NASA

címke rss

Veszélyesen közel jött a Földhöz egy aszteroida

Tudomány2021.11.05, 12:36

Alig 3000 kilométeres távolságra haladt el a Föld mellett egy aszteroida a múlt héten - írja a Live Science tudományos portál. A kutatók csak utólag észlelték az objektumot.

Holdkõzetet is láthatunk a Természettudományi Múzeum új kiállításán

Tudomány2021.11.03, 20:27

A holdkõzeteket, valamint a holdkutatást bemutató kiállítás nyílt szerdán a Magyar Természettudományi Múzeumban A Hold felfedezése címmel. A tárlat decemer 31-ig látható - közölte az intézmény az MTI-vel.

Több száz állatot küldtek a történelem során az ûrbe

Tudomány2021.10.26, 07:58

Két szovjet kirgiz teknõs már megkerülte a Holdat, amire Neil Armstrong 1969-ben a bolygóra tette a lábát. Valójában állatok tucatjai, köztük rovarok és emlõsök utaztak az ûrbe, még mielõtt mi, emberek megtettük volna ugyanezt. A kutatók most összeállítottak egy úgynevezett vizuális idõvonalat azokról az állatokról, amelyeket valaha az ûrbe küldtek.

A világ legszebb légköri jelensége, ahogyan még soha nem láttad!

Unilife.hu2021.10.24, 16:09

A sarki fény nem véletlenül vált a világ leggyönyörûbb légköri jelenségévé. A Nemzetközi Ûrállomás asztronautái elképesztõ fotókat készítettek a Hold által megvilágított Földrõl, mely bámulatos látványt nyújtott, és most elérhetõek a nagyközönség számára is.

Küszöbön az újabb holdraszállás

Tudomány2021.10.25, 11:37

Februárban indul a Holdra a NASA Artemis-1 missziója - közölte az amerikai ûrhatóság.

A Lucy ûrszonda megfigyelései fényt deríthetnek a Naprendszer keletkezésére

Tudomány2021.10.20, 13:28

A trójai kisbolygók olyan õsi objektumok, amelyek a Naprendszer születésének az õsanyagát közel eredeti állapotban tartalmazzák - errõl Kereszturi Ákos, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatója beszélt az M1 aktuális csatorna szerdai adásában annak kapcsán, hogy szombaton útjára indult a NASA ûrszondája, amely elõször kutatja majd a Jupiter körül keringõ aszteroidákat.

Óriási aszteroidák száguldanak a Föld felé: az egyik akkora, mint a Gízai nagy piramis

Life.hu2021.10.18, 21:19

A NASA több, mint 27 000, a Földet megközelítõ objektumot követett nyomon, melyek közül van olyan, ami egy kilométernél is szélesebb. 

Hatalmas aszteroidák közelítenek a Föld felé

Nagyvilág2021.10.17, 17:38

Hatalmas aszteroidák haladnak el a Föld mellett az elkövetkezõ hetekben, köztük egy megközelítõleg Empire State Building méretû. A NASA több mint 27 000 különbözõ objektumot követ nyomon, amelyek megközelíthetik a Földet, némelyikük mérete meghaladja az 1 kilométert.

A NASA útnak indította a távoli aszteroidákat kutató Lucy ûrszondát

Nagyvilág2021.10.16, 15:37

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) útnak indította szombaton a Lucy ûrszondát, amely csaknem hat év repülés után éri el a Jupiter bolygót kísérõ aszteroidákat, de 6,5 milliárd kilométeres útja során is rekordszámú aszteroidát fog tanulmányozni.

Ritkán ment ez a kisbusz, de akkor az egész világ ámulva nézte a tévében - képek

Auto2021.10.14, 21:32

A NASA leváltja legendás, 38 éves, lakóautó-alapú kisbuszát. Ebbõl az alkalomból egy rendhagyó galériában bemutatjuk az Astrovant, és megismerheti a többi legismert ûrhajós-szállító jármûvet is.

Megérkezett Francia Guyanába a James Webb ûrteleszkóp

Tudomány2021.10.13, 13:51

Kedden megérkezett a James Webb ûrteleszkóp (JWST) Francia Guyanába, ahonnan december 18-án bocsátják fel az ûrbe - jelentette be az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) és az európai ûrkutatási hivatal (ESA).

Megerõsítve: a Jezero-kráter egykoron tó volt a Marson

Tudomány2021.10.09, 07:57

Az amerikai ûrkutatási hivatal Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek elsõ tudományos elemzése megerõsítette, hogy a Jezero-kráter - amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés - egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelõtt.

