NGM

címke rss
Megvan az első nyertes a tőzsdei felkészítő pályázaton

Megvan az első nyertes a tőzsdei felkészítő pályázaton

A BÉT és az NGM által kötött támogatási szerződésnek köszönhetően azon vállalkozások, melyek gyors növekedési potenciállal bírnak és nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, tőzsdei felkészülésükhöz kapcsolódó szakmai és anyagi támogatásra számíthatnak. A Megakrán Zrt. az első vállalat, mely sikeresen pályázott erre a támogatásra.

NGM: Újabb hivatásos gépkocsivezetői képzések indulnak

Gazdaság2018.05.11, 10:56

Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

NGM: az első negyedévben jelentősen nőttek a vám- és jövedéki bevételek

Gazdaság2018.04.20, 16:17

Az idei első negyedévben lényegesen több vámot és jövedéki adót szedett be az adóhatóság, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség tavaszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.

Budapest saját halottjának tekinti Demján Sándort

Gazdaság2018.03.27, 20:32

Demján Sándor halálával a magyar gazdasági és üzleti élet meghatározó alakját vesztettük el – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez kedden eljuttatott részvétnyilvánításában.

Képző központok létrehozására és működtetésére pályázhatnak a vállalkozások

Gazdaság2018.03.02, 08:40

Kilenc milliárd forintra pályázathatnak a vállalkozások, és 100-600 millió forint támogatást nyerhetnek képző központok létrehozására, működtetésére, és az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítására – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

Az NGM és a jegybank szerint is szükség volt a nyugdíjrendszer átalakítására

Gazdaság2018.02.09, 17:18

A 2011-ben végrehajtott nyugdíjreformra szükség volt a költségvetés egyensúlyba hozásához, és így a Magyarországgal szemben 2004 óta folytatott túlzottdeficit-eljárás 2013-as lezárásához, derül ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárának és Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatójának közös elemzéséből.

Elfelejtik kérni a családi kedvezményt a szülők

Gazdaság2018.02.03, 14:15

Az év első hónapjaiban több tízezren elfelejtik igénybe venni a családi kedvezményt, pedig érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál. A kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével megnövelten utalni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Közeleg a határidő, február 28-ig lehet beadni a KFI pályázatokat

Gazdaság2018.01.29, 21:14

Már csak néhány hétig, február 28-ig lehet beadni a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében elnevezésű pályázatot. A programon belül kis- közepes- és nagyvállalkozások kérhetnek innovatív fejlesztéseikre maximum 500 milliós támogatást. Kizárólag Pest megyén kívül működő igénylőket várja a kiíró NGM. Támogatást azok a fejlesztések tudnak elnyerni, amelyek eredményeként új terméket, szolgáltatást vagy technológiát hoznak létre.

Gesztust tenne az NGM a lebukott pártok felé

Itthon2018.01.10, 11:31

Ha minden a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint alakul, az Állami Számvevőszék vizsgálatán fennakadó pártoknak csak a választások után kell majd befizetniük a büntetést.

2017-ben több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételét a NAV

Gazdaság2018.01.10, 08:34

Több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2017-ben az előző évhez képest – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Idén havi 32 ezer forinttal emelték az albérlet-támogatást

Gazdaság2018.01.03, 09:35

Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.

Fenntartható bővülési pályán a magyar gazdaság

Gazdaság2017.12.27, 16:35

A magyar gazdaság a következő években is kiegyensúlyozott és fenntartható pályán, dinamikusan bővül majd, stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-2021-es időszakra vonatkozó makrogazdasági és költségvetési prognózisáról szóló közleményben.

Az év utolsó napjáig léphetnek a kisebb vállalkozások

Gazdaság2017.12.27, 11:50

December utolsó napján lejár a kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) áttérés határideje - hívta fel az MTI figyelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

Varga: Magyarország és a Siemens együttműködése kiemelkedően eredményes

Gazdaság2017.11.22, 22:18

Magyarország és a Siemens már több mint egy évszázados együttműködése nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően eredményes - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, egy rendezvényen.

NGM: Októberben 181,9 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás

Gazdaság2017.11.07, 13:39

Októberben 181,9 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, az első tíz hónapban ezzel 1418,2 milliárd forintra emelkedett a deficit – jelentette kedden az előzetes adatok alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). 

