Németh Zsolt

címke rss
A fantasztikus Halász Bence szerint bírói hiba áldozatává vált, majd bocsánatot kért a szeretteitől

A fantasztikus Halász Bence szerint bírói hiba áldozatává vált, majd bocsánatot kért a szeretteitől

Halász Bence megszerezte a magyar küldöttség első érmét a budapesti atlétikai világbajnokságon, miután harmadikként zárt a férfi kalapácsvetés döntőjében. A magyar atléta a verseny után edzői, Németh Zsolt és Németh László társaságában adott sajtótájékoztatót a Nemzeti Atlétikai Központban.

A román külügynek nem tetszik a székely zászló, Bukarest szerint Székelyföld nem is létezik

Nagyvilág2023.02.07, 14:22

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, közösségi oldalán a székely zászló szabad használatára buzdított. Ezért kedden a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közölje vele: Romániában mind a húsz nemzeti kisebbség szabadon használhatja jelképeit, de az országban nem létezik „úgynevezett Székelyföld" nevű területi közigazgatási egység, amely jogalapot teremtene valamely sajátos hivatalos jelkép használatára. A románok szerint tehát Székelyföld nem is létezik, a valóság ezzel szemben az, hogy abban a régióban már a IX. század vége óta élnek magyarok, Székelyföld a mai teerületén ...

Adósságot törlesztene a budapesti atlétikai vb magyar sztárja

Sport2022.11.30, 12:55

Az edzőtáborról edzőtáborra járó Gyurátz Réka a közelmúltjáról és a jövőbeni terveiről beszélt. Utóbbiak között természetesen szerepel egy jó eredmény a 2023-as világbajnokságon és az országos csúcs megdöntése is.

Gulyás Gergely: Az ENSZ jelentősége talán soha nem volt még ilyen nagy

Itthon2022.10.24, 13:39

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) jelentősége talán soha nem volt olyan nagy, mint most - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten hétfőn, az ENSZ világnapján.

Németh Zsolt: A magyar-lengyel kapcsolatok nem a múlt, hanem a jövő részét képezik

Nagyvilág2022.09.07, 13:13

A magyar-lengyel kapcsolatok nem a múlt, hanem a jövő részét képezik - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán a lengyelországi Karpaczban szervezett 31. Nemzetközi Gazdasági Fórumon.

Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazott

Itthon2022.08.01, 13:57

Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államokba utazott, ahol részt vesz az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján, a CPAC-en, és kétoldalú találkozókat is bonyolít - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. A delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is.

Tusványos: Van, ami örök!

Itthon2022.07.20, 13:14

A kedd esti koncertek után, szerda délelőtt tartották a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos hivatalos megnyitóját, ezzel két év kihagyás után újra megkezdődtek az előadások, kerekasztal-beszélgetések és koncertek Tusnádfürdőn. A tábort Németh Zsolt a Külügyi Bizottság elnöke, Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Butyka Zsolt Tusnádfürdő polgármestere és Popa Ilona erdélyi főszervező nyitotta meg.

Gulyás Gergely: Óriási bölcsőde- és óvodafejlesztések történtek az utóbbi években

Itthon2022.03.21, 18:56

Az elmúlt 5-6 évben elvégzett bölcsőde- és óvodafejlesztések fontosságáról és mértékéről beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a főváros XXII. kerületében, egy minimális energiafelhasználású bölcsőde átadóünnepségén.

Ha baj van, akkor a baloldalra nem lehet számítani!

Itthon2022.03.10, 09:54

Nem támogatjuk, hogy a háború árát a magyarok fizessék meg, így az energiaszankciókat sem, ennek a kormánynak 2010 óta számtalan válsággal kellett szembenéznie, és egyszer sem tudott olyan nehéz helyzet lenni, hogy a baloldal bármiben is támogassa a kormányt, és figyelembe vegyék a magyarok érdekét - mondta Dömötör Csaba csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásokra reagálva. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig ismételten leszögezte, nem fizettetik meg az emberekkel az orosz-ukrán háború árát.

Németh Zsolt: Az európai intézményeknek készen kell állniuk a nyugat-balkáni országok integrációjára

Nagyvilág2021.09.28, 15:54

Nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az európai intézmények készen álljanak a nyugat-balkáni országok érdemi integrációjának előkészítésére - jelentette ki az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, magyar újságíróknak nyilatkozva kedden.

Németh Zsolt: Magyarország egyenlőbb ország lett a kereszténydemokrata kormányzással

Itthon2021.09.22, 16:07

A baloldali kormányzás 2010-es leváltásával Magyarország egyenlőbb ország lett, a kereszténydemokrata kormányzás a korábbi időszaknál érezhetően jobban gondoskodik a hátrányos helyzetűekről - mondta Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja, a magyar delegáció vezetője egy a romák integrációjával foglalkozó konferencia megnyitóján, szerdán Budapesten.

További tartalék aláírásokra lenne szükség a nemzeti régiók védelmének ügyében

Itthon2021.03.10, 13:47

Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét május 7-éig azokban az országokban, ahol a tartalék aláírások száma még nem elegendő - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a székely szabadság napja alkalmából szerdán Budapesten.

