Németország

címke rss
Hihetetlen mértékű az élelmiszer-pazarlás a németeknél

Hihetetlen mértékű az élelmiszer-pazarlás a németeknél

Éppen ezért az élelmiszerhulladék 50 százalékos csökkentését célzó stratégiát fogadott el a német kormány, vagyis az évente 11 millió tonnás mennyiséget 2030-ig kellene megfelezni.

Változatlanul nagy az iszlamista terror veszélye Németországban

Nagyvilág2019.02.20, 17:04

Az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet szinte teljes megsemmisülésének ellenére változatlanul nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban - mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője egy berlini konferencián.

Száz bűncselekményt követett el a migráns, mire a németeknek eszébe jutott deportálni

Nagyvilág2019.02.20, 12:13

A német hatóságok végre eljutottak odáig, hogy két év és több mint száz bűncselekmény után deportáljanak egy nigériai illegális bevándorlót.

A németek több mint 70 százaléka aggódik a bevándorlás miatt

Nagyvilág2019.02.20, 12:02

A németek több mint 70 százaléka aggódik a bevándorlás miatt egy friss felmérés alapján. Ugyanakkor a politikai elitet ez a legkisebb mértékben sem érdekli, mert ők a nagy többség akaratával szembemenve, bevándorlóországot akarnak csinálni Németországból. 

Még a saját pártja is elutasítja Angela Merkelt

Nagyvilág2019.02.20, 10:42

Eltanácsolták Angela Merkelt vezető kelet-németországi kereszténydemokrata (CDU) politikusok attól, hogy mellettük kampányoljon az idei tartományi választások előtt. Ez annál is kellemetlenebb a kancellár számára, mivel maga is az egykori NDK-ban nőtt fel, később pedig hét éven keresztül állt keleten egy tartományi (Mecklenburg-Elő-Pomeránia) CDU-szervezet élén. A keletnémetek ugyanis határozottan ellenzik a kancellár bevándorláspárti politikáját.

Gigantikus óriásgyárat építenek a kínaiak Európában

Gazdaság2019.02.20, 10:48

Gigantikus méretű akkumulátorgyár létesül a németországi Erfurtban. A kínai CATL üzeme minden más hasonló projektet felül fog múlni, a Tesla Egyesült Államokban működő GigaFactoryja is eltörpül majd mellette, hiszen teljesítménye annak a háromszorosa lesz.

Kézigránátot találtak Németországban két migránsnál

Nagyvilág2019.02.19, 12:40

A német rendőrség egy gyanús járműben 17 működőképes kézigránátot talált. A drezdai rendőrség elfogott két illegális bevándorlót, a robbanószerek bosnyák tulajdonosokhoz köthetőek. Hogy a két férfi mit tervezett a gránátokkal, azt egyelőre nem tudni.

Európai útlevél bevezetésével kampányolnak a német szociáldemokraták

Nagyvilág2019.02.19, 14:08

A bevándorláspárti politikája miatt zuhanórepülésben „száguldó" Németország Szociáldemokrata Pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands-SPD) úgy próbálja a történelmi mélységben lévő, 14 és 17 százalék között mozgó népszerűségét feltornászni a májusi európai parlamenti választásokra készülve, hogy egységes európai útlevél bevezetésével kampányol.

Németország ismét hazaküldött egy afgán migránscsoportot

Nagyvilág2019.02.19, 08:17

Harmincnyolc, elutasított afgán menedékkérőt szállítottak vissza Németországból repülőgépen kedden az afgán fővárosba, Kabulba – közölték reptéri tisztviselők.

Csoportosan toloncoltak vissza afgán migránsokat Németországból

Nagyvilág2019.02.18, 23:55

A Frankfurtból Kabulba indult járattal 38 afgán állampolgárt, köztük egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő migránst toloncoltak ki az országból.

A német rendőrség eltitkolja a migránsok által elkövetett bűncselekményeket

Nagyvilág2019.02.18, 15:56

Nevük elhallgatását kérő német rendőrségi vezetők nyilatkoztak a Hannoversche Allgemeine című regionális, hannoveri lap újságírójának, Dieter Wonkának. Egyikük azt állította, hogy a „társadalmi béke” megőrzése miatt kell eltüntetniük a statisztikákból a migránsok által elkövetett bűncselekményeket.

