Népszabadság

címke rss

Szili megelőzte Dávidot a népszerűségi listán

Itthon2005.04.05, 07:20

Helyet cserélt a népszerűségi rangsor dobogóján Dávid Ibolya és Szili Katalin, ezúttal a házelnök megelőzi az MDF vezetőjét - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság közöl. A két politikus megítélése már hónapok óta nagyjából azonos, minimális a különbség - ezúttal Szili javára.

Ezreket fenyeget a kilakoltatás

Itthon2005.04.05, 07:35

Milliárdosra becsülik a budapestiek lakbértartozását, emiatt több ezer családot fenyeget a kilakoltatás, amely azonban évekig is elhúzódhat. Az érdekvédők szerint a többség annyira elszegényedett, hogy esélye sincs törlesztésre, a kerületek ugyanakkor ügyeskedőket sejtenek - írja a Népszabadság.

Lassan reagált az MTV a pápa halálhírére

Itthon2005.04.04, 08:01

Többen is vizsgálatot kezdeményeztek azzal kapcsolatban, hogy a közszolgálati televízió a többi adóhoz képest jóval lassabban reagált a pápa szombat esti halálhírére. A köztévé szóvivője szerint a hírügynökségi jelentés után 25 perccel szakították meg adásukat.

Vérmérgezés a vezető kórházi halálok

Itthon2005.04.04, 08:15

Nem a daganatos megbetegedések vagy szívelégtelenségek, hanem a szepszis, azaz vérmérgezés okozza a kórházakban a legtöbb ember halálát. Májusban húsz kórházi osztályt érintő vizsgálat indul a megbetegedésről, illetve a kezelési gyakorlatról - írja a Népszabadság.

Megszállják a metrót az ellenőrök

Itthon2005.04.04, 07:43

Totális ellenőrzési kezdődik csütörtökön a metróban: biztonsági őrökkel megerősített BKV jegyellenőrök már a bejáratnál mindenkit ellenőriznek, így az állomás területére már csak az jut be, akinek érvényes jegye van - írja a Népszabadság. Sűrűbb ellenőrzésre a felszíni járatokon is számítani kell.

Ügyvédi haszonszerzés miatt indul sok műhibaper

Itthon2005.04.01, 07:42

Gyakran beépített emberek útján maguk az ügyvédek keresik fel az orvosi műhibák áldozatait, hogy felajánlják jogi szolgálataikat. Ezt, és az ilyen esetekben sokszor kialkudott 30-50 százalékos ügyvédi részesedést is helyteleníti a szakma. A kórházak - csődtől való félelmükben - limitálnák a kártérítés mértékét - írja a Népszabadság.

Tagadják, hogy Orbánról hangfelvétel készült

Itthon2005.04.01, 09:16

"Megbízható forrásokból" úgy értesült a Népszabadság, hogy nem hangfelvétel alapján készültek azok a jegyzőkönyvek, amelyek alapján az Élet és Irodalom (ÉS) azt állította: Orbán Viktor még miniszterelnökként tanácsot adott egy cégcsoportnak állami tulajdonban lévő területek megszerzésére.

Csak egy PET-központra jut állami pénz

Itthon2005.03.31, 07:25

Hiába vár országszerte kilenc PET/CT készülék közfinanszírozásra, egyetlen egyet sem tud támogatni a kormányzat. A fővárosban ugyanakkor két ilyen gépet terveznek elindítani - támogatás nélkül is - a fizetőképes betegek részére. Egy PET-vizsgálat ára negyedmillió forinttól kezdődik - írja a Népszabadság.

Drágább fogamzásgátlók, olcsóbb aranyérkenőcsök

Itthon2005.03.30, 09:35

Április elsejétől átlagosan 10-12 százalékkal drágul több mint kétszáz, nem támogatott orvosság. A dráguló készítmények között láz- és fájdalomcsillapítók, fogamzásgátlók vannak. Olcsóbb lesz ugyanakkor néhány a dohányzásról leszokást segítő készítmény és aranyérkenőcs - írja a Népszabadság.

Aláírást gyűjtenek az érettségi-pontozás ellen

Itthon2005.03.30, 07:29

Aláírás-gyűjtést kezdeményezett több szülő is, mivel igazságtalannak és diszkriminatívnak tartják az új érettségi- és felvételipont-számítást. Az oktatási biztos szerint igaz, hogy hátrányba kerültek az idén végzők, de ha változtatnának, az még komolyabb gondot okozna - írja a Népszabadság.

A többség elutasítja a bevándorlókat

Itthon2005.03.29, 07:55

A magyarok többsége szerint az országnak nincs szüksége a bevándorlókra - derül ki egy nemzetközi kutatás keretében a Tárki által végzett felmérésből. Hasonlóan vélekednek a csehek, a lengyelek és a szlovákok is - írja a Népszabadság.

Több tucat gyanúsított a brókerügyben

Itthon2005.03.29, 08:20

Már három tucat gyanúsítottat hallgatott ki a brókerügyben a Nemzeti Nyomozóiroda, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal és a Fővárosi Katonai Ügyészség. A következő hetekben újabb gyanúsítottak kihallgatása várható, akik között lehetnek a mentelmi jog által védett személyek is - írja a Népszabadság.

