Nemzetgazdasági Minisztérium

címke rss

Még olcsóbb lehet a lakáshitel

Gazdaság2015.11.13, 05:51

Maximum két százalék közvetítõi díjat kaphatnak az ingatlanhitel-közvetítõk (például az ingatlanközvetítõk, akik a lakás mellé gyakran hitelt is eladnak a vevõiknek), ha a parlament megszavazza a gazdasági minisztérium törvényjavaslatát. A Bankszövetség egyetért a tervezettel, szerintük az ingatlanhitelek árát megemeli a túl magas közvetítõi díj. Az egyik ingatlanközvetítõ szerint a díj lecsökkentése után akár drágulhatnak az ingatlanhitelek.

570 milliárddal több adót szedett be az állam

Gazdaság2015.11.05, 17:05

138,4 milliárd forintos többlettel zárt októberben az államháztartás központi alrendszere, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tavalyi évhez képest eddig 570 milliárd forinttal magasabban alakultak az adóbevételek.

Mégsem ment neki a kormány a kereskedõknek

Gazdaság2015.10.29, 13:52

A kormány elé nem került olyan javaslat, ami a hipermarketeket arra kötelezné, hogy duplázzák meg alkalmazottaik létszámát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Lázár János a Kormányinfón mást mondott.

Tállai András kap még egy állást

Gazdaság2015.10.13, 13:47

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára az adóhatóság átalakításáért felelõs kormánybiztos lesz. Megbízatása december 31-ig szól, az új állásért nem kap még egy fizetést. Tállai András lesz az új adóügyi államtitkár is, és ezzel automatikusan a NAV vezetõje.

Negyvenhárom kézmûves termék kapott díjat

Gazdaság2015.09.23, 16:52

A kézmûves termékek egyre szélesebb köre jut ki a nemzetközi piacra, ami versenyelõnyt jelenthet a magyar gazdaságnak – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Magyar Kézmûves Remek” pályázat ünnepélyes díjátadóján.

Ez egy félrevezetõ jelentés a magyar büdzsérõl

Gazdaság2015.09.10, 11:57

A költségvetési törvényjavaslat nyilvános, bárki számára hozzáférhetõ a mintegy 1200 oldalas dokumentum, amely egy-két oldalba sûrítve összefoglalva is bemutatja a mintegy 17 ezer milliárdnyi közpénz felhasználását - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelõs államtitkára. Egy nemzetközi felmérés szerint az európai országok közül Magyarország költségvetése a legkevésbé átlátható. 

Az államtitkár ellentmond magának

Gazdaság2015.09.07, 16:09

Tállai András szerint a vasárnapi boltzár bevezetésének legfõbb célja nem a multik háttérbe szorítása volt, ugyanakkor azt mondta, kedvezõ helyzetet teremt a kis, családi vállalkozásoknak. Az államtitkár szerint az Országos Kereskedelmi Szövetség elismeri a vasárnapi boltzár kedvezõ hatásait, a szervezet fõtitkára szerint a kormánynak nem sikerült átterelni a forgalmat a kisebb üzeletekbe. Tállai András szerint egy év alatt 4400-zal nõtt a kiskereskedelemben dolgozók száma, a KSH adatai szerint februárról májusra 4000-rel csökkent a kereskedelemben dolgozók száma.

Engedélyezte a kormány a hitelt a metró felújításához

Gazdaság2015.09.03, 15:31

Engedélyezi a kormány a fõvárosnak, hogy hitelt vegyen fel 3-as metró felújításához, és kezességet vállal felvett 60 milliárd forintos kölcsönhöz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kiderült, hány kivándorolt fiatalt tudott eddig hazacsábítani a kormány

Gazdaság2015.08.05, 11:20

A Gyere haza fiatal program keretében eddig 11 külföldre vándorolt fiatal tudott Magyarországon elhelyezkedni, 170 fõ állása pedig még függõben van. Összesen több mint kétezren regisztráltak.

Több tízezer közmunkást titkolhat a kormány

Gazdaság2015.08.03, 12:17

Az eredetileg tervezettnél legalább 20, de inkább 30 ezerrel több közmunkás foglalkoztatását lehetne finanszírozni abból a pénzbõl, amit erre a jövõ évi költségvetésben szán a kormány. Az eltérést béremelés, egy eltitkolt gigaprojekt, biztonsági ráhagyás vagy egyszerûen rossz tervezés indokolhatja. Pénzügyileg a rendszer az utóbbi pár évben egyébként egyre hatékonyabban mûködik.

