Nógrád megye

címke rss

Háromszor próbált elkötni egy lovat egy notórius tolvaj, de egyszer sem járt sikerrel

Itthon2023.05.08, 16:35

Háromszor próbált ellopni egy lovat a társával együtt egy 21 éves, nógrádi férfi, de az minden alkalommal hazaszökött, utoljára pedig a tulajdonos érte tetten őket. A férfinak ezen kívül egy korábbi bolti lopás, és betörés miatt is felelnie kell.

Nógrád apró gyöngyszeme: Alsópetény és elbűvölő lakói

Travelo2023.03.03, 12:00

Nógrád megyében, a Cserhát dimbes-dombos lankái között bújik meg egy aprócska település, Alsópetény, aminek a lakói összefogtak, hogy megmutassák, kis falujuk a világ közepe. Igazi mennyország ez a hely azok számára, akik szeretnének lelassulni, értékelik az autentikus élményeket, és fontos számukra a fenntarthatóság. Történelmi kastély, rózsaszirmokból készült helyi termékek, szarvasgomba-fesztivál és még megannyi érdekesség várja az látogatókat Budapesttől 50 kilométerre.

Öngyilkos lett egy magyar bíró

Itthon2023.02.21, 21:05

Vasárnap reggel holtan találták otthonában a Balassagyarmati Járásbíróság egyik bíráját. Úgy tudni, hogy a 46 éves férfi önkezével vetett véget életének. Ismerősei szerint sorozatos munkahelyi és családi gondok vezethettek a tragédiához.

Majdnem betörte kutyája fejét egy nógrádi férfi

Itthon2023.01.16, 17:13

Egész életére eltilthatják az állattartástól azt a 61 éves, nógrádi férfit, aki két éve egy éles tárggyal úgy megütötte a kutyáját, hogy súlyos fejsérülése lett.

Zaklatta és bántalmazta a közterület-felügyelőket egy férfi Bátonyterenyén

Itthon2023.01.13, 16:51

Felfüggesztett börtön várhat arra az 54 éves Nógrád megyei férfira, aki tavaly tavasszal részegen bántalmazta a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőket.

Saját lányát kényszerítette szexre egy nógrádi asszony

Itthon2022.12.20, 16:40

Évekre fegyházba kerülhet az a negyvenéves nő, aki férje halála után elhanyagolta gyerekeit, 2019-től kezdve pedig az új párjával együtt fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítette az idősebb lányát. 47 éves, büntetett előéletű partnere is több évnyi fegyházbüntetésre számíthat.

Több bűncselekményt is elkövetett egy nógrádi fiatal

Itthon2022.12.19, 13:49

Felfüggesztett börtönbüntetésre számíthat az a 19 éves fiatal, aki nyáron ellopta nevelőapja autóját, majd jogosítvány nélkül vezette, néhány hét múlva pedig feltört egy garázst, ahonnan egy motort és egy lépgpuskát vitt magával, amivel félmilliós kárt okozott.

Rendőrségi feljelentéssel állt bosszút egy nő az exén Salgótarjánban

Itthon2022.12.12, 10:14

Egy 25 éves Heves megyei nő bosszúból feljelentette volt élettársát Salgótarjánban. Kiderült az igazság, így neki kell most bíró elé állnia. 

Prostitúcióra kényszerítette 13 éves barátnőjét a huszonéves nógrádi férfi

Life.hu2022.12.06, 20:33

Emberkereskedelem és kényszermunka a vád azzal a 25 éves salgótarjáni férfival szemben, aki a vele lakó lányt haszonszerzés céljából számos alkalommal kényszerítette szexuális cselekményekre.

Brutálisan megverte előbb a feleségét, aztán a fiát a Nógrád megyei férfi

Itthon2022.12.01, 17:01

90 nap ezárás helyett egy év börtönt kapott az a 37 éves, büntetett előéletű Nógrád megyei férfi, aki tavaly tavasszal feleségére támadt, azután összeverekedett a fiával.

Halálos lakástűz Nógrád megyében

Itthon2022.11.25, 08:17

Péntek hajnalban a Nógrád megyei Patakon kigyulladt egy családi ház, amelyben épp aludtak. Két ember meghalt.

Rágcsálótetemeket dobált a szomszédja telkére egy Nógrád megyei férfi: börtönbüntetésre ítélték

Life.hu2022.10.13, 19:07

Letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy Nógrád megyei férfit, aki hosszú időn át zaklatta a szomszédját.

