Nagykanizsa

címke rss

Közműfejlesztés indul a nagykanizsai ipari parkban

Archívum2010.08.12, 18:45

Gázvezeték kiváltásával bővül a nagykanizsai ipari park beépíthető területe, illetve több úton is közvilágítást építenek ki hamarosan, mondta el csütörtökön Nagykanizsán az uniós támogatással megvalósuló fejlesztésekről az ipari parkot üzemeltető önkormányzati cég vezetője.

Kivizsgálja az MDF elnöksége a nagykanizsai MSZP-s szövetséget

Itthon2010.08.06, 16:36

Az MDF országos elnöksége nem tudott arról, hogy a nagykanazsiai szervezet választéási megállapodást kötött az MSZP-vel és az MSZDP-vel. A pártvezetés kivizsgélja, hogy mi történt, illetve szólnak-e érvek az együttműködés mellett. Közben Kőbányán is hasonló szövetség jött létre az MSZP és az MDF közt.

A titkárnőt és a sofőrt is elvették a nagykanizsai polgármestertől

Itthon2010.06.29, 18:27

Folytatódik a nagykanizsai polgármester és a város képviselői közti május óta tartó vita. A polgármester munkaügyi bírósághoz fordult az őt szabadságra küldő közgyűlési határozat miatt, a város jegyzője pedig az államigazgatási hivatal közbeavatkozását kérte. A képviselő-testület a legutóbbi ülésén még a hivatali autót is megvonta a polgármestertől.

Vesztegetéssel gyanúsítanak nagykanizsai hivatalnokokat

Itthon2010.06.18, 14:14

Vádemelést javasol a rendőrség a nagykanizsai polgármesteri hivatal négy dolgozója ellen, akik közül egyet hivatali visszaéléssel és csalással, a három másikat pedig bűnsegédlettel gyanúsítanak. A rendőrség szerint a vesztegetési ügy szociális segélyek kifizetésével van összefüggésben.

Összeveszett a nagykanizsai közgyűlés a polgármester szabadságán

Itthon2010.05.31, 17:54

Félbeszakadt a nagykanizsai közgyűlés hétfői ülése a Fidesztől eltávolodott polgármester és a Fidesz-frakció vitája miatt. A fideszesek ki akarták adni a polgármesternek a felhalmozott 78 napnyi szabadságát, nehogy pénzben akarja megváltani a ciklus végén. A polgármester szerint a Fidesz csak el akarja őt távolítani, hogy manipulálhassák a közbeszerzéseket. 

Leomlott a leállósáv az M6-on az eső miatt

Itthon2010.05.30, 23:01

Hétfő reggelig le kellett zárni az M6-os autópálya egy szakaszát Tengelicnél, ahol több autó is megcsúszott a vízátfolyáson, és a szalagkorlátnak ütközött. Az M6 egyik leállósávja is leomlott, mert alámosta az eső. A tűzoltókhoz sorra érkeztek a bejelentések a vasárnapi viharok után országszerte, Nagykanizsán utcákat öntött el a víz, Törökbálinton autók akadtak el, Pannonhalma térségében fák dőltek az utakra. Fejér megyében húsz embert ki kellett telepíteni.

"Olyan, mint egy légiszerencsétlenség" - szakorvos a mandulaműtét után meghalt kisgyerek esetéről

Itthon2010.05.13, 15:18

Szakmai körökben jól ismert jelenség az a mandulaműtét utáni torokvérzés, amely egy négyéves kisgyerek halálát okozta hétfőn Nagykanizsán. Az [origo]-nak nyilatkozó szakorvos szerint ötvenezer műtétből egyszer fordul elő ilyen eset, ami szerinte a legnagyobb elővigyázatossággal is kivédhetetlen. A szakorvos azt mondta, ezek az esetek olyanok, mint egy repülőgép-szerencsétlenség: szigorú ajánlásokkal és biztonsági szabályokkal próbálják megelőzni a problémát, de még így is megtörténik.