Van jobb ajánlat az államtitkárságnál

Itthon2015.07.23, 14:33

Azt, hogy távozik posztjáról a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelõs államtitkára, napok óta rebesgették. Értesüléseink szerint Orbán Gábor távozásában szerepet játszhattak a minisztérium és a jegybank közötti feszültségek, de egy jobb ajánlat is motiválhatta a döntését.

Így magyarázza a kormány a félévi bizonyítványt

Gazdaság2015.07.21, 16:53

Ugyan az éves hiány 92 százaléka már most megvan, de ez normális, az államháztartás bevételeinek nagyobb része mindig év végén, a kiadások inkább év elején jelentkeznek. A kormány biztos benne, hogy tartani tudják az egész évre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiányt. A második félévre nem terveznek kiigazítást vagy megszorítást.

Nem aggasztja a tárcát a félévi hiány

Gazdaság2015.07.07, 20:55

Június végére az egész évre várt deficit 92,3 százaléka teljesült, közölte az NGM. A tárca szerint a hiány teljesülése most sem idõarányos, az idei hiánycél változatlanul a GDP 2,4 százaléka.

Iskolákat vesznek el a Kliktõl

Itthon2015.06.29, 11:01

Több jogszabály is változik a köznevelésben július 1-tõl, például ekkor kerülnek a szakképzõ iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába.

A rendõrfizetések nõnek, a nyugdíjak nem

Gazdaság2015.06.23, 15:12

Elfogadta a parlament az elsõ olyan költségvetést, amelyet nem év végére rakott össze a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt, hogy a korai büdzsébõl mi valósul meg jövõre, nem lehet biztosan tudni, mindenesetre a kormány nem sokat változtatott a fõ számokon az eredeti terveihez képest. Lesznek, akik jobban járnak majd, de olyanok is, akik nem jutnak több pénzhez.

Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést

Gazdaság2015.06.21, 13:00

Brüsszel akkor sem adna pénzt a szerb határra tervezett kerítésre, ha a kormány kérne, de a rendkívüli tartalékból futja rá. Görögország újabb lépéssel került közelebb a csõdhöz, az eurócsoport vezetõi hétfõn dönthetnek a sorsáról. A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásból. Az Országgyûlés elfogadta a 2016-os adótörvényeket. Andy Vajna kezébe kerülhet az online kaszinózás is, Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést. Ez volt a héten a gazdaságban.

Varga Mihály nem dönthet Vida Ildikóról

Gazdaság2015.06.13, 17:21

A kormány a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárcához akarta vonni a NAV-elnök kinevezésének és leváltásának jogát, de nem sikerült. A Közgép közbeszerzést bukott, mert túl keveset kért a munkáért. Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy csak kaszinókban lehetnek játékgépek. Szakképesítés nélkül is lehet vasárnap kisboltban árulni, sok Tesco már hajnalban kinyit, a Szentkirályi visszahívott 78 ezer palack ásványvizet. Ez volt a héten a gazdaságban.

Nagyot ugrott az infláció

Gazdaság2015.06.09, 11:15

Májusban fél százalékkal magasabb volt az infláció, mint egy évvel korábban, ezzel nyolchónapos trend tört meg. Áprilishoz képest 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. A pozitív inflációt az üzemanyagok árának emelkedése és a dohánytermékek drágulása okozta. A kormány hasonló inflációs adatra számít az év hátralévõ részére.

Uberezhet úgy, hogy ne büntesse meg a NAV

Gazdaság2015.06.04, 15:55

Sorra kaszálták el az Uber sofõrjeit a NAV emberei. Az adószakértõ szerint is jogos a büntetés, hiszen ehhez a munkához is kell adószám, és számlát is kellene adniuk a sofõröknek. Az Uber jelenleg is tárgyal a kormánnyal, hogy megoldást találjon a problémára. A jelenlegi állapot szerint azonban csak az adóellenõröket lehet megúszni, legálisan szinte senki nem használhatja a közösségi autós alkalmazásokat. 

