Nemzeti alaptanterv

címke rss
Változnak az érettségi vizsgakövetelmények 2023-tól

Változnak az érettségi vizsgakövetelmények 2023-tól

A közoktatás megújításának eredményeként a 2023/24-es tanévtől változnak az érettségi vizsgakövetelmények. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: az új követelményrendszer korszerű értékelési módszerek beépítésével széles teret ad a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának.

Biztosított a tankönyvellátás, nem okoz fennakadást a koronavírus-járvány

Archívum2020.04.02, 10:12

A megszokott ütemben zajlik a tankönyvrendelés, az új tantervek szerint átdolgozott kiadványok pedig nem jelentenek többletkiadást. Ráadásul Szeptembertől már minden köznevelésben résztvevő tanuló ingyenesen kapja meg a tankönyveit – írja a Magyar Nemzet.

Varga Mihály: A pénzügyi ismereteket az alaptanterv részévé kell tenni

Archívum2020.03.03, 12:05

A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tartott előadását követően.

Újabb szervezet támogatja a Nemzeti Alaptantervet

Archívum2020.02.09, 11:22

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) támogatja az új Nemzeti Alaptanterv történelemoktatással kapcsolatos céljait és eszközeit. Úgy látják, ez elősegíti az egészséges nemzettudat kialakulását a fiatalokban.

Hazaszeretet és nemzeti öntudat - a Magyarságkutató Intézet a NAT-ról

Archívum2020.02.08, 12:01

A mintegy egy hete nyilvánosságra hozott Nemzeti Alaptanterv (NAT) kapcsán írt állásfoglalást a Magyarságkutató Intézet. A NAT közzétételekor a szaktárca jelezte, hogy az számos személetbeli és tartalmi újítást hoz majd. A reakciók sokrétűek voltak, a szakmai észrevételeken túl, a balliberális körökhöz köthető kritikák is napvilágot láttak, amelyek elsősorban azért kritizálták a NAT-ot, mert egy vállaltan hazafias szemlélet is megjelenik benne. Éppen ez a motívum az, amit a Magyarságkutató Intézet is kiemelt közleményében.

Külföldi pénzből támadná a Nemzeti Alaptantervet a baloldali írótársaság

Archívum2020.02.05, 17:11

A Szépírók Társaságához közel álló forrásból az Origo úgy tudja, hogy külföldi finanszírozással akarják felülírni a módosított Nemzeti Alaptantervet, amely ellen a baloldal széleskörű támadást indított. Ezt egy rendkívüli közgyűlésen tárgyalnák, más pontok mellett.

Csökkenő diákterhek, versenyképes tudás: ez az új alaptanterv

Archívum2020.02.05, 09:00

Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével a tanulói óraszámok csökkennek, az iskolai önrendelkezés növekszik. A legfontosabb változások egyike, hogy kevesebb lesz a maximális heti óraszám, ami csökkenti a tanulók terhelését és a lemorzsolódást. Emellett az idegen nyelvek tanulását is tovább erősíti az új alaptanterv.

KMKE: Minőségi és érdemi javulást hozhat a módosított Nemzeti Alaptanterv

Archívum2020.02.05, 08:50

Egyetért a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) a módosított Nemzeti alaptantervvel (Nat), mert az szerintük minőségi és érdemi javulást hozhat a magyar nyelv és irodalom tanításában.

A Nemzeti Alaptanterv végre nem rejtegeti, hogy magyarok vagyunk

Archívum2020.02.04, 18:14

Nyilvánosságra került az új Nemzeti alaptanterv (NAT), ami megdöbbentő kritikákat kapott a baloldalról: azt kifogásolják, hogy nemzetibb és keresztényebb, mint az eddigiek. Így arról már alig esik szó, hogy a diákok terhelése csökkent, ami fontos kívánság volt az elmúlt években. Többek között ez volt a témája a Címlapnak a Hír TV-ben, ahol a résztvevők arról beszéltek, hogy vajon miért probléma, hogy a magyar gyerekekből, magyar gyerekeket akarunk nevelni.

A módosított Nemzeti Alaptanterv az élet bármely területén segítséget nyújt

Archívum2020.02.03, 11:42

A módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) ismeretanyaga mindenki számára elsajátítható és elsajátítandó, biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre az élet bármely területén - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv

Archívum2020.01.31, 14:01

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kásler Miklós úgy fogalmazott: a módosított Nat a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít.

Lényeges változások lesznek a Nemzeti Alaptantervben

Archívum2019.12.23, 14:29

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint újabb politikai támadást indított az ellenzék és az ellenzék által előretolt PDSZ-elnök a Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen, most éppen azon keseregnek, hogy szerintük nem fog változni a NAT.