NGM: csökkent a munkabalesetek száma

Gazdaság2017.08.23, 11:18

Ugyan a munkabelesetek száma csökkent, de a halálos kimenetelű balesetek száma viszont jelentősen nőtt az és első hat hónapjában - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeletei főosztály jelentésében.

NGM: a hőség miatt elrendelt munkavédelmi ellenőrzésnél 99 munkaadónál találtak problémát

Itthon2017.08.08, 14:23

A hőség idején előírt munkavédelmi szabályok betartása érdekében végzett ellenőrzéseknél a vizsgált 304 munkáltató közül 99-nél, az ellenőrzött 6869 munkavállaló foglalkoztatását tekintve 1141-nél találtak szabálytalanságokat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján kedden közzétett jelentésében.

NGM: az előlegek miatt nőtt a költségvetés első fél évi hiánya

Gazdaság2017.07.20, 12:26

Leginkább a nyertes uniós projektek előfinanszírozási kiadásaival, az aktuális kamatkiadásokkal illetve a lakásépítési támogatásokkal nőhetett a költségvetés első fél évi hiánya - jelentette a nemzetgazdasági Minisztérium.

A három nagy hitelminősítő befektetésre ajánlja a magyar állampapírokat

Gazdaság2017.05.13, 10:04

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a magyar gazdaság folyamatos erősödését igazolja, hogy mind a három nagy nemzetközi hitelminősítő befektetésre ajánlja a magyar állampapírokat.

Meghosszabbítják az elektromos autók vásárlásának támogatását

Gazdaság2017.05.09, 17:29

Nem fogyott el az elektromos autók támogatására szánt tavalyi kétmilliárdos keret, ezért meghosszabbítják a pályázati időt és további három milliárd forinttal bővítik azt - mondta Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottsága közlekedési albizottságának ülésén.

Másfél évtizedes rekordtöbblet az államháztartásban

Gazdaság2017.03.21, 12:26

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte, hogy az év első két hónapját 180,4 milliárd forintos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere. Ez az elmúlt több mint másfél évtized legkedvezőbb egyenlegének számít.

1300 milliárd jut tudományra és innovációra

Archívum2017.03.20, 15:35

Megközelítőleg 1300 milliárd forint forrás áll a magyar tudomány, kutatás-fejlesztés és innováció rendelkezésére 2020-ig. Ezt Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára jelentette be.

Bónuszt kapnak a versenyszférába átmenő közfoglalkoztatottak

Gazdaság2017.02.28, 11:27

Holnap ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, "egyfajta bónuszt" kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.

Óriási többlettel kezdte az évet az államháztartás

Gazdaság2017.02.07, 11:23

Az államháztartás központi alrendszere 123,4 milliárd forint többlettel zárt januárban, ami kedvező a tavaly januári 92,4 milliárdos többlethez képest, közölte az NGM.

További járulékcsökkentésről beszélt Varga Mihály

Gazdaság2017.01.26, 10:41

A magyar gazdaság jó növekedési pályán van, a kormány célja, hogy elősegítse és erősítse a felzárkózást a fejlett ipari államokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HG Media csoport Fókuszban konferenciasorozat - 2017 a lehetőségek éve címmel tartott rendezvényén.

Ötmillióval csökkentheti lakáshitelét

Gazdaság2017.01.18, 10:00

A cégek öt év alatt 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteriaelemként is választható – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A bérmegállapodás már érezteti hatását

Gazdaság2017.01.17, 12:55

A kormány "foggal-körömmel" ragaszkodik az adócsökkentésekhez, mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba.

11 hónap alatt 500 milliárd forinttal több adót fizettünk be

Gazdaság2017.01.02, 10:33

November végéig több mint 10 ezer milliárd forintra tett szert a költségvetés az öt legnagyobb adótípusból, írja az NGM adataira hivatkozva a Magyar Idők.

Fontos határidőkre figyelmeztet az NGM

Gazdaság2016.12.28, 09:12

A vállalkozásoknak jelentős megtakarítást eredményező három határidő jár le az év utolsó napján: december 31-ig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), illetve az alanyi mentesség az áfában. Emellett a pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó napján jár le a kassza üzembe helyezésére nyitva álló határidő, amely az állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele, emlékeztet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Most kell eldönteni: kata vagy nem kata

Gazdaság2016.12.23, 09:42

Érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolni a katára (kisadózók vállalkozások tételes adójára) váltást, hiszen jövőre a kétszeresére – 6 millió forintról 12 millióra – nő a kata bevételi határa - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.