Vigyázzon, ma lejár a határidõ

Gazdaság2015.05.31, 12:36

Május végéig, vagyis máig kell elkölteni a Szép kártyákra 2013-ban utalt összegeket, de a Nemzetgazdasági Minisztérium hét közepi összesítése szerint még 1,47 milliárd forint volt meg a feltöltött 67,8 milliárdból.

A kormány költekezési tanácsokat ad a Szép-kártyásoknak

Gazdaság2015.05.28, 15:11

Május 31-ig lehet elkölteni a Szép-kártyákról a 2013-ban utalt összegeket, összesen még másfél milliárd forint van rajtuk. A kormány elmondja, hogyan lehet gyorsan megszabadulni a pénztõl.

Valamit kihagyott a kormány a jövõ évi büdzsébõl

Gazdaság2015.05.19, 13:00

A jövõ évi költségvetés tervezete szerint a katasztrófavédelem nem kapna sokkal több pénzt, mint idén, pedig a kormány szerint 2016-tól át kell vennie a kéményseprést az önkormányzatoktól. A kéményseprést államosító törvényt az Országgyûlés még nem szavazta meg, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint majd intézkednek, ha ez megtörtént.

Semmibe veszi Brüsszel ajánlásait az új költségvetés

Gazdaság2015.05.13, 18:39

A polgári Magyarország alappillére lesz a 2016-os költségvetés Varga Mihály szerint. A cél az, hogy minél többen érezzék a gazdasági fellendülés hatásait. A költségvetést 2,5 százalékos GDP-növekedéssel, 2 százalékos hiánnyal és 73,3 százalékos év végi adóssággal tervezte a kormány.

Annyit nõtt a GDP, amennyit a kormány várt

Gazdaság2015.05.13, 11:08

3,4 százalékkal nõtt Magyarország GDP-je 2015 elsõ negyedévében 2014 elsõ negyedévéhez képest. Varga Mihály szerint épp ekkora növekedésre számítottak, éves szinten 3 százalék fölött lehet az adat. Elemzõk szerint már látszik a lassulás és vannak kockázatok, de az éves növekedést 3 százalék köré várják.

Az alaptörvény szerint tönkre kéne vágni a gazdaságot

Gazdaság2015.05.11, 11:36

Teljesíthetetlen és káros követelménynek nevezte a Költségvetési Tanács elnöke az adósságszabály jelenlegi képlet szerinti betartását, amely szavai szerint túlzott növekedési áldozattal járna. Kovács Árpád az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy az államadósság aránya az uniós normáknak, valamint az alaptörvénynek megfelelõen csökken jövõre. A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfõn már azt közölte, hogy a kormány kezdeményezni fogja a stabilitási törvény módosítását.

Két OKJ-s képzés járna ingyen

Gazdaság2015.05.07, 09:56

A jelenlegi egy helyett a jövõben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament elõtt lévõ törvényjavaslata szerint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnõttképzésért felelõs helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornájának.

Lángos és olcsó egészségügy, ezek a hazacsábítás hívószavai

Gazdaság2015.04.28, 16:09

Folyamatos a kiválasztás a Gyere haza fiatal programra, amelyre 282-en regisztráltak, valamint 24 partnercég 180 állásajánlatot töltött fel az április 22-i meghirdetés óta - közölte a programot mûködtetõ Nemzetgazdasági Minisztérium. A Gyere haza honlapon a magyar egészségügy olcsóságával és a túró rudival csábítják haza a külföldön jól keresõ magyar fiatalokat.  

Ennyibe került a vasárnapi boltzár hatástanulmánya

Gazdaság2015.04.07, 15:36

Bõ hárommillió forintba került 2011-ben a vasárnapi boltzár lakossági megítélését vizsgáló felmérés és jelentés. Ez az a dokumentum, aminek a létét a kormány elõször tagadta, aztán nyilvánosságra hozta, de azzal a megjegyzéssel, hogy nem hatástanulmány. 

A kormány megtalálta a 2011-es jelentést a vasárnapi boltzárról

Gazdaság2015.03.23, 14:34

Nyilvánosságra hozta a kormány azt a 2011-ben készült jelentést, amely a vasárnapi boltzár lakossági megítélésével foglalkozik. A jelentés dugókat, családi feszültségeket jósolt a péntekre és szombatra átterelõdõ vásárlók miatt. Korábban a Népszabadság azzal vádolta a kormányt, hogy már 2011-ben birtokában volt hatástanulmánynak a boltzárról. A kormány továbbra is tagadja, hogy lenne ilyen, a most nyilvánosságra hozott dokumentum szerintük nem hatástanulmány.