Elkerülhetetlen az ütközés az egyik aszteroida holdjával

Tudomány2021.10.06, 18:02

November végén útnak indítja az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) DART (Double Asteroid Redirection Test) nevû misszióját a SpaceX Falcon-9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg ûrbázisról. Az ûrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértõk az ûrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

Megoldódhat a Jupiter trójai aszteroidáinak rejtélye

Tudomány2021.09.30, 13:08

A Jupiter titokzatos trójai aszteroidáinak tanulmányozására küld ûrszondát a NASA a Lucy misszió keretében, amelynek célja, hogy új információt gyûjtsenek a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelõtti formálódásáról.

Szünetelteti marsjárói földi irányítását a NASA a bolygók együttállása miatt

Tudomány2021.09.29, 11:38

Október közepéig szüneteltetni fogja a kommunikációt a vörös bolygón lévõ marsjáróival a NASA a bolygók együttállása miatt, amikor a Nap a Föld és a Mars között tartózkodik - jelentette be az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA).

Útnak indították a Föld változásait vizsgáló mûholdat

Tudomány2021.09.28, 10:49

Útnak indították hétfõn Kaliforniából a Landsat-9 mûholdat, a legújabb tagját annak az amerikai mûholdsorozatnak, amely évtizedek óta vizsgálja a természeti és emberi hatásokat a Föld felszínén.

Három nagy marsrengést észlelt a NASA mûszere

Tudomány2021.09.23, 10:50

Három nagy marsrengést mért a NASA vörösbolygón lévõ marsszondájának, az InSigthnak a szeizmométere az elmúlt hónapban, köztük volt egy olyan is, amikor egy és fél órán át rengett a marsi felszín - közölte szerdán az amerikai ûrkutatási hivatal.

Ide fog leszállni a Vipera a Holdon

Tudomány2021.09.21, 14:21

Kiválasztotta rovere leendõ leszállóhelyét következõ holdmissziójához a Hold déli sarkánál a NASA. A Volatiles Investigating Polar Exploration Rover, vagyis Viper (Vipera) nevû jármû a Nobile-kráterben fog landolni 2023-ban.

Ismeretlen, titokzatos bolygó lehet a Naprendszerben

Tudomány2021.09.17, 19:17

Hatéves kutatómunka végére tettek pontot azok a csillagászok, akik egy projekt keretében 461 Neptunuszon túli égitestet azonosítottak. Ezek közül néhánynak a pályája annyira furcsa, hogy az egy eddig ismeretlen objektum jelenlétére utalhat a Naprendszerben. Vajon újabb bizonyítékot találhattak a régóta keresett rejtélyes kilencedik bolygó létezésére?

Decemberben indítják útnak a James Webb ûrteleszkópot

Tudomány2021.09.09, 10:41

A tervek szerint december 18-án indítják útnak a James Webb ûrteleszkópot - közölte szerdán honlapján az amerikai ûrkutatási hivatal.

A tervezettnél jóval több repülést hajtott végre az Ingenuity

Tudomány2021.09.07, 10:49

A kicsiny helikopter a Perseverance marsjáró állandó partnere a vörös bolygó kutatásában. A marsjáró feladata olyan kõzetmintákat gyûjteni, amelyek a földi értelemben vett élet nyomaira utalhatnak a bolygó múltjából. Ezalatt azokra az adatokra és felvételekre támaszkodik, amelyeket a helikopter gyûjtött és készített.

Történelmi tettet vitt véghez a Perseverance marsjáró

Tudomány2021.09.06, 11:26

Az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) megerõsítette, valóban sikerült a Perseverance ûrszondájának begyûjtenie az elsõ kõzetmintát a Marsról - írta a BBC hírportálja vasárnap.

Challenger: Az utolsó repülés

Thatslife.hu2021.08.28, 12:26

1986. január 28., élõ közvetítés, a világ szeme láttára fellövik a Challenger ûrsiklót, rajta az elsõ civil utassal, Christa McAuliffe tanárnõvel. 1986. január 28., élõ közvetítés, a világ szeme láttára robban fel a Challenger ûrsikló, rajta az elsõ civil utassal, Christa McAuliffe tanárnõvel. 

NASA: Nagy eséllyel ütközni fog a Földdel a legveszélyesebb aszteroida

Life.hu2021.08.18, 13:42

Az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA a Bennu aszteroidával kapcsolatban végül arra az eredményre jutott, hogy a több, mint fél kilométer átmérõjû aszteroida 2182. szeptember 24-én metszheti a földi pályasíkot, vagyis a korábban feltételezettekhez képest sokkal nagyobb eséllyel összeütközhet a Földdel. A potenciális becsapódás lehetõsége minden korábbi becslésnél nagyobb a friss számítások szerint.