Szilinek kedvezhet Horn bejelentése

Itthon2005.03.29, 07:44

Szocialista körökben is meglepetést keltett, hogy Horn Gyula volt miniszterelnök hétfőn bejelentette: felkérés esetén vállalná a köztársasági elnöki tisztet. Horn ezzel Szili Katalin esélyeit növelheti, ugyanis sokaknak az Országgyűlés elnöke még mindig a kisebbik rossz - írja a Népszabadság.

Megszűnnek a BKV-jegyek és -bérletek

Itthon2005.03.26, 08:55

Megszűnnek a megszokott BKV-jegyek és -bérletek, s helyettük egy év múlva már csipkártyával utazunk - írja a szombati Népszabadság. Az elektronikus rendszer a metróra és a HÉV-re kerül föl majd először, a villamosokon és a buszokon kell majd legtovább papírjegyet használni.

Márciusban is a Fidesz vezet

Itthon2005.03.26, 09:31

Nem változott meg az előző, a február végén regisztrált politikai erőtér: a Fidesz a biztos pártválasztók 48-50 százalékát, az MSZP 40-41 százalékát tudhatja maga mögött. Az adatokról a Szonda Ipsos felmérése alapján a Népszabadság számol be.

Veszélyesek lehetnek a városok alatti pincerendszerek

Itthon2005.03.24, 07:52

Becslések szerint több százra tehető Magyarországon azoknak a településeknek a száma, ahol a pincebeomlások komolyabb balesetet okozhatnak - írja a Népszabadság. Az önkormányzatok összesen 605 millió forintra pályázhatnak veszélyelhárítás címén, ez azonban csak töredéke a szükséges összegnek.

Szili helyett Biharit jelölné az MSZP

Itthon2005.03.23, 08:54

A Népszabadság értesülése szerint az MSZP új, bár korábban már felmerült nevet dob be az államfőjelöltek névsorába. A szocialista platform a korábban szocialista országgyűlési képviselő, jelenleg alkotmánybíró Bihari Mihály jelölését fontolgatja.

Átalakítanák a gyerekkórházi ellátást

Itthon2005.03.22, 07:07

Két központtal és sürgősségi ellátással működtetnék a jövőben a fővárosi gyerekellátást - írja a Népszabadság. Jelenleg sok gyerekosztály kihasználatlanul működik, miközben bizonyos időszakokban teltház van a gyerekkórházakban.

Új kocsimosóktól remél tisztaságot a MÁV

Itthon2005.03.22, 07:30

Hiányosságokat találtak a hatóságok a MÁV személyszállító kocsijainak takarításában. A járművek tisztán tartására évente kétmilliárd forintot fordító vasút a nyár elején közbeszerzési pályázattal keres új kocsimosókat - írja a Népszabadság.

Érdekképviseleti vezetők pályáznak a reptéri minibuszra

Itthon2005.03.21, 07:59

Érdekképviseleti vezetők is érdekeltek a Budapest Airport Rt. minibusz-szolgáltatására pályázó egyik vállalkozásban. A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője szerint a két érintettnek el kellene döntenie, hogy a munkavállalók érdekeit képviselik-e vagy a személyes hasznukat hajtják - írja a Népszabadság.

Megdobálták a tűzoltókat

Itthon2005.03.21, 07:33

Kövekkel dobálták meg gyerekek a szolnoki tűzoltókat múlt hét pénteken - írja a Népszabadság. A tűzoltók az égő nádast és az avart eloltották, visszafelé tartottak a laktanyába, amikor a gyerekek kövekkel kezdték dobálni őket.

Átlagosak az "Év kórházai" az OEP szerint

Itthon2005.03.19, 08:59

Már minden kórház rajta van az OEP minősítési listáján, amelyet az intézmény a szívinfarktussal kezelt betegek gyógyulási mutatói alapján állított össze. A nemrég az "Év kórházának" választott kecskeméti és siófoki kórházak átlagos és az átlagosnál valamivel jobb minősítést kaptak az OEP-től - írja a Népszabadság.

Kivizsgálják a kérésre végzett császárokat

Itthon2005.03.18, 07:03

Az elmúlt időszakban több tévés személyiség nyilatkozta azt, hogy szülésekor az orvos az ő kifjezett kérésére végzett császármetszést, ezért a szülészeti szakmai kollégium vizsgálatot indít, hogy kiderítse, milyen gyakori ez az eljárás - írja a Népszabadság. A császármetszésnél tízszer akkora az anya megbetegedésének vagy halálának kockázata, mint természetes szülésnél, mégis egyre emelkedik a műtéti beavatkozással világra segített csecsemők aránya.

