Nemzeti Színház

címke rss

Kilencedszer volt Pajtaszínházi Szemle a Nemzeti Színházban

Itthon2024.01.29, 19:51

2024. január 27–28-án kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak. 19 vármegye 19 településének színjátszó csoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat. Fergeteges vígjátékok, székely viccek, Petőfi-versválogatás, Molnár Ferenc-klasszikusok, krimikomédia, sőt még görög tragédia is színesítette az idei programot.

Vidnyánszky Attila: Olyan világot élünk, amikor fájdalmasan gyorsan felejtünk

Kultúra2024.01.25, 20:54

Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) – így erősíti stratégiai partnerségét a három intézmény. A színház és az egyetemek a jövőben közös képzéseket hoznak létre, illetve együtt nyújtanak majd be pályázatokat különböző kulturális rendezvények megszervezéséhez. Az együttműködés lehetőséget biztosít az SZFE hallgatóinak, hogy a Soproni Egyetem kulturális tereiben, a Ligneum Látogatóközpontban és az Erdészeti Múzeum csodálatos udvarán bemutathassák vizsgaelőadásaikat – mondja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A teátrum nemcsak a fiatalokra, ...

Együttműködési megállapodást kötött az SZFE, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház

Itthon2024.01.21, 20:20

Együttműködési megállapodással erősíti stratégiai partnerségét a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) - írja a szinhaz.online.

A szakma önmaga által kinevezett "elitje" bojkottot parancsolt a nemzeti oldal ellen

Kultúra2024.01.20, 12:38

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Jászai-díjas, érdemes művész, a Rajz János-díj, a Szeleczky Zita emlékgyűrű, az Ivánka Csaba-díj birtokosa, aki háromszor nyerte el a Nemzeti Színház társulata által az évad legkiemelkedőbb színészi teljesítményét elismerő Farkas-Ratkó-díjat. Az ország szélesebb közönsége a Mephisto című Oscar-díjat nyert filmben láthatta először a tábornok szárnysegédjeként; pályakezdő éveinek meghatározó alakítása volt a Te rongyos élet című film Báró Samoday Kornélja is, amely szerepben tökéletes példáját adta egy nemesi származék karakterének. Színpadon egyebek között eljátszotta a Tyybaltot ...

Hogyan lehet túlélni a háborút - és ráadásul megélni belőle?

Kultúra2024.01.12, 21:12

Hogyan élhet túl egy kisember a háborúban, és hogyan tud belőle megélni? Hogyan válik a pénz még az életnél és a halálnál is erősebb hatalommá? Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámája egy markotányosnő sorsán keresztül mutat rá ezekre a kérdésekre. A darabot a világhírű görög művész, Theodórosz Terzopulosz rendezésében láthatja a közönség a Nemzeti Színházban - a bemutató január 12-én, pénteken volt, hatalmas sikerrel. Theodórosz Terzopulosz másfél éve a Bakkhánsnők című előadást rendezte meg a Nemzeti Színházban - akkor is nagy sikert aratva. Az Origónak úgy fogalmazott: a magyar színészek egészen zseniálisak, különleeges ...

Bánffy150, avagy amikor zseni nem zseníroz

Itthon2023.12.30, 18:37

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 282. LEVÉL   Drága Néném, ma van annak épp százötven esztendeje, hogy megszületett az erdélyi magyar arisztokrata, aki sosem anyagi helyzetét – historikus országméretben is tán legnagyobb vagyonát – tekintette elsődleges fontosságúnak, hanem haza és művészet sorsát-baját. Bánffy Miklós gróf az Operaház első, történelmi mércével is maradandót alkotott intendánsa, aki hat esztendő alatt bár valóban sokat tett, még többet inspirált: lehetetlen volna róla s életművéről nem megemlékezni.

Vidnyánszky Attila és a Nemzeti Színház csodálatos ajándéka - nagyon sok gyereknek

Kultúra2023.12.25, 12:01

A Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila csaknem háromszáz diáknak szervezett kirándulást Alsósztregovára, a Madách-kastélyba, és Csesztvére, a Madách-emlékházba. Azok a fiatalok kapták jutalmul a kirándulást, akik tavaly felléptek a Nemzeti Színházban az Ádámok és Évák ünnepén. A gyerekek azt mondták: óriási élmény volt fellépni a Nemzeti Színház színpadán, betekinteni a kulisszák mögé. „Csodálatos a színház kívülről és belülről is" - mondta egyikük. A kirándulás után pedig úgy fogalmaztak: hatalmas élmény volt, hogy megnézhették, hol élt Madách Imre Alsósztregován és Csesztvén, és rengeteg új információt tudtak meg Madácchról ...