nemzetközi ügy

címke rss
Nemzetközi ügyeket tárgyalt a MOB

Nemzetközi ügyeket tárgyalt a MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Gyulay Zsolt és munkatársai, más nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel együtt hétfőn részt vettek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett videokonferencián, amelynek tárgya az orosz és fehérorosz sportolók olimpiai részvételének lehetősége volt. Ezen kívül a MOB elnöksége hétfői ülésén az orosz-fehérorosz szereplés kérdésének áttekintése mellett új magyar NOB-tag pályázatát is kezdeményezte.

Világparlamentet álmodtak az ENSZ-nek

Nagyvilág2007.04.23, 13:19

Világpolgárok választanának világparlamentet, amely globális ügyekben dönt - ezt az elképzelést valósítaná meg az a több mint 500 politikus, akadémikus és üzletember, akik aláírták az ENSZ parlamenti közgyűlésének létrehozását szorgalmazó nyilatkozatot. Az aláírók szerint a testület demokratikusabbá tehetné a nemzetközi ügyeket. A jelenlegi erőviszonyok mellett azonban úgy tűnik, a terv utópia marad.

Missziókra kérik majd fel Medgyessyt

Itthon2004.09.30, 12:19

Medgyessy Péter távozó kormányfő a jövőben nemzetközi ügyekben és gazdasági területen nagyon fontos munkát végez majd - közölte Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető csütörtök reggel. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán kérte fel a Parlamentben Medgyessyt, hogy segítse Magyarország európai érdekeinek érvényesítését.

Saron ellenzi a részleges tűzszünetet

Nagyvilág2002.09.19, 12:10

Ariel Saron izraeli miniszterelnök szerint csak a teljes tűzszünet vethet véget az izraeliek és palesztinok közötti erőszaknak és a terrornak. A fokozatos tűzszünet tervét Nabil Saat tervezési és nemzetközi ügyekben illetékes palesztin miniszter vetette fel.

Lech Walesa az üzleti életben próbálkozik

Gazdaság2002.05.09, 13:12

Lech Walesa volt lengyel államfő a NuTech Solutions amerikai számítástechnikai cég igazgatótanácsának tagja és nemzetközi ügyekben illetékes tanácsadója lett. A volt elnök havi illetménye 10 ezer dollár lesz.

Előző
  • 1
Következő