Az amerikai és a német álláspont ütközött össze Münchenben

Nagyvilág2019.02.18, 10:58

A hétvégén tartották a bajor fővárosban a világ legnevesebb kül- és biztonságpolitikai fórumát, a háromnapos Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát (MSC). Ez volt az 55. ilyen jellegű konferencia, a házigazda ezúttal is Wolfgang Ischinger német diplomata volt. Az esemény csúcspontja Mike Pence amerikai alelnök és Angela Merkel német kancellár beszéde volt, amelyben két teljesen eltérő álláspont ütközött össze. Szóba került a migráció, Oroszország, az északi áramlat, Kína és az iráni atomalku is.

Migráns bűnözőkkel telnek meg a német börtönök

Nagyvilág2019.02.17, 12:14

Jelentősen megugrott a külföldi születésűek aránya a németországi börtönökben, Hamburgban 10 fogvatartott közül hat nem németországi születésű. A muszlimok aránya mára közel húsz százalék a börtönökben, miközben a teljes német társadalomban még csak hét százalék. A migránsok számának a növekedése 2015 után ugrott meg Németországban. A börtönökben egyre rosszabb a helyzet, gyakoriak a támadások, és óriási a munkaerőhiány.

A német nyugdíjasnak menni kell: migránsok költöznek a házába

Nagyvilág2019.02.15, 13:20

A Baden-Württembergben található 4000 fős Neckartailfingen nevű faluban élő Klaus Roth élete egyszer és mindenkorra megváltozik. Migránsokat költöztetnek a házába, így hiába él ott évtizedek óta, mennie kell. A dolog pikantériája, hogy Roth még egy migránssegítő munkacsoportnak is tagja volt. Sokatmondó történet az Angela Merkel által többször hangoztatott szolidaritásról. 

Emberiség elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak szír migránsokat

Nagyvilág2019.02.15, 10:35

A német hatóságok közölték, hogy letartóztattak két szír migránst, akik Bassár el-Aszad szír elnök titkosszolgálatának (GID) dolgoztak, és a gyanú alapján részt vettek nagyon sok ellenzéki megkínzásában, az Aszad-rezsim börtöneiben. A franciák is őrizetbe vettek egy szír férfit, aki a másik kettő tettestársa lehet, és szintén a rezsim titkosszolgálatának az ügynöke volt.

Újra kaphatóak Németországban a régebbi iPhone-ok

Techbázis2019.02.14, 15:50

Csak épp mostantól Intel helyett Qualcomm modem van bennük.

Európa húzza le a világgazdaságot?

Investor2019.02.14, 14:27

Bár az olyan kockázati tényezők, mint az amerikai-kínai kereskedelmi háború súlyos kockázatot jelenthet a világgazdaságra nézve, egyre inkább úgy tűnik, a legnagyobb fenyegetést mégis Európa jelenti. Az öreg kontinens igen erősen húzza vissza a globális növekedést.

Zsédát felkérték arra, hogy értékelje a német eurovíziós válogató dalait

Life.hu2019.02.14, 17:07

Hatalmas megtiszteltetés érte Zsédát, a német eurovíziós válogató dalait értékelheti.

Szélsőséges iszlamisták óvodáját zárják be a németek

Nagyvilág2019.02.14, 13:10

A németországi Mainz városában visszavonják egy muszlim óvoda működési engedélyét, miután kiderült a helyről, hogy ott szélsőséges szalafista tanokkal tömik a gyerekek fejét.

Jönnek az azonos nemű pároknak szánt közlekedési lámpák a németeknél

Nagyvilág2019.02.13, 13:21

Úgy tűnik, hogy a második világháború utáni progresszió egyik legnagyobb hazájában újabb "jelentős" probléma oldódik meg, ugyanis a nyugat-németországi Köln Christopher Street Day (a Budapest Pride fesztiválhoz hasonló felvonulás) rendezvényének szervezői külön közlekedési lámpákkal terveznek "kedveskedni" a melegek és leszbikusok számára - olvasható a német közszolgálati médium, a Deutsche Welle oldalán. 

A határokat is lezárhatják Németországban egy újabb migránshullám esetén

Nagyvilág2019.02.12, 20:11

Akár Németország határának lezárását is mérlegelni lehet egy újabb menekültügyi válság esetén a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer szerint – jelentették kedden német hírportálok a politikus egy nyilatkozata alapján.

Egyre gyorsabban döntenek a migránsokról Németországban

Nagyvilág2019.02.12, 13:04

A német hatóságok egyre gyorsabban bírálják el a migránsok menedékkérelmét, de a bevándorláspárti NDK-beli kommunista utódpárt, a Die Linke szerint a befogadás folyamata még mindig nem elég gyors. Több százezer menekültstátuszra nem jogosult migránst viszont nem lehet kitoloncolni, mert akadályozzák ezt az álcivil szervezetek. Nagyjából 300 ezer migráns hollétéről pedig nem tudni semmit.