NGM: Nem készült hatástanulmány a vasárnapi boltzárról

Gazdaság2015.03.20, 14:40

Nem létezik a vasárnapi pihenõnapról szóló hatástanulmány – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca cáfolja a Népszabadság értesülését, ami szerint egy 2011-es tanulmány azt tartalmazta, hogy a KDNP javaslata miatt több mint tízezer ember veszítené el a munkáját és közel 50 milliárd forintot bukna a költségvetés. 

Keményen lecsapnának a rossz adózókra

Gazdaság2015.03.18, 12:14

A személyijövedelemadó-bevallás megszûnése mellett sokkal markánsabban különböztetnék meg a jó és a rossz adózókat – olvasható ki az Origo birtokába került dokumentumból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített arról, hogyan változtatná meg az adózás rendjét. A tervek között szerepel az ellenõrzési idõk lerövidítése is. Szakértõk szerint vannak jó elemek a tervezetben, de a részleteken még dolgozni kell.

Százmilliárdokat hagyott a kormány a vállalkozóknál

Gazdaság2015.03.18, 07:14

Sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, a programban eddig 232 milliárd forintot hagyott a kormány a cégeknél. 

Csökkentek az oktatásban a beruházások tavaly

Gazdaság2015.02.26, 09:56

2014-ben 14 százalékkal nõttek a beruházások, elsõsorban az autógyártáshoz kapcsolódóan a feldolgozóiparnak, valamint a vasút- és útépítéseknek köszönhetõen. Csökkenés csak az oktatásban és a bankszektorban volt.

Marad a világbajnok áfa

Gazdaság2015.02.23, 13:48

Hiába a jó makrogazdasági adatok, a kormány egyelõre nem tervezi csökkenteni az áfát, mert az az NGM érvelése szerint negatív hatással lenne a költségvetésre. Eközben Romániában adócsökkentéseket terveznek, így élénkítenék a gazdaságot.

Ezért népszerû a CNC forgácsoló képzés

Gazdaság2015.02.05, 11:38

Minden lehetõség adott ahhoz, ha valaki felnõttként új szakmát szeretne tanulni. Az utóbbi két évben az Európai Unió átképzõ programjain a targoncavezetõ, a szociális gondozó és ápoló, valamint a CNC forgácsoló képzések voltak a legnépszerûbbek. A képzési palettán több mint 300 tanfolyam van.

Havi 5500 forintba kerülhet a szabad vasárnap a bolti alkalmazottaknak

Gazdaság2015.01.09, 15:18

Inflációs pótlékot és adókedvezményeket vár a kormánytól a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a szabad vasárnap, valamint a kereskedelmi különadók enyhítésére. Javaslataikat az után tették közzé, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nem kaptak választ.

Durva! Már a házhoz szállítást is tiltják vasárnaponként

Life.hu2015.01.06, 12:24

A boltok vasárnapi zárva tartása után kiderült, a házhoz szállítást is betiltják a webshopoknak és üzleteknek.

Kisebb lesz a nyugdíjemelés 2015-ben

Gazdaság2014.12.31, 13:10

Több mint kétmillióan várják, hogy 2015-tõl mennyivel nõ a nyugdíjuk. Az öregségi nyugdíj, az özvegyi nyugdíj, a szülõi nyugdíj, az árvaellátás és a baleseti hozzátartozói nyugellátás januári emelkedése az inflációtól függ.

105 ezer forint lesz a minimálbér jövõre

Life.hu2014.12.29, 16:26

Jövõre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint. A vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék.

Jövõre derül ki, kik ússzák meg a boltzárat

Gazdaság2014.12.19, 11:44

2015 elsõ negyedévében derül ki, hogy a kormány mely boltoknak ad felmentést a vasárnapi és éjszakai boltzár alól. Mármint azokon a kivételeken felül, amelyek a törvényben szerepelnek. Az is ekkor fog kiderülni, hogy pontosan milyen szabályok alapján állapítják meg a kivételeket. A boltzár 2015. március 15-én lép életbe.