Mégis a Földnek csapódhat a legveszélyesebb aszteroida

Tudomány2021.08.17, 23:18

Az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA  az úgynevezett földsúroló Bennu aszteroida becsapódási valószínûségére vonatkozó korábbi becslését korrigálva arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy a több mint fél kilométer átmérõjû aszteroida 2182. szeptember 24-én metszheti a földi pályasíkot, vagyis a korábban feltételezettekhez képest sokkal nagyobb eséllyel összeütközhet a Földdel. A potenciális becsapódás lehetõsége minden korábbi becslésnél nagyobb a friss számítások szerint.

Jeff Bezosék perlik a NASA-t az Elon Muskékkal kötött milliárdos Holdra szállási projekt miatt

Gazdaság2021.08.18, 09:07

Jeff Bezos Blue Origin nevû ûrcége beperli a NASA-t, mivel az úgy döntött, hogy a 2,9 milliárd dolláros holdraszállási projekttel Elon Musk SpaceX vállalatát bízza meg – adta hírül a BBC.

A szokatlanul puha porszerû talaj miatt nem sikerült a mintavétel

Tudomány2021.08.14, 16:03

A szokatlanul puha, porszerû talaj miatt nem sikerült a Perseverance mintavétele a Marson a NASA szerint. Az ügynökség 35 mintát akar gyûjteni, melyek jövõbeli missziók segítségével jutnak majd le a Földre a következõ évtizedben.

Kiderült, mekkora az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön

Tudomány2021.08.12, 19:47

Elenyészõ az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földnek ütközzön - állapították meg az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) kutatói az Osiris-Rex ûrmisszióján gyûjtött adatok elemzésével.

Elképesztõ mennyiségû arany van egy aszteroidán a Föld közelében

Tudomány2021.08.11, 18:10

A Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygó-öv megszámlálhatatlanul sok kisebb-nagyobb aszteroidából illetve kozmikus törmelékbõl áll. Az aszteroida-övben keringõ égitestek mérete rendkívül változatos: a porszemtõl egészen a 950 kilométeres átmérõvel rendelkezõ Ceres törpebolygóig terjed a méretskála. A Naprendszer keletkezésének idõszakából fennmaradt aszteroida-öv alighanem legkülönlegesebb égiteste a teljes egészében értékes fémekbõl felépülõ 16 Psyche elnevezésû kisbolygó, amelynek tömegét nagy tisztaságú vas, nikkel és tekintélyes mennyiségû arany építi fel.

Szinkronlebegés és súlytalansági gimnasztika... Olimpia a "z"ûrben

Sportslife.hu2021.08.10, 11:40

Az ötkarikás játékok közel, s távol megmozgatja az emberek fantáziáját. A nagyjából 400 kilométerre a Föld felett keringõ Nemzetközi Ûrállomáson például megrendezték az elsõ Ûrolimpiát. A versenyszámok között ott volt a kéz nélküli labdázás, gimnasztika a súlytalanságban és a szinkronlebegés. A végeredmény zseniális lett.

Megkezdte a kõzetminták gyûjtését a Perseverance marsjáró

Tudomány2021.08.07, 12:12

Megkezdte az elsõ darab kõzetminta begyûjtését a Perseverance marsjáró a vörös bolygón - közölte pénteken az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA.

Minden várakozást felülmúl a NASA Mars-helikoptere

Tudomány2021.08.05, 10:52

Eddigi "legösszetettebb repülésén" van túl az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) Mars-helikoptere.

Kiderült, tényleg víz van-e a Mars felszíne alatt

Tudomány2021.08.02, 20:12

Szinte az egész világsajtót bejárta a hír, hogy a Mars déli pólusa alatt furcsa jellegzetességek figyelhetõk meg, amik akár folyékony, sós vizet tartalmazó tavak is lehetnek. Egy most napvilágot látott kutatás szerint azonban egészen más rejtõzhet a mélyben – írja a Science Alert weboldala.

Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 felszállóegysége

Tudomány2021.07.31, 07:37

Még mindig a Hold körül keringhet az Apollo 11 holdkompjának felszállóegysége James Meador, a Kaliforniai Mûszaki Egyetem (Caltech) kutatója szerint. Meador különbözõ paraméterek használatával többször is lefuttatta szimulációit, amelyekben figyelembe vette például a Nap vagy más bolygók felõl ható gravitációs mezõt, és a Napból érkezõ sugárzást is.

