nemi erőszak

címke rss

Milliárdokat követel Cristiano Ronaldtól a modell, aki állítja, megerőszakolta őt a focista

Archívum2021.04.30, 12:43

Kathryn Mayorga még évekkel ezelőtt állt elő azzal, hogy Cristiano Ronaldo megerőszakolta őt. Akkor peren kívül megegyeztek, ám a nő szerint, csak kényszer hatására. Éppen ezért most milliárdokat követel a focistától.

Megerőszakoltak egy nőt egy óbudai parkban

Archívum2021.04.27, 10:14

A megalapozott gyanú szerint egy 24 éves férfi egy parkba csalt és életveszélyes fenyegetéssel szexre kényszerített egy nőt pár héttel ezelőtt. Az ügyészek indítványozták a férfi letartóztatását, végül bűnügyi felügyelet alá került. 

Álmában szexel? Egy ritka betegségben szenved

Archívum2021.04.25, 22:17

Az alvajárás egyik ritka fajtája a szexszomnia, amikor az alvó különféle szexuális tevékenységeket végez teljesen öntudatlanul. A szexszomnia férfiaknál gyakoribb, akik akár erőszakot is elkövethetnek, míg a nőknél általában kimerül nyögésekben és alvás közbeni maszturbációban.

Megerőszakolta, majd a fürdőkádba fojtotta ötéves mostohalányát egy férfi

Archívum2021.04.25, 11:47

A 44 éves, Krím félszigeten élő Aleksandr Pilipenkot életfogytiglan börtönre ítélték, mert 2019 novemberén megölte nevelt lányát, Daria Pilipenkot. A kislány anyját azóta szanatóriumban kezelik - írta meg a DailyStar.

Öngyilkos akart lenni a nemi erőszakkal vádolt híresség Izraelben

Archívum2021.04.22, 12:44

Jehuda Mesi-Zahavot, a ZAKA nevű katasztrófavédelmi mentőszolgálatot alapító ultraortodox híresség öngyilkos akart lenni, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az egyik izraeli tévécsatorna éppen ma este újabb leleplező riport sugárzását tervezte a Mesi-Zahav által elkövetett szexuális visszaélésekről.

A pesterzsébeti rém áldozatául esett, majd később a saját párja is megerőszakolta (18+)

Archívum2021.04.21, 16:04

Borzalmas, amit át kellett élnie annak a nőnek, akit megerőszakolt a pesterzsébeti rémként elhíresült bűnöző. Majd ezután egy bántalmazó kapcsolatba került, ahol szintén nemi erőszak áldozata lett.

Többszörös személyiségzavarral diagnosztizáltak egy ismert színésznőt

Archívum2021.04.20, 16:24

Disszociatív személyiségzavarral küzd az ötven filmben és sorozatban látott AnnaLynne McCord, derült ki egy friss interjúból.

Sokkoló: barátja előtt erőszakolták meg a 18 éves lányt

Archívum2021.04.20, 14:50

A 18 éves tinédzserre péntek este támadt rá egy férfi Angliában, a belfordi erdőben. A tettest egyelőre nem találják.

Öt éven át erőszakolta nevelt lányát egy Pest megyei férfi

Archívum2021.04.18, 17:01

Évekig erőszakolta nevelt lányát egy már letartóztatott Pest megyei férfi - írta honlapján a rendőrség. A kislány csak 10 éves volt, amikor a férfi először közeledett hozzá. A lány csak középiskolás korában mert beszélni az erőszakról az iskolai pszichológusnak. Az anya nem sejtett semmit, a férfi tagad.

Fegyverként használják a nemi erőszakot az etiópiai Tigrében

Archívum2021.04.16, 05:16

Háborús fegyverként alkalmazzák a nemi erőszakot az észak-etiópiai Tigré tartományban - közölte csütörtökön Mark Lowcock, a humanitárius ügyek összehangolásáért felelős ENSZ-iroda (OCHA) vezetője a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT).

Lehet, hogy azon az estén az életemért futottam...