Nem engedik el a kkv-k kezét

Gazdaság2016.12.22, 12:16

Átfogó program a indul kis - és közepes vállalkozások fejlődésének elősegítésére, hatékonyságuk növelésére - közölte a Nemezt Gazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár.

Már csak pár napi kérhető az állami támogatás a pénztárgépekre

Gazdaság2016.12.20, 14:01

Tegnap délig mintegy 3500 pénztárgépet helyeztek üzembe a használatra újonnan kötelezett vállalkozások. Az 50 ezer forintos állami támogatás csak azok után a kasszák után jár, amelyet 2016. december 31-ig be is üzemeltek. Az érintettek már tíz pénztárgéptípusból választhatnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Fordulat várható az építőiparban

Gazdaság2016.12.09, 13:48

Az építőipar teljesítményének növekedése ugyan az idén megtorpan az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak kifutása miatt, jövőre azonban már fordulat várható - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ünnepi évzáró közgyűlésén.

Csökkenhet a tranzakciós illeték

Gazdaság2016.12.01, 12:06

Teljesülhet az idei 2-2,5 százalékos gazdasági növekedés, ehhez dinamikus negyedik negyedéves teljesítményre van szükség, amelyet a karácsony előtti időszak is segíthet - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Deloitte Magyarország Gazdasági növekedés és versenyképesség című konferenciáján. A miniszter arról is beszélt, hogy csökkenhet a tranzakciós illeték is.

Már szerdán bejelenthetik a nyugdíjemelést

Gazdaság2016.11.28, 09:55

A bérek emelkedése miatt elképzelhető, hogy jövőre magasabb lesz az infláció a korábban tervezettnél, így a 2017-re szóló nyugdíjemelés is nagyobb arányú lehet. A nyugdíjak emeléséről szerdán dönthet a kormány, ezt mondta Varga Mihály a Magyar Időknek.

A bérmegállapodásban mindhárom fél elment a falig

Gazdaság2016.11.24, 10:33

A kormány számára a bérmegállapodásnak az az értelme, hogy "azt mondhatjuk, nemcsak van munkahelyünk, hanem megéri dolgozni" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 2017–2018-as bérmegállapodás aláírásakor a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Jelentős többlet az októberi költségvetésben

Gazdaság2016.11.21, 11:55

Az államháztartás központi alrendszere 57,3 milliárd forintos többlettel zárta az első tíz hónapot, míg tavaly 816,2 milliárd forintos deficit halmozódott fel október végéig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Moody’s is felminősítette Magyarországot

Gazdaság2016.11.04, 23:38

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást a Moody's Investors Service. A jegybank és a nemzetgazdasági tárca szerint már ideje volt a felminősítésnek.

Leegyszerűsítették a bankszámlaváltást

Gazdaság2016.11.02, 14:19

Novembertől életbe lépett az a kormányrendelet, ami kötelezően előírja a pénzintézeteknek, hogyan kell eljárniuk számlaváltás esetén. A szabályok szerint az ügyfél az új számlavezető bankjának adott egyszerű meghatalmazással tudja elindítani a számlaváltást, ami alapján a pénzintézet 12 munkanapon belül elintézi az adminisztrációt - közölte az NGM.

Varga Mihály átalakítaná a letelepedési kötvényt

Gazdaság2016.10.28, 20:12

A kormány újragondolja az államadósság finanszírozását, a letelepedési kötvény feltételeit – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságíróknak, a Díj a sikeres vállalkozásokért átadó ünnepsége után.

Így adózunk 2017-ben

Gazdaság2016.10.28, 16:31

A gazdasági tárca benyújtotta az őszi adócsomagot az Országgyűlésnek, amelynek legfontosabb eleme a köztehercsökkentésen és a versenyképesség növelésén túl az adóbürokrácia csökkentése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Amennyiben a javaslatot megszavazza a parlament, egyebek mellett nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, és egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai is.

Banai: a módosított hiánycél teljesíthető

Gazdaság2016.10.21, 14:34

Az államháztartás idei első kilenchavi adatainak tükrében elmondható, hogy a módosított, ez évi 1,7 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára Budapesten.