Mindent elsöprõ robbanás sugarai érték el a Földet

Tudomány2021.07.29, 21:04

A valaha észlelt legrövidebb gammakitörést fedezték fel csillagászok. Az alig 0,6 másodpercig tartó jelenséget egy távoli nagytömegû csillag szupernóva-robbanása okozta.

Megdöbbentette a tudósokat a Jupiter holdján tett új felfedezés

Tudomány2021.07.27, 17:49

Elõször észleltek vízpárát a Jupiter egyik holdja, a Ganümédész légkörében. A vízpára a felszíni jég szublimációjából keletkezik, vagyis a szilárd halmazállapotú anyag rögtön légnemûvé válik – olvasható a NASA közleményében.

Újabb váratlan fordulat történt a milliárdosok ûrversenyében

Gazdaság2021.07.27, 13:56

Tovább fokozódik a milliárdosok ûrversenye. Jeff Bezos ugyanis hétfõn közölte, lényegében 2 milliárd dollárt fizetne a NASA-nak, ha az amerikai Ûrhajózási Hivatal megbízza a cégét, a Blue Origint, hogy olyan ûrhajót fejlesszen, amellyel embereket lehet küldeni a Holdra.

Eddig nem látott fotót tettek közzé a Holdra szállásról

Tudomány2021.07.26, 20:10

Az 52 évvel ezelõtti emberes Holdra szállás egyik ikonikus felvételét alakította át úgy egy mûvész, hogy különleges perspektívából szemlélhetjük az emberiség történetének legfelemelõbb pillanatát - olvasható a Science Alert tudományos portál oldalán.

Bejelentették, mivel jut el a Jupiter holdjára a NASA

Tudomány2021.07.25, 13:12

Elon Musk SpaceX nevû ûrvállalatának hordozórakétáját választotta ki az amerikai ûrkutatási hivatal a Jupiter Europa nevû holdjára összpontosító kutatási programjához.

Hatalmas aszteroida tart a Föld felé – Ma lesz hozzánk a legközelebb

Life.hu2021.07.24, 08:09

Aszteroida-becsapódás veszélyezteti a Földet: július 24-én lesz hozzánk a legközelebb az ûrszikla.

Kiderült, mit rejt a Mars belseje

Tudomány2021.07.23, 13:26

Elõször sikerült meghatározni a Mars belsõ szerkezetét, a NASA ûrszondája, az InSight által észlelt marsrengések segítették a tudósokat abban, hogy megfejtsék a vörös bolygó anatómiáját, megbecsüljék a folyékony fémbõl álló magjának méretét, kérge vastagságát és köpenye természetét.

Megkezdi munkáját a Perseverance marsjáró

Tudomány2021.07.22, 09:46

Az utolsó elõkészületeket teszi az amerikai ûrkutatási hivatal Perseverance marsjárója ahhoz, hogy megkezdje a talajminták gyûjtését a Marson - közölték szerdán a NASA illetékesei.

A NASA arra figyelmeztet, hogy súlyosabb áradások jöhetnek: ez az oka

Life.hu2021.07.21, 15:16

A klímaváltozás is szerepet játszik abban, hogy egy szûk évtized múlva már sokkal súlyosabb szõkõárakkal kell majd szembenéznünk, de a Hold pályakilengése is ludas lesz benne.

Váratlan fordulat: eltûnhettek a marsi élet bizonyítékai

Tudomány2021.07.20, 22:02

Lehetséges, hogy soha nem fogunk ráakadni az egykori marsi élet bizonyítékaira – jelentették be a NASA kutatói. Ennek oka az, hogy az õsi életnyomokat õrzõ agyagos ásványok megsemmisülhettek. A folyamat azonban nem csak pusztított, hanem teremthetett is.

A NASA megerõsítette: egy 220 méter széles aszteroida tart a Föld felé

Life.hu2021.07.20, 13:48

220 méter széles óriási ûrszikla tart a Föld felé - erõsítette meg a NASA. A hatalmas aszteroida július 24-én, szombaton kerül legközelebb a bolygónkhoz.

Jó hír: sikerült megjavítani a Hubble ûrteleszkópot

Tudomány2021.07.16, 19:00

Hamarosan ismét mûködni fog a Hubble ûrteleszkóp, mivel az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek sikerült távolról orvosolni a fedélzeti számítógép problémáját.

