New York Rangers

címke rss

NHL: visszavonult a Rangers kapitánya

Archívum2011.08.19, 21:29

Egy nappal 35. születésnapja előtt bejelentette visszavonulását Chris Drury, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers csapatkapitánya.

Nem jött össze a New York Rangers hokicsapatának budapesti vendégjátéka

Sport2011.05.26, 20:10

A Forbes magazin kimutatása alapján a világ második leggazdagabb hokis klubja, az NHL-ben szereplő New York Rangers október 3-án a magyar válogatott ellen játszott volna barátságos mérkőzést a Papp László Sportarénában, ám a létesítményben - különböző, egyéb rendezvények miatt - nem tudtak volna időre megfelelő minőségű jeget biztosítani.

Októberben NHL-es sztárcsapattal játszhat Budapesten a magyar hokiválogatott

Sport2011.05.19, 10:05

Egy héten belül eldől, hogy rendeznek-e október harmadikán Magyarország - New York Rangers felkészülési jégkorong-mérkőzést Budapesten. Kenneth M. Yaffe, az észak-amerikai profiliga (NHL) nemzetközi ügyekért felelős alelnöke szerdán az MTI-nek elmondta: a patinás klub erőteljes hajlandóságot mutat, hogy fellépjen a magyar közönség előtt, és jól haladnak a megbeszélések.

Elődöntős Keleten a Rangerst simán búcsúztató Washington az NHL-ben

Archívum2011.04.24, 10:32

A San Jose Sharks nem tudott élni a hazai pálya előnyével, az ellenfél, a Los Angeles Kings így 3-2-re szépített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnoki rájátszásának negyeddöntőjében.

Újabb vereségével elbukhatja a rájátszást a Rangers az NHL-ben

Archívum2011.04.08, 08:27

A New York Rangers hazai környezetben 3-0-ra kikapott az Atlanta Thrashers együttesétől az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Kétszázadszik NHL-meccsét nyerte Lundqvist

Archívum2011.02.18, 08:28

A New York Rangers svéd olimpiai bajnok kapusa, Henrik Lundqvist NHL-pályafutása kétszázadik győzelmét érte el az észak-amerikai profi jégkorongliga csütörtöki játéknapján.

Feltámadt a Rangers, nullázott a Kings kapusa

Archívum2011.02.14, 09:10

A New York Rangers hat vereség után először tudott nyerni az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), ezúttal a Pittsburgh Penguins volt a legyőzött.

Küzd a rájátszásért a New York Rangers

Archívum2010.04.08, 08:24

A New York Rangers simán nyert a vendég Toronto ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján, így maradt esélye bejutni a jövő héten kezdődő rájátszásba.

Feltámadtak a Pingvinek New Yorkban

Archívum2010.01.26, 08:31

A címvédő Pittsburgh Penguins 4-2-re nyert a New York Rangers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.

Howard kifogott a Rangers-csatárokon

Archívum2009.12.07, 10:15

Sokat fogunk még hallani Jimmy Howardról, a Detroit fiatal kapusáról, aki szenzációsan védett a Rangers ellen az NHL legutóbbi játéknapján, 28 lövést hárított, köztük Ryan Callahan büntetőjét.

Otthon kapott ki a New Jersey és a Vancouver

Archívum2009.10.06, 08:43

Idegenbeli győzelmek születtek az észak-amerikai profi jégkorongliga kedd hajnali játéknapján. A New York Rangersben villogtak az újoncok, a Columbus először kezdte két győzelemmel az alapszakaszt.