Állami cégtől szerzett milliókat falujának Wekler

Itthon2005.03.18, 11:07

Bár nem tagja a tervezett bátaapáti atomtemető környezetében létrejött tájékoztató társulásnak, mégis több tízmillió forint állami pénzt vett fel lakossági tájékoztatás címén Mecseknádasd, melynek polgármestere Wekler Ferenc SZDSZ-es képviselő - idézi a Népszabadság két fideszes politikus állításait. A falunak nem jár pénz a nukleáris alapból, azonban titkos szerződést kötött a Paksi Atomerőművel, így mégis hozzájut a több tízmilliós támogatáshoz.

Tőgymeleg tejet, olcsó gyümölcslevet iszunk szívesen

Itthon2005.03.18, 07:51

Az európai országok közül Magyarországon kiugróan magas a termelőtől, közvetlenül lakossági fogyasztásra vásárolt tej aránya - idéz egy most készült felmérést a Népszabadság. Bár tejivásban elérjük az európai átlagot, gyümölcslevekből jóval kevesebbet iszunk, mint a többi ország.

Fellázadtak a lakók a Capella tulajdonosa ellen

Itthon2005.03.17, 09:54

Engedély nélküli építkezés miatt indítottak pereket a Belgrád rakparton élők, illetve eljárásokat a hatóságok egy meleg szórakozóhelyet működtető vállalkozó ellen. A Capella nevű szórakozóhely tulajdonosa, Birta László ugyanis átalakítja a világörökség részének számító rakpart egyik épületét, többek között három új emeletet épít rá, miközben erre sehonnan nem kapott engedélyt - írja a Népszabadság.

Megint késik a tévészékház építése

Itthon2005.03.17, 07:30

Az építkezés meg nem kezdése miatt úgy döntött az óbudai önkormányzat, hogy lejárt az MTV székházának építései engedélye. Ha a közigazgatási hivatal is hasonló döntést hoz, akkor újabb évek telnek el, mire elkészülhet az új tévészékház - írja a Népszabadság.

Hatféle kórokozó okoz influenzaszerű tüneteket

Itthon2005.03.17, 07:00

Sokan panaszkodnak, hogy alig gyógyultak ki az influenzából, máris visszaesnek. Ennek oka, hogy nem csak hogy három influenzavírus támad, de egy légúti óriássejtes vírus és két baktérium is okoz influenzaszerű tüneteket - írja a Népszabadság.

Meneszthetik a legnagyobb hazai pénzalap kezelőjét

Itthon2005.03.17, 15:30

Az ORTT valószínűleg meneszti az egyik legnagyobb magyarországi pénzalap, a médiahatóság kezelésében lévő Műsorszolgáltatási Alap igazgatóját. Székely Gabriella utódja a Duna TV egyik, az MSZP által delegált kurátora lehet.

Műtrágyával síkosságmentesítene a Centrum

Itthon2005.03.16, 07:38

Saját pénzéből, pétisóval síkosságmentesítené az ellenőrzése alá tartozó terület egy részét a Centrum Parkoló Kft. Egy szakértő szerint a sózásnál sokkal drágább módszer - a cég állítása ellenére - nem is óvná a környezetet - írja a Népszabadság.

Megtízszereződhet a nép ügyvédjeihez fordulók száma

Itthon2005.03.16, 07:21

Egyre többen fordulnak a nép ügyvédje szolgálathoz. Míg a tavalyi megalakulás óta 14 ezer ügyfélnek segítettek, jövőre - amikor már tényleges ügyvédi képviseletet is elláthatnak - 100-150 ezer ügyfélre számít a szolgálat - írja a Népszabadság.

Csigaház, kavics, bogarak a menzaételekben

Itthon2005.03.14, 12:55

Az iskolák többségében teljesen alkalmatlan a menza a gyerekek étkeztetésére - írja a Népszabadság. Sok zsír, cukor és só kerül az ételekbe, és nem egyszer előfordul, hogy a gyerekek csigaházat, kavicsot, apróbb bogarakat találnak az tányérjukban.    

A románokat várjuk legkevésbé az unióba

Itthon2005.03.14, 12:36

A magyarok többsége mind a négy, uniós tagságra esélyes ország felvételét támogatja - írja a Népszabadság. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint Bulgária, Horvátország, Románia és Törökország közül legkevésbé Románia csatlakozását pártolják itthon. A magyarok kedvence Horvátország, azonban a horvátokkal az EU egyelőre nem kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat, mert Zágráb továbbra sem tesz érdemi erőfeszítéseket a háborús bűnösök elfogása és kiadása érdekében.  

Szili vállalná az államfő-jelöltséget

Itthon2005.03.12, 12:04

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke először jelentette ki, hogy vállalná a köztársasági elnöki jelölést - írja a Népszabadság. A szocialista politikus esélyesnek tartja magát a poszt elnyerésére.  Sólyom László pedig élete legnagyobb elismerésének tarja, hogy több mint száz közéleti személyiség őt látná szívesen az elnöki székben.

Újabb trükktől csökken a hiány

Archívum2005.03.11, 07:48

Az áfa-visszafizetések elszámolásának megváltoztatása növeli ugyan a 2003-as GDP-arányos államháztartási hiányt, csökkenti ugyanakkor a tavalyit, ami így 5,1 százalékosra csökken a korábban közölt 5,3-ról - írja a Népszabadság pénteki számában.

