerdán bejelentett intézkedési tervét a magánnyugdíjpénzárak szakmai szervezete, és népszavazás kezdeményezését fontolgatja a témában.

A nyugdíjpénztárak elsorvasztására játszik a kormány

Gazdaság2010.10.13, 19:21

Nagy pofon lesz a kötelezõ magán-nyugdíjpénztári rendszernek a tagdíjak több mint egy éven át tartó elvonása, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentett be: az állami rendszerbe való visszalépés kiterjesztése a kegyelemdöfést adhatja meg pénztáraknak, és információink szerint a kormányzati szándék sem áll messze ettõl. A pénztárszövetség tiltakozik.

Vastagabb borítékot kapnak a nyugdíjasok novemberben

Gazdaság2010.10.07, 10:15

Novemberben átlagosan hatezer forinttal kapnak többet a magyar nyugdíjasok.

Orbán: A magyar uniós elnökség fontos változásokat hoz majd nyugdíjügyben

Archívum2010.10.07, 07:38

Orbán Viktor a jövõ évi uniós magyar elnökség alatt fontos demográfiai és családpolitikai lépéseket tervez annak érdekében, hogy a jövõbeni nyugdíjasok helyzete biztosítva legyen.

"Meg kell húzni a nadrágszíjat" - Nem tudnak félretenni a magyarok nyugdíjra

Gazdaság2010.09.30, 09:02

Egy friss felmérés szerint a következõ 50 évben nyugdíjba vonuló magyaroknak átlagosan 45 ezer forintot kéne félretennie, hogy elfogadható életszínvonalat biztosító megélhetésük legyen idõs korukra. Megkérdeztük a nyugdíjra készülõket, hogy képesek lennének-e ekkora összeget megtakarítani, hogyan takarékoskodnak és hajlandóak-e lemondani bizonyos kiadásaikról, hogy biztosítsák a gondtalan öregkort. Videó.

Nem lesz az államé a magánnyugdíj egy fideszes képviselõ szerint

Archívum2010.09.22, 14:29

Iván László fideszes képviselõ szerint nem fogják államosítani a magánnyugdíj-pénztárakat, hanem helyette "harmonikusabb együttmûködést" képzelnek el az állam és a biztosítók által kezelt megtakarítások között.

Havi 45 ezer forint megtakarítás kéne a nyugdíjaskori jóléthez

Gazdaság2010.09.22, 14:26

A következõ 50 évben nyugdíjba vonuló magyaroknak átlagosan 45 ezer forintot kéne félretennie, hogy elfogadható életszínvonalat biztosító megélhetésük legyen idõs korukra - derült ki az Aviva Biztosító és a Deloitte közös felmérésébõl. Európában több mint 1900 milliárd eurót kéne megtakarítaniuk az állampolgároknak, amely összeg idén az összes termelés 19 százalékára rúgna. Az Aviva kimutatása szerint a nõk veszélyesebb helyzetben vannak.

A túlélõ élettársnak bizonyítania kell az özvegyi nyugdíjhoz

Archívum2010.09.21, 19:30

Az élettársi kapcsolatban élõk, társuk halálát követõen, csak bizonyos feltételek esetén kaphatnak özvegyi nyugdíjat. A kapcsolat bizonyítására a jog több lehetõséget ad.

Allianz: Ömleni fog a pénz a nyugdíjkasszákba

Gazdaság2010.09.06, 12:41

A következõ tíz évben várhatóan 66 százalékkal 36 ezer milliárd euróra emelkedik a világon a nyugdíjbefektetések értéke - derül ki az Allianz legfrissebb elemzésébõl, amely szerint a válság miatti veszteségeket a háztartások csak akkor lesznek képesek pótolni, ha többet tesznek félre nyugdíjas éveikre, más megoldás nincs.

Az EU elnöke elõtt a Magyarország által is támogatott nyugdíjterv

Gazdaság2010.09.06, 08:22

Az Európai Tanács elnöki tisztét betöltõ Herman Van Rompuy vezette munkacsoportban vitatják meg azt a többek között Magyarország által is támogatott kezdeményezést, miszerint a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket a központi költségvetés bevételeként lehessen elkönyvelni.