Megtalálhatták a marsi metán forrását

Tudomány2021.07.16, 13:16

Amerikai kutatók megtalálhatták a marsi metán forrását. A beazonosított helyszínek csupán néhány mérföldre vannak a Curiosity marsjárótól - írja a Science Alert tudományos portál.

Katasztrófát okozhat a Hold pályakilengése a közeljövõben

Tudomány2021.07.14, 19:04

Az éghajlatváltozás napjainkra megnövelte a hurrikánok és más szélsõséges idõjárási események gyakoriságát és súlyosságát, szerte a világon. De felbukkant egy kevésbé ismert fenyegetés is a közeli jövõ láthatárán, ami súlyos pusztításokat okozhat az óceáni partvidékeken.

A klímaváltozás megértéséért együtt dolgozik az ESA és a NASA

Tudomány2021.07.14, 13:43

Stratégiai partnerként dolgozik együtt az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) és az európai ûrügynökség (ESA) a klímaváltozás és a Föld mûködésének megértése érdekében - olvasható az ESA honlapján.

Hihetetlen, de mégis igaz: a NASA élõ közvetítésében bukkantak fel az ufók - Videó

Life.hu2021.07.14, 10:05

Elképesztõ, ami történt a NASA élõ közvetítése alatt: azonosítatlan repülõ objektumok tûntek fel a képernyõn. 

Hatalmas tavat találtak a Marson

Tudomány2021.07.01, 22:25

A Naprendszernek a központi csillagtól számított negyedik Föld-típusú bolygója, a Mars, száraz, hideg és kietlen égitest. Ezért is számított nagy szenzációnak, amikor 2018-ban az Európai Ûrügynökség (ESA) Mars Express szondája nagyobb mennyiségû folyékony vízre utaló jelet detektált a vörös bolygó déli pólusának körzetében. A NASA szervezete, a Jet Propulsion Laboratory ( JPL)  egy kiterjesztett adatbázis átvizsgálásának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a Mars felszíne alatt sokkal több folyékony halmazállapotú víz rejtõzhet az eddig feltételezetteknél. Ami pedig különösen meglepõ, hogy a vörös bolygó olyan vidékeinn ...

Rejtélyes szellemkezet fotózott le az ûrben a NASA: ez rá a magyarázat - Fotó

Life.hu2021.06.30, 15:55

A NASA röntgenteleszkópja fotózott le egy fényes por felé nyúló kezet. Természetesen a jelenségre van magyarázat. 

Lego Con 2021

Sulilife.hu2021.06.30, 02:27

Június 26-án (szombaton) tartották az elsõ Lego Cont.

Az emberiség nincs egyedül a világegyetemben, mondta a NASA vezetõje

Tudomány2021.06.29, 13:32

"Úgy gondolom, az emberiség nincs egyedül a világegyetemben" - nyilatkozta a NASA igazgatója, Bill Nelson, miután megtekintette a Pentagon ufójelentését.

Hatalmas szellemkezet fotóztak az ûrben

Tudomány2021.06.28, 21:27

Fénylõ porfelhõ után nyúló óriási szellemkezet fotózott az ûrben a NASA röntgenteleszkópja, a Chandra ûrtávcsõ.

Ismeretlen objektum közelít felénk

Tudomány2021.06.23, 11:46

A Naprendszer külsõ részén szinte hemzsegnek a titokzatosabbnál titokzatosabb objektumok - az egyik ilyen hamarosan meg fog közelíteni minket. Csillagászok egy csoportja olyan égitestet figyelt meg, ami pályája alapján több mint 600 ezer évente kerüli meg a Napot - olvasható a New Atlas címû tudományos portálon. 

Vakítóan fényes galaxist fotózott a Hubble

Tudomány2021.06.22, 13:31

Ritka galaxist kapott lencsevégre a Hubble. A csillagváros magja vakító fényben pompázik.

Egy olyan bolygót akar meghódítani a NASA, mely egykor hasonlított a Földhöz

Life.hu2021.06.21, 14:33

A NASA pár hete jelentette be, hogy két ûrszondát is küldenek a Vénuszra. Errõl a bolygóról egyébként úgy tudni, korábban nagyban hasonlított a Földre, de most a felszínén emberi életre alkalmatlan körülmények jellemzõek.

A sötét anyag hiányát azonosították egy galaxisban

Tudomány2021.06.18, 15:33

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA Hubble ûrteleszkópja egy ultradiffúz galaxisban (UDG) - adta hírül a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztõ portál.