Tízet kapott a Rangers Dallasban

Archívum2009.02.07, 12:31

A Dallas Stars tíz gólt szerezve kiütötte a New York Rangers csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Öt büntetőt hagyott ki az Ottawa a Bruins ellen

Archívum2009.02.06, 08:58

A Boston Bruins sorozatban a negyedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

NHL: 25 másodperc alatt minden eldőlt Philadelphiában

Archívum2009.02.05, 08:37

A ligaelső Boston Bruins a harmadik harmadban 25 másodpercen belül kétszer is betalált, így két góllal legyőzte a házigazda Philadelphia Flyerst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

NHL: sima Penguins-siker a Rangers ellen

Archívum2009.01.29, 09:13

A Pittsburgh Penguins kapitánya, Sidney Crosby vezetésével négy góllal nyert a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

NHL: büntetőkkel nyert a Boston

Sport2009.01.22, 09:08

A keleti első Boston Bruins előbb kétgólos hátrányból egyenlített az utolsó harmadban, majd büntetőkkel nyert a Toronto Maple Leafs otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.

NHL: a nyolcadik vendégsiker már nem jött össze a Bostonnak

Sport2009.01.18, 12:00

A Washington Capitals véget vetett a Boston Bruins hét győztes meccset jelentő idegenbeli sikerszériájának: a fővárosiak 2-1-re nyertek az NHL legutóbbi játéknapján.

Nem jó túlórázni a Rangers ellen

Sport2009.01.17, 13:19

Igazi hosszabbítás specialistának számít a Rangers az NHL-ben, a New York-i gárdának ugyanis a Chicago elleni volt a tizenegyedik túlórában kiharcolt győzelme az idény folyamán, ami egyedülálló a ligában. A rengeteg kiállítást hozó meccsen a Rangers éppen egy emberelőnyös góllal vetett véget a hosszabításnak, Chris Drury volt a Parkőrök nyerőembere, aki korábban a rendes játékidőben is betalált.

Az utolsó negyedórában triplázott a Montreal cseh csatára

Archívum2009.01.08, 11:09

Robert Lang a harmadik harmadban mesterhármast ért el, így csapata, a Montreal Canadiens idegenben legyőzte a New York Rangerst az NHL legutóbbi játéknapján.

Exfradista gól segítette Islanders-veréshez az Edmontont

Archívum2009.01.06, 08:48

A New York Rangers 4-0-ra nyert a vendég Pittsburgh Penguins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Megégtek az Olajosok Calgaryban

Archívum2009.01.01, 11:31

A gólban leggazdagabb - összesen 10 találatot eredményező - mérkőzést Calgaryban játszották az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2008-ban utolsó játéknapján.

Négy hajrágóllal fordított a Rangers a New York-i hokiderbin

Sport2008.12.30, 12:41

A New York Rangers a harmadik harmadban négy gólt szerezve 5-4-re nyert hazai közönség előtt a New York Islanders ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

NHL: zsinórban hatodszor nyert a Bruins

Archívum2008.12.24, 12:03

A Boston Bruins a New Jersey Devils elleni 2-0-s sikerrel sorozatban a hatodik győzelmét aratta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A legutóbbi játéknapon Tim Thomas idénybeli harmadik hibátlan produkcióját nyújtotta a kapuban.

NHL: hatot ütött St. Louisban a Boston

Archívum2008.12.22, 09:23

A Boston Bruins vendégként hat gólt szerezve nyert a St. Louis Blues ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Sundin Vancouverbe szerződött

Archívum2008.12.19, 11:25

Noha az észak-amerikai profiligában (NHL) szereplő New York Rangers csütörtökön hatmillió dolláros, egy évre szóló szerződést kínált Mats Sundinnak, a svéd jégkorongozó a Vancouver Canuckshoz szerződött.

NHL: hiába állt fel 1-5-ről a Rangers New Jerseyben

Archívum2008.12.13, 12:05

Nem kevesebb, mint 13 gól esett az NHL legutóbbi játéknapjának keleti rangadóján. A New Jersey Devils a második harmadban már 5-1-re is vezetett a New York Rangers ellen, a vendégek azonban megrázták magukat, és kiegyenlítettek. Ezután ismét  a Devils pillanatai következtek, a hazaik újabb három találatára pedig már nem volt válasza Rangersnek.