Újabb külföldi javaslat a 70 éves nyugdíjkorhatárra

Gazdaság2010.08.11, 12:17

Egy vezetõ német gazdasági szakember szerint hosszú távon elkerülhetetlen lesz a nyugdíjkorhatár fölemelése 70 évre. Az Európai Bizottság korábbi ajánlása szerint 2060-ig kéne elérni ezt a nyugdíjkorhatárt.

A magánnyugdíjjal kozmetikázná ki a kormány a költségvetést

Gazdaság2010.08.05, 07:59

Jelentõsen javítaná az államháztartási egyenleget és csökkentené az államadósságot is, ha valóra válna az a magyar-lengyel kezdeményezés, amely lehetõvé tenné a magán-nyugdíjpénztári befizetések állami szintû beszámítását.

Nyugdíjba mehetnek a nõk 40 év szolgálati idõ után

Állás 20112010.08.02, 08:09

Januártól 40 év szolgálati idõ után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nõk - ezt közölte a Népszavával a Fidesz szakpolitikusa. Iván László kijelentette, a kabinet már döntött ebben a kérdésben, a parlament az õszi ülésszakon szavaz az ügyben.

Az átlépés veszélyeire figyelmeztet a nyugdíjpénztár-szövetség

Archívum2010.06.25, 14:20

Magánnyugdíjpénztár-váltások, és egy pénztáron belüli portfólióváltások esetén is elveszhet a pénztártag megtakarításainak hozamgaranciája, ha nem telik el közöttük elég idõ. Az átlépés minden esetben költségekkel is jár.

A magyar férfiaknak tenne be igazán az EU-s nyugdíjterv

Gazdaság2010.06.02, 11:55

A rossz népegészségügyi helyzet lehet a fõ akadálya annak, hogy belátható idõn belül, a brüsszeli bizottság felvetésének megfelelõen 70 évre emelkedjen a magyar nyugdíjkorhatár. A korhatáremelést korábban a Fidesz és az MSZP is visszautasította, a KDNP szakpolitikusa szerint ennek most sincs realitása, ami különösen a magyar férfiaknak jó hír: õk kevesebbet élnek, mint a nõk, és közülük sokan halnak meg 60 és 70 éves koruk között.

Jelentõs nyugdíjkorhatár-emelést javasolna az EU

Állás 20112010.05.31, 08:32

A várható teljes felnõtt élettartam legfeljebb egyharmadát tölthesse az átlagember nyugdíjasként - ez az egyik vezérelve az Európai Bizottság formálódó nyugdíjreform-javaslatának - írja a Világgazdaság. Brüsszel lapértesülések szerint olyan zöld könyv kiadására készül, amely összehangolt nyugdíjkorhatár-emelést javasol az EU-tagállamoknak. Hosszú távon 70 év is lehet a korhatár.

Hetvenéves nyugdíjkorhatárt javasol az EU

Gazdaság2010.05.31, 13:26

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszú távon 70 évre emeljék a tagállamok a nyugdíjkorhatárt, hogy senki ne töltse élete több mint harmadát nyugdíjasként. A tagállamokban már most is sztrájkolnak a szigorítások ellen.

Csõdtõl tartanak a román nyugdíjkasszák

Archívum2010.05.20, 15:18

A romániai magán-nyugdíjbiztosítók szerint ellehetetlenülhet a mûködésük egy tervezett kormányzati intézkedés miatt.

Kemény nyugdíjreformba kezdtek a görögök

Archívum2010.05.10, 20:17

A görög kabinet, az Európai Unió és az IMF által megkövetelt hároméves szigorú reformcsomag keretében hétfõn elfogadta a nyugdíjrendszer átfogó átalakításáról szóló törvénytervezetet.

Vitára alkalmas nyugdíjjavaslatot akarnak az Autonómok

Gazdaság2010.05.14, 15:11

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására - közölte a szakszervezeti konföderáció.

Lecsapnak a kiemelt nyugdíjakra Romániában

Gazdaság2010.04.20, 14:34

Megszüntetné a kiemelt öregségi járandóságokat az a nyugdíjreform, amit az IMF szorgalmaz Romániában és amit a román kormányfõ is támogat.