Archívum2021.04.14, 20:59

Erőszak. Korszaktól és nemtől függetlenül bárkit érinthet. Erőszak áldozata lehet egy férfi, akibe belekötnek, egy idős ember, akit kirabolnak, mégis az erőszak a legtöbb esetben a nőket érinti.

Megerőszakolt egy nőt Csillebércnél egy 19 éves férfi

Archívum2021.04.12, 11:20

Egy budai turistaútvonalon egy fiatal férfi megtámadott egy egyedül kiránduló nőt, majd megerőszakolta egy hónappal ezelőtt. A büntetett előéletű támadót elfogták és letartóztatták. Két nap múlva dől el, hogy szabadon engedik-e, vagy meghosszabbítják a letartóztatását, ahogy az ügyészek indítványozták. 

A vigasznőket úgy és akkor használták, ahogyan és amikor akarták...

Archívum2023.04.20, 13:23

A háború maga a borzalom mindenki számára, aki átélte. Az állandó rettegés, az értelmetlen halál, az éhezés, a nyomor mind szorosan kötődik a háborúkhoz, ám a nők feje felett még valaminek a rémképe ott lebeg ezekben az időkben: a nemi erőszaké.

A szexet nem, de az erőszakot tagadja a megvádolt NFL-sztár

Archívum2021.04.11, 10:21

Újabb fordulatot vett a március végén nemi erőszakkal megvádolt amerikaifocista, az NFL-ben szereplő Houston Texans irányítójának, Deshaun Watsonnak az ügye. 

Ötéves lányuk szeme láttára lőtte le volt feleségét, aztán öngyilkos lett

Archívum2021.04.07, 10:32

A 43 éves, New Yersey-ben élő James Cox közös gyerekük előtt támadt rá volt feleségére egy elfajult vita során. Miután az asszonyt megölte, közölte a kislánnyal, hogy azért tette, mert az anyja tönkretette az egész életét. A férfi ezután fegyverrel fenyegette meg a helyszínre érkező rendőröket, majd öngyilkos lett. Mint kiderült, a férfit korábban már büntették súlyos testi sértés és szexuális bűncselekmények miatt, ugyanis megerőszakolta, majd megkéselte volt barátnőjét - írta meg a DailyStar.

Harminc éve történt a brutális szexuális erőszak és gyilkosság a Chain of Rocks hídon

Archívum2021.04.04, 08:56

Napra pontosan 30 éve ezen a napon történt a brutális gyilkosság, amiben két nővért és unokatestvérüket akarták megölni, minden különösebb indíték nélkül. A két társaság véletlenül találkozott össze, először kedélyesen elbeszélgettek egymással, majd miután elköszöntek egymástól, Reginald Clemons azt mondta az egyik barátjának, hogy rabolják ki őket. A dolog rablásnak indult, végül nemi erőszak és kettős gyilkosság lett belőle.

Pedofíliával és erőszakkal vádolják az istenített tudóst: "Sírköveken szexelt fiatal fiúkkal" (18+)

Archívum2021.04.01, 18:14

Guy Sorman, francia-amerikai professzor egy interjúban szexuális erőszakkal vádolta meg az évtizedekkel ezelőtt elhunyt Michel Foucault francia filozófust. Állítása szerint 1969-ben tízéves körüli gyerekekkel szexelt Tunéziában Foucault.

Nemi erőszakkal vádolnak egy hétéves gyereket

Archívum2021.04.01, 11:03

Nemi erőszakkal vádolnak egy hétéves gyereket, ám ügyvédje ezt abszurdnak tartja. Azzal érvel, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy tudatosan ilyesmit csináljon, emellett semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs.

Elképesztő: egy 7 éves gyereket vádolnak nemi erőszakkal Amerikában

Archívum2021.03.31, 14:20

Harmadfokú nemi erőszakkal vádolnak egy 7 éves kisfiút az Amerikai Egyesült Államokban, Brasher Fall-ben.

A világhírű modellt afrikai fegyveresek a gyerekei előtt kényszerítették szexre

Archívum2021.03.29, 22:52

Katie Price modell és realitysztár őszintén beszélt az őt ért szexuális traumákról, kezdve azzal, hogy hétévesen megerőszakolták egy parkban.