A német kereszténydemokraták tanultak a 2015-ös migránshullámból

Nagyvilág2019.02.11, 20:20

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) levonta a tanulságokat a 2015-ös migránshullámból, és mindent megtesz azért, hogy ne ismétlődjék meg a négy évvel ezelőtti rendkívüli helyzet, ezt mondta Angela Merkel utóda, Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök hétfőn Berlinben. Merkel már nem vesz részt a párt munkájában.

Story Gála 2019: Istenes Bence nem akar végleg elszakadni Magyarországtól

Life.hu2019.02.11, 09:32

Istenes Bence kapta az év műsorvezetője díjat az idei Story Gálán, ami nem is csoda, hiszen Németországban és itthon egyaránt dolgozik. A Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak elárulta, hogy a külföldi karrier mellett vannak-e tervei még Magyarországon, vagy végleg búcsút int hazánknak.

Duisburgban a gyerekek alig több, mint 8 százaléka beszél rendesen németül

Nagyvilág2019.02.08, 19:10

Egyre kevesebb gyerek beszéli vagy beszéli helyesen a német nyelvet Duisburgban. Erre világít rá az a hivatalos jelentés, amelyet Ralf Krumholz, integrációért felelős tisztviselő terjeszt majd a város egészségügyi bizottsága elé jövő heti ülésén.

Merkel veresége: program indul Marokkóban a migránsok megállítására

Nagyvilág2019.02.08, 15:58

A Visegrádi Együttműködés (V4) vezetői és Angela Merkel német kancellár csütörtöki, pozsonyi csúcstalálkozójukon jelentették be, hogy közös programot készítenek elő a migráció megfékezésére Marokkóban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a migrációs válságba gyakorlatilag belebukott Angela Merkel is kénytelen elfogadni már azt, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök már negyedik éve mond: a migránsokat a kibocsátó államokban, illetve, ha ez nem lehetséges, akkor a tranzitországokban kell megállítani. Ennek ellenére nem lehet bízni a migrációs kudarcát már egyre inkább beismerő Merkel elképzeléseiben, mivel az eddigi paktumai Niger,, ...

Iskolatáskába rejtett bombát akart robbantani egy migráns Angliában

Nagyvilág2019.02.08, 15:40

A német titkosszolgálat figyelmeztette a brit hatóságokat, hogy egy veszélyes iszlamista migráns terrortámadást tervez Newcastle-ben. A célpont egy általános iskola lett volna.

A migrációs nyomást meg kell szüntetni

Itthon2019.02.08, 09:18

A migrációs nyomást nem menedzselni kell, hanem megszüntetni - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtök este.

Hamis Hitler-festményeket foglalhattak le Németországban

Szórakozás2019.02.07, 20:24

Több tucat állítólagos Hitler-festményt foglaltak le a német hatóságok csütörtökön Nürnbergben hamisítás gyanúja miatt, a képek egy részét árverésen akarták eladni a hétvégén.

Orbán Viktor: Teljesítményünk alapján mi vagyunk Európa magállamai - videó

Itthon2019.02.07, 17:58

Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalára felkerült egy videó a mai V4 országok és Németország közös találkozójáról.

Padlóra küldte a német versenyhivatal a Facebookot

Techbázis2019.02.07, 14:50

A cég nem kombinálhatja a különböző forrásokból begyűjtött felhasználói információkat.

A németek még cégóriásaik államosításától sem riadnak vissza?

Gazdaság2019.02.07, 15:22

Akár államosítással is védeni kell a hazai ipar legfontosabb vállalkozásait a német szövetségi kormány gazdasági miniszterének új iparfejlesztési stratégiája szerint.

Európa jövője a téma a pozsonyi csúcson

Nagyvilág2019.02.07, 14:30

A Visegrádi Együttműködés (V4) vezetői és Angela Merkel német kancellár pozsonyi csúcstalálkozója délben kezdődött. Kiemelten foglalkoznak az Európai Unió 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó költségvetési tervezetével, a közelgő európai parlamenti választásokkal, az Unió lehetséges jövőjével, valamint szóba kerül a 30. évfordulóra való tekintettel a közép-európai rendszerváltás is.

Drámaian csökkent tavaly a mozik nézőszáma Ausztriában és Németországban is

Film2019.02.06, 18:42

Tavaly drámaian csökkent az osztrák és a német mozinézők száma. Mindkét országban legalább 10 százalékkal, ami miatt az osztrák szakemberek azt kérik a kormánytól, hogy szállítsák le a mozik forgalmi adóját.