A korrupció minden más bajnál jobban szúrja olvasóink szemét

Itthon2010.04.09, 23:17

Erkölcsileg és szakmailag is lejáratták magukat a magyar politikusok, de a rendszerváltás nem volt kudarc az [origo] választási sorozatában feltett kérdéseinkre válaszoló olvasóink szerint. Az euró bevezetését csak kevesen sürgetnék, az IMF-hitel visszafizetése alól pedig kihúzhatná magát Magyarország a szavazók egyötöde szerint. A rossznak érzett közbiztonság javítására olvasóink harmada visszahozná a halálbüntetést és a kényszermunkát. Így látják az ígéretek földjét a sorozat lezárultával olvasóink.

A magánnyugdíjat is fenyegeti a demográfiai bomba

Gazdaság2010.04.06, 15:18

A társadalom öregedése nem csak az állami nyugdíjrendszereket kezdi ki, hanem a magánpénztárakat is, ha ugyanis sok az idõs és kevés a fiatal, akkor csak nyomott áron lehet pénzzé tenni a befektetéseket. A kérdéssel a pénztárak egyelõre nem foglalkoznak, az igazi fejfájást egyelõre az állami pillér jelenti, a kormányra készülõ Fidesz-KDNP szakpolitikusa szerint azonban csak a nagyobb szülési kedv jelenthet megoldást.

A diplomások hada és a profi foci leszerepelt olvasóinknál

Archívum2010.04.04, 20:29

A borászokért nem kell aggódni és a minõségi kulturális termékek is simán eladják magukat olvasóink szerint. Azt is egyértelmûen jelezték, hogy szerintük a profi fociba kár pénzt ölni, viszont a nagy többség nem tartja rossz ötletnek, hogy az egyetemi hallgatók valamilyen formában fizessenek a felsõoktatásért. Igaz az is, hogy olvasóink negyede nem szaporítaná a diplomások hadát, inkább pár hozzáértõ szakmunkást képezne. Így fest az ígéretek földje két hét után.

Ígéretek földje - A nyugdíj

Itthon2010.03.30, 11:05

Kevesebb mint két hét van a választásokig, az [origo] pedig minden hétköznap feldob egy olyan problémát, amit az ország jövõje szempontjából fontosnak tartunk, és amire megítélésünk szerint a hatalomra törõ pártoknak válaszokat kellene találniuk. Milyen lesz a nyugdíjrendszer pár év múlva, lesz-e még állami nyugdíj? Nézze meg, mit mondanak a szakértõk, a problémákat közelrõl figyelõk, szavazzon, hogy ön milyen megoldást tartana jónak, és olvassa el, mit ígérnek a pártok! Jöjjön velünk az ígéretek földjére!

Pluszba kerültek a magánnyugdíjpénztárak

Archívum2010.03.12, 13:16

A gyenge tavalyelõtti hozamok után a múlt évben javítottak a nyugdíjpénztárak, így a szektor a tízéves átlagos reálhozama is pozitívvá lett - derül ki a PSZÁF összesítésébõl.

Nem lett olcsóbb a görögök hitele - gazdasági lapszemle

Archívum2010.02.18, 08:29

Továbbra is drágán hajlandó csak hitelezni a piac Görögországot; hivatalos vizsgálatot kezdeményez az amerikai kormány a Toyota Corollák ügyében; egybillió dollár hiányzik az amerikai államok nyugdíjkasszájából; csõdvédelmet kért a Reader's Digest brit leányvállalata; nem kapják meg az ígért segélyt a fejlõdõ országok.

Új román nyugdíjtörvény készül

Archívum2010.02.10, 17:14

A svéd modellhez hasonló, vagyis elsõsorban a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás elve és a szolgálati idõ alapján kiszámított öregségi járandóságról szóló új nyugdíjtörvény-tervezetet fogadott el szerdán a román kormány.

Egyszeri 75 ezret ígér Mesterházy a megözvegyülõ nyugdíjasoknak

Archívum2010.01.31, 15:51

A nyugdíjasokat megszólító kampányígéretek hosszú sorát sorolta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap, a párt Nyugdíjas Szolidaritás címû rendezvényén, 800-900 nyugdíjas elõtt. A politikus többek között szigorúbb büntetést ígért az idõsek ellen elkövetett bûncselekmények után, és egyszeri, 75 ezer forintos támogatást helyezett kilátásba a megözvegyülõknek.