A V4 országai együtt küzdhetnek meg a térség járvány utáni európai szerepéért

Itthon2021.02.27, 14:58

A visegrádi csoport (V4) országai együtt küzdhetnek meg a közép-európai térség koronavírus-járvány utáni szerepéért Európában - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton a Kárpátok Európája elnevezésű nemzetközi konferencián online elhangzott beszédében.

Nyilatkozatot fogadhat el az Országgyűlés a V4 megalakulásának 30. évfordulójára

Itthon2021.02.08, 15:35

A visegrádi négyek fennállásának 30. évfordulója alkalmából az Országgyűlés külügyi bizottsága nyilatkozattervezetet nyújt be a parlamentnek, amelyről éppen azon a napon - február 15-én - döntenek, amikor harmincéves lesz az együttműködés - mondta Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke hétfőn az MTI-nek.

Eltűnt egy nagyvenyimi kisfiú

Itthon2020.10.30, 16:19

Több mint két hete keresik, de sehol sem találják Németh Zsoltot, ezért most közzétették a fényképét a rendőrség honlapján. 

Németh Zsolt: Meg kell emelnünk a kalapunkat David Cornstein előtt

Nagyvilág2020.10.27, 10:58

David Cornsteinnek személyesen döntő szerepe volt abban, hogy a tavalyi nyár folyamán létrejöhetett az Orbán–Trump-találkozó, és természetesen a legfelsőbb szintű politikai kapcsolatoknak az építésében mindvégig kiemelkedően fontos szerepet játszott – minderről Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke beszélt a Hír TV amerikai elnökválasztási műsorában.

A védekezésről szóló törvény nem ellentétes egyetlen európai normával sem

Itthon2020.04.24, 14:38

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény és a magyar Országgyűlés törvényhozó tevékenysége teljes mértékben összhangban van Magyarország alaptörvényével, és nem ellentétes egyetlen európai normával sem - rögzítette Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke abban a levélben, amelyet Rik Daemshez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés elnökéhez intézett.

Németh Zsolt: Elfogadhatatlan, hogy Ukrajna diszkriminálja a nemzeti kisebbségeket

Nagyvilág2020.01.28, 16:08

Elfogadhatatlan, hogy a kisebbségeket érintő ukrán törvények jelentős különbségeket tesznek kisebbségek és kisebbségek között. Nem engedhető meg, hogy bármilyen diszkriminációnak legyenek kitéve a nemzeti kisebbségek Ukrajnában - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban.

Németh Zsolt: A parlamenti diplomácia is egyre hangsúlyosabb a magyar-amerikai kapcsolatokban

Itthon2019.12.11, 17:05

A parlamenti diplomácia is egyre hangsúlyosabb a magyar-amerikai kapcsolatokban - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-amerikai baráti tagozatának elnöke az MTI-nek azután, hogy a testület megbeszélést folytatott az Egyesült Államok budapesti külképviseletének vezetőivel szerdán.

A 2019-es év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban

Nagyvilág2019.12.07, 16:55

Az idei év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban - nyilatkozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A testület tagjai Washingtonban találkoztak vezető amerikai politikusokkal, valamint az izraeli nagykövettel és magyar szervezetekkel is.

A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságáról beszélt Németh Zsolt Washingtonban

Itthon2019.12.07, 09:37

A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke Washingtonban, az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezetének díszvacsoráján pénteken.

Németh Zsolt: Legitimálni kell a keresztényüldözésről való beszédet a világban

Itthon2019.11.27, 16:40

Legitimálni kell a keresztényüldözésről való beszédet a világban, ez a budapesti, keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencia legfontosabb üzenete - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a rendezvény második napján.

Németh Zsolt: A migráció marad Európa legfontosabb kérdése

Itthon2019.11.22, 17:54

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a következő években a migráció problémája marad a legfontosabb kérdés Európában.

Németh Zsolt: 1956 nélkül nem lett volna rendszerváltozás

Nagyvilág2019.10.23, 13:44

Az 1956-os forradalom és szabadságharc nélkül nem lett volna rendszerváltozás – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Dél-Koreában. 

Németh Zsolt: Budapesten hoz létre intézetet a CDI

Nagyvilág2019.10.11, 13:10

A számos kereszténydemokrata pártot tömörítő CDI pártszervezet budapesti székhellyel egy intézetet hoz létre, amelynek feladata, hogy "politikai és intellektuális munícióval lássa el a tagpártokat" - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője a közmédiának pénteken Rómában.

Németh Zsolt: Hála illeti Kornel Morawieckit az életművéért

Itthon2019.10.05, 19:13

Hála és köszönet illeti Kornel Morawieckit az életművéért – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke szombaton telefonon az MTI-nek.

Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni

Itthon2019.09.21, 19:26

Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szüksége, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint a külhoni magyarság erős hátországként, a szomszédos országok pedig erős partnerként tekinthetnek Magyarországra.