Meghalt a börtönben az a pedofil, aki egy táncstúdió nyilvános WC-jében erőszakolt meg egy 7 éves kislányt

Archívum2021.03.29, 16:48

Anthony Sampieri brutális kegyetlenséggel erőszakolt meg egy 7 éves kislányt egy táncstúdió férfi WC-jében 2018 novemberében Ausztráliában. Szörnyű tettéről felvételt is készített. Az életfogytiglant kapott férfi nemrég meghalt a börtönben.

Woody Allen továbbra is ártatlannak vallja magát Dylan Farrow molesztálási vádjaival szemben

Archívum2021.03.29, 15:17

Tavaly nyáron készített interjút Woody Allennel a CBS tévécsatorna, azonban a beszélgetést nemrég tették nyilvánossá. A beszélgetés során Woody Alen továbbra is ártatlannak vallja magát nevelt lánya, Dylan Farrow gyermekmolesztálási vádjaival szemben. 

Kiskorú megerőszakolásával vádolták meg a híres edzőt

Archívum2021.03.27, 08:56

A korábbi profi golfozót és híres edzőt, a francia Dominique Larretche-t kiskorú szexuális zaklatásával és megerőszakolásával vádoltak meg. A rendőrség már őrizetbe vette, amely után a tréner elismerte, hogy " nem megfelelő kapcsolatban " volt a nővel.

Tömeges nemi erőszak egy észak-etióp tartományban

Archívum2021.03.26, 05:58

Több mint ötszáz nemi erőszakól tettek bejelentést az észak-etióp Tigré tartomány öt kórházában - jelentette csütörtök este az ENSZ, hozzátéve, hogy az esetek valódi száma valószínűleg sokkal több, mert az áldozatok félnek bejelentést tenni, illetve mert a térségben hiányos az egészségügyi ellátás.

Három hétig bujkált az áldozata ágya alatt egy amerikai pedofil

Archívum2021.03.25, 16:42

Az ohiói ügyészség többszöri nemi erőszakkal és gyermekpornográfia előállításával vádolja azt a 20 éves fiatalembert, aki állítólag 3 hétig bujkált kiskorú áldozata ágya alatt - számolt be az esetről a FOX NEWS. 

Megerőszakolta a saját lányát egy Fejér megyei pedofil

Archívum2021.03.24, 13:17

A Fejér Megyei Főügyészség minősített szexuális erőszak miatt indítványozta letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki a gyanú szerint egy Fejér megyei településen megerőszakolta a lányát.

Perverz képviselők: szexbotrány a parlamentben - Kéjelgésre használják a meditációs szobát Ausztráliában (18+)

Archívum2021.03.23, 09:37

Az ausztrál parlament a szexbotrányától hangos, mivel az egyik politikus perverz, erősen szexuális tartalmú fotókat szivárogtatott ki néhány férfi képviselőről.

Négy órán át tartott a nemi erőszak, a vádlott egy ismert színész

Archívum2021.03.19, 18:33

Armie Hammert nemi erőszakkal vádolja egy korábbi szeretője, a Los Angeles-i rendőrség már elkezdett nyomozni az ügyben.

„Otthagyott meghalni, miután kihasznált” – drogdílere is megerőszakolta az énekesnőt

Archívum2021.03.17, 16:03

Újabb megrázó részletek derültek ki Demi Lovato életéről. Az énekesnő azt állítja, drogdílere is szexuálisan zaklatta, és magára hagyta, amikor túladagolta magát, kis híján meghalt.

15 éves korában megerőszakolták Demi Lovatót

Archívum2021.03.17, 11:59

Demi Lovatót kétszer is megerőszakolták, 15 évesen a szüzességét is így vesztette el – derül ki egy új dokumentumsorozatból.

Eladták 13 éves rokonukat: a fiatal lányt ezután két férfi is megerőszakolta (18+)

Archívum2021.03.17, 09:10

Három férfit és egy nőt fogtak el a hajdú-bihari rendőrök, akik egy 13 éves lány sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket.