Közlekedési fennakadásokat és sok balesetet okoz a havazás Bajorországban

Nagyvilág2019.02.04, 17:00

Számos közlekedési fennakadást és balesetet okozott a havazás hétfőn Németország déli részén, Bajorországban

Migránsok löktek a vonat alá három tinédzsert Németországban

Nagyvilág2019.02.03, 15:51

Két fiatal meghalt Németországban: migránsok vonat alá lökték őket. A vezető németországi lapok és hírportálok azzal próbálták meg eltussolni a gyilkosságot, hogy egy szót sem ejtettek arról, hogy a gyilkosok migránsok voltak, és balesetként próbálták beállítani a történteket. 

A kitoloncolás ellenére visszaszöknek a migránsok Németországba

Nagyvilág2019.02.03, 09:43

Több mint 1300 olyan embert vettek őrizetbe a hatóságok 2018-ban a német határokon, akiket korábban kitiltottak az országból, de megpróbáltak visszajutni Németországba – írja a Bild am Sonntag.

Kiszivárgott Merkel és az olasz kormányfő titkos beszélgetése

Itthon2019.02.01, 11:35

Kihallgatta és közzétette Angela Merkel és Giuseppe Conte láthatóan privát beszélgetését az olasz La7 csatorna tévéstábja. Az olasz kormányfő a párbeszédben Matteo Salvinitől való félelméről beszélt, aggódott amiatt, hogy a belügyminiszter pártja egyre népszerűbb.

Ezek a legtutibb kempingek Európában

Travelo2019.01.31, 13:33

A Camping.info Awards egy kizárólag a vendégek értékelései alapján odaítélt díj, idén 44 európai ország 22.000 kempingje közül egy osztrák létesítmény nyerte el az első díjat.

A németországi migránsok kétharmada munkanélküli

Nagyvilág2019.01.31, 12:54

Egy szélesebb körben végzett felmérésen alapuló tanulmány szerint, a Németországban élő migránsok 65 százaléka még mindig munkanélküli és komoly lemaradásuk van a német nyelv elsajátítása terén is. A tanulmány határozottan megcáfolja a bevándorláspárti politikusok azon hazugságait, hogy a migránsok magasan képzettek, majdnem mind dolgoznak, és több nyelven beszélnek.

Ezernél is több pedofil bűncselekményt követhetett el három német férfi

Nagyvilág2019.01.30, 19:46

Ezernél is több szexuális bűncselekményt követhetett el gyermekek sérelmére egy három férfiból álló csoport Németországban - közölték szerdán az illetékesek.

Sci-fibe illő jelenetek és a szervdonorkérdés: interjú prof. dr. Máthé Zoltán sebészprofesszorral

Life.hu2019.01.29, 20:33

Ki lehet ma Magyarországon szervdonor? Miért számít úttörőnek a vér nélküli májtranszplantáció? A Life.hu prof. dr. Máthé Zoltán sebészprofesszorral készített interjút, aki már több mint 500 májátültetést végzett. Nevéhez fűződik az itthon teljesen új módszernek számító vér nélküli májtranszplantációk bevezetése. Ő végezte az első hazai felnőttkori élődonoros májátültetést is. Kanadában, Svájcban és Németországban szerzett nemzetközi tapasztalatával 2014-ben a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója lett, és jelenleg itthon segíti a betegek mielőbbi gyógyulását.

Iraki keresztényt gyilkolt egy szír migráns Németországban

Nagyvilág2019.01.30, 12:24

Az Origo rendszeresen tudósít a mostanra már szabályos migráns-vallásháborúvá alakult helyzetről, amely Nyugat-Európát jellemzi az utóbbi években. Különösen Németországban követnek el a muszlim migránsok gyilkosságokat keresztények ellen. Karácsony előtt számoltunk be arról, hogy egy kameruni migráns egy keresztény papot gyilkolt meg, Görögországban pedig saját temploma előtt vertek félholtra egy ortodox papot, de rendszeresek a templomok elleni támadások a skandináv országokban, Hollandiában vagy Franciaországban is. Közel egy éve egy franciaországi templomban békésen olvasó idős nőt támadott meg két migráns Allah nevében. Ezúttal ...

Robbantani akart három migráns Németországban

Nagyvilág2019.01.30, 10:24

A német szövetségi legfőbb ügyészség szerdai közleménye szerint iszlamista terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt elfogtak három iraki migránst a németországi Schleswig-Holstein tartományban. Helyszínt még nem jelöltek ki, de valószínűleg robbantásos merényletre készültek, és azt sem zárták ki, hogy ártatlan embereket gázolnak el.