A közép-európai országokkal több a közös érdekünk, mint ami elválaszt minket

Itthon2019.07.16, 15:57

A Bálványosi Szabadegyetem elmúlt harminc éve alatt kiderült, a nemzetpolitikában is van lehetőségünk kezünkbe venni, irányítani a sorsunkat, és ez sikerágazattá tette a nemzeti összetartozást – mondta Németh Zsolt az esemény beharangozóján. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a közép-európai országokkal sokkal több a közös érdekünk, mint az, ami elválaszt minket egymástól – írja a Magyar Nemzet.

Németh Zsolt: Bízunk a magyar-ukrán kapcsolatok normalizálódásában

Itthon2019.07.05, 16:27

Bízunk abban, hogy az Ukrajnában bekövetkezett változásoknak köszönhetően sikerül normalizálnunk a kétoldalú kapcsolatainkat, és orvosolni tudjuk a kárpátaljai magyarság sérelmeit - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Felsőszinevéren, a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem Ukrajna helyzetével foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén.

Magyarországra látogathat idén Jair Bolsonaro brazil államfő

Itthon2019.04.18, 15:43

Szerteágazó kapcsolatfejlesztés indulhat Magyarország és Brazília között, májusban a brazil külügyminiszter látogat hazánkba, és a brazil elnököt is Magyarországra várják idén - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke újságíróknak. Ez azt követően történt, miután az Országházban megbeszélést folytatott Eduardo Bolsonaróval, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökével. Eduardo Bolsonaro egyébként Jair Bolsonaro brazil államfő fia. 

Németh Zsolt a kitelepített felvidéki magyarok jogainak helyreállítását szorgalmazza

Itthon2019.04.12, 21:02

Az egykor kitelepített felvidéki magyarok jogainak helyreállítását szorgalmazza a szlovák és a magyar köztársasági elnöknél az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke.

Elítélik a baloldali, liberális pártok összefogását a szélsőjobboldallal

Itthon2019.04.10, 20:51

A kereszténydemokrata pártokat tömörítő politikai szövetség, a CDI végrehajtó bizottsága szerdai brüsszeli ülésén mélységesen elítélte több európai baloldali és liberális párt összefogását az alapjogok és a jogállamiság ellen a szélsőjobboldallal - közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, Németh Zsolt az MTI-vel telefonon szerdán.

Magyarország nem támogatja az uniós külpolitikai döntésekben a minősített többség alkalmazását

Nagyvilág2019.04.02, 17:29

Magyarország nem támogatja az európai uniós külpolitika terén a minősített többség alkalmazását, és úgy gondolja, az uniónak hallhatóbb, egyértelműbb, bátrabb külpolitikát kell folytatnia, de úgy, hogy ne sértse a tagállamok önállóságát, és ne idézzen elő újabb megosztottságot a tagországok között - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Európai Parlament brüsszeli épületében.

Németh Zsolt: Ukrajnának változásra van szüksége a kárpátaljai magyar közösséget illetően

Nagyvilág2019.04.02, 16:53

Az elnökválasztás vasárnapi, első fordulójának egyértelmű üzenete, hogy Ukrajna változást akar. Magyarország szintén úgy gondolja, hogy változásra van szüksége Ukrajnának a politikai vonalvezetését illetően, ideértve a szomszédjaival ápolt kapcsolatait, valamint a kárpátaljai magyar közösséget érintően is - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Brüsszelben.

Az EU-nak hozzá kell járulnia közvetlen szomszédsága stabilizálásához

Itthon2019.03.07, 14:21

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön részt az EU közös kül- és biztonságpolitikájáról rendezett bukaresti tanácskozásán. Elmondta, hogy az Európai Unió nem maradhat befele forduló szervezet, külpolitikai reformjának része kell legyen, hogy hozzájárul közvetlen környezete stabilizálásához, utalva az Ukrajnával kapcsolatos politikai helyzetre.

A Fidesz mellett négy magyar pártja is lett a CDI-nek

Nagyvilág2018.11.27, 15:06

A Fidesz mellett négy magyar párt is tagja lett a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI-nek.

Németh Zsolt: Európa jövője a tét

Nagyvilág2018.11.07, 15:06

Európa jövője szempontjából is nagy tétje van az Európai Néppárt holnapi csúcsjelölti elnökválasztásnak, amelyen Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz egyértelműen Manfred Weber, bajorországi kereszténydemokrata politikust támogatja – minderről Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke beszélt Helsinkiből az Origónak. 

Demeter Mártának nincs keresnivalója a parlamentben sem

Itthon2018.10.30, 07:54

Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója - minderről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt az Országgyűlésben. Németh Zsolt szerint Demeter kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Az LMP társelnöknője személyes megtámadtatás révén ócska vagdalkozásba kezdett a Ház falai között, pedig dokumentumok bizonyítják, hogy hazudik. Demeter példája azt is világosan megmutatta, hogyan működnek a hazai Soros-féle álhírgyárak, akik minden kritika ...

Juncker alkalmatlanságát bizonyítják az Erdély elcsatolásával kapcsolatos kijelentései

Nagyvilág2018.10.26, 12:58

A Krónika című erdélyi magyar napilap összeállításában idézett magyar politikusok szerint az „isiászban” szenvedő, vélhetően alkoholista Jean-Claude Junckernek az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére való alkalmatlanságát bizonyítják a luxemburgi politikus december elsejével kapcsolatos, magyarellenes keddi kijelentései.