PSZÁF: 70 ezren léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe

Archívum2010.01.22, 15:58

Összesen csaknem 70 ezer magánpénztári tag kérte, hogy visszaléphessen az állami nyugdíjrendszerbe, mintegy harmaduk a határidõ lejárta elõtti utolsó két hétben.

Bajnai: A nyugdíjrendszer nem versenyautó

Gazdaság2010.01.21, 15:58

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt idõszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált. A nyugdíjügy az egyik leghangsúlyosabb kampánytémává vált.

Fejenként egymilliót adnak az államnak a visszalépõ nyugdíjasok

Gazdaság2010.01.21, 19:38

Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépõ magánnyugdíjpénztári tagok fejenként csaknem 1 millió forinttal gazdagítják a magyar államkincstárat. Az elõzetes adatok alapján több mint 50 ezren hagyták el a magánkasszákat, így akár 55 milliárd forinttal is gyarapodhatott az állami vagyon.

Õsszel kimerülhet a cseh nyugdíjkassza

Gazdaság2010.01.13, 16:18

Rekord magas, 30 milliárd koronás hiánnyal zárta a tavalyi évet a cseh nyugdíjkassza, amely a pénzügyminiszter aggodalmai szerint az idén õszre már ki is merül.

Sólyom szerint jobban kell védeni a nyugdíjakat

Gazdaság2010.01.04, 17:43

A köztársasági elnök Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjról és intézményeirõl szóló törvénnyel kapcsolatban. Sólyom László szerint több paragrafus aránytalanul korlátozza a biztosítottak tulajdonhoz való jogát, ami ellentétes az alaptörvénnyel. A PM szerint megfelel az alkotmánynak a törvény.

Elgáncsolná a magánnyugdíjtörvényt a Fidesz

Archívum2009.12.15, 16:36

Alkotmányellenesnek tartja a Fidesz a hétfõn elfogadott, új magánnyugdíj-biztosítási rendszerrõl szóló törvényt, ezért szeretnék, ha az államfõ az Alkotmánybírósághoz fordulna elõzetes normakontrollért.

Zöld utat kapott a második nyugdíjpillér átalakítása

Gazdaság2009.12.15, 15:50

A parlament elfogadta a magánnyugdíjpénztárak átalakulásáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében 2013-tól a pénztárak helyét üzleti alapon mûködõ biztosítók veszik át a magyar piacon, amelyek a törvény törekvései szerint a mostaninál átláthatóbb, könnyebben kalkulálható módon biztosítanak járandóságot az érintetteknek.

Alaposan átszabhatja a nyugdíjrendszert a Fidesz

Gazdaság2012.01.05, 15:54

Jelentõs átalakítás elõtt áll a nyugdíjrendszer, ha a Fidesz nyeri a következõ választásokat és megvalósulnak azok az elképzelések, amelyeket az ellenzéki párt szorgalmaz. Az új nyugdíjrendszerben mindenkinek egyéni számlája lenne a tb-nél, ami rugalmas nyugdíjkorhatárt és differenciált - esetenként akár nagyon alacsony - nyugdíjakat hozna. A nyugdíjak megadóztatását tervezõ új rendszer egyik deklarált célja a választások környéki politikai "elígérkezések" visszaszorítása, de ehhez elengedhetetlen, hogy ne higuljon fel a mostani elképzelés.

PSZÁF: Többen léphetnek vissza a tb-rendszerbe

Archívum2009.11.19, 17:45

Egy - november 11-én hatályba lépett - törvény kibõvítette a nyugellátásuk módosítását igényelhetõ pénztártagok (volt pénztártagok) személyi körét - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).    

Katona: 2013-tól alakulhatnak át a nyugdíjkasszák

Archívum2009.11.17, 13:34

Magánnyugdíj-biztosítókká alakulnak 2013-tól a magánnyugdíj-pénztárak - mondta Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár a magánnyugdíjról és intézményeirõl szóló törvényjavaslat általános vitájának kezdetén kedden a Parlamentben.