Nem úszta meg a börtönt férfi, aki évekig pokollá tette szomszédja életét

Itthon2022.10.13, 19:39

4 év börtönre súlyosították a büntetését annak az 57 éves Nógrád megyei férfnak, aki hosszú ideig zaklatta a szomszédját és gyerekeit, és egy egészségügyi dolgozóra is rátámadt.

Karókkal felfegyverzett banda támadt Nógrád megyében egy férfire

Itthon2022.10.09, 17:18

Többen, karóval felfegyverkezve mentek a házukhoz balhézni.

Balassagyarmaton, a főterén késelte meg a fogorvosnőt a páciense

Itthon2022.10.06, 15:34

Gyilkossági kísérlet és rongálás miatt kerülhet börtönbe az a férfi, aki egy polgári jogvita miatt megrongálta egy fogorvos lakását, kiszúrta autójának kerekeit, végül Balassagyarmat főterén megkéselte a nőt, akinek az életét csak a gyors orvosi kezelés mentette meg.

Terrorcselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy férfit Nógrád megyében

Itthon2022.10.05, 07:51

A Nógrád megyei rendőrök terrorcselekmény gyanújával vették őrizetbe azt a férfit, aki dohánybolt kirablásával és az alkalmazott leszúrásával fenyegetőzött. Most kettő évtől nyolc évig terjedő büntetés várhat rá.

Ököllel támadt az ápolónőre egy 17 éves fiú a Nógrád megyei kórházban

Life.hu2022.10.03, 14:53

Tavaly nyáron egy 17 éves fiú az egyik rokonával édesanyját ment meglátogatni a balassagyarmati kórház neurológiai osztályára. A látogatásból végül támadás lett: a fiatalkorú ököllel ment neki az egyik ápolónőnek. 

Redőnylábbal és vaslapáttal verekedett a főnök a beosztottjával - videó

Itthon2022.09.29, 11:58

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy 41 és egy 46 éves Nógrád megyei férfi ellen, mert a gyanú szerint tavaly a munkahelyükön redőnylábbal és vaslapáttal verekedtek, egymásnak kishíján életveszélyes sérüléseket okozva.

Brutálisan megkínozta állatviadalra kényszerített kutyáját egy Nógrádi férfi

Itthon2022.09.27, 10:36

Az ebtartástól végleges eltiltásra irányuló keresettel élt a Nógrád Megyei Főügyészség közjogi szakága a Balassagyarmati Törvényszéken az ellen a 36 éves férfi ellen, aki kutyaviadalra képzett ki kutyákat.

Kis híján agyonvertek egy férfit egy nógrádi kocsmában

Itthon2022.09.23, 11:15

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy 27 éves, Nógrád megyei férfi ellen, aki 2021 nyarán életveszélyes sérüléseket okozott haragosának.

Milliókkal próbált átverni egy nyugdíjast két férfi Nógrád megyében

Itthon2022.09.16, 10:56

A Nógrád megyei nyomozók egy 24 éves rakamazi és egy 22 éves budapesti férfit vettek őrizetbe, akik egy idős asszonyt próbáltak átverni azzal, hogy a fiát letartóztatták, és milliókra lenne szüksége ahhoz, hogy szabaduljon.

Öngyilkosjelölt életét mentették meg a nógrádi rendőrök

Itthon2022.09.13, 15:25

Alighogy visszatért a szolgálati helyére két rendőr szeptember 11-én reggel, amikor az épület közelében egy nő személyesen kért tőlük segítséget idős, beteg szomszédja számára, aki a szeme láttára próbált öngyilkos lenni.

Három nő vert össze egy kamaszt Nógrádban

Itthon2022.09.09, 15:37

Csoportos garázdaság, és könnyű testi sértés miatt kell felelnie annak a három nőnek, akik egy 17 éves lányt vertek meg az utcán tavaly nyáron.

Több mint tízmilliárd forint segíti a fejlesztéseket Nógrád megyében

Itthon2022.08.08, 17:14

Nógrád megye településein javulnak az életfeltételek és az önkormányzati szolgáltatások. A nyertes önkormányzatok több mint 10 milliárd forintot fordíthatnak a beruházásokra - közölte a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke hétfőn az MTI-vel.

Töltött vadászpuskával fenyegette meg az anyját egy Nógrád megyei férfi

Itthon2022.07.21, 12:34

A Nógrád Megyei Főügyészség emberölés előkészülete miatt emelt vádat egy 38 éves férfi ellen, aki betárazott fegyverrel fenyegette meg édesanyját.

