nyomozás

címke rss

Egyre nagyobb bajban a börtönben is ült Fekete Dávid

Tévé2023.09.12, 12:31

Hamarosan ismét találkozik a feljelentőivel a Győri Járásbíróságon Fekete Dávid.

Hamis dokumentumok alapján indulhatott boszorkányüldözés a Barcelona ellen

Sport2023.09.09, 17:10

Kémtörténetbe illő újabb fordulattal gazdagodott a spanyol labdarúgást és az FC Barcelonát idén februárban megrázó úgynevezett Negreira-botrány.

Nyomoznak a hódmezővásárhelyi lakóparkban meghalt idős ember ügyében, Márki-Zay is felelős lehet

Itthon2023.09.07, 16:08

Rendőrségi feljelentést tesz a hódmezővásárhelyi Fidesz képviselő-csoportja a Nyugdíjas Lakóparkban bekövetkezett sajnálatos haláleset miatt – erről adott hírt Délmagyar.hu. A Magyar Nemzet szemléje szerint az ügyben így nyomozás indulhat. A témában Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, azt hangsúlyozta: elfogadhatatlan szakmai hiba, hogy egy 94 éves emberre nem néztek rá mindennap. Szavai szerint sokkolta Hódmezővásárhely lakosságát a napokban megjelent hír, hogy napokig holtan feküdt egy idős ember az egykor szebb napokat látott nyugdíjas lakóparkban, úgy, hogy a város által üzemeltetett intéézményben ...

Több tonnás kőtömb szakadt rá három emberre egy pince felújtás közben Miskolcon

Itthon2023.09.06, 14:48

2022 augusztusában egy miskolci pincében megkezdett munkálatok közben egy több tonnás kőtömb szakadt rá három munkásra a nyomozás adatai szerint. Mind a három férfi meghalt az omlásban.

Szökött gyilkost köröz a rendőrség Philadelphiában

Nagyvilág2023.09.05, 14:37

Egy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt gyilkos szökött meg a börtönből Philadelphiában. A rendőrség nagy erőkkel keresi és édesanyja hangüzenetét is sugározni kezdték a keresési területeken.

Megtalálhatták a 90 kilogrammos, 2 milliárd forintos aranyvécé tolvajait

Gazdaság2023.09.01, 10:47

Hamarosan vádat emelhetnek egy négy évvel ezelőtt elkövetett különös bűncselekmény ügyében a brit hatóságok. 2019 szeptemberében lopták el ugyanis Maurizio Cattelan műalkotását, amely egy 18 karátos aranyból készült, közel 90 kilogrammos vécé.

Megdöbbentő részletek derültek ki a kanadai méregkeverőről

Nagyvilág2023.08.30, 10:25

Az Origo korábban már beszámolt arról, hogy nyolcvannyolc ember halt meg az Egyesült Királyságban, miután mérgező anyagot vásárolt egy kanadai eladótól. Kenneth Law ellen eredetileg két vádpontban emeltek vádat öngyilkossági tanácsadás és segítségnyújtás miatt Kanadában - de a nyomozók szerint ez mostanra 14-re emelkedett.

Egyre nagyobb bajban Cseh "Katka" - itt tart most a botrányos korrupciós ügy

Itthon2023.08.27, 10:28

A napokban megint újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a Cseh Katalin körüli uniós pénzeket érintő csalási ügyben. A 4,8 milliárd forint értékű bűncselekményben egyre több szálon fut a nyomozás, és egyre közelebb jut a momentumos EP-képviselőhöz. Összefoglaltuk, hol tart most az ügy. 

Meggyilkolhattak egy buszsofőrt Angliában

Nagyvilág2023.08.24, 11:38

A 23 éves Gordon Stirling öt nappal azután halt meg a kórházban, hogy augusztus 14-én, hétfőn egy emeletes autóbusz és egy fehér Ford Transit furgon összeütközött. Először balesetnek hitték, de mára a rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.

Több mint fél tonna kokaint csempészett három férfi Ausztráliában, lebuktak

Nagyvilág2023.08.18, 10:01

Mintegy 560 kilogramm kokaint foglaltak le és vettek őrizetbe három férfit Ausztráliában, akik a gyanú szerint egy nemzetközi kábítószer-kereskedő csoport helyi tagjai - közölték az ausztrál hatóságok pénteken.