nyári olimpia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- Rio 2016
- London 2012
- olimpiai kvóta
- NOB
- legfrissebb
- legrégebbi
Cionistának vélt olimpiai logó miatt fenyegetőzik Irán
Hivatalosan is tiltakozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) az Iráni Olimpiai Bizottság, amely szerint a 2012-es londoni nyári olimpiára tervezett logó nem az évszámot, hanem a Zion szót rejti, és ez nyílt cionizmusra utal.
Benedek Dalma már Londonról álmodik
A hatszoros világbajnok kajakos, Benedek Dalma nem éppen a legjobb állapotban zárta a téli felkészülési időszakot, ugyanis influenzát kapott, majd egy hétig lázas volt, ami miatt két hetet ki kellett hagynia az edzésekből. Ám nem siratja, inkább jelként fogja fel ezt a pihenőt, és újult erővel készül a szegedi kvalifikációs világbajnokságra, amelyen egyesben szeretné kiharcolni az olimpiai részvételt.
Mindkét brit kosárválogatott indulhat az olimpián
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntése alapján alanyi jogon indulhat házigazdaként Nagy-Britannia férfi és női válogatottja a jövő évi, londoni olimpián.
Helyére került a londoni Olimpiai stadion utolsó gyeptéglája
486 nappal a 2012-es londoni nyári játékok megnyitója előtt elkészült a nyolcvanezer szurkoló befogadására alkalmas, 486 millió angol fontot felemésztő Olimpiai stadion, amely a megnyitó és a záróünnepség mellett az atlétikai versenyeknek is helyszíne lesz.
Fényes magyar szereplést jósol Londonra az olimpiai szimulátor
Hét aranyat, összesen huszonegy érmet jósol a magyar sportolóknak a USA Today internetes kiadásában elindított Olympic Medal Tracker-program a jövő évi nyári olimpiára. Az éremfigyelő szerint egyéni sportokban tarolhatunk, férfi pólósaink csak ötödikek lesznek, kézicsapataink ki se jutnak Londonba. Molnár Zoltán MOB-főtitkár szerint jelen pillanatban két-három arany a realitás.
Minden jegy elkelt a londoni olimpia nyitó- és záróünnepségére
Minden jegy elkelt a jövő évi londoni nyári olimpia nyitó-, illetve záróünnepségére. A szervezők (LOCOG) szerdai közleménye szerint már az is biztosra vehető, hogy a pályakerékpáros küzdelmeket, a ritmikus gimnasztika, a triatlon, az öttusa, valamint a lovastusa versenyeit is telt ház előtt rendezik meg.
- címkék:
- nyári olimpia
- olimpia
- Címkefelhő »
A Sportdöntőbíróság határoz a magyarokat is érintő olimpiai szabályról
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) állásfoglalását kéri közösen az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és a nemzetközi ötkarikás szervezet (NOB) az úgynevezett hat hónapos szabályról, melynek értelmében azok a sportolók - az érintettek között akadnak magyarok is -, akik fél évnél hosszabb eltiltást kaptak doppingvétség miatt, kénytelenek kihagyni a következő ötkarikás játékokat.
Négy magyar úszó is olimpiai szintet úszott Barcelonában
A magyarok két aranyérmet gyűjtöttek szombaton Cseh László és Kis Gergő jóvoltából a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában, Bernek Péter és Biczó Bence pedig egy-egy második helyezést szerzett. Cseh, Kis, Biczó és Kapás Boglárka teljesítette az olimpiai A szintet, így már biztos londoni induló.
"Londonba úsztam magam" - Risztov Éva is teljesítette az olimpiai szintet
Risztov Éva is csatlakozott azokhoz a magyar úszókhoz, akik már a londoni ötkarikás játékok résztvevőinek tekintendők, mivel teljesítették a jövő nyári szerepléshez a nemzetközi szövetség (FINA) által előírt időt, az úgynevezett olimpiai A szintet.
Tankokkal vonult be a rendőrség Rio egyik nyomornegyedébe
A közelgő labdarúgó-világbajnokság és nyári olimpia miatt a brazil főváros rendőrsége nagyszabású akcióba kezdett, amelynek keretében megpróbálják megtisztítani Rio de Janeiro nyomornegyedeit a kábítószer- és fegyverkereskedőktől. Az elmúlt hetekben tizennyolc favelába nyomult be a rendőrség tankokkal és helikopterekkel.