nyersanyag
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olaj
- gazdaság
- OPEC
- befektetés
- USA
- legfrissebb
- legrégebbi
Az árupiacokon is múlik a múlt heti sokk
Nemcsak a részvénypiacoknak hozott megnyugvást a Trojka és Ciprus között létrejött megállapodás, az árupiacok is emelkedéssel reagálnak a bizonytalanság eltűnésére. Az EUR/USD visszalendült a pszichológiailag fontos 1,3-as szint fölé, így a dollár gyengülése is a dollárban jegyzett termékek áremelkedésének irányába hat. Az ipari felhasználásban érintett nyersanyagpiaci termékek jellemzően fél százalék körüli emelkedéssel nyitják a hetet, míg a mezőgazdasági termények esetén már nem ilyen egyértelmű a kép: zömében a negatív tartományban várják az amerikai nyitást.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Egyhónapos csúcsot döntött az olajár
A Standard & Poor's GSCI árupiaci index 0,4 százalékot erősödött a hét első napján annak ellenére, hogy a dollár négyhónapos csúcsa közelébe erősödött. A kereskedés meglehetősen hektikusan alakult a nap folyamán, a nap elején tapasztalható lelkesedést délutánra felváltotta az aggodalom. Az indexet elsősorban a nagy súllyal szereplő két olajtípus húzta: a WTI 1,2 százalékos emelkedéssel egyhónapos csúcsot döntött, míg a brent ismét szerényebb mértékben 0,6 százalékkal kúszott feljebb.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Megtáltosodott az olajár
A Standard & Poor's GSCI 24 árupiaci terméket követő indexe 0,9 százalékot emelkedett a keddi kereskedési napon és már harmadik napja emelkedik. A mini-rallyban továbbra is a két meghatározó olajfajta a vezető, a WTI 1,4 százalékkal, míg a Brent 1,2 százalékkal került feljebb. Jól teljesítettek a mezőgazdasági termények is, de az ipari- és nemesfémek csekély elmozdulások mellett meglehetősen vegyes képet mutattak.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Közel egy éves mélyponton a búza és a kukorica
Folytatta mélyrepülését az amerikai gabonapiac, a kukorica 7, a búza több mint 3 százalékkal zárt alacsonyabban hétfőn, és a többi mezőgazdasági termény is délnek vette az irányt. A nemesfémek és az energiahordozók csekély elmozdulások mellett vegyes képet mutattak, míg az ipari fémek elsősorban a kedvezőtlen tengerentúli makro adatok hatására veszítettek értékükből. A Standard & Poor's GSCI indexe 0,3 százalékkal került lejjebb.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Veszélyes szintek felé közelít az ezüst
Az újabb részvénypiaci rekordok újabb eladási hullámot hoztak az árupiaci termékek piacára. A látszólagos ellentmondás mögött a portfóliók átrendezése áll. Mivel a nyersanyagpiacok hosszú hónapok óta messze alulteljesítik a rekordot rekordra halmozó amerikai indexeket, egyre többen igyekeznek átszállni a robogó vonatra a vakvágányon veszteglőről. A 24 termék árát követő Standard & Poor's GSCI árupiaci index 0,4 százalékot veszített értékéből az amúgy rendkívül optimista keddi kereskedési napon.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Megállíthatatlannak tűnik az arany áresése
Több mint három hónapos mélypontjukra estek a nyersanyagpiacok a tegnapi kereskedési napon. A Standard & Poor's GSCI index két százalékot veszített értékéből és karácsony első napja óta nem látott mélységekbe zuhant. A kedvező részvénypiaci hangulatban sem mutatott erőt ez a piaci szegmens, de amint eljött az első komolyabb korrekció, az esés mértékével is rögtön túlteljesítette a jelentősebb tőzsdeindexeket.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Óriásit zakózott a kukorica a héten
A Standard & Poor's GSCI index újabb mínuszos napot zárt és 0,9 százalékkal csúszott lejjebb. Általánosnak mondható az áresés, annak ellenére, hogy a dollár hosszú idő után ismét gyengült a főbb devizákkal szemben. Továbbra is erős eladói nyomás alatt van a kukorica és a WTI crude, de nagyot esett a palládium és a gyapot is. Csak a cukor, a kávé és a földgáz tudott dacolni a trenddel, de az összes nemesfém és a gabonák is veszítettek értékükből. A kukoricának eddig pocsék hete van, 14 százalékot zuhant az árfolyama az utóbbi 5 nap alatt.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Tovább drágul a földgáz
Már hatodik napja esik egyfolytában a Standard & Poor's GSCI indexe, a hét utolsó kereskedési napján 0,7 százalékot veszített értékéből és 628,26 ponton zárt. A rossz hangulatban is voltak azonban nyertesek, emelkedett az arany és az ezüst és nagyot ugrott a földgáz is. A kereskedés hangulatát alapjában meghatározta, hogy az Egyesült Államokban csak fele annyi nem mezőgazdasági munkahely keletkezett márciusban, mint amire az elemzők számítottak.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Kelendő a kakaó és a búza is
A Standard & Poor's GSCI árupiaci index 0,6 százalékot emelkedett a hét első kereskedési napján. Az elmúlt időszak gyengélkedése után a kakaó és a búza vezetésével próbál talpra állni a nyersanyagpiac. Feljebb zártak az ipari fémek és az olaj, esett viszont az arany és az ezüst. A mezőgazdasági termények körében nincs egyértelmű trend, egyedi hírek mozgatják az árfolyamokat.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »
Nagyot menetelt az ezüst és a réz
Kitartott a jó hangulat az árupiacokon, a Standard & Poor's GSCI index 0,8 százalékkal került feljebb. A gyengülő dollár is támogatta a vevőket, így szépen teljesítettek az ipari fémek és a nemesfémek, emelkedett az olajpiac, de harmadik napja esik a földgáz ára.
- címkék:
- nyersanyag
- Címkefelhő »