Történelmi mélyponton a költségvetési hiány

Gazdaság2016.10.20, 14:26

Példátlanul, legalább másfél évtizede nem látott alacsony szintre, mindössze 2,4 milliárd forintra csökkent szeptember végére az államháztartás központi alrendszerének idei hiánya - erősítette meg a múlt héten közölt előzetes adatokat részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Varga Mihály: Szemléletváltásra van szükség

Gazdaság2016.10.14, 12:10

A magyar gazdaságban szemléletváltásra van szükség, a támogatásoknak a jövőben a hozzáadott értékláncot kell javítaniuk, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az SAP Hungary Kft. szoftverfejlesztő cég 4 milliárd forintos beruházását bemutató rendezvényen.

Nagyot ugrott augusztusban az ipar

Gazdaság2016.10.12, 10:33

Augusztusban az ipari termelés volumene 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami kéthavi csökkenés után tavaly március óta a legnagyobb növekedés. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal nőtt, erősítette meg a múlt héten kiadott előzetes számokat második becslésében a KSH. A nemzetgazdasági tárca kiemelte, hogy az augusztusi növekedéssel így az első nyolc hónapban 2,3 százalékos bővülést mértek az iparban.

Bérgarancia alapból kapnak fizetést a Palóc kft. dolgozói

Gazdaság2016.10.12, 09:50

A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. volt dolgozóit a bérgarancia alapból azonnal és maradéktalanul kártalanítják, ha a felszámolás megindul. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Sneider Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásban választ.

Kordában tartják a költségvetést

Gazdaság2016.10.10, 12:50

A kormány szeptember végén 271,6 milliárd forint többlettel zárt, így rendkívül alacsony szintre, 2,4 milliárd forintra csökkentette az államháztartás hiányát, ami másfél évtizedes rekordnak számít. A nemzetgazdasági tárca közleményes szerint így már egyre biztosabb, hogy az év végére kitűzött hiánycél az eredeti tervekhez képest kedvezőbben alakul, a GDP 2 százalékáról annak 1,7 százalékára.

Minden negyedik adózó csökkentette adóját a családi kedvezménnyel

Gazdaság2016.10.07, 10:11

A családi kedvezménynek köszönhetően 2015-ben összességében 195 milliárd forint maradt a családoknál. Tavaly mintegy 22 ezer első házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami "nászajándékot", és több mint 687 ezren éltek a hagyományos adócsökkentő kedvezményekkel - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes-államtitkára.

Megszűnhet a Szép-kártya

Gazdaság2016.10.07, 15:26

Az Erzsébet-utalvány jövő évi megszüntetése után a magyar kormány azt tervezi, hogy 2018. január 1-jével kivezeti a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját: a vendéglátásra, a szálláshelyekre és a szabadidőre vonatkozót is – írja a Magyar Nemzet. A Magyar Turisztikai Ügynökségnek nincs tudomása olyan tartalmú kormánydöntés előkészítéséről, ami a Szép-kártya megszüntetéséről szól - közölte a MTÜ az Origóval.  

Nincs munkaerőhiány Magyarországon

Gazdaság2016.10.05, 14:44

Jelenleg nincs általános munkaerőhiány Magyarországon, és a szakképzési rendszer átalakításával azt kívánják elérni, hogy a jövőben se legyen, - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

38 hónapja egyre többet költünk

Gazdaság2016.10.05, 11:51

A kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt augusztusban az előző év azonos időszakához képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónapban, júliusban 2,9, naptárhatással kiigazítva 3,9 százalékos volt a forgalom növekedése.

Ne hagyja veszni az ötezer forintos nászajándékát

Gazdaság2016.10.04, 10:53

A KSH statisztikája szerint csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában. Eddig azonban csak 17 ezren vették igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt júliusban, amelyben benne vannak a tavaly házasságot kötők is. Az esküvőt követő hónaptól a havi 5 ezer forint állami nászajándék már az adóelőlegből érvényesíthető.

Alig hívtak le pénzt az EU-s pályázatokra

Gazdaság2016.09.23, 20:10

Óriási lemaradás mutatkozik az uniós pályázati pénzek kifizetésénél: a 2016-ra megszabott 1850 milliárd forint támogatási tervből eddig mindössze 41 milliárd forintot folyósítottak a pályázati nyerteseknek számlák alapján. Előleg címén is csak 368 milliárd forintot fizettek ki a most futó, 12 ezer milliárd forint keretű uniós fejlesztési tervből – tudta meg az Origó az Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Erre az évre egyébként 314,8 milliárd forintot kell befizetnünk az EU-nak nemzeti hozzájárulásként.