Veszélyben a Föld? Emiatt aggódnak a NASA kutatói

Life.hu2021.06.18, 11:27

Páratlan mennyiségû hõt nyel el a Föld, "energia-egyensúlytalansága" nagyjából megkétszerezõdött 2005 és 2019 között - mutatták ki az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal kutatói közös tanulmányukban.

Páratlan mennyiségû hõt nyel el a Föld

Tudomány2021.06.18, 10:58

Páratlan mennyiségû hõt nyel el a Föld, "energia-egyensúlytalansága" nagyjából megkétszerezõdött 2005 és 2019 között - mutatták ki az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal kutatói közös tanulmányukban.

Bajban van a Hubble

Tudomány2021.06.17, 11:45

Számítógépes probléma sújtja a Hubble ûrteleszkópot, emiatt jelenleg minden csillagászati megfigyelés leállt - közölte a NASA.

Rejtélyes vulkánok lehetnek a Jupiter holdján

Tudomány2021.06.16, 22:46

A Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter körül kisebb-nagyobb holdak egész légiója kering. Az óriásbolygó négy legnagyobb holdját a távcsöves csillagászati megfigyelések atyja, Galileo Galilei fedezte fel, még 1610-ben. Az ûrszondás vizsgálatok tárták csak fel, hogy a négy nagy Jupiter-hold, a Ganymedes, az Io, az Europa és a Callisto önmagukban is roppant érdekes, különleges világoknak számítanak. Egy frissen publikált tanulmány számítógépes modellezés alapján arra az eredményre jutott, hogy az Europa kõzetköpenye elég forró ahhoz, hogy olvadt állapotban legyen, „muníciót" szolgáltatva a tenger alatti vulkanizmushoz.

Hamarosan ismét ember léphet a Holdra - egészen közeli az idõpont

Life.hu2021.06.16, 19:11

Kis késéssel, de végre elkészült a Space Launch System (SLS) ûrhajó, amivel hosszú idõ utána a NASA embereket küldhet a Holdra. 

Görögdinnyét találtak a Marson

Nagyvilág2021.06.13, 17:52

A New York Times online kiadása arról írt a héten, hogy görögdinnyemezõket találtak a Marson. A cikk nagyjából egy óráig volt elérhetõ az oldalon, majd hirtelen eltûnt. Kiderült, hogy miért.

Õsi mikrobiális élet jelei után kutat a Marson a Perseverance

Tudomány2021.06.11, 12:28

Megkezdte elsõ tudományos kutatássorozatát a Marson a Perseverance. A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét õsi mikrobiális élet jelei után kutatva.

Furcsa bolygót fedeztek fel a kutatók: a földönkívüliekkel kapcsolatos kérdésekre adhat választ

Life.hu2021.06.11, 11:17

A tudósok felfedeztek egy Földhöz hasonló hõmérsékletû bolygót, amely segíthet válaszokat adni a földönkívüliekkel kapcsolatos kérdésekre. 

Döbbenetes hírek szivárogtak ki az amerikai kormány UFO-jelentésébõl

Tudomány2021.06.10, 22:14

Az amerikai törvényhozás döntése alapján a Pentagon 2020 augusztusában külön vizsgálóbizottságot állított fel a hadsereg és a haditengerészet katonai hírszerzésének birtokában lévõ ufó-észlelések elemzésére. A kongresszusi határozat arra kötelezte a Védelmi Minisztériumot, hogy 2021. június 25-i határidõvel hozza nyilvánosságra az elvégzett vizsgálat zárójelentését. Az Unidentified Aerial Phenomena Task Force (UAPTF) elnevezést kapott csoport, amelynek – a bizottságot felállító rendelet szövege szerint – „a beazonosítatlan légköri jelenségek" vizsgálata volt a legfõbb feladata, elkészítette a zárójelentést, amelynek néhány megállapíítását ...

Olyan fotók készültek a Naprendszer legnagyobb holdjáról, mint még soha

Life.hu2021.06.10, 14:28

Ismét ûrszondát küldtek 21 év után a Naprendszer legnagyobb holdja, a Ganymedes felé. Ezúttal olyan fotók készültek róla, mint még soha.

Kísérteties felvételeket közöltek a sötétbõl elõbukkanó óriásholdról

Tudomány2021.06.09, 16:18

21 éve nem látogatta meg ûreszköz a Jupiter legnagyobb holdját, a Ganymedest. A NASA Juno nevû szondája most megközelítette az égitestet, és képet is közölt róla.