Németh Zsolt: A szlovákiai magyarság határozott támogatója egy erős kisebbségvédelmi rendszer létrejöttének

Itthon2018.10.16, 22:56

A kisebbségi jogok tekintetében napjaink egyik legfontosabb üzenete, hogy a szlovákiai magyarság határozott indítványozója és támogatója egy erős, Európán átívelő kisebbségvédelmi rendszer létrejöttének - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Brüsszelben.

Európa jövőjéről vitáztak Tusványoson

Nagyvilág2018.07.26, 10:09

Olyan európai jövőképre van szükségünk, amelyben a kisebbségeknek, a nemzetállamoknak az európai építkezésnek az összhangja megteremthető - fogalmazott Németh Zsolt Tusványoson egy Európa jövőjéről szóló beszélgetésen. Ugyanitt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta, kicsorbultak azoknak a fegyverei, akik populistának, rasszistának bélyegzik meg azokat a politikusokat, akik a polgárok elvárásai szerint foglalkoznak a migráció kérdésével.

Három nap múlva kezdődik a Tusványos

Nagyvilág2018.07.22, 12:57

Elindult a visszaszámlálás: kedden Tusnádfürdőn elkezdődik a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén a Tusványos. A szervezők már csak a jó időben reménykednek, az érdeklődés töretlen a legnagyobb Kárpát-medencei közéleti esemény iránt - idén is több tízezren töltenek el egy szűkebb hetet az Olt-menti táborban.

Szenvedélyünk Tusványos: fontos versenybe nevezett Magyarország

Itthon2018.07.17, 15:47

Elindult az európai jövőképek éles versenye, amelyre "Magyarország és a Fidesz is bejelentkezik", szövetséget építve a nemzetek Európájáért - minderről Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke beszélt a tusványosi szabadegyetem programjának ismertetésekor. A rendezvényen idén is ott lesz Orbán Viktor miniszterelnök. 

Magasabb szintre emelkedhetnek az amerikai-magyar kapcsolatok

Itthon2018.07.09, 19:42

Magasabb szintre emeli a politikai kapcsolatokat a két ország között, hogy másfél év után ismét betöltötték a budapesti amerikai nagyköveti posztot, David B. Cornstein elfoglalta állomáshelyét – mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután találkozott az amerikai diplomatával.

Németh: Valódi párbeszédre van szükség Európa keleti és nyugati fele között

Nagyvilág2018.06.06, 23:00

Fontos, hogy valódi kommunikáció induljon be Európa keleti és nyugati fele között, felváltva "a süketek párbeszédét" - hangsúlyozta egy szerdai budapesti könyvbemutatón az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

A marxizmus ismét bejárja Európát

Itthon2018.05.26, 19:46

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint Európát "liberális köntösben" ismét bejárja a marxizmus eszméje, és újra áttelepítések fűződnek hozzá.

Németh Zsolt: Választóvonalat képez Európában a migráció

Itthon2018.03.27, 21:14

A migráció témája választóvonalat képez a jelenkor Európájában – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten.

Ma Budapestről terjed Bécs és Róma felé a forradalmi gondolat

Itthon2018.03.18, 19:47

Németh Zsolt szerint 170 éve Bécsből érkezett, ma viszont Budapestről terjed Bécs és Róma felé a forradalmi gondolat.

Németh Zsolt az ausztrál külügyminiszterrel tárgyalt

Itthon2018.02.21, 16:55

Ausztrália elkötelezett a gazdasági, kereskedelmi együttműködés szorosabbra fűzése mellett Magyarországgal, illetve a visegrádi négyekkel - mondta Julie Bishop ausztrál külügyminiszter szerdán. Emellett köszönetet mondott Magyarország folyamatos támogatásáért, az Ausztrália által szorgalmazott szabadkereskedelmi megállapodás ügyében. Az ausztrál miniszter a kétoldalú biztonsági együttműködésről elmondta: a két ország egyaránt nagy erőfeszítéseket tesz a terrorizmus visszaszorítására Afganisztánban és Irakban, valamint a két ország elkötelezett NATO szövetséges. Németh Zsolt a találkozó után kifejtette: az ausztrál kormány sok tekinttetben ...

Össznemzeti ügy a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés

Itthon2018.02.17, 11:35

Aláírta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack) a határon túli magyarok jogaiért szombaton Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Budapesten.

Áttörés a kisebbségi nyelvek védelmével foglalkozó ET-jelentés elfogadása

Nagyvilág2018.01.25, 16:33

A regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó Európa tanácsi (ET) jelentés elfogadása mérföldkő az európai kisebbségi jogvédelem területén - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke Strasbourgban.

