Netflix

címke rss

A Netflix Hollandiában is nyomul

Tévé2013.06.19, 09:42

Még 2013-ban elindítja Hollandiában szolgáltatását a Netflix.

Megéri beszállni az internetbe 2.0

Archívum2013.07.11, 13:01

Találtunk három új internetes részvényt, melyek kiugró formában, történelmi csúcs közelében vannak. A tegnap már írtunk az Investor.hu hasábjain az internetes szektor erejéről, most itt van három újabb bizonyíték, melyek megerősítik elképzelésünket.

Az Emmy-díj jelölés kevés a befektetőknek

Gazdaság2013.07.23, 09:22

Piaczárás után komolyabb esést szenvedett el a Netflix online videószolgáltató árfolyama, mivel a vártnál kevesebb új előfizetőt tudott csak magához csábítani a második negyedévben. A befektetőket az sem vígasztalta, hogy profitszinten még az elemzői várakozásoknál is magasabb eredményt ért el, valamint az is hidegen hagyta őket, hogy múlt héten 14 Emmy-díj jelölést zsebelt be saját gyártású sorozataival.

Történelmi tett az Emmy-díjátadón

Gazdaság2013.09.23, 16:34

Újabb történelmi tettet hajtott végre az online videómegosztó, a Netflix, ugyanis House of Cards sorozatával begyűjtötte első Emmy-díját. Ezzel pedig az első neten keresztül sugárzott sorozat lett, ami ekkora kritikai elismerésben részesült. A Netflix árfolyama egyébként múlt héten történelmi magasságokba repült, csaknem 30 százalékot menetelve július végétől.

Letarolná a piacot az online videómegosztó

Gazdaság2013.10.15, 16:02

Remek hírek láttak napvilágot hétfőn a Netflix-szel kapcsolatban, melyek szerint az online videószolgáltató hamarosan szoros, mindkét fél számára előnyös együttműködést köthet Amerika nagyobb kábeltv-szolgáltatóival. Ezen túl a Sony befejezte a Netflix saját filmjének legyártását, valamint az amerikai vállalat megállapodott a Nokiával, melynek eredményeként még szélesebb kör ismerheti meg a cég szolgáltatásait. 

Visszatértek az amerikai internetes sztárok

Archívum2013.10.15, 18:42

Visszatértek a korábbi csúcsaikra az amerikai internetes cégek, az utóbbi napokban pedig egyre több jelét mutatják annak, hogy ők még ennél is többet akarnak. A fontos technikai indikátorok alapján akár korábbi sávjukat és ellenállásukat is áttörhetik.

Kirobbanó formában az HBO riválisa

Gazdaság2013.10.22, 15:23

Szemkápráztató eredményt ért el az online videómegosztó a Netflix a harmadik negyedévben, ugyanis mind az elemzői várakozásokat, mind pedig az előző évi eredményeket felülmúlta. Ennek hatására piaczárás után 12 százalékot raliztak a részvények.

Mindent letarolt az online videószolgáltató

Gazdaság2013.10.24, 09:29

Remekül sikerült a világ legnagyobb online videószolgáltatójának, a Netflixnek a harmadik negyedéve, ami újból alátámasztotta, hogy a cég a legjobb úton jár. A profit és az előfizetők száma rohamosan növekszik a folyamatos terjeszkedéseknek köszönhetően, aminek a befektetők is örülnek. A Netflix részvények ebben az évben már megháromszorozták az értéküket, és a remek eredményekre tegnap soha nem látott magasságokba ugrott az árfolyamuk.

Ilyen mozgás sincs sűrűn a piacon

Gazdaság2013.10.22, 17:42

Hiába tett közzé kiugró negyedéves gyorsjelentést a Netlfix, a részvény 10 százalék körüli plusz után már mínuszban van. Ritkán lehet ilyen gyertyákat látni a piacokon.

Így alakulnak az októberi nagy durranásaink

Archívum2013.12.14, 15:05

Amíg az amerikai részvénypiac viszonylag jól szerepelt az utóbbi két hónapban, addig több októberi ötletünk is valóságos szárnyalást mutatott be. A Netflix, vagy éppen a Mastercard árfolyama pedig most is izgalmasan fest, ugyanakkor a nagyobb menetelés után lehetséges, hogy egy kisebb korrekció még kedvezőbbé tenné a technikai képet.