Nehezen születnek meg a nyugdíjdöntések

Archívum2009.11.01, 11:48

Az idei év végéig csaknem 120 ezer magyar munkavállalónak van lehetõsége arra, hogy visszalépjen a magánnyugdíj-pénztárakból az állami rendszerbe, de eddig csak a jogosultak töredéke jelezte, hogy elege van a piaci bizonytalanságokból. A szerény érdeklõdést az indkokolhatja, hogy csak a közvetlenül a nyugdíj elõtt állók tudhatják biztosan, hogy érdemes-e váltaniuk, és mindenkinek egyénileg kell kiderítenie, hogy számára mi a jó döntés.

OÉT: Egy évvel tovább élne a korengedményes nyugdíj

Archívum2009.10.30, 12:08

A tervezettnél egy évvel tovább fenntartaná a kormány az eredetileg 2009. december 31-ével megszûnõ korengedményes nyugdíj intézményét az átmeneti foglalkoztatási nehézségek miatt - mondta Kovárik Erzsébet, a Szocális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szakállamtitkára az Országos Érdekegyeztetõ Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken Budapesten.

Megtartaná a nyugdíj-elõtakarékosságot a BAMOSZ

Archívum2009.10.13, 12:12

A BAMOSZ szerint ártalmas a nyugdíj-elõtakarékossági számla (nyesz) tervezett megszüntetése, a szakmai szövetség azt javasolja, hogy ez a konstrukció is kapjon a kormány elképzeléseiben szereplõ új tartós befektetési formához hasonló adókedvezményeket.

Komoly plusz nyugd�jat hozhat a tb kassz�ba visszal�p�s

Gazdaság2009.10.09, 19:31

A magas j�vedelm�eknek ak�r 70-100 ezer forint plusz nyugd�jat is jelenthet havonta a tb kassz�ba val� visszal�p�s, akik, ha �lnek a lehet�s�ggel t�bb milli�rd forintot vihetnek �t a tb-be a mag�nnyugd�jp�nzt�rakt�l - mondta Nagy Csaba, az OTP Mag�nnyugd�jp�nzt�r �gyvezet� igazgat�ja egy h�tt�rbesz�lget�sen p�nteken.

Örökölhetõvé tennék az állást az olaszok

Állás 20112009.09.23, 09:13

A korengedményes nyugdíjba vonuló olasz postások gyermekeikre örökíthetnék állásukat egy jelenleg egyeztetés alatt lévõ terv szerint - írja a Világgazdaság.

Válsághíradó: bizonytalan nyugdíjemelés, mankó a kórházaknak

Archívum2009.09.22, 00:29

Nem volt jó napja a világ tõzsdéinek - így a pestinek sem - hétfõn, viszont a forint estére némileg erõsödött. Bizonytalan a novemberi nyugdíjemelés, segítséget kaphatnak a kórházak itthon. Hajnali válsághíradó.

Nem lesz novemberben nyugd�jemel�s

Gazdaság2009.09.21, 11:10

V�rhat�an nem lesz novemberben nyugd�jemel�s, �gy az ell�t�sok id�n mintegy k�t sz�zal�kot vesz�tenek �rt�k�kb�l - �rtes�lt a N�pszabads�g.

Bekeményített a hatóság nyugdíjügyben

Gazdaság2009.09.16, 07:43

Jóval több nyugdíjigény-bejelentést utasítottak el az idei elsõ félévben, mint tavaly ugyanekkor.

Oszkó: jó az új magánnyugdíj-szabályozás

Archívum2009.08.12, 19:14

A Pénzügyminisztérium jó kompromisszumot kötött a piaci szereplõkkel azzal, hogy a magánnyugdíjpénztárak a jövõben a növekedési portfolió vagyonának 35, míg a kiegyensúlyozott és a klasszikus portfoliók vagyonának 20, illetve 5 százalékát tarthatják nem forintban denominált eszközökben, vagyis külföldi részvényekben és állampapírokban - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter, szerdán az MTI megkeresésére.

Egy �vi p�nz�nket bukt�k el a nyugd�jp�nzt�rak

Gazdaság2009.07.30, 09:58

A Stabilit�s P�nzt�rsz�vets�g elemez�se szerint a mag�nnyugd�jp�nzt�ri vagyon az els� negyed�v v�g�n ugyanakkora volt, mint egy �vvel kor�bban, azaz az ut�bbi 12 h�napi befizet�seinket elvesztett�k a befektet�seiken a p�nzt�rak. A sz�vets�g szerint a m�sodik negyed�v az egyik legjobb lehetett a p�nzt�rak t�rt�net�ben.