A romák a legbüszkébbek európaiságukra

Itthon2005.03.11, 08:17

A magyarok büszkék magyarságukra, de hazafias érzéseikbe szégyenérzet is vegyül - derül ki a Tárki felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. A vizsgált társadalmi csoportok közül csak egy akad, amely az átlagosnál jobban ragaszkodik európaiságához: ez a társadalmi csoport a cigányság.

Perelnének a listán szereplő kórházak

Itthon2005.03.10, 07:24

A kórházszövetség aggályosnak tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár weblapján közzétett, a kórházakat minősítő listát - írja a Népszabadság. Ezzel ellentétben Takács Albert azt kifogásolja, hogy listán a kórházak neve nem szerepel, így a betegek nem tudják beazonosítani az intézményeket.

Luxusház lehet a rózsadombi hotelből

Itthon2005.03.10, 13:42

Százlakásos luxustársasház lehet a 15 éve félkészen álló egykori Rózsadomb Hotel épületéből - írja a Népszabadság. A polgármester szerint az átépítés másfél éven beül befejeződhet. A Fővárosi Tervtanács ugyanakkor nem ért egyet az elképzeléssel.

Pozsgay is tag lesz Orbán konzultációs tanácsában

Itthon2005.03.09, 07:13

Kéthetes késéssel, szerdán jelenti be Orbán Viktor, hogy megalakul az általa megálmodott Nemzeti Konzultációs Testület. A tízfős testület tagja lesz Pozsgay Imre, egykori szocialista politikus is - értesült a Népszabadság.

Magyar ügynökhálózatot épített a KGB és a Stasi is

Itthon2005.03.09, 11:21

Az 1980-as évek végén ügynökhálózat építésébe kezdett Magyarországon a szovjet, a kelet-német és a román titkosszolgálat is, mivel már nem bíztak a magyar politikában. Egy eddig titokban maradt jelentés szerint valós veszély volt, hogy egyesek a KGB-nak, a Stasinak és a Securitaténak jelentenek. A kémhálózatok épüléséről szóló hírek miatt figyelték meg a rendszerváltás után is az ellenzéki politikusokat, de csak azokat, akik gyanúba keveredtek - írja a Népszabadság.

Támadás érheti a forintot az ünnepek alatt

Archívum2005.03.09, 07:52

Szakértők szerint a forint elleni spekulációs támadásra adhat lehetőséget, hogy az ünnepi munkaszünet miatt a jegybank nem tud majd beavatkozni a devizapiacon a hazai fizetőeszköz árfolyamának védelmében, írta a Népszabadság.

Helikopter-leszálló építésére kötelezik a kórházakat

Itthon2005.03.08, 07:10

A sürgősségi osztállyal rendelkező kórházaknak jövőre előírják, hogy létesítsenek helikopter-leszállót. Jelenleg ugyanis csupán tíz kórházban van ilyen. Leszálló nélkül pedig gyakran lassabban jut el a beteg egy kórházba, mintha mentőautóval vinnék - írja a Népszabadság.

Szonda: az összes politikus népszerűsége esett

Nagyvilág2005.03.08, 07:28

Ha nem is jelentős mértékben, de esett az összes politikus népszerűsége - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet.  A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a politikusok 24-es népszerűségi listájának első és utolsó helyezettje között egy százfokú skálán mindössze 27 pontnyi különbség van.

Nem lesz utcalánytüntetés

Itthon2005.03.08, 08:13

A Belügyminisztérium tervezete szerint vigalmi negyedeket hoznának létre, ahova különböző módszerekkel, például adókedvezménnyel csábítanák az egész szexipart, illetve az utcalányokat. A prostituáltak érdekképviselője szkeptikus a kérdésben, de a tervezett demonstrációjukat elhalasztják - írja a Népszabadság.

Tyimosenko Sorossal is tárgyalt Pesten

Archívum2005.03.08, 08:04

A szombaton váratlanul Magyarországra érkező ukrán miniszterelnök Soros Györggyel is találkozott, és olajipari kérdésekről is tárgyalt - értesült a Népszabadság.

Egyre több fellebbezés érkezik az ítélőtáblákhoz

Itthon2005.03.07, 07:31

Egyre többen adnak be fellebbezést az ítélőtáblák felállításának hatására - írja a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint az ok, hogy korábban akár öt évig is húzódhatott az LB-n a jogorvoslati eljárás, a tábláknál azonban egy éven belül jogerős ítélet születik.

Tiltakozásból hivatalok zárnának be

Itthon2005.03.07, 07:32

Március 19-én zárva tartanak a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat intézményei. Ezzel a kormányzati megszorítások ellen tiltakoznak a hivatalok - írja a Népszabadság. A lap szerint több megyei és az ország más részein lévő település is az akcióhoz való csatlakozást fontolgatja.

Jégtorlaszok alakultak ki a Felső-Tiszán

Itthon2005.03.07, 08:07

Több településnél feltorlódott a jég a Felső-Tiszán, ami árvízveszélyt okozhat. Tokajnál mér készen állnak a jégtörők - írja a Népszabadság.