Rétvári Bence helyretette az összevissza nácizó Tordai Bencét

Archívum2019.07.09, 09:45

Tordai Bence, a Párbeszéd nevű mérhetetlen baloldali formáció botránypolitikusa a parlamentben nácizni kezdett. Rétvári Bence államtitkár azonban felvilágosította, hogy pár hónappal ezelőtt, amikor Karácsony Gergely, Tordai saját pártjának elnöke szemet hunyt a Jobbik náci botrányai felett, akkor nem volt ilyen harcias. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje szerint ugyanis nem nácizmus a zsidó emberek számbavétele.

Emmi: elindul a társadalmi egyeztetés az új Nemzeti Alaptanterv munkaváltozatáról

Archívum2018.09.01, 07:59

Több mint egyéves szakmai előkészítő munka után elkészült az új Nemzeti Alaptanterv, a Nat szakmai koncepciója, a javaslatról széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés kezdődik. Ezt követően alakul ki az új Nemzeti Alaptanterv végleges változata, amely a tervek szerint 2019 szeptemberétől lép életbe, felmenő rendszerben az első és az ötödik évfolyamtól – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A nemzeti alaptanterv része lesz a pénzügyi ismeretek

Archívum2017.09.21, 16:41

Hamarosan a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiája, amelynek célja, hogy rendszerbe tereljék és a nemzeti alaptanterv részévé tegyék a pénzügyi ismeretek oktatását - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének konferenciáján.

Márciusra elkészül az új alaptanterv

Archívum2017.02.24, 06:10

Márciusra elkészül az új nemzeti alaptanterv koncepciója, amelyet következő lépésként társadalmi egyeztetésre bocsát a szaktárca, és amelynek bevezetése a 2019/2020-as tanévben várható - olvasható a Magyar Idők pénteki számában.

A Nemzeti Alaptantervbe emelné a programozást a Microsoft

Archívum2015.12.14, 19:54

Ha Magyarország csökkenteni akarja az informatikushiányt, és lépést akar tartani a fejlett országok gazdaságaival, akkor elengedhetetlen a programozás beemelése a Nemzeti Alaptantervbe, véli a Microsoft.

Kötelező osztálykirándulás a Terror Házába

Archívum2013.04.30, 13:52

Minden felsőst el kellene vinni, a kirándulás költségét az állam térítené.

Foci helyett alfa állapot

Archívum2013.04.12, 06:55

Kevésbé ideges és stresszes, jobban koncentráló és terhelhető diákokat szeretne a kormány, ezért került be a tantervbe a relaxáció, amelyet a mindennapos testnevelésórákon kell majd tanítani szeptembertől. A testnevelő tanárok szerint elegendő lesz, ha az óra végén csukott szemmel lazítanak, vagy csendben az eget szemlélik majd a gyerekek, de a relaxáció bevezetésének ötletgazdája szerint ennél többről van szó: el kell érni, hogy akár egyetlen szó hatására is elinduljon a lazulás, és lassuljon a szívdobogás.

Lazán beszélgetett a diákokkal Hoffmann

Archívum2013.02.14, 19:11

Többek között az alaptantervről beszélgetett Hoffmann Rózsa a Középiskolai Hálózat két küldöttével. Hoffmann méltányolta, hogy a diákok nem kérdőjelezték meg a jóhiszeműségét.

Hülye szülők nullázzák le az erkölcsös gyerekeket

Archívum2013.01.21, 13:31

Hol játszódnak az álmok? Miért veszélyes az internet? Honnan láthatjuk, ha valaki rosszat akar nekünk? Ilyen kérdésekkel fogják szembesíteni szeptembertől kötelezővé váló erkölcstanórákon az elsős és ötödikes gyerekeket. Előkerül a hazaszeretet, és lesz szó a tévé hazugságairól is, de egy erkölcstannal foglalkozó tanár szerint alapvetően a gyerekek nyilvánvaló erkölcsi hiányosságait próbálják meg majd pótolni. Ehhez persze a szülők együttműködése is kell, mert száz erkölcstanórát tehet semmissé az az apa, aki azt tanácsolja a gyerekének, hogy üssön vissza, ha bántják.

Kezdődik a hazafias nevelés

Archívum2012.10.09, 18:29

A vitára bocsátott nemzeti alaptanterv szerint három év múlva már az összes évfolyamon mindennap lesz testnevelés óra, a magyar és a történelem órákon a haza iránti elkötelezettséget erősítik majd.

Mesékkel tanítják jóra az elsősöket

Archívum2012.09.03, 18:05

Szerepjátékokkal, példamutatással és mesékkel próbálják az [origo] által megkérdezett általános iskolákban rávezetni a gyerekeket az etikus, erkölcsös viselkedésre. A tanároknak egyelőre fogalmuk sincs, hogy jövőre mit és hogyan kell máshogy csinálniuk a kötelező etikaórákon, mert ők is csak most fogják majd megtanulni, mit várnak tőlük.