Résen kell lennie, aki visszatérne az állami nyugdíjhoz

Archívum2009.07.09, 12:47

Bizonyos feltételekkel, bizonyos pénztártagok december 31-ig visszaléphetnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe - mutat rá a PSZÁF tájákoztató közleménye. A határidõt követõen az átlépési kérelmek teljesítésére nincs mód.

A napokban �rkezik a nyugd�jp�nzt�ri �rtes�t�

Gazdaság2009.06.26, 09:40

A�legt�bb �nk�ntes- �s mag�nnyugd�jp�nzt�r ebben az id�szakban k�ldi meg a p�nzt�rtagoknak azokat a sz�mlakivonatokat, amelyben t�j�koztatnak az elm�lt �v befizet�seir�l �s a megtakar�t�sok eredm�ny�r�l. A nyugd�jp�nzt�ri megtakar�t�sok 2008. �vi gyenge hozamai v�rhat�an a v�ls�g enyh�l�s�vel emelked�snek indulnak, �s a nyugd�jp�nzt�rak megfelel� �sszeg� nyugd�jkieg�sz�t�st fognak ny�jtani tagjaik sz�m�ra. �rdemes teh�t kiv�rni - figyelmeztet a Stabilit�s P�nzt�rsz�vets�g.

Több évtizedes válsággal fenyeget a nyugdíjbomba

Archívum2009.06.23, 16:48

Az állami és magán nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos problémák miatt a mostani pénzügyi válság több évtizeden keresztül tartó szociális krízisbe torkollhat - vélik az OECD elemzõi.

Alig emelkedik a nyugdíj Szlovákiában

Archívum2009.06.17, 10:47

A gazdasági válság súlyosan érinti a szlovákiai nyugdíjasokat is, a következõ nyugdíjemelés lesz akkora mértékû, mint az utóbbi években - írta az Új Szó címû szlovákiai napilap szerdán.

Emelkednek a magán-nyugdíjpénztári hozamok

Archívum2009.06.11, 13:31

A tavalyi bukás után az idén eddig 5 százalék körüli hozamot produkáltak a magánnyugdíjpénztárak - ismertette az egyik pénztár vezetõje. Azt tanácsolja ugyanakkor, ha lehetséges lesz, az 57 év felettiek mindenképp lépjenek vissz az állami rendszerbe.

Javulhatnak a nyugd�jp�nzt�ri hozamok

Gazdaság2009.05.29, 21:05

Id�n 12-15 sz�zal�k k�r�l alakulhatnak a mag�nnyugd�jp�nzt�ri n�veked�si portf�li�k hozamai - a Generali Alapkezel� szerint. A Bloomberg azonban �vatoss�gra figyelmeztet a r�szv�nyek er�s t�l�razotts�ga miatt. A PSZ�F �sszes�t�se alapj�n egy�bk�nt tavaly a vagyonnal s�lyozott �ves nett� mag�nnyugd�j-p�nzt�ri �tlaghozam m�nusz 20 sz�zal�k volt.

Nagyon agg�dunk a nyugd�junk miatt

Gazdaság2009.05.29, 21:19

A v�ls�g hat�s�ra a r�gi�ban tov�bb n�tt azoknak az ar�nya, akik nem b�znak az �llami nyugd�jban: a magyarok 73, a csehek 80 sz�zal�ka nem sz�m�t arra, hogy majdani nyugd�ja elegend� lesz a l�tfenntart�shoz - der�l ki az Aviva kutat�s�b�l.

Fizetnek a nyugdíjtörvénynél kiszavazó szocialisták

Itthon2009.05.25, 14:24

Százezer forintot kell fizetnie büntetésképp azoknak a szocialista képviselõknek, akik a frakció álláspontjával ellentétesen szavaztak vagy egyáltalán nem szavaztak a 13. havi nyugdíj megszüntetésénél. Egy képviselõ nem szavazta meg a módosítást, míg egy társa tartózkodott, ketten pedig nem voltak jelen.