Újabb infók az ingyenes nyelvtanulásról

Gazdaság2016.09.23, 11:44

Szeptember 30-ig lehet jelentkezni a kis- és középvállalkozások (kkv) ügyvezetője című képzésre, amelyen a diákok idegen nyelvet, informatikát és vállalati ismereteket tanulnak majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

Mentőövet ad a Palóc Kft. alkalmazottainak az NGM

Gazdaság2016.09.15, 14:32

A Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztet a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyében, és kész munkahelymegőrző támogatást is biztosítani a munkavállalók érdekében - közölte a tárca. A Palóc Kft. 1,9 milliárdos veszteséget halomozott fel. Csütörtökön bezártak az üzletei. Az üzletlánc 1200 dolgozójának helyzete bizonytalan, azt pedig még nem tudni, mi lesz a cég sorsa. A cégnek körülbelül 80-90 boltja van.

Jövőre nőhetnek a beruházások

Gazdaság2016.08.31, 11:28

A beruházások 20,3 százalékkal csökkentek a második negyedévben, az első negyedévi 12,6 százalékos visszaeséssel együtt az év első felében 17,3 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg. Elemzők szerint a meredek zuhanás mögött az áll, hogy befejeződtek az uniós beruházások. A kormány a következő időszakban a beruházások jelentős erősödésében bízik, csak a nagyvállalatok közel 1000 milliárd forint értékben jelentettek be fejlesztéseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Jól áll a magyar államháztartás

Gazdaság2016.08.22, 14:43

Az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya a végleges adatok szerint 464,8 milliárd forint volt, amely az utóbbi mintegy másfél évtized legalacsonyabb deficitje - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Drágulhat az automatás kávé

Gazdaság2016.08.03, 09:51

Kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium megállapodott az automatás cégek képviselőivel, hogy a bekötés legdrágább elemét, az automata felügyeleti egységet nagyrészt az állam fogja megvenni az automatás cégeknek.

Varga Mihály: Magyarország új korszak küszöbén áll

Gazdaság2016.07.29, 18:42

A nemzetgazdasági tárca arra számít, hogy folytatódik a kedvező tendencia a munkaerőpiacon a következő hónapokban, és Magyarországon a munkanélküliségi ráta várhatóan 5 százalék alá csökken, a kormány célja változatlanul a teljes foglalkoztatottság, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Ha teraszt is épít, sokat bukhat

Gazdaság2016.07.27, 09:32

Hatalmas bírságot kell fizetnie annak, aki új lakása építésekor nem számítja bele az alapterületbe a ház teraszát és a pincéjét is. Az új lakás építésekor fizetendő áfateher ugyan 5 százalékra csökkent, de azért vannak korlátok.

A helyettes államtitkár elárulta, miért nőnek a bérek

Gazdaság2016.07.20, 13:18

A vállalkozások egyre inkább felismerik, hogy emelni kell a munkavállalók béreit ahhoz, hogy megtartsák őket, a piac kezdi beárazni a munkaerő-keresletet, mondta Simon Attila munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár az M1-en.

Az állam sokkal több adót szedett be májusig, mint 2015-ben

Gazdaság2016.06.21, 14:23

2016 első öt hónapjában az állam több adót szedett be, mint egy évvel korábban, és kevesebb kiadása volt. A több adóbevétel elsősorban a gazdaság fehéredésének, a növekvő foglalkoztatottságnak és a növekedési adóhitellel 2015-ről eltolt bevételnek volt köszönhető. A kiadások azért csökkentek, mert kevesebb uniós támogatáshoz kevesebb önrészt kellett kifizetni. A devizahitelek forintosítása miatt kevesebb lakástámogatást fizetett az állam. A költségvetés adóssága 320 milliárd forinttal nőtt.

Ne hagyja magát, ha megbízható adózó!

Gazdaság2016.06.03, 09:32

2016. május 1-jével az adóhatóság minősítette az adózókat. Elektronikus értesítést azonban csak azok kaptak, akiket az adóhatóság megbízható vagy kockázatos adózónak minősített, más esetekben nem. Mi lehet az oka annak, ha a társaság nem kapott értesítést az adózói minősítéséről? Miért éri meg megbízható adózónak lenni?

