Nagy Csaba

címke rss
Több milliárd forint jutott a harkányi gyógyfürdőkórház fejlesztésére

Több milliárd forint jutott a harkányi gyógyfürdőkórház fejlesztésére

Az elmúlt időszakban mintegy négymilliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházba - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán a baranyai fürdőváros gyógyító intézményében.

Az Y generáció már lemondott a nyugdíjálomról

Gazdaság2018.09.21, 11:59

Pozitívabb jövőképpel rendelkeznek a mostani tizen- és huszonévesek, azaz a Z generáció tagjai az idősebb, Y generációhoz képest az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felmérése alapján. Amíg az említett csoport 44 százaléka küzdelmesnek vagy elviselhetetlennek tartja a jelenlegi nyugdíjasok életét, az Y generációsok 56 százaléka van hasonló véleményen. Az időskori munkavégzéssel kapcsolatban is pozitívabb a hozzáállása a fiatalabb, jellemzően pályaválasztás előtt álló korosztálynak. Míg az Y generáció tagjainak 60 százaléka számít arra, hogy idős korában is dolgoznia kell majd, addig a Z generáció 50 százaléka gondolkozik hasonlóképp.

Nyugdíja bánhatja a rossz döntését

Gazdaság2016.06.03, 13:56

Magyarországon öregszik a társadalom, ez tény. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint most 34 százalék a nyugdíjasok aránya a munkaképes korúakhoz képest. 2060-ra viszont a nyugdíjasok aránya 54 százalék lesz. Ez annyit jelent, hogy kevesebb aktív dolgozónak kell majd eltartani több időskorút. Ez szinte biztos, hogy nem fog menni. A tb-nyugdíjrendszer becslések szerint 2030-ig finanszírozható, de már a 2020-as években reformokra lesz szükség.

Sarkunkon lépked a nyugdíjkáosz

Gazdaság2015.11.11, 10:43

Egy randi ára, esetleg két mozijegy. Mindkét dolog nagyjából ötezer forintba kerül, és ennyit kellene a most munkába állóknak legalább félretenni havonta ahhoz, hogy a nyugdíjukat egy jelentősebb összeggel ki tudják majd egészíteni.

Hírek a Budapest Bank új vezéréről

Gazdaság2015.06.15, 14:38

Nagy Csaba az Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója kerülhet a hamarosan állami kézbe kerülő Budapest Bank élére.

Történelmi és vallási láncszemek összekapcsolása a kultúra városában

Travelo2017.10.19, 15:09

Történelmi és vallási láncszemek összekapcsolása a kultúra városában.

Napi Gazdaság: Lemondott a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke

Archívum2010.11.18, 07:15

Lemondott a magán-nyugdíjpénztári szektor száz százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöki posztjáról Nagy Csaba, aki egyben az OTP-pénztárak vezetője - értesült a Napi Gazdaság.

V�laszthat� lesz a nyugd�jp�nzt�r-portf�li�

Gazdaság2007.09.25, 07:50

V�laszthat� portf�li�s rendszert ind�t�az OTP Mag�nnyugd�jp�nzt�r 2008. janu�r 1-j�vel, ami a p�nzt�rtagok sz�m�ra lehet�v� teszi, hogy befizetett tagd�jaikat az �ltaluk kiv�lasztott kock�zat� �s v�rhat� hozam� befektet�si csomagokban helyezz�k el - jelentette be Nagy Csaba, a p�nzt�r �gyvezet� igazgat�ja.

Előző
  • 1
Következő