Nyílt Társadalom Alapítványok

címke rss
Így tette zsebre a teljes demokrata pártot Soros György fia

Így tette zsebre a teljes demokrata pártot Soros György fia

Soros György trónutódló fia, Alexander apjánál nagyobb elánnal vetette be magát az amerikai politika sűrűjébe. Bejáratos a Fehér Házba, nincs fontos demokrata párti politikus, akivel ne készült volna közös fotója, és számtalan demokrata jelöltet, valamint ügyet támogat a Soros-birodalom pénzén - köztük az abortuszhoz való jogot és a bevándorlókat is.

Ki is valójában Soros György fia, aki apjához hasonló erőszakossággal harcol Magyarország ellen?

Archívum2023.11.16, 08:37

Hitet tett hazánkban 2015-ben a migráció mellett, fellelkesült egy kormányellenes tüntetés miatt 2018-ban, és felbukkant a baloldalt 2022-ben finanszírozó Action for Democracy mögött. Ő Alexander Soros, a milliárdos Soros György fia, aki átvette a birodalom irányítását, és az apjánál is erősebb ellenfél lehet a magyar önrendelkezésért folyó küzdelemben. A Magyar Nemzet egy sorozatban mutatja be a spekuláns örökösét, annak hálózatát és politikai törekvéseit.

A Sorost elvtelenül védő Daniel Freund pártja az antiszemitizmus melegágya

Archívum2023.06.30, 12:50

Daniel Freund folyamatosan támadja Magyarországot, a hazánkba küldött zsarolóbizottságnak is tagja volt, miközben vehemensen védi Soros György érdekeit. Most azonban kiderült, hogy a német politikus pártja számtalan antiszemita botrányban volt már főszereplő. Bemutatjuk a Tűzfalcsoport megdöbbentő elemzését.

A nyílt társadalom hálózata szerint a pedofilellenes javaslat sérti a gyerekjogokat

Archívum2021.06.11, 16:37

Az Alapjogokért Központ kiemelten fontosnak tartja a gyermekek védelmét, ezért üdvözli az Országgyűlés előtt lévő pedofilellenes törvényjavaslatot, valamint azt a módosítást is, mely megóvja a kiskorúakat az agresszív homoszexuális és genderpropagandától. A gyermeknek alkotmányos joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez és nemi önazonossághoz, ezért is megdöbbentő az a merészség, mellyel a baloldal, a nyílt társadalom hálózatának hazai nyerészkedői a minap nekitámadtak az indítványnak, arra hivatkozva, hogy az sérti a gyermekjogokat - írja közleményében az Alapjogokért Központ. 

Tom Perriello – Soros amerikai karmesterének portréja

Archívum2020.11.19, 13:43

A virginiai Tom Perriello a sokáig ügyvédként és diplomataként is működő demokrata párti aktivista-politikus, eddigi karrierjével egy tanulságos példaként is jól leírható pályaívet tár elénk - írja Tűzfalcsoport tényfeltáró blog.

Kovács Zoltán: Sorosék politikai haszonszerzésre használják a veszélyhelyzetet

Archívum2020.03.31, 16:58

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár reagált a kormány részéről Soros György alapítványának, a Nyílt Társadalom Alapítványoknak (OSF) a hétfői közleményére.   

Befolyásszerzés: Sorosék videóval kommentálják Gyöngyöspatát

Archívum2020.01.27, 11:35

"Most van az az idő, amikor a romák elérhetik, hogy felhasználva politikai és polgári mozgásterüket, harcoljanak saját jogaikért" - üzente Alexander Soros az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) közösségi oldalán közzétett videóban, amelyben maga Soros György is megszólalt. Céljuk nem más: a gyöngyöspatai kártérítési ügy farvizén úszva ismét befolyást gyakoroljanak a magyar politika alakulására.  

Így megy el Soros Magyarországról - úgy, hogy közben marad

Archívum2018.05.15, 14:01

Drámai hangvételű közlemény látott napvilágot Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától (OSF) a mai napon, amiből kiderül, hogy már megint kivonulnak Magyarországról, és Berlinbe teszik át székhelyüket. Egy hónapja kísértetiesen hasonló körülmények között megtették ugyanezt. Elmagyarázzuk az ügy mozgatórugóit, és hogy miért döntöttek így!

Durva blöff: mégsem hagyja itt Budapestet Soros alapítványa

Archívum2018.04.20, 18:53

Megszólalt a Nyílt Társadalom Alapítványának (OSF) budapesti irodájának bezárásával kapcsolatban Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője: kiderült, nem született még hivatalos döntés a berlini költözésről, sőt akármi lesz, ugyanúgy érkezik a pénz a hazai álcivil szervezeteknek. Erős a gyanú, hogy a bevándorláspárti milliárdos ismét blöffölt.

A nagy Soros-trükk: látszatkivonulás szép számú maradóval

Archívum2018.04.20, 16:37

Tegnap megírta a Die Presse német nyelvű, liberális napilap, hogy Soros György alapítványának budapesti irodája bezár, és Berlinbe költözik. A milliárdos üzletember hazai hálózata elkezdte kommunikálni a történteket: Sorost a szervezetével együtt elüldözte a magyar kormány. Az igazság azonban nem ez. Mutatjuk, miért dobbantott a spekuláns!

Előző
  • 1
  • 2
Következő