MSZP: Zsarolják a magánszakiskolákat

Itthon2016.06.01, 15:05

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) zsarolással kényszeríti a szakképzés területén működő alapítványi iskolákat az állami szakképző centrumokba. A minisztérium szerint a kormány a csatlakozási lehetőséggel csak támogatni akarja a magániskolákat. 

NGM: A második félévben felpörög a gazdaság

Gazdaság2016.06.01, 12:30

A kormány prognózisához hasonlóan látja friss jelentésében a magyar költségvetési folyamatokat és az infláció alakulását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a növekedés rövid távú megítélésében viszont eltér a nemzetközi szervezet és a magyar kabinet álláspontja - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az OECD legfrissebb országjelentését kommentálva.

A kormány még gondolkodik, hogy segítsen-e a masszőröknek

Gazdaság2016.05.12, 16:43

Mérlegeli a kormány, hogy nyújtson-e anyagi segítséget az érintetteknek a pénztárgépek megvásárlásához, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A kormány a könyvvizsgálók körmére néz

Gazdaság2016.05.10, 12:10

Több jogosultságot kap a könyvvizsgálók ellenőrzésére a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő közfelügyeleti hatóság. A jövőben a cégeknek kötelező lesz bizonyos időközönként könyvvizsgálót váltani. A szigorításra uniós jogszabályok miatt van szükség.

Tartható a 2 százalékos hiánycél

Gazdaság2016.05.09, 12:20

Az államháztartás központi alrendszerének 2016. április végi halmozott hiánya 144,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Lesz munkájuk az 50 év felettieknek is

Gazdaság2016.04.23, 08:33

Kampány indul az 55–64 éves munkavállalók foglalkoztatásának előmozdítására - közölte Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős helyettes államtitkára.

Rég volt ilyen kicsi az államháztartás hiánya

Gazdaság2016.04.21, 14:29

Az államháztartás központi alrendszerének január-márciusi hiánya 125,8 milliárd forint volt, amely a legalacsonyabb az elmúlt másfél évtizedben, és jóval kevesebb a tavaly első negyedéves 536,7 milliárd forintnál. A márciusi hiány 140,8 milliárd forintot tett ki, egy éve 226 milliárd forint volt, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartás első negyedévi végleges adatait, amelyek megegyeznek az előzetes számokkal.

A kormány nem engedi el a pálinkakészítők kezét

Gazdaság2016.04.15, 15:36

Új jövedéki törvényt dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely segíteni fogja a pálinkakészítőket, mondta Tállai András a 17. Gyulai Pálinkafesztiválon rendezett jövedéki konferencián.

Így adózhat a lakáskiadás után a jövőben

Gazdaság2016.04.14, 12:20

Lapértesülések szerint teljesen át akarja alakítani a lakáskiadásra vonatkozó adószabályokat a kormány. Jövőre már ugyanannyit adózhat a pesti belvárosban turistákat fogadó lakástulajdonos, mint aki vidéken néhány tízezerért kiadja a házát. Egy jogszabálytervezet szerint 1500 forintos adót kellene fizetnie négyzetméterenként minden lakáskiadónak évente. A kormány cáfolja, hogy tárgyalta a kérdést, a napvilágra került részleteket azonban ennek ellenére érdemes áttekinteni.

Már februárban is ellepték a turisták az országot

Gazdaság2016.04.11, 14:21

A nemzetközi kereslet jelentős bővülése és az ugyancsak kiegyensúlyozottan növekvő belföldi turizmus együttes teljesítménye erős évkezdetet eredményezett az ágazatban az NGM szerint.

Orbán Viktor ráküldte a NAV-ot az offshore-botrányra

Gazdaság2016.04.08, 16:27

Orbán Viktor miniszterelnök kérésére Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elrendelte a magyarországi offshore-szálak azonnali, egyenkénti kivizsgálását a NAV-nál. Az offshore-ügyek felgöngyölítésével külön szakértői munkacsoport foglalkozik.

Úgy pörög a turizmus, mintha nem lenne holnap

Gazdaság2016.04.01, 09:30

Magyarország a la carte címmel szervezett rendezvényt a Magyar Turizmus Zrt. Az évek óta tartó példátlan szárnyalás a minisztérium, a szakmai szervezetek és a vállalkozások kiváló együttműködésének eredménye, mutatott rá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály hiány nélküli államot akar

Gazdaság2016.03.10, 12:08

Közös célunk egy olyan erős magyar gazdaság kialakítása, amelynek révén joggal foglaljuk el helyünket a fejlett ipari országok között, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján.