Itt a migráció eredménye: nőtt az antiszemitizmus Európában

Nagyvilág2019.01.30, 09:25

Az Egyesült Királyságban, Németországban és Dániában nőtt folyamatosan az antiszemita hátterű incidensek száma a migrációs válság 2015-ös kezdete óta – állapította meg legfrissebb tanulmányában a Migrációkutató Intézet. Az intézet szerint ráadásul a valóságban még nagyobb lehet a támadások száma. Az elemzőcég a nyugat- és észak-európai antiszemita hátterű atrocitások mértékét és azok bevándorlással fennálló összefüggését vizsgálja Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában és Dániában. 

Ötméteresek után továbbjutott a magyar férfi pólócsapat a világligában

Sport2019.01.29, 22:02

A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden ötméteresekkel nyert Németország vendégeként Drezdában a világliga selejtezőjének negyedik fordulójában, ezzel már biztos résztvevője a sorozat kontinentális fináléjának, azaz az Európa-kupa nyolcas döntőjének.

Tizenkét év börtönre ítélték a 20 kisfiút molesztáló gyerekorvost

Nagyvilág2019.01.29, 12:51

A bajorországi gyerekorvos játszótereken cserkészte be a gyerekeket. Egy ötéves kisfiút elkábított és megerőszakolt. Egy percig sem tagadta a vádakat.

A legjobb helyek az idén 100 éves Bauhaus ünneplésére

Travelo2019.01.28, 10:46

Egy korstílus, amely rövid élete ellenére kifejezetten tartós hatást gyakorolt a világ művészeinek alkotásaira és a hétköznapi emberek gondolkodásmódjára. A száz évvel ezelőtt született Bauhaus még mindig friss és modern, jegyei tetten érhetők az építészetben, a képzőművészetben, sőt, némely esetben az előadó művészetben is. Mutatjuk, hogy ezeket merre érdemes idén leginkább keresni.

Migránsokkal kötött álházasságokra szólítják fel a németeket Soros gátlástalan aktivistái

Nagyvilág2019.01.28, 23:21

"Megtörténhet, ugye? Maradjatok nyitottak!" - hirdeti múlt szerdai tweetjében a migránsokat hajóztató német Soros-szervezet, amely arrra buzdítja a németeket, hogy házasodjanak össze az országba érkező migránsokkal a tartókodási engedélyük miatt. Ezen a felvetésen még a német politikai elit is felháborodott. A Soros Györgyhöz köthető szervezetről korábban az Origo is írt. Ebből is látszik, hogy a migránsokat taxiztató hajók valós célja nem az emberek megmentése, hanem az, hogy az illegális bevándorlók elárasszák Európát.

Kiszáradhat Európa legfontosabb folyója

Gazdaság2019.01.28, 09:42

Óriási károkkal jár együtt a Rajna lassú, de biztos kiszáradása. Európa legfontosabb folyami hajózási útvonalának megszűnése, nemcsak a Rajna-Majna-Duna csatorna jelentőségének csökkenését hozhatja magával, hanem különösen a német gazdaság meggyengüléséhez is vezethet. Az uszályvilág vége pedig nem pusztán keveseket érintő probléma. Ha megszűnik az olcsó vízi áruszállítás lehetősége, az akár azt is eredményezheti, hogy a boltok árcéduláin nagyobb számok szerepelnek majd egyes termékeknél.

Drámai végjáték után a franciáké a bronzérem a kézivébén

Sport2019.01.27, 16:22

Franciaország válogatottja nyerte a bronzérmet a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon, miután vasárnap a herningi helyosztón 26-25-re legyőzte Németország csapatát.

A nyugat-európai országok készek elismerni Venezuela új elnökét

Nagyvilág2019.01.26, 17:41

A német, a francia és a spanyol kormány bejelentette, hogy kész elismerni a jobboldali Juan Guadiót, az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnökét ideiglenes államfőként a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro helyett, ha nyolc napon belül nem írnak ki választásokat a dél-amerikai országban. Később csatlakozott hozzájuk Nagy-Britannia is.

Németország és Franciaország nem Európát, hanem a két állam érdekeit képviseli

Nagyvilág2019.01.26, 09:49

Olaszország nem nézheti tétlenül a Németország és Franciaország közötti megállapodást Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerint, aki a Corriere della Sera olasz napilapban kommentálta pénteken az Aachenben aláírt német-olasz együttműködési szerződést.