A többség szerint rossz a családtámogatási rendszer

Itthon2005.03.05, 12:37

Az emberek java elégedetlen a jelenlegi családtámogatási rendszerrel - derül ki egy friss felmérésből, melyet a Népszabadság ismertet. A többség sokkal nagyobb segítséget adna a rászorulóknak.

Szabályoznák a titkos pereket

Itthon2005.03.04, 09:04

Törvénymódosítást szorgalmaz a Legfelsőbb Bíróság elnöke azért, hogy ne fordulhassanak elő a székesfehérvári maffiaperhez hasonló esetek a hazai igazságszolgáltatásban - írja a Népszabadság. A lap szerint más igazságszolgáltatási és bűnüldöző források szerint előfordul, hogy azért lesz titkos egy-egy ügy, hogy elfedjék az eljárás során vétett hibákat.

Új főigazgató a János kórház élén

Itthon2005.03.03, 08:45

Kázmér Tibor, az Országos Sürgősségi és Baleseti Intézetet eddigi vezetője foglalja el a János kórház főigazgatói székét márciustól - írja a Népszabadság. A kórház korábbi vezetőjét tavaly ősszel távolították el, miután a 800 millió forintos adósságot halmozott fel az intézmény.

Pécs is kiűzné a koldusokat belvárosából

Itthon2005.03.03, 07:17

Hamarosan Pécs belvárosából is kiűzhetik a koldusokat, a helyi frakciók már egyeztetnek egy erről szóló rendeletről - írja a Népszabadság. Idén eddig két megyeszékhelyen - Kaposváron és Szegeden - fogadtak el hasonló jogszabályt.

Önkormányzati szja válthatja az iparűzési adót

Archívum2005.03.02, 07:59

Teljesen átalakítaná a jelenlegi önkormányzati finanszírozási rendszert az adóreform-bizottság. A tervek szerint megszűnne a helyi iparűzési adó, viszont a helyhatóságoknál maradna a személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsú része. Emellett kétszázalékos társasági nyereségadót szedhetnének be - írja a Népszabadság.

Igent mondott az MSZP rádióbeszámolóra

Itthon2005.03.02, 10:58

A mostani parlamenti ciklusban először fordult elő, hogy az MSZP elfogadta a Magyar Rádió kuratóriumának beszámolóját, jóllehet a 2003 és 2004 tavasza közötti időszakot áttekintő beszámoló szerint erősödött a hír- és a krónikaműsorok jobboldali elfogultsága - írja a Népszabadság.

A magyarok többségének nincs pénze üdülésre

Gazdaság2005.03.01, 12:12

A magyarok 63 százaléka nem engedhet meg magának egy hét - akár külföldi, akár belföldi - üdülést, írta a Népszabadság. Nyugat-Európában csak a legszegényebb egynegyed van ezzel így - ez derül ki a többi között abból a felmérésből, amelyet ma mutat be Budapesten az Európai Unió egyik alapítványa.

2007-ben rendeződhet az élettársak jogi helyzete

Itthon2005.03.01, 07:06

Megszüntetnék az élettársak jogon kívüliségét a készülő polgári törvénykönyvben. A jogszabályban bevezetnék az ilyen kapcsolatok regisztrálását, illetve az élettársak tartási és lakáshasználati jogát is. A törvénytervezet azonban várhatóan 2007 előtt nem kerül a kormány elé - írja a Népszabadság.

Szonda: lanyha a választási kedv

Itthon2005.03.01, 07:26

Csupán a lakosság 44 százaléka tekinthető biztos pártválasztónak, ennyien mutatnak aktivitást és kiállást kedvelt pártjuk mellett - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet. A kutatás szerint a pártok közül háromnak van esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe.

Több pénz jut idén a parkokra

Itthon2005.02.28, 07:27

Idán másfélmilliárd forintot költhet a fővárosi kertészet parkfenntartása, ez 15 százalékkal több pénz, mint tavaly - írja a Népszabadság. A többletpénzből gyakrabban és alaposabban takarítják majd a közkerteket.

Védtelenek a tolvajok ellen az iskolák

Itthon2005.02.28, 07:13

Nincs pénz a komolyabb védelemre, így kiszolgáltatottak az iskolák a tolvajoknak, a diákokat veszélyeztető bűnözőknek. Legutóbb egy egész osztályra rázárta a termet egy besurranó tolvaj a fővárosban. Az érintett iskolaigazgató az oktatási kormányzattól várná, hogy anyagi fedezetet biztosítson iskolai őrző-védők alkalmazására - írja a Népszabadság.

Hiller nőt jelölne államfőnek

Itthon2005.02.25, 07:18

Hiller István, az MSZP elnöke szerint jót tenne az országnak, ha a következő államfő nő lenne. Gönczöl Katalin nem vállalja a jelölést - írja a Népszabadság.