Váratlan Bruins-zakó Washingtonban

Sport2008.12.11, 18:34

A Washington Capitals hazai közönség előtt 3-1-re verte a Boston Bruinst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Alkohol és bombanők nélkül is lehet jó egy születésnap

Archívum2008.12.05, 10:23

Nem volt ugyan pezsgős buli hosszúcombú hosstesslányokkal, de a Montreal Canadiens így is megadta a módját a klub alapítás 99. évfordulójának, a kanadai gárda ugyanis 6-2-re legyőzte a New York Rangerst az NHL legutóbbi játéknapján. Már az első harmadban döntésre vitte a dolgot a Canadiens, mivel 20 perc után 3-0 állt az eredményjelzőn, és bár a Rangers 4-2-re még visszakapaszkodott, a vége sima lett.

A Parkőrök betörték a Pingvineket

Archívum2008.12.04, 10:03

A New York Rangers 2-0-s hátrányból állt talpra és győzte le szétlövés után a legutóbb döntős Pittsburgh Penguinst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján. A két csapat párharcában a Rangers sorozatban hetedszer nyert hazai pályán.

Nem adták kilenc gól alá az NHL-ben

Sport2008.11.20, 11:46

A Vancouver Canucks idegenben 6-3-ra verte a New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Olajozottan működött a detroiti elhárítás

Sport2008.11.18, 11:34

A címvédő Detroit Red Wings 4-0-ra nyert az Edmonton Oilers ellen az NHL legutóbbi játéknapján. Ty Conklin, a hazaiak kapusa ötödik alkalommal védett végig NHL-meccset kapott gól nélkül, a kiváló produkcióhoz ezúttal húsz hárítás szükségeltetett. Elöl Jiri Hudler és Niklas Kronwall egyaránt lőtt gólt és adott gólpasszt, mellettük Mikael Samuelsson és Johan Franzen volt még eredményes.

A kétgólos előny nem elég a Rangers ellen

Archívum2008.11.16, 13:41

A New York Rangers a rendes játékidő utolsó perceiben két gólos hátrányból egyenlített a Boston Bruins ellen, majd a szétlövésben a győzelmet is megszerezte az NHL legutóbbi játéknapján. Alig több mint hat perccel a vége előtt, még 2-0-ra vezettek a Bocsok, aztán előbb Nigel Dawes szépített, majd Markus Naslund 53 másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlített. Jöhetett a hosszabbítás, amely nem hozott gólt, a szétütésben a negyedik pár döntött, amikor Chris Drury beütötte a mindent eldöntő gólt Tim Thomasnak.

Brodeur nélkül nem volt esélye a Devilsnek

Archívum2008.11.13, 09:32

A továbbra is Martin Brodeur nélkül felálló New Jersey Devils hazai pályán öt gólt kapott, és sima vereséget szenvedett a New York Rangerstől az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Hihetetlen torontói feltámadás az NHL-ben

Sport2008.11.02, 13:21

Hihetetlen feltámadást produkált a Toronto az NHL legutóbbi játéknapján. A kanadai gárda nyolc perccel a mérkőzés vége előtt még kétgólos hátrányban volt a Rangers ellen, de az újonc John Mitchell élete első NHL-találatával riadót fújt, és a társak vették az adást: a következő öt és fél percben még ötször vették be a New York-iak kapuját, és végül 5-2-es győzelmet arattak.

NHL: a Rangers nyerte a New York-i derbit

Archívum2008.10.28, 09:09

A Rangers nyert az Islanders ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) New York-i derbijén. A játéknap után a Rangersnek van a legtöbb, a városi riválisnak pedig a legkevesebb pontja a szezonban.

NHL: a Chicago állította meg az Edmontont

Archívum2008.10.23, 10:16

Ötödik mérkőzésén elszenvedte első vereségét az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) az Edmonton Oilers. A kanadai alakulat a Chicago Blackhawkstól kapott ki 3-0-ra a legutóbbi játéknapon.