Az orosz embargó is lassította a növekedést

Gazdaság2014.12.12, 12:42

Az elõzõ hónapok dinamikus növekedése után kis mértékben bõvült az ipari termelés októberben. Ennek fõ okai a bázisadatok, az orosz embargó és az Európai Unióban tapasztalható keresletcsökkenés.

Csökkentek a fogyasztói árak

Gazdaság2014.12.11, 10:56

Novemberben is csökkentek a fogyasztói árak Magyarországon. 2015-ben enyhe drágulás jöhet.

Rekordszinten a külkereskedelmi többlet

Gazdaság2014.12.03, 12:01

A külkereskedelmi többlet 939 millió euró volt, ami 85 millióval több, mint egy éve. A gyarapodást külsõ és belsõ tényezõk egyaránt erõsítették.

Van esélyük, de hajszálon múlik a nyugdíjpénztárak sorsa

Gazdaság2014.11.26, 12:17

Átlagosan több mint hárommillió forintjukat bukhatják el a nyugdíjpénztártagok, ha megszûnnek a pénztárak a múlt hét pénteken benyújtott törvényjavaslat miatt. Ahhoz, hogy a tagok megtarthassák a pénzt, tagdíjat kell fizetniük. Ezeket a befizetéseket késõbb visszakaphatják, de támogatás vagy adójóváírás nem jár utánuk. Aki nem fizet, az nem zárható ki, de a törvényjavaslat lehetõséget adhat arra, hogy a pénztár a hozamokból levonja a tagdíjat.

A taxisok és a szaktárca is kritizálja az Ubert

Travelo2017.10.11, 11:13

A gazdaságszabályozásért felelõs államtitkár a taxitársaságok és az érdekvédelmi szervezetek képviselõivel egyeztetett az Uber elnevezésû szolgáltatásról. Kritizálták az Ubert és további egyeztetésekben állapodtak meg.

A nyugdíjvagyont félti a magánkasszáktól az NGM

Gazdaság2014.11.22, 19:03

A jövõbeli nyugdíjvagyont igyekeznek megóvni, ezzel indokolja a nemzetgazdasági minisztérium azt a javaslatot, amelynek értelmében megszûnnének a maradék nyugdíjpénztárak is. Szerintük sok pénztár feléli a vagyonát. 

Átkeresztelték a NAV-ot

Itthon2014.11.13, 15:20

Mára olyan lett a NAV, mint egy celeb, naponta hallunk viselt ügyeirõl – mondta Szél Bernadett. Az LMP-s képviselõ szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek le kellene váltania Vida Ildikó NAV-elnököt, az adóhatóságot pedig független szakértõknek kell átvilágítani. Új táblát is kapott az adóhivatal Dob utcai székháza.

Dolce Vida: Tenerifén nyaralt a NAV elnöke

Itthon2014.11.13, 15:19

Kiderült, Tenerifén töltötte már szeptemberben kikért évi rendes szabadságát Vida Ildikó. A kitiltási botrány egyetlen ismert érintettje, a NAV-elnök egyébként csak a Magyar Nemzet-interjú megjelenése elõtti napon szólt a fõnökének, Varga Mihály miniszternek. Az angolul "konyhanyelven elboldoguló" Vida Ildikónak magasabb a fizetése, mint a miniszterelnöké.

Térképen a kormány 130 milliárdja

Gazdaság2014.11.10, 09:25

Az elmúlt négy évben több mint 130 milliárdot költött a kormány különbözõ cégek és vállalkozások támogatására. A kiosztott pénz évrõl évre növekszik, de az új munkahelyek száma nem egyenes arányban követi ezt. Egyre drágább idecsábítani a befektetõket, hiszen annál több pénzt kell adnunk, minél inkább visszaesik a versenyképességünk a környezõ országokhoz képest.

Össztûz alá vette az MSZP a 2015-ös költségvetést

Itthon2014.11.08, 12:22

Sikeres a gyed extra, az intézkedés hatására ugyanis szeptemberben már csaknem 15 ezer édesanya dolgozott gyed vagy gyes mellett heti több mint 30 órában – vélte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az MSZP szerint gyermek- és családellenes a 2015-ös költségvetés.