Százezerbe kerül egy kátyú

Itthon2005.02.25, 07:43

Az előző tél után Budapesten 8600 kátyút szüntettek meg, 850 milliós ráfordítással, vagyis egy kátyú befoltozása százezer forintba került - írja a Népszabadság. A kátyúkat sokszor nem elég alaposan javítják ki, ezért az úthiba rövid időn belül újra megjelenik.

Rendőr őrzi majd a bíróságokat

Itthon2005.02.24, 07:40

Hamarosan rendőr őrzi majd a Fővárosi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság épületét - írja a Népszabadság. A bíróságok védelméről már korábban is volt szó, de eddig egyetlen bírósági épületnél sem posztolt rendőr.

Nyílt levélben bírálja egy százados a honvédséget

Itthon2005.02.24, 08:29

A minisztérium honlapjának fórumában tette közzé bíráló nyílt levelét egy Kabulban szolgáló százados - értesült a Népszabadság. A hét hónapja Afganisztánban szolgáló katona szerint több döntéssel vagy éppen az intézkedések elmaradásával katonák biztonságát kockáztatták.

Hatmilliárdba kerül az áfavisszatartás

Archívum2005.02.23, 09:03

Az uniós adószámmal rendelkező cégek által visszaigényelt, de eddig vissza nem fizetett jogos áfakövetelések kamata eddig 6 milliárd forint - értesült a Népszabadság.

A fideszesek bőkezűbbek az állampolgársággal

Itthon2005.02.23, 07:02

Az MSZP és a Fidesz szavazóinak véleménye jelentősen különbözik abban a kérdésben, hogy állampolgárságot kapjanak-e a határon túli magyarok - írja a Népszabadság egy kutatás alapján. A Fidesz szavazóinak 33 százaléka megadná az állampolgárságot.

Lassú fordítás miatt csúszik a ciánper

Itthon2005.02.22, 07:30

Elhalasztották a tiszai ciánszennyezés miatt indított per hétfői tárgyalását, mivel nem készült el a román szakértői vélemény magyar fordítása. Az új tárgyalási nap május 2 - írja a Népszabadság.

Egyre több az influenzagyanús beteg

Itthon2005.02.22, 07:45

Influenzás betegek már vannak, járvány azonban még nincs Magyarországon - írja a Népszabadság. A lap szerint az elmúlt három hétben húsz százalékkal nőtt az orvosi rendelőket influenzás panaszokkal felkereső paciensek száma, de többségük csak influenzagyanús. Nyugat-Európában már tombol a járvány.

Magyarra fordítanák az orvosi zárójelentéseket

Itthon2005.02.22, 07:14

A magyar nyelvű leletek és zárójelentések kiadásának lehetőségeit vizsgálja a Betegjogi Közalapítvány - írja a Népszabadság. Az orvos-beteg közti félreértések enyhítésével negyedére csökkenhetne az orvosok elleni peres ügyek száma.

Sok veszélyeshulladék-égető zárhat be a nyáron

Itthon2005.02.21, 07:30

Idén júliusban lejár a veszélyeshulladék-égető üzemekre vonatkozó EU-előírások alóli mentesség. Ez jelentős számú égetőmű bezárását jelentheti, mivel nincs fedezet a hétmilliárd forintra becsült felújításukra - írja a Népszabadság.

Megteltek a gyermekkórházak

Itthon2005.02.21, 08:18

Tele vannak a fővárosi gyermekkórházak a halmozottan előforduló felső légúti és hasmenéses, lázas megbetegedések miatt. Egyes helyeken a még csak félig gyógyultakat is hazaküldik, hogy legyen hely az új betegeknek. Sok helyen kevés az ápoló és az orvos is - írja a Népszabadság.

Kicsinyített Európát álmodtak a Népligetbe

Itthon2005.02.21, 07:46

Öt-tízméteres lenne az Alpok, 60 méter hosszan kígyózna a Duna és a Rajna, Budapest 68 méterre lenne Brüsszeltől a Népligetbe tervezett kicsinyített Európában. A terv ötletgazdái a fővárostól várják, az elképzelés megvalósításának támogatását - írja a Népszabadság.

Kifogások az új APEH-elnökkel szemben

Gazdaság2005.02.18, 12:29

Nem látja biztosítottnak az Állami Számvevőszék, hogy Szikora János, az APEH Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatója megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a pénzügyminiszter az adóhivatal elnökével szemben támaszt - értesült a Népszabadság.

Többszáz fős leépítés a Debreceni Egyetemnél

Itthon2005.02.18, 07:52

A Debreceni Egyetemen 512 státus szűnik meg a közeljövőben - írja a Népszabadság. A létszámleépítés oka az, hogy az intézménynek 600 millió forintja hiányzik a törvény szerint az idén két részletben végrehajtandó, 12 százalékos bérfejlesztés fedezetéből.

Már tesztelik a magyar Gripent

Nagyvilág2005.02.18, 07:25

Először emelkedett a levegőbe az első magyar felségjelzésű Gripen vadászrepülő - írja a Népszabadság. A most elkészült vadászgép az első abból a tizennégy példányból, amelyet Magyarország a 2006-tól 2016-ig terjedő időszakban bérel.