Mégis kiadták Hoffmann Rózsa titkos kutatását

Archívum2012.07.27, 19:15

Mégsem titkos tíz évre az a Nemzeti alaptantervről szóló kutatás, amely Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a NAT társadalmi elfogadottságát bizonyítja. Az oktatási államtitkárság korábban titkolózott, most viszont az [origo]-nak elküldte a Nézőpont Intézethez tartozó Médianéző Kft. által áprilisban készített felmérést. Ebben arról kérdezték az embereket például, hogy kell-e a hazafias nevelés az iskolában, illetve helye van-e a János vitéznek a NAT-ban.

Marad az iskolák listáján Wass Albert és Nyirő József

Archívum2012.06.26, 12:06

A zsidó szervezetek felülvizsgálati kérelme ellenére nem nyúl a Nemzeti Alaptantervhez Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár szerint a szervezetek által kifogásolt írók - Nyirő József, Sinka István, Szabó Dezső és Wass Albert - nem a kötelező tananyag részei.

Tényleg gyorsabban ír, aki vakon gépel?

Archívum2012.06.25, 09:56

A Nemzeti Alaptanterv része lett a tízujjas gépelés, a jövőben bármelyik iskola taníthatja a vakon gépelést, ha van hozzá felszerelésük és tanáruk.  A kezdeményezők szerint aki megtanul vakon gépelni, hatékonyabban tud dolgozni, könnyebben juthat munkához, de a közérzete is javulhat, mert ha szabályosan gépel, nem fog fájni a válla, kevésbé lesz stresszes. Az [origo] szerkesztőségében dolgozók minden nap órákat írnak, bár a legtöbben csak az évek alatt kifejlesztett saját technikájukkal, négy vagy hat ujjal gépelnek. Kipróbáltuk, tényleg gyorsabb-e náluk, aki tanulta a gépírást.

Tízujjas gépelésre tanítaná a gyerekeket a Fidesz

Archívum2012.06.22, 12:54

A tízujjas gépelés oktatása a Nemzeti Alaptanterv része, de az iskolák dönthetnek arról, hogy tanítják-e a felső tagozatos diákoknak.

A sakk is bekerült a nemzeti alaptantervbe

Archívum2012.06.08, 13:05

Bekerült a sakk a Nemzeti alaptantervbe - mondta Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő, a Budapesti Sakkszövetség elnöke a SMART Kreatív Interaktivitás 2012 elnevezésű országos digitális tananyagkészítő pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén.

Megjelent a Nemzeti alaptantervről szóló kormányrendelet

Archívum2012.06.05, 08:30

A rendelet 2013. szeptemberében lép hatályba. Tanórákat lehet majd múzeumban is tartani, egy nap pedig maximum kilenc óra lehet.

A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát

Archívum2012.05.20, 17:13

A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tisztelete - mondta el az [origo]-nak a TGR Biztosítási Többesügynöki Zrt. oktatási jogi szakértője.

Antiszemita kötelezőkről beszélnek magyartanárok

Archívum2012.05.17, 15:18

Politikai nyomásra olyan szerzők kerültek be az új Nemzeti alaptantervbe, akiket csak antiszemitizmusuk kapcsol össze - közölte a Magyartanárok Egyesület a NAT szerdai elfogadása után.

Elfogadták a Nemzeti alaptantervet

Archívum2012.05.16, 17:37

Rábólintott a kormány az új Nemzeti alaptantervre, amely így érvényes, és 2013 szeptemberében lép életbe felmenő rendszerben. Az új NAT alapján, amelyben Wass Albert és Kertész Imre is szerepel, még idén elkészülnek a kerettantervek, amelyek szerint az iskoláknak át kell dolgozniuk saját tantervüket.

Baltával estek neki az alsós tananyagnak

Archívum2012.04.28, 12:03

Csukás István kikerül, Wass Albert viszont bekerül a kötelező olvasmányok közé a nemzeti alaptantervben az [origo] információi szerint. Az oktatási államtitkárság megfogadta a kritikák egy részét, és baltával esett neki a tervezett tananyagnak. Kevesebb lesz a kötelező előírás, de az akadémia kérésére több lesz a kísérlet fizikából és kémiából, és egy kis trükkel beszuszakolták Kertész Imre Sorstalanságát is.

2013 szeptemberében jöhetnek új tankönyvek a közoktatásban

Archívum2012.03.27, 15:24

Hoffmann Rózsa szerint 2013 szeptemberétől kerülnek először a hallgatók kezébe az új Nemzeti alaptantervhez igazodó tankönyvek. Az új könyveket először az 1., 5. és 9. évfolyamosok kapják, majd ezt követően felmenő rendszerben a következő évfolyamok.