Az emberiség jövõje múlhat rajtuk: furcsa élõlényeket küld az ûrbe a NASA

Life.hu2021.06.03, 16:14

Tintahalbébiket küld csütörtökön az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS), amelyeknek fontos szerepe lesz az ûrutazás hatásainak vizsgálatában - számolt be róla a BBC News.

Különleges ûrmissziókat jelentett be a NASA

Tudomány2021.06.03, 09:49

Két új tudományos missziót jelentett be szerdán az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA a Vénusz tanulmányozására. A 2028-ban és 2030-ban útnak induló küldetések célja a szomszédos bolygó földtani tanulmányozása és légkörének megfigyelése.

Hatalmas aszteroida tart a Föld felé

Tudomány2021.06.02, 13:44

Június 25-én közelíti meg a Földet a 441987 (2010 NY65) katalógusjelû aszteroida - közölte az Amerikai Ûrkutatási Hivatal (NASA). 

Valami nincs rendben a Marson fotózott felhõkkel

Tudomány2021.06.01, 11:36

Hófehéren világító felhõket fotózott a Mars egén a NASA robotja. A most talált képzõdmények azonban több szempontból is szokatlannak számítanak a vörös bolygón.

Páratlan felvételt tett közzé a NASA a Tejútrendszer központjáról

Tudomány2021.05.30, 18:14

Pompás új felvételt tett közzé a Tejútrendszer központjáról az amerikai ûrkutatási hivatala (NASA) a honlapján. Daniel Wang, a Massachusettsi Egyetem csillagásza egy teljes évet dolgozott ezen képen a járvány idején, amely az otthoni munkára kényszerítette.

Nem volt zökkenõmentes a NASA Mars-helikopterének hatodik útja

Tudomány2021.05.29, 11:24

Idõzítési navigációs hiba miatt nehezen volt kormányozható, ide-oda billegett a NASA Mars-helikoptere hatodik útján.

Itt a bizonyíték: élet lehet a Jupiter holdján

Tudomány2021.05.27, 21:30

A legújabb modellek szerint 4,5 milliárd éve kezdõdött és mai napig tartó vulkáni tevékenység tapasztalható a Jupiter holdja, az Europa mélyén. A jelenség az élet megjelenését is elõsegítheti a külsõre sivár, de a vastag jégpáncél alatt hatalmas sósvízi óceánnal rendelkezõ égitesten.

Elszánt nõk, akik meg sem álltak az ûrig

Life.hu2021.05.26, 20:46

Vannak olyan kislányok, akik az oviban nem a hercegnõs vagy a pónis színezõs választják, hanem az ûrhajóst, de pár perc után azt is elunják és elmennek inkább a fiúkkal építeni. Ma már, kis szerencsével és sok-sok tanulással, akár valódi asztronautákká is válhatnak.

Érdekes terve van a NASA-nak: ezt akarják felépíteni a Marson

Life.hu2021.05.17, 14:39

Lehetséges gombából házat növeszteni? Igen, ugyanis a NASA-nál létezik olyan, hogy gombaépítészeti projekt!

Megnézték, mi történne, ha egy aszteroida eltalálná Közép-Európát

Tudomány2021.05.10, 18:39

Ijesztõ forgatókönyvet tesztelt egy NASA által irányított nemzetközi kutatócsoport: mi történne, ha egy aszteroida tartana egyenesen a Föld felé? Meg tudnánk állítani az égitestet, vagy elkerülhetetlen lenne a katasztrófa? Az egy héten át tartó kísérlet konklúziója nem mondható biztatónak.

Visszaindul a Földre az OSIRIS-REx ûrszonda

Tudomány2021.05.10, 10:58

Visszaindul a Földre hétfõn, fedélzetén a Bennu kisbolygóról begyûjtött mintával az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-REx nevû ûrszondája.

Új helyre szállt ötödik repülésén a Mars-helikopter - új magassági rekordot állított fel

Life.hu2021.05.08, 19:04

Továbbszállt 130 méterre a Marson ötödik repülésén az amerikai ûrkutatási hivatal minihelikoptere, amely új magassági rekordot is felállított - jelentette be a NASA pénteken, röviddel azután, hogy közzétette az Ingenuity negyedik tesztrepülésérõl készült hangfelvételt, az elsõt, amelyet egy idegen bolygón vett fel egy ûreszköz egy másik ûreszközrõl.