Csak elméletileg járhatnak jobban a nyugdíjasok

Gazdaság2009.05.20, 10:15

Jövõre egy átlagos öregségi nyugdíjjal rendelkezõ pénztárcájában 6700 forinttal kevesebb lehet havonta a 13. havi nyugdíj eltörlése miatt, az új nyugdíjemelési módszerrel viszont elméletileg akár még nyerhetnek is - a mostani kilátások alapján azonban a gyakorlatban nem nagyon fognak. A korhatáremelés végére a bruttó hazai össztermék egy százalékát spórolja meg a költségvetés.

Végleges az adócsomag

Gazdaság2009.05.12, 10:51

Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyûlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A parlament váratlan fordulatok nélkül bólintott rá végleg a nyugdíjszigorításokra és az idei adóváltozásokra. A szocialisták és a szabad demokraták is támogatták Bajnai Gordon kormányának elképzeléseit.

Tarolt a Bajnai-kormány, megszûnik a 13. havi nyugdíj, sínen az adócsomag, száguldott a BUX - válsághíradó

Archívum2009.05.05, 04:50

Learatta elõ sikerét hétfõn a Bajnai-kormány. Megszûnik a 13. havi nyugdíj, nem puhult az áfaemelés, sínen az adócsomag. Nagyot emelkedett a tõzsde és jól zárt a forint is. Mostantól a PM kimarad az inflációs cél meghatározásából. Amerikában is az optimizmus határozta meg a tõzsdei kereskedést, jók lettek a makroadatok. A Fiat-Opel tranzakció, ha létre is jön, csúszik. Obama adókedvezményeket vonna meg. Válsághíradó.

Egyre többe kerülnek a nyugdíjasok

Archívum2009.04.29, 16:19

A bruttó össztermékhez képest közel 5 százalékos kiadásnövekedést jelent az Európai Unió tagországainak a társadalom öregedése 2060-ig - áll egy tanulmányban, amelyet az Európai Bizottság szerdán ismertetett Brüsszelben.

Bajnai: Magyarország képtelen kifzetni a 13. havi nyugdíjat

Gazdaság2009.04.24, 18:16

Magyarországnak nincs pénze arra, hogy kifizesse a 13. havi nyugdíjat - mondta az Idõskori Tanács ülésén Bajnai Gordon. A miniszterelnök hozzátette: a jövõben - ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot -, akkor elképzelhetõ a nyugdíjprémium bevezetése.

A nyugdíjak húzzák a kiadásokat

Gazdaság2009.07.08, 10:15

A kormányzati szektor tavalyi negyedik negyedéves adatai alapján legalább 600 milliárd forintos megtakarítás szükséges annak ellenére, hogy lassult az államadósság növekedése. Idén várhatóan folytatódik a nyugdíjkiadások növekedése és fogyasztásból származó adóbevételek csökkenése.

Az EU diktálja a megszorításokat

Gazdaság2009.04.02, 19:48

Az elmúlt év novemberében aláírt 6,5 milliárd euró uniós hitel harmadik részletét akkor kapja meg Magyarország, ha eleget tesz az Egyetértési Megállapodást kiegészítõ gazdaságpolitikai kritériumoknak - a kiegészítõ megállapodás kormányrendeleti formában, a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.

Régi ötletekkel várja az új kormányt a PM

Gazdaság2009.03.25, 09:47

A Pénzügyminisztériumnak konkrét ötletei vannak a költségvetési kiadások csökkentésére, erre javaslatot is tett februárban a kormánynak, ám a 13. havi nyugdíj eltörlését, a szociális kiadások visszavágását már nem vállalta fel a Gyurcsány-kabinet - írja a Napi Gazdaság.

Lassítaná a fináncok nyugdíjazását az ÁSZ

Gazdaság2009.03.18, 18:00

Bírálja az Állami Számvevõszék a hivatásos szolgálat nyugdíjazási rendszerét, és azt javasolja a kormánynak: vizsgálja felül a rendelkezéseket annak érdekében, hogy a hivatásos állományúak nyugállományba vonulásának feltételei közelítsenek az általános feltételekhez.

Pár nap múlva megjön a 13. havi nyugdíj

Archívum2009.03.06, 11:03

A nyugdíjfolyósító szervezet március 12-tõl kezdi meg a 13. havi nyugdíjak elsõ részletének kifzetését a jogosultaknak.