Azonnal megállították a sebesvonatot, bombafenyegetés miatt evakuálták

Nagyvilág2019.01.25, 17:00

A frankfurti pályaudvar két vágányát kordonokkal vették körül.

Több száz fegyvert csempészett Szlovákiából Németországba egy bűnbanda

Nagyvilág2019.01.24, 14:58

Kiterjedt rendőrségi razziát tartottak egy nemzetközi fegyvercsempészbanda tagjai ellen a német fővárosban, és annak környékén csütörtökön.

14 éves lányt erőszakolt, majd fojtott meg egy migráns

Nagyvilág2019.01.24, 13:32

A német ügyészek szerdán jelentették be, hogy egy 14 éves lány megerőszakolása és brutális meggyilkolása miatt vádat emelnek az iraki illegális migráns, Ali Bassár ellen.

Döbbenet: vulkánkitörés készül Németországban?

Tudomány2019.01.22, 17:08

Az elmúlt hetekben a médiában, különösen a német sajtóban végigszaladt a hír: egy kutatócsoport földrengésadatokat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy magmamozgás történik a keleti Eifel területén található Laacher See térsége alatt. A hírt vegyes visszhang fogadta, amin belül nem kevés volt a meglepődéssel teli megrökönyödés: Németország egy nyugati területe alatt magma mozgolódik, és ez akár ki is törhet?

Egy ismeretlen jóakaró 52 millió forintot hagyott egy templomban

Nagyvilág2019.01.22, 13:53

Egy ismeretlen jóakaró 160 ezer eurónyi készpénzt hagyott egy borítékban egy bajorországi település templomának oltárán. Ez még tavaly történt, de az egyház csak a héten hozta nyilvánosságra. 

Szingli lett a legszexszibb magyar rendőrnő

Nagyvilág2019.01.21, 16:33

Férfiak, vigyázat Koleszár Adrinne ismét szabad. Ezt a hölgy egy hosszú Instragram posztban tudatta követőivel.

Baltával támadt rá a szír migráns a befogadó központ alkalmazottaira

Nagyvilág2019.01.21, 16:58

Két migráns sebesült meg egy tömegverekedésben az egyik németországi befogadó központban. A baltás támadó megpróbált elmenekülni, de letartóztatták egy késelő migránssal együtt.

Taslit kapott Németországban az Apple

Techbázis2019.01.19, 12:17

Félrevezetően kommunikálta az iPhone-ok betiltását.

Szorosabbra fűzi kapcsolatait Németország és Kína

Investor2019.01.18, 14:12

Németország és Kína képviselői pénteken írtak alá egy megállapodást arról, hogy szorosabbra fűzik a két ország koordinációját a bankok, a finanszírozás, valamint a tőkepiacok területén. Emellett a felek elköteleződtek amellett, hogy még inkább megnyitják egymás előtt a piacaikat, illetve még jobban elmélyítik a két ország közti pragmatikus gazdasági kapcsolatot.

Négy országot akar biztonságossá nyilvánítani a német parlament

Nagyvilág2019.01.18, 14:11

A német parlament alsóháza áldását adta arra a kormánytervre, amely biztonságos országgá nyilvánít három észak-afrikai országot és a kaukázusi Georgiát, de a bevándorláspárti zöldek ellenállása miatt kétséges, hogy törvényerőre is emelkedik-e a szabályozás, amely eltántorítaná szándékuktól az onnan érkező migránsokat, és egyszerűbbé tenné a menedékkérelmi eljárást.

Ezért érdemes 2019-ben Németországba utazni!

Travelo2019.01.26, 12:58

Németországban egymást érik a jobbnál jobb programok 2019-ben. Az év első felét rögtön a Nemzetközi Turizmusbörze nyitja Berlinben, majd márciusban jön a Baltic Lights fesztivál egy felejthetetlen kutyaszánhúzó versennyel, kora tavasszal pedig Japán és a cseresznyevirágzás költözik be Düsseldorfba, hogy a nyár elején átadja a helyet az Afrika Fesztiválnak Bajorországban. Korosztálytól és nemtől függetlenül, országszerte találhatnak majd érdekes és rendhagyó programokat.

Fegyverkeznek a németek a migránsok miatt

Nagyvilág2019.01.16, 16:07

Tavaly is meredeken nőtt Németországban a fegyvertartási engedélyt kérők száma, ami egyrészt azt mutatja, hogy a németek nem érzik biztonságban magukat, másrészt azt, hogy nem bíznak abban, hogy az állam meg tudja őket védeni. A német rendőrség aggódik, hogy a sok fegyver ront a helyzeten, de megnyugtatni nem tudják az aggódó német polgárokat. Ahogy arról több cikkben is beszámoltunk, minden olyan országban jelentősen nőtt a bűncselekmények száma, ahova nagyszámú bevándorló érkezett. 