Új helyre szállt ötödik repülésén a Mars-helikopter

Tudomány2021.05.08, 18:07

Továbbszállt 130 méterre a Marson ötödik repülésén az amerikai ûrkutatási hivatal minihelikoptere, amely új magassági rekordot is felállított - jelentette be a NASA pénteken, röviddel azután, hogy közzétette az Ingenuity negyedik tesztrepülésérõl készült hangfelvételt, az elsõt, amelyet egy idegen bolygón vett fel egy ûreszköz egy másik ûreszközrõl.

NASA közzétette marsi helikopterének zümmögõ hangját

Tudomány2021.05.08, 07:20

Elõször vette fel egy idegen bolygón egy ûreszköz egy másik különálló ûreszköz hangját: a NASA Perseverance marsjárója két mikrofonjának egyikét használva hallgatta az Ingenuity helikopter negyedik tesztrepülését április 30-án - adta hírül pénteken videofelvétellel kísérve az amerikai ûrkutatási hivatal.

Kísérteties hangok jönnek a Vénuszról

Tudomány2021.05.05, 18:12

2020 júliusában a NASA Parker ûrszondája valami egészen különlegeset észlelt a Vénusznál; a bolygó felszínétõl mindössze 833 kilométerre a mûszerek alacsony frekvenciájú rádióhullámokat fogtak. Mindez azt jelenti, hogy a kutatóeszköz érintette az égitest légkörének felsõ részét, az ionoszférát - írja a Science Alert tudományos portál.

Most válik csak igazán fantasztikussá a Mars-helikopter küldetése

Tudomány2021.05.03, 21:31

Túl van negyedik tesztrepülésén a NASA Mars-helikoptere, az Ingenuity. A technológiai demonstráció lezárulásával a kutatók most azt vizsgálják, miként segítheti a helikopter az új Mars-járó, a Perseverance munkáját. Ez elõkészítheti más bolygók feltérképezését is.

A NASA drónja már több mint 200 métert tett meg a Marson - videó

Tudomány2021.05.02, 17:38

Új "repülõtérre" vezénylik át a Marson az amerikai ûrkutatási hivatal minihelikopterét jövõ héten - jelentette be a NASA azok után, hogy az Ingenuity pénteken végül harmadik próbálkozásra sikeresen teljesítette negyedik tesztrepülését a vörös bolygón.

Nem tudott felemelkedni a Marson a NASA drónja

Tudomány2021.04.30, 13:07

Negyedik tesztrepülését tartotta volna a NASA marsi minihelikoptere, de az Ingenuity nem tudott felemelkedni a talajról. A mérnökök pénteken újrapróbálkoznak, hiszen eddig három alkalommal sikerült a minihelikopternek a magasba emelkednie.

Minden korábbinál többet repült a NASA helikoptere a Marson - videó

Tudomány2021.04.26, 13:19

Messzebbre jutott és nagyobb sebességre kapcsolt harmadik tesztrepülésén vasárnap a Marson az Amerikai Ûrkutatási Hivatal (NASA) minihelikoptere, az Ingenuity.

Megérkezett a Nemzetközi Ûrállomásra a SpaceX ûrhajó négy asztronautával a fedélzetén

Tudomány2021.04.24, 17:47

Megérkezett a Nemzetközi Ûrállomásra a SpaceX magánvállalat Crew Dragon Endeavour ûrkapszulája négy asztronautával a fedélzetén - közölte szombaton a NASA.

Magasabbra repült második útján a Marson a NASA helikoptere

Tudomány2021.04.23, 11:02

Magasabbra és hosszabban repült második útján, csütörtökön a Marson a NASA helikoptere, az Ingenuity.

Mûködik a NASA eszköze, ami belélegezhetõ oxigént gyárt a Marson

Tudomány2021.04.22, 10:41

Belélegezhetõ oxigént vont ki a Mars ritka légkörébõl a Perseverance marsjáró kísérleti eszköze - jelentette be a NASA szerdán.

Mit keresnek ott?! A legfurcsább tárgyak, amik megjárták a világûrt

Unilife.hu2021.04.20, 15:48

A világûr az ember számára a legtitokzatosabb dolgok egyike, hiszen számos ismeretlen területet, jelenséget és képzõdményt rejt magában. A XX. század közepe óta egyre közelebbrõl ismerhetjük meg az ûrbéli titkokat az ûrutazásnak hála, az elmúlt fél évszázad során pedig az emberiség is furábbnál furább dolgokat juttatott a légkörön kívülre.

Csillagközi térben sodródó ûrszondát fotózott a NASA mûholdja

Tudomány2021.04.21, 11:33

Példátlan fotót készített az amerikai ûrügynökség New Horizons nevû ûrszondája a csillagközi térben sodródó Voyager-1-rõl.