Népszabadság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- rendőrség
- Fidesz
- kékfény
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nincs pénz a tanulmányi kirándulásokra
Az általános és középiskolák többségében a szülőknek kell fizetniük a tanulmányi kirándulások és az erdei iskolák költségeit. Zalaegerszegen például az önkormányzat azt közölte az iskolaigazgatókkal, hogy csak akkor hagyják jóvá a pedagógiai programot, ha kihúzzák belőle a tanulmányi kirándulásokról szóló részeket - írja a Népszabadság.
Hétfőtől szigorúbb lesz a cigarettaimport
Jövő hét elejétől évente legfeljebb tíz karton cigaretta hozható be az országba és a vámosok írásban kérhetnek vámáru-nyilatkozatot azoktól, akik egyszerre két doboznál több cigarettával lépnek be a határon - írja keddi számában a Népszabadság.
- címkék:
- cigaretta
- doboz
- vámos
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Női szervezetek tiltakoznak Gyurcsány kijelentése ellen
Nyílt levelet tett közzé a Népszabadságban tizenkét női szervezet, melyben tiltakoznak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt kijelentése ellen, miszerint "akinek öregecskedő felesége van, az megérdemelne egy fiatalabbat". A nyílt levél szerint Gyurcsány kijelentésével megsértette és megalázta a nőket.
Újabb társasházban kapcsolták ki a gázt
Újabb fővárosi társasházban kellett kikapcsolni a gázt, mert a szakemberek szivárgást észleltek az állapotfelmérés során. Jelenleg 27 budapesti társasházban szünetel a gázszolgáltatás hasonló okok miatt - írja a Népszabadság.
3,5milliárd jutott az egyházaknak az egy százalékokból
Összesen 650 ezer ember támogatta idén adója egy százalékával az egyházakat, ami három és fél milliárd forintot jelent. Tavaly 15 ezerrel kevesebb ember, félmilliárd forinttal kevesebbet adott. Magasan a legtöbb támogatás - 2,2 milliárd forint - a Katolikus Egyháznak jutott - írja a Népszabadság.
- címkék:
- adó
- egyház
- támogatás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Baseballütővel támadt egy taxis a közterület-felügyelőre
Már-már megütött baseballütőjével egy közterület-felügyelőt az a taxis, akinek autóját szabálytalan parkolás miatt megbilincselték a vár alatt. A fuvarozó ugyanis nem akarta kifizetni a büntetést, a felügyelők viszont ennek hiányában nem akarták levenni a kerékbilincset. A taxist társai akadályozták meg a tettlegességben, majd bevitték a rendőrök - írja a Népszabadság.
- címkék:
- rendőr
- parkolás
- taxis
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Jövőre felújíthatják a Margit híd egy szakaszát
Nem kizárt, hogy 2005-ben felújítják a Margit híd Margitszigetre bevezető lejáróját. A százéves vasszerkezet több helyen ugyanis teljesen átrozsdásodott. A híd sincs túl jó állapotban, várhatóan 2007-ben kezdenek hozzá a jelenlegi árakon 5,5 milliárdos rekonstrukcióhoz - írja a Népszabadság.
Jelentősen emelkedhet a családi pótlék
A jelek szerint az új kormány szociálpolitikájában több jutna a szegényebbeknek, kevesebb a jobb módúaknak a gyerekek után járó támogatásokból - írja a Népszabadság. A lap szerint különösen érdekes elem az önerő nélküli lakáshitel lehetősége.
Ingyen dolgoztatnák a tanárokat az ELTE-n
Anyagi gondok miatt visszatartanák az ELTE oktatóinak egyhavi bérét, hogy az egyetem be tudja fizetni a közüzemi számlákat. Az oktatási tárca nem érti, miért merült fel ez az ötlet.
A magyar FBI nyomoz a Szerémi úti rablás ügyében
A Nemzeti Nyomozóiroda átvette a Szerémi úti rabláskísérlet ügyében folyó nyomozást a BRFK-tól. A nyomozók ugyanis azt gyanítják, hogy a tettesek több megyében is követtek el hasonló cselekményeket. Ezért számos ügyet összevetnek az augusztus 9-i támadással - írja a Népszabadság.