Lepereg Nemecsek nyomora a Harry Potter-nemzedékről

Archívum2012.03.20, 15:00

Évről évre nagyobb kínszenvedés rábírni a gyerekeket, hogy olvassák el a kötelező iskolai olvasmányokat és ezen aligha segít az új Nemzeti alaptanterv. A diákok nehezen azonosulnak a kötelezőkben felvetett, néha százéves problémákkal, a kortárs irodalomhoz pedig alig engedik közel őket a tanárok, pedig bőven lenne haszna ennek is. A sorskérdések boncolgatása helyett fontos lenne a sikerélmény is olvasás közben, és az sem lenne tragédia, ha mást olvasnának a lányok, mint a fiúk.

A Nemzeti alaptantervet bírálta Pokorni Zoltán

Archívum2012.03.13, 21:07

Pokorni Zoltán szerint kitöltetlen csekket ad a Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete a kerettantervek készítőinek, a fizikaórák pedig unalmasak. Az oktatási bizottság ülésén a LMP-s Osztolykán Ágnes azt mondta, hogy túl sok a tanagyag, a jobbikos Ferenczi Gábor hiányolja a magyarok származáselméletének oktatását, míg Révész Máriusz fideszes képviselő szerint fontos lenne, hogy a filmeket ne szinkronizálják.

Baltázná a tananyagot Hoffmann Rózsa

Archívum2012.03.08, 10:40

Az oktatásért felelős államtitkár az InfoRádió szerdai műsorában a 2013-tól életbe lépő új Nemzeti alaptanterv egyes részleteiről beszélt. Szerinte az erkölcsi nevelésre jobban fel kell készíteni a pedagógusokat, az erkölcstan tanítását nem szabad például a történelemhez hasonlóan osztályozni, ha pedig az új alaptantervben valóban túl sok a tananyag, akkor csökkenteni kell.

A pótfelvételik előtt korrigálják a felvételi keretszámokat

Archívum2012.02.21, 18:45

Hoffmann Rózsa szerint a felvételi miatt nincs izgalom, a középiskolai tanárok a helyzet magaslatán állnak. Az oktatási államtitkár a továbbtanulási konzultációsorozat debreceni állomásán hangsúlyozta: az államilag finanszírozott helyek megszűnése nem jelenti a képzés megszűnését. Közben Pokorni Zoltán a szakképzés idejének lerövidítését bírálta egy konferencián.

János vitéz és a kényszerzubbony

Archívum2012.02.20, 10:17

Február elejétől nyilvános a Nemzeti alaptanterv (Nat) vitaanyaga. A Nat a diákok számára minden közoktatási intézményben kötelezően elsajátítandó tananyag alapelveit tartalmazza. Mit mutat a jelenlegi kormány oktatáspolitikai elképzeléseiről a dokumentum?

A tanárok a Nemzeti dallal untatják a feszengő diákokat

Archívum2012.02.17, 09:13

Nincs sok ötletük a magyar tanároknak, hogy mivel tudnák hazafiságra tanítani a diákokat. Az ünnepségeket a diákok unják, a verseket épp csak felolvasni van idő, és már egy zenés megemlékezés is túlzásnak tűnik. Az új Nemzeti alaptanterv egyik fő célja, hogy "a felnövekvő nemzedék a haza felelős polgárává" váljon, de az [origo] által megkérdezett pedagógusok szerint ehhez elsősorban nem új tanterv, hanem más tanári és családi hozzáállás kell.

Jönnek az öntudatos hazafiak

Archívum2012.02.06, 16:34

Magyarország védelme mindenki kötelessége - ez az egyik fő üzenete a 2013-tól életbe lépő új Nemzeti alaptantervnek, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. A tanterv szerint kell majd tanulni táncrendet, megtanítják az internet kritikus használatát, a mértéktartást, az állampolgári kötelességtudatot. Lesz betlehemezés, megmondják, mi a különbség a mesebeli és az igazi hősök között, de előkerülnek a szobanövények is.

Felteszik a súlyos kérdéseket a gyerekeknek az iskolában

Archívum2011.12.04, 19:22

A halálbüntetésről vitáznának, Arisztotelészről tanulnának, illetve a liberalizmusról is beszélgetnek a diákok az erkölcstanórán, amelyet a jövőben külön tantárgyként oktatnának az iskolákban - tudta meg az [origo] az új Nemzeti alaptanterv készítésében részt vevő szakértőktől. Az erkölcstanra azoknak kell majd járniuk, akik nem járnak hittanra, etikából is jegyet kapnak majd a diákok, és dolgozatokat is kell írniuk.

Előző
  • 1
Következő