A könyökével kért véletlenül időt a német cserejátékos - videó

Sport2019.01.16, 08:39

A társrendező német válogatott 25-25-ös döntetlent játszott kedden a francia csapattal a férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában, a címvédő az utolsó pillanatokban tudott egyenlíteni. Ám nem ez volt a meccs egyetlen érdekessége, ugyanis a német cserejátékos véletlenül a könyökével kért időt.

Kémkedéssel gyanúsítják a német hadsereg egyik afgán migráns tagját

Nagyvilág2019.01.15, 15:19

Iránnak folytatott kémkedéssel gyanúsítják a német hadsereg (Bundeswehr) egy német-afgán kettős állampolgárságú, migráns hátterű tagját, a férfit már őrizetbe is vették - közölte a német szövetségi legfőbb ügyészség.

Lelassult a német gazdaság

Gazdaság2019.01.15, 13:19

A német gazdaság teljesítménye az elemzők által várt ütemben, 1,5 százalékkal, öt éve legkisebb mértékben nőtt tavaly - közölte előzetes adatként kedden a német statisztikai hivatal (Destatis).

Több száz járatot töröltek Németországban

[origo] utazás2019.01.15, 12:16

Több száz járatot töröltek Németországban a nemzetközi repülőterek keddi menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak nyolc repülőtéren kezdett sztrájkja miatt. A fennakadás budapesti járatokat is érint.

Korlátoznák a németek a Facebookot

Techbázis2019.01.14, 12:53

A közösségi hálózatos fiókkal nem rendelkezők követése sem tetszik a hatóságnak.

Totális bukás: Merkel migránspolitikájának felülvizsgálatára kényszerült az utódja

Nagyvilág2019.01.14, 12:56

Megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) – tudatta egy vasárnapi német lapinterjúban a párt új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer.

Komoly fenyegetést jelentenek a megszaporodott késes támadások

Itthon2019.01.13, 21:30

Egyre többször fordul elő a nyugati-európai országokban, hogy terroristák késsel támadnak az utcán sétálókra. Londonban majdnem megduplázódott az ilyen esetek száma az elmúlt négy évben. 

Folytatódik a sztrájk a német reptereken

Gazdaság2019.01.13, 20:59

A frankfurti nemzetközi repülőtér mellett a hamburgi repülőtérre is sztrájkot szervez keddre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége, a Verdi.

Több száz rendőr csapott le közel-keleti bűnözői klánokra Németországban

Nagyvilág2019.01.13, 17:35

Nagyszabású razziát tartottak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban szombat éjszaka, vasárnap hajnalban közel-keleti bűnözői csoportok, klánok ellen.

Migráns késelt meg egy terhes nőt Németországban

Nagyvilág2019.01.13, 11:26

Megkéselt egy nőt egy afgán migráns péntek éjszaka Németországban. A nő életét sikerült megmenteni, de a magzat elhalt.

Folytatódnak a reptéri sztrájkok, kedden Frankfurt következik

Travelo2019.01.12, 09:30

A héten volt már sztrájk a spanyoloknál, a németeknél és az olaszoknál is, de még mindig nincs vége. Jövő kedden Frankfurtban, a legnagyobb német reptéren szüntetik be a munkát, írta a hvg.hu az MTI híre alapján.

Drámai mértékben emelkedett a fiatalok radikalizálódása az utóbbi években Németországban

Nagyvilág2019.01.11, 13:13

Szerdán egy új szolgáltatást indítottak Németországban, melynek az a célja, hogy tanácsot adjon azoknak a szülőknek, akik szerint gyerekeik flörtölhetnek a szélsőségességgel. A szolgáltatás célcsoportja elsősorban a török és arab nyelvű családok, de német nyelvűek is igénybe vehetik. Az Európai Unió és a német Családügyi Minisztérium is támogatja a kezdeményezést - olvasható a német közszolgálati Deutsche Welle honlapján.  

Olyan részeg volt egy mozdonyvezető, hogy elfelejtett megállni egy állomáson

Nagyvilág2019.01.11, 11:40

Csaknem 2,5 ezreléknyi alkohol volt annak a német mozdonyvezetőnek a vérében, aki elfelejtett megállni egy megállóban. A férfit később a rendőrök vitték el.