Milliárdokat kap jövõre a Millenáris park

Itthon2014.11.04, 13:00

Több mint 4,5 milliárdot költene a kormány jövõre a Millenáris park fejlesztésére: Itt kap új játszóhelyet a Nemzeti Táncszínház, de mélygarázs és közösségi tér is épül a területre. A helyi állami tulajdonú cégeket a Miniszterelnökség veszi át.

Internetadó: meg kellett békíteni a demonstrálókat

Itthon2014.11.04, 12:38

Nem mérték föl a kormányzaton belül, hogy milyen hatást válthat ki az internetadó bevezetése, ezért okozott nagy meglepetést a múlt hét keddi tüntetés mérete. Egyes kormánypárti képviselõk szerint mindenképpen békésen rendezni kellett a kialakult helyzetet, míg mások úgy vélekedtek, hogy nem kell túl nagy jelentõséget tulajdonítani a tüntetéseknek.

A félreértett internetadó búcsúja

Gazdaság2014.11.01, 12:49

A netadó ment, a költségvetés jött: jól járnak a családok, a nyugdíjasok és a rendvédelmisek. A Klik még idén pénzt kap, a kormány a gyermekétkeztetési keretbõl veszi el. Matolcsy elzavarná a külföldi bankokat, az LMP pert nyert a NAV ellen. Ez történt a héten a gazdaságban.

Tüntetve ünneplik Orbán reggeli bejelentését

Itthon2014.10.31, 21:17

Bár Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy a jelenlegi formájában nem vezetik be az internetadót, és januárban nemzeti konzultációt indítanak, ennek ellenére immár harmadszor mégis utcára vonulnak az internetadó ellen. A tiltakozók ünneplésre gyûlnek össze, de emellett azt is szeretnék elérni, hogy a terv teljes kerüljön le a napirendrõl. 

Furcsa számok az internetadóról a költségvetésben

Gazdaság2014.10.30, 17:30

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtök délután nyújtotta be törvényjavaslatát a jövõ évi költségvetésrõl. Ebben már szerepel a tervezett internetadó is – igaz, így nincs leírva –, melybõl 25 milliárd forint bevételre számítanak. A távközlési adóból származó bevételek csak 12,2 milliárd forinttal nõnek.

Tízezrek vonultak ismét utcára az internetadó ellen

Itthon2014.10.29, 08:04

A kormány tervezett internetadója elleni tüntetésen több tízezren vettek részt Budapesten kedd este. A József Nádor téren a felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre indult a tömeg. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget. Legközelebb november 17-én, a törvényrõl való szavazás napján lesz újabb tüntetés.

Ismét tüntetnek az internetadó ellen

Itthon2014.10.28, 17:55

Ismét tüntetnek az internetadó bevezetése ellen Budapesten, mivel lejárt az a 48 órás ultimátum, amit vasárnap adtak a szervezõk a kormánynak. Akkor több tízezren voltak a fõvárosi tiltakozáson, amelynek végén néhány tüntetõ megrongálta a Fidesz székházát. Kövesse az eseményeket percrõl percre az Origóval.

Nem lesz internetadó - írta az Origónak a szaktárca

Gazdaság2014.10.28, 13:10

Még a múlt hét elején küldtük el kérdéseinket az internetadóról a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Tegnap, azaz hétfõn késõ délután érkezett válaszból viszont csak annyi derül ki, hogy nincs ilyen új adó. A minisztérium levelét változtatás nélkül közöljük.

54 éve nem történt ilyen Magyarországon

Gazdaság2014.10.10, 11:22

Szeptemberben 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, ez történelmi mélypont, elemzõk sem számítottak erre. Londoni elemzõk elõzetesen zéró és mínusz 0,3 százalék közötti éves inflációt vártak szeptemberre.

Díjazták a hónap sikereit

Archívum2014.10.06, 12:15

A Díj a Sikeres Vállalkozásokért minden hónapban elismeri azokat a hazánkban mûködõ gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az októberi átadón a három elismerés mellett kitért korábbi díjazottakra. Olyan vállalkozásokra, amelyek azóta még feljebb emelkedtek.

Online kasszák: még hat nap, aztán nincs mentség

Gazdaság2014.08.26, 10:20

Augusztus 31-e, azaz e hét varásnapja az átállás végsõ határideje. Aki köteles cserélni, de még nem tette meg, a gyártókat és a forgalmazókat keresheti fel.