Taxisofőrnek adta ki magát, és megerőszakolt egy fiatal lányt

Archívum2021.03.16, 21:20

Nemi erőszakkal vádolnak egy 37 éves, floridai férfit, aki taxisofőrnek adta ki magát, majd hazavitt, és megerőszakolt egy fiatal lányt.

Elfogták a kistarcsai szexuális ragadozót

Archívum2021.03.13, 08:19

A gödöllői rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint megtámadott és megerőszakolt egy fiatal nőt Kistarcsán - írja a rendőrség honlapja.

Álmában tört rá négy rendőr a nemi erőszakkal hamisan megvádolt focistára

Archívum2021.03.12, 09:11

A ghánai Samuel Mensiro kilencedik szezonjára készül a svéd Östersund csapatával. A focistát nemi erőszak elkövetésével vádolták meg - mint kiderült, tévesen. Mensiro a svéd újságoknak most elmesélte azt az éjszakát, amikor négy rendőr tört be a házába.

Fényes nappal erőszakoltak meg egy 14 éves lányt Angliában

Archívum2021.03.09, 11:05

A brit rendőrség hajtóvadászatot índított egy 30 év körüli férfi után, aki az angliai Nyugat-Sussex megyében a hó elején megerőszakolt egy 14 éves lányt - számoltak be az esetről a brit Mirror hírportálon.

19 évesen megerőszakoltak egy ismert színésznőt

Archívum2021.03.08, 16:41

Gabrielle Union a mentális és lelki problémáiról mesélt, elmondta azt is, hogy 19 éves korában megerőszakolták.

Még az orvosszakértők sem tudják biztosan, megerőszakolták-e a soroksári futónőt

Archívum2021.03.04, 17:08

Több igazságügyi orvosszakértő is megszólalt a mai tárgyaláson a soroksári futónő meggyilkolásának  ügyében.  A halál okát, körülményeit már sikerült tisztázniuk, de abban továbbra sem biztosak, hogy történt-e nemi erőszak a gyilkosság előtt. Több erre utaló jelet találtak Krisztina holttestén, de egyik sem tekinthető egyértelmű bizonyítéknak. 

Tagadja a nemi erőszakot az ausztrál igazságügyi miniszter

Archívum2021.03.03, 09:59

Nem mond le tisztségéről az ausztrál igazságügyi tárca vezetője, aki szerdán elismerte, ő az a korábban meg nem nevezett miniszter, akit nemi erőszakkal vádoltak a médiában, ám sajtótájékoztatóján leszögezte: nem követte el a bűncselekményt.

A szexuális erőszakot véres bosszúval torolják meg

Archívum2021.02.27, 23:00

Rape and revenge, azaz nemi erőszak és bosszú: az elmúlt néhány évtized alatt műfajjá kristályosodott Hollywoodban és világszerte, aktualitását pedig hollywoodi ismert emberek (például Harvey Weinstein) különféle szexbűnei is adják (de ebbe a műfajba sorolható a friss négyszeres Golden Globe-jelölt Ígéretes fiatal nő is). A műfaj első ilyen darabja egy B-film, az 1978-as I Spit on Your Grave (Köpök a sírodra), amelynek sikerét követően ez a film a fősodorba emelkedett, és figyelemreméltó művek éppúgy készültek a témában, mint a műfaj hagyományaitól el-elkalandozó női bosszúfilmek is.

Videófelvétel készült arról, ahogy Gerard Depardieu megerőszakolt egy fiatal nőt?

Archívum2021.02.26, 06:54

Folyik a nyomozás Gerard Depardieu ügyében, akit nemi erőszakkal vádolnak. Újabb perdöntő bizonyíték került elő a színész ellen...

Menekül a szenegáli focista, aki megerőszakolt egy norvég nőt

Archívum2021.02.23, 11:09

Egészen megdöbbentő ügy kavarta fel ismét a norvég sportéletet. Az FK Molde egykori szenegáli labdarúgója, Babacar Sarr négy évvel ezelőtt megerőszakolta Kamilla Visnest, de a skandináv ország bírósága eddig nem tudott pontot tenni az ügy végére. Már csak azért sem, mert a focista Afrikába menekült az igazságszolgáltatás elől. A megerőszakolt nő szerint kevés az esély arra, hogy ebben az ügyben valaha is jogerős ítélet születik.