Háromezer hajléktalan a fővárosban

Itthon2005.02.16, 07:25

A fővárosban legalább háromezer, tíz vidéki nagyvárosban pedig további kétezer hajléktalan él - írja a Népszabadság a hajléktalanszámlálás adataira hivatkozva. A szakembereket szerint több a hajléktalan, mint amennyiről eddig tudomásuk volt.

Nem költöznek a magyarok

Itthon2005.02.15, 08:04

A magyarok jelentős része nem örül annak, hogy az Európai Unióból szabadon lehet beköltözni Magyarországra, és nem örül annak sem, hogy innen is szabadon el lehet költözni - írja a Tárki kutatása alapján a Népszabadság.

Interaktív értékelésre készül Orbán Viktor

Itthon2005.02.15, 07:14

Sms-ben javasolnak témákat a választók Orbán Viktornak a szerdai évértékelő beszéde előtt. A Fidesz elnökének csapata azt tervezi, hogy valamilyen módon interaktívvá teszi a szerdai évértékelő beszédet - írja a Népszabadság.

Álparkolóőrket lepleztek le

Itthon2005.02.15, 08:40

Álparkolóőrt lepleztek le a Lövőház utcában. A szabályosan dolgozó parkolóellenőrökéhez megtévesztésig hasonló öltözéket viselő férfi szabályosan várakozó autókra helyezett fel fizetesi felszólítást - írja a Népszabadság.

Nem kelendőek a szakrendelők az orvosok körében

Itthon2005.02.11, 07:38

Hiába van jogszabályi felhatalmazás a privatizációra, hiába lehet felvenni hitelt, hiába van eladó szakrendelő, az orvosok mégsem törik magukat értük- írja a Népszabadság.

Májustól ingyen lehet kerekesszéket kölcsönözni

Itthon2005.02.11, 07:20

Májustól gyakorlatilag ingyen juthatnak a betegek gyógyászati segédeszközökhöz, az új kölcsönzési rendszeren keresztül. A betegeknek csupán az eszköz - például egy kerekesszék - árának öt százalékát kell letenniük, amit később visszakapnak. A kölcsönzési díjat az OEP állja  - írja a Népszabadság.

Hatalmas hernyóinvázióra számítanak

Itthon2005.02.11, 07:54

Minden eddiginél nagyobb gyapjaslepke-inváziót jósolnak idén nyárra a szakemberek. Tavaly 120 ezer hektár erdőt tarolt le a Lymantria hernyója a Dunántúlon, idén 220 ezer hektáros pusztításra számítanak. Több mint 500 millió forint kellene a védekezésre, ám ennek csak a töredéke van meg - írja a Népszabadság.

Fő kampánytéma lehet a brókerbotrány

Itthon2005.02.10, 09:24

Várhatóan 2006 elejére zárul le a nyomozás a K&H Equities brókercég exbrókerének tízmilliárdos sikkasztási ügyében. Az eddigi kiszivárgott információkból az derül ki, hogy az ügynek számos érintettje lehet vezető politikai körökben, akik akár gyanúsítottak is lehetnek. A brókerbotrány a kampánycsatározások központi témája lehet a 2006-os választások előtt - írja a Népszabadság.

Orbán tart szemesztert a Károli egyetemen

Itthon2005.02.10, 07:06

"1989-90. évi átmenet belpolitikai, külpolitikai és ideológiai összefüggéseivel" ismerkedhetnek meg a hallgatók a Károli Gáspár Református Egyetemen azon a szemesztere, amelyen Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás mellett Orbán Viktor tart előadásokat - írja a Népszabadság.

Jogsértőnek tartják a zengői radarépítést

Itthon2005.02.10, 07:21

Több ponton is sérült a jog, amikor a honvédelmi minisztérium megkapta a Zengőre tervezett katonai radarállomás építésére vonatkozó szakhatósági engedélyeket. Ezt egy pécsi konferencián állapították meg, ahol a lokátorral kapcsolatos jogi problémákat elemezték - írja a Népszabadság.

Két hétig volt a hó fogságában egy idős nő

Itthon2005.02.09, 08:17

Két hétig zárt el a világtól a hó egy idős asszonyt Sárospatak mellett. Szolnoki Andrásnénak a rendőrök vittek végül ételt, miután egyik ismerőse jelezte, hogy nem tudja, mi lehet vele - írja a Népszabadság.

Újratermelik a szegénységet a roma telepek

Itthon2005.02.09, 07:25

Elkülönült roma telepek dögkutak és szeméttelepek mellett, burjánzó uzsorakölcsönök, 60-70 százalékos állástalanság a romák körében. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkatársai az ország különböző pontjain térképezték fel a cigányság helyzetét a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából. A vizsgálat eredményeit a Népszabadság ismerteti.

Nagyüzemben folyik az őssejt-levétel

Itthon2005.02.09, 07:50

Néhány hónapja már nagyüzemben végzik a szülészek az őssejt-minták levételét az újszülötteknél. Naponta tucatnyi terhes nő szerződik, hogy születendő gyermeke köldökzsinórjából vért vegyenek és lefagyasszák. A tevékenységet másfél éve még tiltották - írja a Népszabadság.