Bombafenyegetés miatt több németországi bíróságot kiürítettek

Nagyvilág2019.01.11, 11:06

A potsdami, a magdeburgi, az erfurti, a wiesbadeni és a kieli bíróságok épületeit kellett kiüríteni egy ismeretlen e-mailes fenyegetése miatt. 

Egyre több halálos áldozata van a németországi havazásoknak

Nagyvilág2019.01.11, 07:31

Az egyre nagyobb havazás miatt természeti katasztrófa sújtotta területté minősítették Németország déli részét, és csütörtökön a rendkívüli időjárás halálos áldozatainak száma is tovább nőtt.

Palkovics László: Magasabb szintre kell emelni a magyar-német együttműködést

Itthon2019.01.11, 12:45

Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német szövetségi kormány közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszterével, Andreas Scheuerrel folytatott megbeszélése után.

Terrorista kiképzőként működnek a nyugat-európai börtönök

Nagyvilág2019.01.10, 19:53

A belgiumi börtönökben már többségbe kerültek a migráns hátterű, muszlim vallású elítéltek. Őket szélsőséges imámok radikalizálják, akiknek a száma a belga börtönökben mára meghaladta a katolikus papok számát.Egyre aggasztóbb a helyzet Németországban és Franciaországban is. A nyugat-európai hatóságok látszólag tehetetlenek, mivel nem tudnak hatékonyan fellépni a radikalizációval szemben. Kérdéses, hogy jutnak be szélsőséges imámok lelki segítségnyújtás címén a börtönökbe.

Németországban és Ausztriában lassan nyakig ér a hó

Travelo2019.01.10, 15:53

Százak rekedtek az autópályán szerda éjjel Németország déli részén a környéken tomboló hóvihar miatt. Az időjárás Ausztriában is további fennakadásokat okoz, Salzburg tartományban körülbelül 900 háztartás maradt áram nélkül, az ország egyes részein a közlekedés is akadozik - jelentették hírügynökségek csütörtökön.

Százak rekedtek az autópályán szerda éjjel, Németországban

Nagyvilág2019.01.10, 15:50

Százak rekedtek az autópályán szerda éjjel, Németország déli részén a környéken tomboló hóvihar miatt. Az időjárás Ausztriában is további fennakadásokat okoz, Salzburg tartományban körülbelül 900 háztartás maradt áram nélkül, az ország egyes részein a közlekedés is akadozik - jelentették hírügynökségek csütörtökön.

Nagyon lassan halad a nácik által elrabolt műkincsek felkutatása

Szórakozás2019.01.10, 12:26

A német szövetségi kormány birtokában lévő műalkotások közül 2500 esetében áll fenn a gyanú, hogy nácik általi rablásból származik.

Több száz járatot töröltek Németországban

Gazdaság2019.01.10, 10:16

Több száz járatot töröltek Németországban a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtér csütörtöki menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos sztrájkja miatt.

Elborította Európát a migránshullám és a terror

Nagyvilág2019.01.10, 09:07

Az Iszlám Állam létrejötte és a migrációs válság berobbanása óta extrém módon megnőtt az iszlamista terrortámadások száma Európában, és az áldozatok száma is jelentősen megugrott. Csak az elmúlt 17 évben 725 százalékkal nőtt a radikális cselekmények száma.

Vádat emeltek a késelő migráns ellen

Nagyvilág2019.01.09, 07:34

A tavaly augusztus 26-i chemnitzi gyilkosság egyik gyanúsítottja ellen vádat emelt a német ügyészség. A szíriai Alaa S. társát, az iraki Farhad A.-t még körözik. A késes támadásban egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült.

Ausztriában, Görögországban és Németországban is problémákat okoz a havazás

Nagyvilág2019.01.08, 21:51

Görögországban többek között megbénította a közlekedést, Ausztriában pedig komoly veszélyt jelentenek a lavinák a heves havazás miatt.

Nácik által elkobzott festményt kaptak vissza az örökösök

Szórakozás2019.01.08, 17:31

A nácik által elkobzott festményt szolgáltattak vissza egy zsidó származású francia újságíró és politikus leszármazottainak Németországban.

Félholtra verték a migránsellenes AfD képviselőjét

Nagyvilág2019.01.08, 10:33

Frank Magnitz ellen brutális támadást követtek el, az orvosok jelenleg az AfD-s képviselő életéért küzdenek. A bevándorlásellenes politikus megverése mögött politikai okok lehetnek. A támadókat még nem sikerült elfogni.

Előző
Következő