Jó szezont zárt a diákmunka program

Itthon2014.08.24, 09:41

Sikeres az államilag támogatott nyári diákmunka-program, 7500-al több tanuló dolgozik a szezonban, mint tavaly ilyenkor. A projektre idén 1,7 milliárdot szántak - közölte a nemzetgazdasági tárca. Pest megyébõl 1500 diák kapott így munkát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium elmarasztalta az RTL Klubot

Tévé2014.08.22, 14:57

A kormányszerv szerint a csatornának "felelõs vállalati magatartást kell tanúsítania", és meggyanúsította az RTL-t azzal is, hogy nem a törvény szerint fizeti az adót.

Nem jár le a különadó visszatérítésének határideje

Itthon2014.08.19, 13:33

Nem jár le a 98 százalékos különadó visszatérítésének határideje augusztus 25-én és a vagyonosodási vizsgálatról szóló hír is kacsa - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Nagyon sok diák akar az államnak dolgozni

Itthon2014.07.25, 11:32

Az állami, önkormányzati munkára jelentkezõ diákoknak napi hat órát kell dolgozniuk, és a minimálbérnek megfelelõ lehet a kerestük. Eddig tizenötezren jelentkeztek, de a kormány még másokat is vár.

500 iskolát vesz át a Nemzetgazdasági Minisztérium

Itthon2014.07.24, 06:42

Jövõ szeptembertõl a szakiskolák és szakközépiskolák a Nemzetgazdasági Minisztérium új háttérintézményéhez, a Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Hivatalhoz kerülnek.

A közmunka miatt kell a megszorítás

Gazdaság2014.07.17, 13:50

A kormány idén a tervezettnél több közmunkást akar foglalkoztatni, ez 47 milliárd forint többletkiadást jelent az állami költségvetésben. A minisztériumoknál mintegy 40 milliárd forintot zárolnak - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kormány megtilthatja a bankoknak a kamatemelést

Gazdaság2014.07.03, 17:43

A bankok kamatemeléseket hajthatnak végre a devizahiteleseknél, hogy elõre beszedhessék azt a pénzt, amit ügyfeleik kártalanítására kell majd fordítaniuk. Ezt megelõzendõ törvénymódosítással tiltanák a kamatemelést az elszámolás végéig – mondta Varga Mihály a Hír TV-nek.

Okos játék, okos mentés, okosszõlõ: átadták a hónap vállalkozásai díjakat

Gazdaság2014.06.16, 15:46

Amikor elõször eszükbe jutott a díj, azon aggódtak, vajon van-e annyi egyre erõsebb vállalkozás Magyarországon, amennyit hónapról-hónapra jutalmazni érdemes. Ma a bõség zavarával küzd a szakmai zsûri – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a Sikeres Vállalkozásokért esedékes átadóján a – korábban szintén díjazott – Design Terminálban.

NGM: az adópolitikának segítenie kell a kkv-k fejlõdését

Archívum2014.06.06, 15:32

A kis- és középvállalkozások fejlõdését elõsegítõ adópolitika fontosságát hangsúlyozta ma Pankucsi Zoltán az Adózás Európában címmel megrendezett VIII. Nemzetközi Adókonferencián, ahol elmondta, hogy a foglalkoztatást és a beruházást ösztönzõ elemek bõvítése mellett folyamatosan törekedni kell az adó- és az adminisztrációs terhek csökkentésére.

Ma díjazták a hónap vállalkozásait

Archívum2014.04.04, 12:04

Második éve értékeli a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar gazdaság lelkét-motorját adó kkv-szektor szereplõi közül a legsikeresebb beruházót, a legeredményesebb céget, és a legígéretesebb induló vállalkozást. A soros legkiválóbbakat ma díjazta Varga Mihály.

140 milliárd forint uniós forrás várja a startupokat

Gazdaság2014.03.27, 17:01

Hogyan lesz Budapest startupfõváros? – ezen a címen rendezett konferenciát a Napi Gazdaság. Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelõs államtitkár a jelenlegi költségvetési ciklus hatalmas forrásairól, a startupokat támogató környezetrõl, meg a magyar fejlesztést sújtó átok megszûntérõl beszélt.