Vesztébe rohan Európa a migráció miatt

Itthon2018.01.17, 13:12

Az erdélyi magyarság egy nagyon ésszerű magatartást követ, mivel nem érzelmi megnyilvánulásaik vannak, hanem pragmatikus politikát folytatnak ebben az évben is - minderről Németh Zsolt beszélt az Origónak adott interjújában. A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint ennek egyik legjobb példája volt az, hogy az erdélyi magyar pártok megegyeztek egy közös autonómianyilatkozatban. Beszélt arról is, hogy 2017-ig nem sikerült fordulatot elérni a migrációs politikában, de az európai közvélemény csendes többsége ma már a magyar álláspont mellett áll, miszerint a problémát nem behozni kell, hanem helyben kezelni.  

Romániának döntenie kell a térségi együttműködés mellett vagy ellene

Itthon2018.01.14, 11:14

Németh Zsolt szerint a közép-európai térségi együttműködés "kopogtat az ajtón", és Romániának el kell döntenie, hogy részt kíván-e ebben venni.

Mikola: A kisebbségek védelme gazdagítja Európát

Itthon2017.11.14, 10:47

A kisebbségek, a kisebbségi nyelvek védelme gazdagítja és segít megőrizni Európa kultúráját, sokszínűségét – mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Németh: Ez a Fidesz legnagyobb sikere

Itthon2017.11.10, 09:27

Fidesz részéről az egyik legnagyobb sikere az elmúlt éveknek a nemzetpolitikája, a határokon átívelő nemzetegyesítési politika. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke beszélt külpolitikai aktualitásokról, Magyarország helyéről és szerepéről, de szóba került még a kormány nemzetpolitikája is a Heti TV Pirkadat című műsorában.

Németh Zsolt: A biztonságunk egyre fontosabb

Itthon2017.10.17, 12:34

Magyarországon az elmúlt években egyre fontosabbá vált a külső és belső biztonság kérdése, és Izrael tapasztalata e területen kulcsfontosságú - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az Országházban, miután a kneszet külügyi és védelmi bizottságának elnökével tárgyalt.

Ukrán oktatási törvény: ötpárti felszólítás Porosenkónak

Itthon2017.09.11, 15:42

Egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok, amelyek közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza azt a törvényhozásnak.

Tusványos: a román elnök székelyföldi látogatása egy párbeszéd kezdete lehet

Itthon2017.07.19, 16:35

Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi jelzésértékű látogatása, illetve a nemzetpolitika terén elért jelentős megvalósítások kerültek a középpontba a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai hivatalos megnyitóján. A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a hagyományoknak megfelelően az egyházi képviselők útnak indító gondolataival és közös imával kezdődött. A szekelyhon.ro tudósítása.

Németh Zsolt: Kitavaszodhat a magyar-román viszonyban

Nagyvilág2017.04.22, 16:14

Ötödik kongresszusát tartotta az Erdélyi Magyar Néppárt. A tanácskozáson nemcsak a magyar–román viszony, hanem a romániai magyar pártok vitája és együttműködése is téma volt.

Magyar diplomata Tallinban

Itthon2016.05.27, 13:45

A balti országok biztonságérzetének növeléséhez a visegrádi országok 2017-ben egy, a térségbe vezénylendő katonai egységgel járulnak hozzá. 

Németh Zsolt: Régen elnyomták, ma felemelik a középosztályt

Itthon2016.05.21, 18:11

A kitelepítés is része volt annak a totális hadviselésnek, melyet a kommunizmus folytatott a teljes társadalom ellen - mondta a fideszes Németh Zsolt a budapesti kitelepítések kezdetének 65. évfordulóján.

Demográfiai katasztrófa vár Magyarországra

Itthon2016.02.15, 12:33

Megállíthatatlannak tűnő demográfiai katasztrófa zajlik Magyarország több járásában, 2051-re a népességük megfeleződhet. Budapest környékén nőhet a népesség, míg főleg az északkeleti régióban jelentős visszaesés jöhet. Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese szerint figyelni kellene arra, hogy oszágon belül ne alakuljanak ki túl nagy demográfiai és gazdasági különbségek.

Németh Zsolt bízik a magyar-román kapcsolatok javulásában

Itthon2016.01.26, 18:03

A csángók helyzete bizonyos szempontból javult az elmúlt években, de a hitéleti magyar nyelvhasználat terén még mindig vannak megoldandó kérdések – mondta az Origónak Németh Zsolt. A külügyi bizottság vezetője szerint a csángó kultúra egyediségére is felhívja a figyelmet a hétvégi 20. Csángó Bál.

Németh Zsolt szimpátiát tapasztalt Amerikában

Nagyvilág2015.12.08, 08:51

A biztonságpolitikai helyzet megváltozása miatt a magyar-amerikai vitás kérdések hátrébb sorolódtak – mondta az Origónak Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke. A politikus Washingtonban az amerikai kongresszus külügyi bizottságának elnökével is találkozott. 

Németh Zsolt: Magyarország nincs veszélyben

Itthon2015.10.27, 12:41

Nincs közvetlen veszélyben Magyarország a szíriai és az iraki háborúk miatt - mondta portálunknak Németh Zsolt. A külügyi bizottság elnöke szerint a közel-keleti rendezésben az autonómiáknak központi serepet kell kapniuk. 