Adócsökkentésekbe kerülhet a nullás költségvetés

Gazdaság2016.02.18, 07:10

Tavasszal az országgyűlés elé kerülhet az első olyan költségvetés, amelyben nem terveznek a bevételeknél több kiadást, azaz jöhet a nullszaldós büdzsé. Elemzők szerint nem a valóságtól elrugaszkodott a kormány terve, az könnyedén véghezvihető, ugyanakkor a fegyelmezett költségvetési politika miatt a kormánynak bizony bele kell majd harapnia valamelyik kezébe. A kérdés csak az, hogy a választások előtt egy évvel miről mondanak majd le.

Reszkessetek, könyvelők!

Gazdaság2016.02.15, 16:06

A tervek szerint idén júliusban áll majd fel az új közfelügyeleti hatóság, amely a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők és a könyvvizsgálók ellenőrzéséért felelhet, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán egyeztet majd az új hatóság felállításáról az érintett pénzügyi szervezetekkel.

Bekeményítettek, de elkészült az első uberes számla

Archívum2016.02.03, 12:59

Az Uber-taxisok ellenőrzésének tapasztalata azt mutatta, hogy a többség adószám nélkül végezte munkáját.

Varga szerint a hitelezést is megtolhatja a csok

Gazdaság2016.01.19, 16:23

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a csok hatására nőni fog a lakások iránti kereslet, amely a hiteligényt is élénkíti.

Máris hajba kaptak az építtetők és a kivitelezők az áfán

Gazdaság2016.01.19, 10:43

Úgy tűnik, hogy sokan több millió forintot buknak azért, mert lakásvásárlási-szerződésükbe bruttó összeg került a nettó plusz áfa helyett. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az új lakások áfájának csökkentésével a vevőknek próbáltak kedvezni, egyes esetekben azonban így a kivitelezők zsebét tömik ki. Az adószakértő szerint az áfakulcs csökkentése miatt módosítani kellene a szerződéseket.

Kétszázezer forintos karácsonyi ajándékkal kedveskedett Lázár János

Itthon2016.01.05, 23:48

Irigykedhetnek a Miniszterelnökségben dolgozókra a többi tárca alkalmazottai – legalábbis, ha az év végi juttatásokat nézzük. A Lázár Jánoshoz tartozó minisztériumnál ugyanis fejenként 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt osztottak ki a dolgozóknak, miközben volt olyan tárca, ahol semmit sem kaptak az alkalmazottak.

Már 665 milliárddal több adót szedett be az állam, mint tavaly

Gazdaság2015.12.22, 14:34

November végén a költségvetés hiánya 971 milliárd forint volt, 254 milliárddal több, mint 2014 novemberének végén. A kormány szerint az eltérést az uniós források eltérő alakulása okozza. A 2,4 százalékos év végi hiány továbbra is tartható. November végéig 665 milliárddal több adó folyt be a költségvetésbe, mint egy évvel korábban, a kormány szerint azért, mert jobban pörög a gazdaság és sokat fehéredett.

A Várba költözik a Belügyminisztérium és az NGM

Itthon2015.11.25, 08:18

A Belügyminisztériumot és a Nemzetgazdasági Minisztériumot budai Várnegyedben helyezi el a kormány, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Benyújtotta Varga minisztériuma a várt törvénymódosítást

Gazdaság2015.11.25, 05:00

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi vonatkozó törvény és egyes adótörvények módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amelynek részeként a tárcavezető a bankadó következő évekre szóló mértékét kívánja mérsékelni. A törvényjavaslat kedvezményeket tartalmaz azoknak a bankoknak, amelyek növelik vállalati és lakossági hitelállományukat.

Nagyító alá kerül a foglalkoztatási szabályok betartása

Gazdaság2015.11.14, 08:00

Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkabérre, a munkaerő-kölcsönzésre és a szabadságra vonatkozó szabályok betartását - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium 2016-os ellenőrzési tervéből.

Brüsszel miatt módosítani kell a bankadót

Gazdaság2015.11.12, 12:51

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint valószínűleg hozzá kell nyúlni a bankadóval kapcsolatos szabályozáshoz, mert az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött februári megállapodáshoz kapcsolódóan a bankadóhoz kötődő szabályozás két elemét is kifogásolta az Európai Bizottság.