Két kislányát is rendszeresen megerőszakolta egy mezőhegyesi férfi

Archívum2021.02.18, 11:09

Kétrendbeli, tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 12 év börtönre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy sokgyerekes, mezőhegyesi férfit a Gyulai Törvényszék. A férfi letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta, de a vádlott és ügyvédje fellebezzett ez ellen. Az ügyészek azt kezdeményezik, hogy ne engedjék ki a rácsok mögül. 

Ezzel zsarolta a mostohalányát a dunántúli férfi, hogy többször megerőszakolhassa

Archívum2021.02.16, 10:18

Mostohaapja többször megerőszakolta a 14 éves lányt. Később érzelmileg zsarolta, hogy engedelmeskedjen neki. Nyolc év fegyházbüntetésre ítélték.

Harminckét nőt erőszakolt meg és mészárolt le a sorozatgyilkos, felesége segítette (18+)

Archívum2021.02.15, 15:43

A 78 éves Michel Fourniret a szüzesség megszállottja volt. Összesen 32 lányt erőszakolt meg, és végzett ki. Felesége pedig segített neki a rémséges tettekben.

A gyönyörű börtönőrnő egy rabbal jött össze, aki később megölte a kislányát

Archívum2021.02.11, 16:49

A 33 éves, gyilkosság és nemi erőszak miatt elítélt Nyikita Silnov elérte, hogy a börtönben az egyik őr beleszeressen. Szabadulása után együtt is éltek. A nő hitt abban, hogy a férfi megváltozott, egészen addig, amíg egy napon egyedül hagyta a férfit a 13 éves kislányával. A férfi akkor azonnal megölte a gyereket, ellopta a nő értékeit, majd eltűnt.

A börtönben halt meg a kegyetlen szadista, aki 11 nőt erőszakolt, majd gyilkolt meg

Archívum2021.02.10, 15:03

A 61 éves Anthony Sowellt halálbüntetésre ítélték, miután 11 női holttestet találták meg clevelandi lakásán több mint 10 évvel ezelőtt. A férinak évekig sikerült ezt elkerülnie folyamatos fellebbezésekkel, végül egy halálos betegség végzett vele a börtönben - írja a Mirror.

Új hírt közölt a rendőrség a megerőszakolt magyar modell ügyében

Archívum2021.02.04, 08:53

Új fejlemények kerültek napvilágra Vascsák Kitti megerőszakolása kapcsán. 

Kirúgták az angol fociedzőt, mert a nemi erőszakkal példálózott

Archívum2021.02.02, 14:15

Menesztette Stuart Baxter vezetőedzőt az indiai labdarúgó Szuperligában sereghajtó Odisha FC, mert a legutóbbi mérkőzés után a nemi erőszakkal példálózott egy televíziós interjúban.

Szexuálisan zaklatta, és teherbe ejtette a húgát harminc éve, de csak most került börtönbe

Archívum2021.01.29, 22:31

A szörnyű eset a 90-es években történt, Manchesterben. Az akkor 20-as éveiben járó férfi többször is szexre kényszerítette húgát. Egészen addig zaklatta szexuálisan a fiatal lányt, amíg az terhes nem lett. A lány megszülte a gyereket, aki azóta felnőtt, de súlyos testi fogyatékossággal, és szervi elváltozással küzd. A férfit ügyvédje azzal próbálta felmenteni, hogy a férfi maga is állandó szexuális zaklatásnak, fizikai és érzelmi bántalmazásnak volt kitéve gyerekkora óta.

Kétszer is megerőszakolták az ismert magyar énekesnőt

Archívum2021.01.29, 10:04

Elképesztő tragédiájáról mesélt a fiatal rapper-énekesnő, ám arra nem számított, hogy a követői őt hibáztatják majd a történtekért.