Informatikai fejlesztésen csúszhatott el Répássy

Itthon2015.10.13, 09:01

A vártnál lassabban haladó bírósági informatikai rendszer kiépítése állhat Répássy Róbert igazságügyi államtitkár menesztése mögött – tudta meg az Origo. Más forrásaink arról beszéltek, hogy a politikus eltávolításában szerepük lehetett a feltörekvő fideszes fiataloknak, akikben egyébként is jobban bízik Orbán Viktor.

Fidesz: politikai tényezővé válhatnak a V4-ek

Itthon2015.10.10, 15:02

A fideszes Németh Zsolt szerint a közös schengeni határvédelem miatt felfigyelhet a visegrádi országokra Európa, sőt a V4-ek európai politikai tényezővé válhatnak.

Magyarországon készítették elő Milosevic bukását

Nagyvilág2015.10.05, 11:30

Az utolsó európai diktátornak tartott Slobodan Milosevicet 15 éve sodorta el a népharag. Az október 5-i diadalig hosszú és keserves út vezetett: az ellenzéki pártokat külföldi tanácsadók segítették, és főként az USA pénzelte a kampányukat. A felkészülési folyamat egyik fontos helyszíne pedig Magyarország volt.

A magyar utat követi Németország

Itthon2015.09.30, 12:02

Jobb megoldásnak tartják az Orbán Viktor által javasolt világkvótát a jelenlegi kötelező uniós kvótáknál – mondta az Origónak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A fideszes politikus szerint először is meg kell szüntetni a válság kiváltó okait jelentő háborúkat.

Összefogott a magyarság Kárpátalján

Nagyvilág2015.09.25, 18:54

Örömteli, hogy megkezdődött a kelet-ukrajnai válság politikai rendezése, amelyről a mostani menekültválság alatt sem szabad elfelejtkezni – mondta az Origónak Németh Zsolt. A fideszes politikus arról is beszélt, hogy létrejött a kárpátaljai magyar pártok összefogása.

A 16. századihoz hasonló a mai magyarság helyzete

Nagyvilág2015.07.22, 13:44

Megkezdődött a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a megnyitón Németh Zsolt azt mondta, a stabilitás és instabilitás erőinek küzdelmében Magyarország a stabilitás pártján áll. Potápi Árpád János szerint a magyar nemzetpolitika legfontosabb eredményeit Tusnádfürdőn alapozták meg. 

Erősebb hangsúlyt kaphat a nemzetpolitika?

Itthon2015.06.28, 21:06

Bár Lázár János a közelmúltban arról beszélt, hogy a szomszédos országokban magyarellenes fellépések tapasztalhatók, a harmadik Orbán-kormány az elmúlt egy évben nemigen foglalkozott a nemzetpolitikával. A kormányzatban a szomszédos országokkal a pragmatikus viszony kialakítása a legfontosabb, ennek érdekében a Fidesz még az RMDSZ-szel is kibékült.

Az ukrán elnök ránk ijesztett

Nagyvilág2015.05.29, 16:04

Antidemokratikus Ukrajna, nyelvhasználattól megfosztott kisebbségek: ezt vizionálta a Jobbik az ukrán elnök minapi nyilatkozata alapján, amelyben az ukrán nyelvet emelte piedesztálra. Petro Porosenko viszont ügyelt arra, hogy csak az államnyelvet nevezze kizárólagosnak (hiszen eddig is az volt), ezért az Origo által megkérdezett Külügyminisztérium, illetve a parlament külügyi bizottságának elnöke is visszafogottan reagált. A kijevi törvényhozás egyetlen magyar képviselője szerint sem eszik olyan forrón a kását, már csak azért sem, mert ha a Jobbiknak igaza lenne, néhány ukrán kormánytag is bajban lenne.

Európai jobbközép pártokkal egyeztetett Németh Zsolt

Itthon2015.05.13, 18:00

Az energiaunió és az EU biztonsági stratégiájának reformja is téma volt a CDU/CSU konzervatív pártszövetség interparlamentáris konferenciáján, ahol magyar részről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Gulyás Gergely, a bizottság alelnöke vett részt.

A Fidesz nem fél attól, hogy nőni fog a terrorfenyegetettségünk

Itthon2015.04.08, 16:18

Magyarországnak erkölcsi és politikai kötelessége, hogy részt vegyen az Iszlám Állam elleni  fellépésben - mondta Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt arról is, hogy a misszió által nem állítható, hogy Magyarország terrorfenyegetettsége megnövekedne. 

Németh Zsolt kijelentésének nem örülhetnek Moszkvában

Itthon2015.04.02, 14:34

Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke Kijevben. 

Szlovákia és Magyarország közös sikereiről beszélt a Fidesz

Itthon2015.03.14, 18:21

A jólétről, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentőségéről, Magyarország és Szlovákia sikereiről beszélt Németh Zsolt Kassán a március 15-i ünnepségen. 