NHL: New Yorkban győzött a Dallas

Sport2008.10.21, 11:52

Mike Mondano harmadik harmadban szerzett góljával 2-1-re nyert a Dallas Stars a New York Rangers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Első NHL-meccsén triplázott a Dallas új csillaga

Sport2008.10.16, 09:45

Öt győzelem után elszenvedte első vereségét a New York Rangers az NHL 2008/09-es idényében.

A Devils sem állhatott a Rangers útjába

Archívum2008.10.14, 08:23

Az ötödik mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a New York Rangers, amely utoljára 1983-ban kezdte ilyen jól az idényt. A Parkőrök a nagy rivális New Jersey Devilst győzték le 4-1-re. A hazaiak magyar származású csatára Aaron Voros két gólt ütött és adott egy gólpasszt.  

NHL: a Chicagót is legyőzte a Rangers

Archívum2008.10.11, 13:03

A Tampa Bay elleni prágai győzelmek után a szezonban először jégre lépő Chicago Black Hawkst is legyőzte a New York Rangers az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

NHL: a visszavágót is a Rangers nyerte Prágában

Sport2008.10.06, 10:50

A New York Rangers egy góllal nyert a Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2008/09-es idényének prágai mérkőzésén.

NHL-es hokis jelentkezett a magyar válogatottba

Archívum2008.10.06, 14:40

Aaron Voros, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt New York Rangers magyar származású játékosa szívesen játszana a magyar válogatottban.

NHL: Rangers-győzelem a prágai idényrajton

Sport2008.10.04, 23:48

A New York Rangers 2-1-re nyert a Tampa Bay Ligtning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2008/09-es idényének prágai rajtján.

0-3-ról nyert a Rangers hokicsapata a BL-győztes ellen

Archívum2008.10.02, 09:16

A New York Rangers 0-3-ról fordítva nyert a Metallurg Magnyitogorszk ellen a jégkorong Viktória-kupán, amelyet első alkalommal írt ki a nemzetközi szövetség (IIHF) az NHL egyik csapata és az aktuális Bajnokok Ligája-győztes között.

A Detroit svéd különítménye kicsinálta a Coloradót

Archívum2008.05.02, 13:33

A New York Rangers 3-0-ra nyert a Pittsburgh Penguins ellen az NHL rájátszásának legutóbbi játéknapján, ezzel - egyelőre - elkerülte a búcsút.

0-3-ról fordítottak a Pingvinek

Archívum2008.04.26, 12:15

A Pittsburgh Penguins háromgólos hátrányból fordított a vendég New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén. A győztes találatot az orosz Jevgenyij Malkin szerezte 1 perc 41 mp-cel a vége előtt.

A Kosztyicin tesók levadászták a Bocsokat

Sport2008.04.22, 11:54

A Montreal Canadiens 5-0-ra verte a Boston Bruinst az NHL legutóbbi játéknapján, ezzel 4-3-ra nyerte a párharcot és bejutott az elődöntőbe a Keleti főcsoportban.

Idén nem lesz NHL-bajnok a Devils

Archívum2008.04.19, 11:45

Negyedik mérkőzését is megnyerte a New York Rangers a New Jersey Devils ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, így bejutott a Keleti főcsoport elődöntőjébe.

Folytatódik a Montreal-Boston NHL-csata

Archívum2008.04.18, 08:31

A Boston Bruins idegenben 5-1-re legyőzte a Montreal Canadienst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel tovább folytatódik a párharc. Sikere esetén a kanadai csapat bejutott volna a főcsoport elődöntőjébe.

NHL: idegenben szépített a Devils

Sport2008.04.14, 10:04

A New Jersey Devils azt követően, hogy az első két hazai mérkőzését elveszítette, idegenben hosszabbítás után legyőzte a New York Rangers együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában.