Nemes Jeles László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Saul fia
- magyar film
- Oscar 2016
- Röhrig Géza
- Sunset
- legfrissebb
- legrégebbi
A Saul fia a legnézettebb magyar film az Üvegtigris 3 óta
Fotó: Pozsonyi Janka middle on 1500 1001 Rendkívüli sikerszériát tudhat maga mögött Nemes Jeles holokausztdrámája, ami ráadásul még nem ért véget, hiszen az Oscart is begyűjtheti a film. Ez az egész azonban egy kicsit elszomorító is, hiszen a filmvilág legrangosabb, illetve legnagyobb hírverést kapott díjai kellettek a kíváncsiság olyan fokú felélesztéséhez, hogy a Saul fia megelőzze itthon az Argo 2-t, vagy a Coming out-ot. A Saul fia elképesztő sikere persze ettől még megmarad örömtelinek. A legfontosabb az, hogy iszonytató háborús dráma létére eljutott a közönséghez. És talán idén már nagyobb bizodalommal fogunk beülni a mmagyar ...
Cate Blanchett nyilvánosan ajnározta a Saul fiát
A hétszeres Oscar-jelölt színésznő egy amerikai tévéműsorban mondott szépeket a Saul fiáról, A boldogságtól ordítani rendezője pedig egy csodás hasonlattal simogatta meg az Oscar-jelölt magyar filmet.
13 ezer diák nézheti meg ingyen a Saul fiát
Mintegy félszáz fővárosi középiskola 13 ezer diákja és tanára láthatja rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen a Saul fiát az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Spielberg nem lapogatta meg Nemes Jeles László vállát
Forrás: AFP/Valerie Macon middle on 3688 2873 Akit ezek után érdekel, hogy kik kaptak még a rendezők céhének idei díjaiból, itt megnézheti a teljes listát. César-díjra jelölték a Saul fiát http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160127-cesar-dijra-jeloltek-a-saul-fiat-franciaorszag-birdman.html Oscar-díjra jelölték a Saul fiát http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160114-oscar-dijra-jeloltek-a-saul-fia-nemes-jeles-laszlo-magyar-film-oscar-2016.html A Saul fia megnyerte a Golden Globe-ot http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160111-golden-globe-2016-saul-fia-nemes-jeles-laszlo-elo-tudositas-dicaprio-mat ...
Nemes Jeles László: "Ha Spielbergnek nem tetszene a Saul fia, az fájna!"
Most szombaton 68. alkalommal osztották ki az amerikai rendezők céhének díjait (Directors Guild Of America Awards), és az idén alapított "legjobb első filmes rendezés" díjáért a Nemes Jeles László is a jelöltek között volt a Saul fiá -ért.
Jennifer Lawrence elé állították Nemes Jeles Lászlót az Oscar-képen
Forrás: Jacob Tremblay Twitter middle off 644 362 Cate Blanchett nyilvánosan ajnározta a Saul fiát http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160204-cate-blanchett-nyilvanosan-ajnarozta-a-saul-fia-todd-solondz-nemes-jeles-laszlo.html Oscar-díjra jelölték a Saul fiát http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160114-oscar-dijra-jeloltek-a-saul-fia-nemes-jeles-laszlo-magyar-film-oscar-2016.html Harrison Ford tizenöt percig áradozott a Saul fiáról http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160117-harrison-ford-tizenot-percig-aradozott-a-saul-fia-nemes-jeles-laszlo-interju-golden-globe-oscar.html
Nemes Jeles László és Jennifer Lawrence közös fotójától elájulsz
A magyar rendező igazi világsztárokkal tölthetett el néhány órát a minap, és még egy közös képen is szerepelhetett velük.
Nem a Saul fia Oscar-győzelméből fogunk meggazdagodni
Forrás: AFP/2016 Getty Images/Alberto E. Rodriguez middle on 2803 1862 Az egyéb kategóriákat nézve, Nemes Jeles László hétfői ebédpartnere, Leonardo Dicaprio győzelme tűnik a legbiztosabbnak, az ő sikere még kevesebb nyereséggel jár, mint a Saul fiá-é. A visszatérő főszereplőjének díjazását 1,05-ös szorzóval adja a Ladbrokers (tehát ha ezer forintot teszünk rá, akkor mindössze 1050-et nyerhetünk), az összes többi fogadóiroda ennél is rosszabb oddsot ajánl. Röhrig Géza autogramjáért tülekednek Kaliforniában http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160208-rohrig-geza-autogramjaert-tulekedtek-kaliforniaban.html A Saul fiia ...
Ki fogja kihúzni Natalie Portmant a gödörből?
Öt éve még a pályája csúcsán volt, azóta viszont bukást bukásra halmoz. Natalie Portmannek is feltűnhetett, hogy baj van, ugyanis az Oscar-díjas sztár az utóbbi időben tudatosan kezdte el rendbe szedni a karrierjét. Eljátszotta a leghíresebb amerikai elnökfeleséget, a legmenőbb arcokkal forgat sci-fit, illetve a színésznők 26 éves védőszentjéhez fordult.
Fiatal nőket keresnek Nemes Jeles László következő filmjébe
Forrás: AFP middle off 644 429 A Sunset című filmhez ismét szereplőválogatást hirdettek, a felhívás így szól: Tizenhét és harmincöt év közötti nőket keresnek Színészek és amatőrök jelentkezését egyáránt várják Három darab jó minőségű, természetes fényképet vagy egy két-három perces bemutatkozó videót kérnek A fotókat vagy a videót telefonszámmal együtt erre a címre kell küldeni: sunsetcasting2015@gmail.com A kiválasztott jelentkezőknek rövid időn belül visszajeleznek. Ha a színészi pályában gondolkodik, vagy csak úgy érzi, helye van a film történetében, ennél keresve sem találhatna kecsegtetőbb munkalehetőséget, hiszenn ...