Németh Zsolt aggódik a magyar–lengyel kapcsolat miatt

Nagyvilág2016.04.23, 08:22

Aggodalomra adnak okot az Orbán Viktor varsói útját követő lengyel kommentárok, de még nem látni, hogy tartós elhidegülésről van-e szó – ezt mondta az Origónak adott interjújában Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint az ukrán háború kapcsán több olyan téma volt, amelyben Budapestnek nem sikerült egyértelműen elmagyaráznia az álláspontját, és Orbán Viktor szavaival ellentétben például úgy gondolja, az államnak volt abban szerepe, hogy elzártuk a gázcsapokat Ukrajna felé. A Fidesz-alapító politikus beszélt arról is, hogy Szijjártó Péter éppen korrigálja a klasszikus diplomácia háttérbe szorításáról vallottt ...

Katonákat küldhetünk az Iszlám Állam ellen

Itthon2015.02.17, 16:35

Magyarország mérlegeli, hogy katonákat küld az Iszlám Állam elleni háborúba – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. 

Németh Zsolt: Kárpátaljai áldozatai is lehetnek az ukrán konfliktusnak

Itthon2015.02.17, 14:49

Eddig három ukrajnai magyar áldozata és több sebesültje van az ukrajnai konfliktusnak, de ha nem sikerül betartani a tűszszünetet, ez a szám tovább is nőhet.  

Gyurcsány nyomdokába lépett Orbán

Itthon2015.02.17, 08:43

A magyar–orosz viszony eddig meglehetősen kiegyensúlyozatlan volt, és a felső szintű találkozókat gyakran hosszú szünetek követték. Ki mikor és mit mondott az oroszokról? És mikor mondta annak az ellenkezőjét?

Németh Zsolt figyelmeztette az oroszokat

Itthon2015.01.29, 19:50

Oroszországnak súlyosbodó nemzetközi szankciókkal és elszigetelődéssel kell számolnia, ha nem szünteti meg az Ukrajna elleni agressziót és megszállást – mondta az Origónak Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke. 

Németh Zsolt: Időszerű a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintése

Itthon2014.11.28, 09:32

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint időszerű a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintése, ezért meghívta a bizottság ülésére André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt.

Németh Zsolt: Nem volt végiggondolt a tallinni nagykövetség bezárása

Itthon2014.09.30, 08:02

Bírálta a tallinni magyar nagykövetség bezárását, és elégedetlen magyar–amerikai viszonnyal Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke. Egy interjúban beszélt Paksról és az orosz kapcsolatokról is.

Saját kádereit sem kíméli a Fidesz

Itthon2014.08.04, 09:25

Közel harminc nagykövetet cserélhet le az Orbán-kormány őszig. Ennyi külképviselet-vezető leváltása, illetve áthelyezése nagyságrendileg akkora változtatás, mint amit 2010-ben hajtottak végre, ám most nem a kurzusváltás indokolja a tisztogatást. Lesznek tapasztalt karrierdiplomaták, akiket azért rendelnek vissza, mert nem, vagy nem az elvárt határozottsággal követték a kormány elvárásait. Több cseréből is arra lehet következtetni, hogy személyi kérdésekben meggyengült Németh Zsolt Fidesz-alapító befolyása, noha ő a külügyi bizottság elnöke.  

A külügy bekérette az orosz nagykövetet

Itthon2014.03.04, 18:17

Magyarország kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, Oroszország lépéseit pedig a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja, ezért Németh Zsolt külügyi államtitkár a hivatalába kérette az orosz nagykövetet.

Németh Zsolt: a magyar-román kapcsolatrendszer nem szenvedett el helyrehozhatatlan sérülést

Nagyvilág2013.07.28, 23:08

Németh Zsolt államtitkár egy román tévécsatornénak adott interjújában értékelte a magyar-román kapcsolatokat. Szerinte 2012-ben volt ugyan egy kis megtorpanás, nincs nagy baj.

Nem kér a feszültségkeltésből az RMDSZ

Nagyvilág2013.02.07, 14:46

Martonyi János külügyminiszter kiállt Magyarország bukaresti nagykövete mellett az autonómiáról tett kijelentése ügyében. Az RMDSZ szerint viszont semmi szükség a feszültségkeltésre.

Magyarország is részt venne a mali katonai akcióban

Itthon2013.01.17, 20:13

Magyarország részt kíván venni a Maliban már zajló katonai akcióban, valamint a tervezett uniós kiképzési misszióban - jelentette be az EU külügyminisztereinek Mali ügyében tartott brüsszeli tanácskozása után Németh Zsolt külügyi államtitkár. A honvédelmi minisztérium illetékesei megkezdték az egyeztetéseket arról, hogy Magyarország milyen módonvegyen részt a küldetésekben: katonai légi járművek küldése, illetve katonaorvosok segítsége jöhet szóba például. 

Ezt üzente Azerbajdzsánnak a megdöbbent Magyarország

Itthon2012.09.02, 18:06

Magyarország megdöbbenéséről szóló tiltakozó jegyzéket adott át a Külügyminisztérium vasárnap Azerbajdzsán budapesti nagykövetének a baltás gyilkos elengedése miatt. A jegyzékben azt írják, hogy az azeri lépés nem felel meg a magyar-azeri kapcsolatokban eddig tapasztalt bizalmi légkörnek. A külügy ennek ellenére a levél elején és végén is nagyrabecsüléséről biztosította az azerieket.