570 milliárddal több adót szedett be az állam

Gazdaság2015.11.05, 17:05

138,4 milliárd forintos többlettel zárt októberben az államháztartás központi alrendszere, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tavalyi évhez képest eddig 570 milliárd forinttal magasabban alakultak az adóbevételek.

180 ezer astrásnak fizet az állam

Gazdaság2015.11.03, 12:45

Az állam visszafizeti a csődbe ment Astra Biztosító helyett az ügyfeleknek a baleseti adót, ha az országgyűlés elfogadja a gazdasági tárca javaslatát. A károsultaknak az adóhatóságnál kell kérelmezniük a visszafizetést.

Az állam átvállalja a közmédia 47 milliárdos tartozását

Gazdaság2015.11.03, 11:14

Az országgyűlés a növekvő adóbevételekből 60 milliárd forintot visszapótolt az idei költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretébe. A változtatással a kormány egyúttal átvállalta a az MTVA 47 milliárd forintos adósságállományát.

500 milliárddal több adót szedett be az állam

Gazdaság2015.10.21, 14:22

500 milliárd forinttal nőttek az adó- és járulékbevételek az idei év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. 

Az adóbevallás nem szűnik meg, csak átalakul

Gazdaság2015.10.17, 14:15

Jövőre már a NAV csinálja az adóbevallásokat. Tállai András szervezi át az adóhatóságot. Andy Vajna megvette a TV2-t, de az is lehet, hogy mégsem, mert egy Simicska-közeli cég azt állítja, hogy megelőzte. A Közgép kirúgja a dolgozói felét. A versenyhivatal engedélyezte Csányi Sándornak, hogy megvegye a mezőgazdasági óriáscéget. Több pénzt szán a kormány a Miniszterelnökség Várba költöztetésére. Kötelező lesz visszavinni a megbuherált VW-motoros autókat kiigazításra, legalábbis Németországban, az Uber fontos csatát nyert Londonban. Ez volt a héten a gazdaságban.

Áfacsökkentésen gondolkodik a kormány

Gazdaság2015.10.15, 12:35

Megtorpant az építőipar növekedése, ezért a kormány a lakásépítés további ösztönzésének lehetőségét vizsgálja: a lakáshitelezés kiterjesztése mellett a lakásépítések áfájának csökkentése is lökést adhat a beruházásoknak.

Tállai András kap még egy állást

Gazdaság2015.10.13, 13:47

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos lesz. Megbízatása december 31-ig szól, az új állásért nem kap még egy fizetést. Tállai András lesz az új adóügyi államtitkár is, és ezzel automatikusan a NAV vezetője.

Meglepő megoldással pótolják Vida Ildikót

Gazdaság2015.10.03, 15:18

Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetője, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környező országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Magyarország félmilliárd euró hitelt vesz föl

Gazdaság2015.09.28, 16:56

500 millió eurós hitelszerződést írt alá Baranyay László, az Európai Beruházási Bank alelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Kormányzati felelőse lesz az adóügyeknek

Gazdaság2015.09.28, 15:39

Önálló adóügyi államtitkárság jön létre a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a vezetője Tállai András lesz, miniszterhelyettesi rangban. Korábban olyan találgatások láttak napvilágot, hogy a NAV beolvadhat a kormányba, Tállai András vezetésével. A minisztérium az Origónak azt nyilatkozta, egyelőre nem szűnik meg a NAV.

Fontos hír jött az autóhiteleseknek

Gazdaság2015.09.18, 18:34

A kormány benyújtotta a deviza- és devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

A kormány szerint hiteltelen a jelentés, amit korábban jóváhagyott

Gazdaság2015.09.14, 11:47

Egy nemzetközi szervezet szerint átláthatatlan a magyar költségvetés. A kormány az alapjául szolgáló adatokat látta és jóváhagyta, a kész jelentést viszont az államtitkár hiteltelennek nevezte. Megcsúszott a költségvetés augusztusban, a kormány szerint uniós eljárások és előrehozott kifizetések miatt. Az Államadósság Kezelő Központ volt elnökének érdekeltségébe tartozó takarékszövetkezetnél hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott, a munkaidő része az utazás azoknál a munkavállalóknál, akik nem fix munkahelyen dolgoznak. Ez volt a héten a gazdaságban.

Előző
Következő