Nemzeti Színház

címke rss

Vidnyánszky Attila szívesen elvállalná a Nemzeti Színház vezetését

Kultúra2010.12.17, 18:35

Állítólagos kormánypárti tervek szerint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház jelenlegi vezetője lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház igazgatói székében. Vidnyánszky az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, informális keretek között már régóta beszélgetnek arról, hogy ő lehetne a Nemzeti igazgatója, de a kész döntésről nem neki kell nyilatkoznia. Szerinte Alföldi Róbert a román nemzeti ünnep ügyében vagy butaságot követett el, vagy provokált, és a Nemzeti Színház legnagyobb hibája nem a meztelenkedés, hanem a szerző üzenetének meghamisítása.

A Jobbik árpádsávos zászlót tűzne ki a "deviancia templomára"

Itthon2010.12.02, 12:41

Tüntetést tartott a Jobbik a Nemzeti Színház előtt Alföldi Róbert menesztéséért. Novák Előd a deviancia templomának nevezte a színházat, jobbikos képviselőtársa pedig azt mondta, addig nem nyugszanak, amíg nem árpádsávos zászló lobog az épület tetején.

Kihagyja a parlamenti albizottság előtti meghallgatást Alföldi Róbert

Itthon2010.11.30, 10:39

Nem megy el annak a parlamenti albizottságnak az ülésére Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, amely az ő leváltásáról tárgyalna. Az országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága tevékenységét ellenőrző albizottságot Novák Előd jobbikos politikus hívta össze, de Alföldi szerint a testület nem illetékes az ő leváltásának ügyében.

Alföldi Róbert leváltását követeli a Jobbik

Itthon2010.11.22, 14:54

A Nemzeti Színház igazgatójának, Alföldi Róbertnek a leváltását követeli a Jobbik a kultúráért felelős minisztertől. A Jobbik a kormánypártokkal együtt keményen támadta Alföldit a múlt héten, amikor kiderült, hogy a román kulturális intézet a színházban ünnepelné Erdély 1918-as visszacsatolását.

Minden szem Alföldin

Kultúra2010.11.20, 23:49

A román nemzeti ünnep helyszíne miatt kirobbant politikai vihar közepette mutatták be az Alföldi Róbert által rendezett darabot, amely ironikus módon épp Erdély visszacsatolásáról szól. Az utolsó pillanatban helyszínváltoztatásra kényszerült előadás látványos, provokatív és kemény kérdéseket feszeget. Revizionista musical a mi magyar lelkünknek. Beszámoló a premierről.

Önigazolás egy lila napon: román nemzeti ünnep a Nemzetiben

Vélemény2010.11.19, 13:17

Kisebb politikai vihart és diplomáciai kellemetlenséget okozott a napokban, hogy Alföldi Róbert előbb engedélyezte, hogy a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából fogadást tartsanak a budapesti Nemzeti Színházban, majd miután a Jobbik, a KDNP és a Fidesz is tiltakozott ez ellen, visszakozott, és lemondta a rendezvényt. Vélemény a Marosvásárhelyről Budapestre tartó autópályáról.

Magyar Nemzet: Nem váltják le Alföldit a Nemzeti Színház éléről

Itthon2010.11.19, 06:48

Bár komoly tiltakozást váltott ki a Nemzeti Színház bérbeadása a román nemzeti ünnepre, a Magyar Nemzet értesülése szerint nem váltják le Alföldi Róbert igazgatót, és vizsgálat sem indul ellene. A lap szerint a minisztériumban egyelőre a költségvetéssel kívánnak foglalékozni, nem személyi kérdésekkel.

Medgyessy hibáját követte el Alföldi egy romániai magyar lap szerint

Itthon2010.11.18, 13:59

Az erdélyi Krónika "behódolásnak" nevezi Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának bejelentését, amely szerint a színházban ünnepelték volna Románia nemzeti ünnepét december 1-jén. A lap szerint a nemzeti érzelmek félresöprése nem segíti a megbékélést. Alföldi szerdán a Fidesz, a Jobbik és a KDNP tiltakozása után visszakozott, és közölte, a románok mégsem ünnepelhetik a Nemzeti Színházban Nagy-Románia megalakítását.

Meglepte a román követséget a nemzeti ünnepség lefújása

Itthon2010.11.18, 17:57

Próbál úrrá lenni a román nagykövetség a Nemzeti Színházba tervezett ünnepség lemondása után kialakult helyzeten - mondta az [origo]-nak a budapesti román nagykövetség másodtitkára. A titkár szerint sajnálják, hogy a Nemzeti Színház igazgatója lemondta az ünnepséget a politikai tiltakozások miatt, de a tiltakozások ellenére mindenképpen új helyszínt keresnek. Az ünnepség megrendezését a Fidesz, a KDNP és a Jobbik is támadta.

Kirakta a MűPa Alföldi Magyar ünnepét

Itthon2010.11.19, 11:26

Az eredeti tervekkel szemben a Művészetek Palotája helyett a Nemzeti Színházban tartják meg pénteken Závada Pál új, Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásáról szóló darabjának a bemutatóját. A döntést egy nappal azután jelentették be, hogy felmondták azt a megállapodást, amely szerint a Nemzeti Színházban ünnepelték volna Románia nemzeti ünnepét.