Diszkréten dolgoznak a szíriai magyar túszok kiszabadításán

Nagyvilág2012.07.31, 13:14

Nyomon követik a Szíriában április végén elrabolt magyarok sorsát - közölte kedden Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár. Az államtitkár szerint a túszok kiszabadulása érdekében diszkrét módon intézkednek.

Olajdollárokért vágnak a magyar szikék

Itthon2012.04.26, 07:08

A tavalyi líbiai polgárháború sebesültjeinek gyógyításával juthat komoly bevételhez a magyar egészségügy, miután a líbiai kormány Magyarországra is elkezdte kezelésre küldeni a forradalom sérültjeit. Az első betegeket még a magyar kormány költségén, nemzetközi segítség keretében gyógyítják a budapesti Honvédkórházban, de hamarosan tucatjával érkeznek majd a sérültek, akiknek a kezelését a líbiai rezsim fizeti az e célra félretett dollármilliárdokból.

Állampolgársági vita: a magyar külügy bekérette a szlovák nagykövetet

Itthon2011.11.22, 16:30

A magyar Külügyminisztérium bekérette a szlovák nagykövetet amiatt, mert Szlovákiában megvonták egy révkomáromi vállalkozótól a szlovák állampolgárságát, miután felvette a magyart. A Külügyminisztérium azt reméli, hogy az állampolgársági ügy nem válik a megkezdődött szlovák választási kampány témájává.

Szerbia távolodik az EU-tól a kárpótlási törvénnyel a magyar Külügy szerint

Nagyvilág2011.09.27, 17:37

Újból életre keltette a kollektív bűnösség elvét a magyar külügyi államtitkár szerint a szerb parlament által hétfőn elfogadott kárpótlási törvény. A képviselők döntése értelmében azok, akik 1941 és 1945 között a megszálló erők tagjai voltak vagy azok leszármazottai, nem részesülhetnek semmilyen kárpótlásban. A törvény miatt nyílt levélben fordult a szerb államfőhöz a Vajdasági Magyarok Szövetsége.

Semjén: Elfogadhatatlan szélsőség a kozmopolitizmus és a sovinizmus

Nagyvilág2011.07.20, 11:35

A nemzetek léte egyetemes érték az emberiség számára - mondta szerdán Tusnádfürdőn Semjén Zsolt.

Nincs megállapodás a kettős állampolgárságról Szlovákia és Magyarország között

Nagyvilág2011.07.12, 17:32

A szlovák külügyminisztérium szerint Budapestnek továbbra is más a véleménye a kettős állampolgárságot szabályozni hivatott kétoldalú megállapodás tervezetéről, mint Pozsonynak, ezért újabb tárgyalásokat tart szükségesnek.

A Külügyminisztérium bekérette Románia magyarországi nagykövetét

Itthon2011.05.31, 18:18

Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint a kolozsvári Mátyás-szobor ügye ellentétben áll Magyarország és Románia egyezményeivel, és ártanak a jószomszédi együttműködésnek. Emiatt bekérették a Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét.

Pintér szorult helyzetével indult az EU-elnökségi munka

Nagyvilág2011.01.28, 09:50

Egyből egy bonyolult konfliktus közepén találta magát a magyar kormány az EU-elnökség első napjaiban. Korábban személyesen Orbán Viktor is amellett érvelt, hogy Romániát és Bulgáriát minél előbb fel kell venni a schengeni övezetbe, de a számításokat keresztülhúzta egy most elkészült, titkos uniós jelentés. A románokat elkeserítő döntés közlése Pintér Sándor belügyminiszterre maradt.

Tesztnek tartja a médiatörvényt ért bírálatokat Navracsics

Itthon2011.01.10, 13:38

Nem a médiatörvény, hanem az EU-elnökség átvétele miatt erősödött fel a kritika Magyarországgal szemben - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy lengyel lapnak adott interjújában. A politikus szerint ez olyan, mint egy teszt, és azt mutatja, hogy a nyugati országok nehezen hiszik el, hogy léteznek erős demokráciák keleten. Navracsics szerint uniós ellenvetések miatt átdolgozhatják az új médiatörvényt, de akkor az összes EU-tagállam hasonló jogszabályát is felül kell vizsgálni.

A Fideszről szóló amerikai jelentéseket közölt a Spiegel

Itthon2011.01.05, 12:56

Két WikiLeaks-dokumentumot közölt teljes egészében a Spiegel, amelyek a Fidesz tevékenységéről szóló jelentést tartalmaztak. Az első a 2007-es kordonbontási akcióról, a második a Fidesz és Orbán Viktor választási várakozásairól szól. A dokumentumok szerint Németh Zsolt büszkélkedett a kordonbontáskor szerzett sérülésével, illetve hogy Orbán Viktor mit gondol a tipikus Fidesz- és MSZP-szavazókról. Mindkét jelentés dicséri Orbán képességeit, de az egyik azt is megjegyzi, hogy "még mindig hajlamos játszani a tűzzel".

Előző
  • 1
  • 2
Következő