Napi Gazdaság

címke rss

Jól megemelnék a tarifát fővárosi taxisok

Gazdaság2008.07.22, 06:45

A mostani háromszázról ötszáz forintra emelnék az alapdíjat és 280 forintra a kilométerdíjat a fővárosi taxisok - mondta Sipeki József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarát (BKIK) taxis szakmai kollégiumának vezetője a keddi Napi Gazdaságnak. 

Jachtkikötőt építenek Győrben

Archívum2008.07.22, 07:22

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság jóváhagyta azt a többmilliárdos beruházási programot, amelynek keretében három vitorláskikötő épülhet Győrben - tudta meg a Napi Gazdaság.

Bizonytalan a gázpiaci törvény hatása

Archívum2008.07.22, 07:52

A júniusban elfogadott új gáztörvény alaposan átszabja az ágazat egészét. Bár a teljes piacnyitás és ehhez kötődően a változások jórészt 2009. július 1-jével lépnek hatályba, addig azonban el kell készíteni a törvényhez tartozó végrehajtási rendeleteket, ami sok egyeztetést igényel a piaci szereplőkkel is - írja a Napi Gazdaság.

Száz kilométerrel több közút az év végére

Gazdaság2008.07.21, 06:30

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerint több mint száz kilométerrel bővülhet a közúthálózat 2008-ban Magyarországon - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.

V�ltozik a hazai d�jszab�s a Mastercardn�l

Gazdaság2008.07.18, 14:06

Augusztus elsej�t�l nem nullasz�zal�kos lesz a MasterCard-csal�dba tartoz� plasztikok eset�ben a belf�ldi bankk�rty�s fizet�sek ut�n a banknak j�r� jutal�k, az �gynevezett interchange-d�j m�rt�ke - mondta a p�nteki Napi Gazdas�gnak Gauder Mil�n, a k�rtyac�g �gyf�lkapcsolati igazgat�ja.

Kenyérjegy lesz az ukrán fővárosban

Archívum2008.07.18, 09:03

Augusztustól kenyérjegyet vezetnek be Kijevben - erről ír a Napi Gazdaság, orosz és ukrán hírforrásokra hivatkozva.

Nem fizet osztalékot a GM

Archívum2008.07.17, 07:27

A legnagyobb egyesült államokbeli autógyártó, a General Motors (GM) bejelentette, hogy a csökkenő eladásokat ellensúlyozandó húsz százalékkal csökkenti foglalkoztatási költségeit - tájékoztat a Napi Gazdaság.

Magánkézben a cseh egészségügy

Archívum2008.07.17, 08:01

Bár 1989-ig a cseh egészségügy teljes egészében állami tulajdon volt, mára legnagyobb részben kikerült a központi irányítás alól - jelenti a prágai egészségügyi információs és statisztikai központ, az UZIS. Az ország 27 628 intézménye közül csupán 249 minisztériumi alapítású egyetemi klinika és nagyobb kórház maradt állami felügyelet alatt - tájékoztat a Napi Gazdaság.

Leminősíthetik a Mol-t

Archívum2008.07.17, 07:41

Londoni iparági elemzők szerint stratégiai szempontból nem meglepő, hogy a Mol fel akarja vásárolni a horvát INA olajcég részvényállományának közkézhányadát, bár a finanszírozásnak nagy adósságrész esetén lehetnek adóskockázati besorolást érintő hatásai - áll a Napi Gazdaság hasábjain.

Bernanke borúlátó

Gazdaság2008.07.16, 07:29

Jelentősen nőtt a kockázata a gazdasági növekedés további lassulásának, illetve az infláció gyorsulásának - mondta Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke az amerikai szenátus banki bizottságának meghallgatásán.