Hiánycikk az eva-nyomtatvány

Gazdaság2005.02.08, 12:05

Az egyszerűsített vállalkozói adót választó adózók számára a közelgő február 15-i bevallási határidő mellett gondot okoz az is, hogy egyre nehezebb beszerezni a bevalláshoz szükséges űrlapokat - írja a Népszabadság.

Szegedi petíció a légi mentésért

Itthon2005.02.08, 07:20

Petíciót adnak át parlamenti képviselőknek és az egészségügyi miniszternek a szegediek a légi mentés érdekében. A térségben ugyanis tavaly augusztus óta nem száll fel mentőhelikopter pénzhiány miatt. Az ország más területén is veszélyben a légi mentés, a képviselők a rendszer újjászervezését kezdeményezik - írja a Népszabadság.

Műemlék lett félszáz ház a zsidónegyedben

Itthon2005.02.08, 07:47

Hétfőn védett műemlékké nyilvánított 51 házat a Belső-Erzsébetvárosban a kulturális minisztérium. A lépéssel megmenekült a régi pesti zsidónegyed számos bontás fenyegette épülete - írja a Népszabadság.

Ötvenmilliárddal tartoznak az ingatlanszövetkezetek

Itthon2005.02.07, 07:20

Becslések szerint 50 milliárd forinttal tartoznak befektetőiknek azok az ingatlanhasznosító szövetkezetek, amelyek kártyavárként omlottak össze az elmúlt években. A Pilis-Invest, a Baumag, a Vertical-Invest, a Pannon-Union, a Dunaprofit és a KPHM mesés kamatokat ígért, de az esetek többségében a vezetők egyszerűen felélték a befektetők pénzét - írja a Népszabadság.

Nő a nonprofit szféra állami támogatása

Itthon2005.02.05, 09:44

Egyre növekszik a nonprofit szféra állami támogatottsága. Magyarországon jelenleg mintegy kilencvenezer embert foglalkoztatnak nonprofit szervezetek - többségükben alapítványok. A KSH felméréséről a Népszabadság számolt be.

Internetre kerülnek a taj-számok

Itthon2005.02.04, 07:31

Hamarosan az interneten és telefonon is ellenőrizhetik a szolgáltatók és az állampolgárok, hogy érvényes-e a nevükhöz tartozó taj-szám. Az OEP honlapján márciustól elérhető szolgáltatást a kezelések pontos elszámolására, és a visszaélések visszaszorítására vezeti be a hivatal - írja a Népszabadság.

Sokat rádióznak a fiatalok

Itthon2005.02.04, 08:26

A magyar egyetemi és főiskolai hallgatók több mint kétharmada mindennap olvas újságot. A diákok majdnem hat órát rádióznak, és másfél órán át néznek tévét naponta - írja a Népszabadság egy országos felmérés adatai alapján.

Országjárásba kezd Orbán Viktor

Itthon2005.02.04, 07:21

Vasárnap országjárásba kezd Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, így gyűjt tapasztalatokat országértékelő beszéde előtt, amelyet a tervek szerint február 16-án tart - írja a Népszabadság.

Hódít a bulvár és az internet

Gazdaság2005.02.03, 16:13

Az előző negyedévekhez hasonlóan a tavalyi negyedik negyedben is csökkent az országos politikai napilapok olvasótábora éves szinten. A Blikk növekedést produkált, miközben a Színes Mai Lap olvasói negyedét elvesztette. Még mindig a Story magazinból vásárolnak a legtöbbet, azonban közel 5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derül ki a Matesz adataiból. Eközben a hazai weboldalak látogatottsága egyetlen év alatt 38 százalékkal nőtt.

Egyre több a kezdő vezető

Itthon2005.02.03, 08:06

Tavaly sokkal többen szereztek jogosítványt a fővárosban, mint a korábbi években. Az illetékesek szerint a kezdők gyakran csak arra törekszenek, hogy gyorsan meglegyen a jogosítványuk, nem az a fő céljuk, hogy jól vezessenek - írja a Népszabadság.

Korlátoznák a gyerekek mobilozását

Itthon2005.02.02, 07:54

Szakemberek és a telefontársaságok segítségét kéri Újhelyi István koordinációs feladatokért felelős kormánymegbízott, hogy visszaszorítsák a gyerekek mobiltelefonozását - írja a Népszabadság. Sugárbiológiai szakemberek szerint is ajánlatos a gyerekeket távol tartani a gyakori mobilozástól.

A zsírleszívás másnapján halt meg egy nő

Itthon2005.02.02, 07:26

Karcsúsító műtétje másnapján meghalt egy fiatal osztrák nő egy mosonmagyaróvári kórházban. A halál körülményeit a rendőrség vizsgálja. Az orvosok szerint azonban a tüdőembólia, ami a halálát okozta, nem függ össze a műtéttel. A Népszabadság úgy tudja, hogy az elmúlt évtizedben kevés súlyos szövődménye volt a plasztikai műtéteknek.