Több milliót csalt ki magyar nyugdíjasoktól egy szlovák férfi

Itthon2022.07.08, 16:04

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek egy 37 éves, szlovák férfit, aki a gyanú szerint úgynevezett unokázós csalással idős emberektől csalt ki a pénzt. Bűntársa is volt hozzá.

Közel négyszáz migránst fogtak tegnap

Itthon2022.07.06, 16:39

A rendőrök július 5-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 342 migránst tartóztattak fel és 132 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan belépjen az ország területére. Ezek mellett négy ember ellen indult eljárás embercsempészet miatt.

Több gyalogosra is rátámadt egy férfi Salgótarjánban

Itthon2022.06.20, 11:13

Börtönbe kerülhet az a 24 éves, salgótarjáni férfi, aki minden ok nélkül megfenyegetett és megtámadott embereket az utcán és több üzletből is lopott. 

Baltával támadtak meg egy férfit egy Nógrád megyei településen

Itthon2022.05.25, 10:22

Felfegyverkezve elkövetett rablás, súlyos testi sértés kísérlete és okirattal visszaélés miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség azzal a ságújfalui férfivel szemben, aki egy emberre baltával támadt rá a háza előtt.

Fél kiló drogot rendelt, de a csomag már nem jutott el hozzá - videó

Itthon2022.04.27, 16:58

A nógrádi rendőrök szervezett akció során azonosították azt a 24 éves, bátonyterenyei férfit, aki a darkneten keresztül rendelt amfetamint.

Sámlival ütötte a testvérét egy Nógrád megyei férfi

Itthon2022.04.26, 10:32

Súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség az ellen a középkorú férfi ellen, aki sámláival támadta meg a rokonát. 

Híres várak, várromok Magyarországon: Szanda vára

Travelo2022.04.19, 15:13

Bizonyára téged is előcsalogatott a tavasz mézvirág illata, amikor már érezni a levegőben azt a különös vibrálást. Bőven elég volt a bezártságból, a fűtött szobák kényelméből. Ideje túracipőt húzni, hátizsákot csomagolni és elindulni Magyarország szépséges váraihoz. Merthogy kicsiny hazánkban jónéhány csodaszép várrom vár arra, hogy felfedezd. Induló cikksorozatban bemutatunk közülük párat, az egészen kicsitől a nagyobbakig. Szanda várával kezdjük a sort. 

Nógrád megye bakancslistája! Bejártuk a legjobb helyeket

Travelo2022.04.13, 23:22

Amikor a bakancslistás helyekre gondolunk, elsőként valami messzi földre tervezett utazás jut az eszünkbe, pedig olykor csak a szomszédba kell átugranunk a festői tájakért, tartalmas programokért, csodás tapasztalásokért. Az élmény a lábunk előtt hever, nekünk csupán a bakancsot kell felhúznunk. Magam is így tettem. 

50 helyett 120-szal ment egy autós Nógrád megyében

Itthon2022.04.13, 15:18

Kétszázezer forintos bírságot szabtak ki a Nógrád megyei rendőrök arra a sofőrre, aki a megengedett sebesség több mint kétszeresével hajtott Rétság belvárosában.

Áramszünet van több Nógrád megyei településen

Itthon2022.03.06, 18:52

Több Nógrád megyei településen is áramkimaradás van, mivel március 6-án délben mezőgazdasági földmunkák során kidőlt egy elektromos felsővezetéket tartó oszlop Csitáron. A szakemberek dolgoznak az áramszolgáltatás visszaállításán - írja a police.hu.

Két helyre is betört rövid időn belül társával együtt egy Nógrád megyei sorozattolvaj

Itthon2022.02.28, 18:12

Börtönbe került az az 52 éves férfi, aki tavaly novemberben és decemberben két Nógrád megyei házba is betört társával együtt, korábban pedig külföldön is követett el bűncselekményeket.

Életet mentett egy kalauz és egy mozdonyvezető Nógrád megyében

Itthon2022.02.16, 12:07

Rosszul lett egy férfi egy vonaton Nógrád megyében, a mentők kiérkezéséig a kalauz és a mozdonyvezető tartotta életben őt. Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be az esetről.

Életveszélyesen megfenyegette a rendőröket egy etesi férfi

Itthon2022.02.14, 16:46

Részegen és bedrogozva összeveszett élettársával, majd kihívta a rendőröket, akikkel közölte, hogy ha nem viszik el a lakásból a nőt, beléjük vágja a baltát.

Előző
Következő