1 milliárd euróra bõvült az EHP kerete

Archívum2014.03.26, 12:52

Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjának kerete 750 millió euróról 1 milliárdra bõvült, és az igények szerint tovább is bõvíthetõ – jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.

A kkv-k nagyon is rajta vannak a munkahelyteremtésen

Archívum2014.02.25, 15:07

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán tavaly is, idén is a keret több mint kétszeresére jeleztek igényt a vállalkozók.

Nem gond, ha már kifizetted az elõleget a pénztárgépre

Archívum2014.02.11, 11:09

Ha egy cég igazolni tudja, hogy megfizette az elõleget vagy a foglalót a tavaly megrendelt online pénztárgépre, február 16-áig visszaigényelheti az állami támogatást.

Hadbíróság elõtt az NGM helyettes államtitkára

Itthon2014.02.05, 17:56

Lenner Áron Márk a Sínai-félszigeten teljesített szolgálata közben sérthette meg egy felettese tekintélyét. NGM-es kinevezésekor már bírósági eljárás folyt ellene. 

Kreatív és inspiráló vállalkozók, hajrá!

Archívum2014.01.27, 17:22

Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért címmel pályázatot hirdet a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Bizottság. A pályázat a vállalkozások, illetve a vállalkozáspolitika legsikeresebb európai támogatóit keresi, tudatosítja a vállalkozások hozzáadott értékét, valamint bátorítja a potenciális vállalkozókat. A díj céljai közé tartozik, hogy ismertebbé tegye a vállalkozási tevékenységet, illetve hogy bemutassa a legjobb elképzeléseket és gyakorlatokat.

Csongrád megye nagyon számít a vállalkozóira

Archívum2014.01.17, 16:26

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is pályázatot hirdetett olyan mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaira, amelyek munkahelyeket hoznak létre. Összesen 13 milliárd forint  vissza nem térítendõ  támogatásról beszélünk, minden fillér gazdára vár.

Trendforduló állt be a turizmusban

Gazdaság2014.01.10, 14:01

Mint azt tegnap az Üzletrész is megírta, remek évet zártak tavaly a belföldi szálláshelyek. A szakemberek kiemelték, hogy világszerte egyre több turista kíváncsi Magyarországra, és, nem pedig de, mi, magyarok is többet utazunk itthon, mint az elmúlt években.

Hasznos tudnivalók a családi kedvezményekrõl

Archívum2014.01.08, 15:59

Bevezették a járulékkedvezményt: január 1-jétõl azok is igénybe vehetik a családi adókedvezményt, akik eddig nem. Továbbá gyakorlati tudnivalók a Gyed extráról.

Varga Mihály kirúgta a Corvinus gazdasági vezetõjét

Itthon2013.12.20, 15:26

Korábban az egytem rektora kért Rózsás Péter András miatt segítséget a gazdasági minisztertõl. Rózsás szerint az intézmény napi szintû mûködése is veszélyeztetve volt. Az NGM nem indokolta a gazdasági vezetõ menesztését.

Zúgolódnak a nyelvtanárok

Gazdaság2013.12.19, 10:33

A Nyelvtudásért Egyesület kissé zokon vette a Nemzetgazdasági Minisztérium nyelvi képzõkre vonatkozó, készülõ szabályozásának több kiszivárgott részletét, ezért közleményt juttatott el az MTI-hez. Úgy vélik, a felnõttképzési törvénybõl nem feltétlenül következik a magántanárok és a kisebb nyelviskolák ellehetetlenítése.

A szakmának nem tetszenek a nyelvoktatás új szabályai

Itthon2013.12.14, 09:54

Szakmabeliek szerint a nyelvoktatással kapcsolatos új szabályozások egy jól behatárolható kört hoznának nyerõ helyzetbe a piacon. A minisztérium látszólag nem érti, mi a gond.

Csúnyán átvágnak a szállodák csillagjaival

Gazdaság2013.12.13, 09:56

Ha egy magyar szállodatulajdonos nem akarja holmi minõsítésekkel korlátozni a saját marketingszabadságát, annyi csillagot tesz ki a kapu fölé, amennyit nem szégyell, senki sem fogja felelõsségre vonni. A kormány Brüsszeltõl vár engedélyt arra, hogy ennek a helyzetnek véget vethessen.