Nagy-Britannia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- London
- Egyesült Királyság
- Brexit
- koronavírus
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Júliusban a mozik is kinyitnak Nagy-Britanniában
A Cineworld Group brit mozilánc bejelentette, hogy számos moziját már június utolsó hetében megnyitja, és számításaik szerint júliusban az összes filmszínházukban megkezdik a vetítést – írja a Reuters.
Vásárlásra biztatja a briteket Boris Johnson
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint hétfőtől mindenki bizalommal visszatérhet az újranyíló boltokba vásárolni, és a kormány biztatja is erre az embereket.
Londonban már telefonfülkéből is rendelhetünk kávét, de nem úgy, ahogy gondolnánk
Újabb sötét titkok derültek ki Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról
Bár még folynak a vizsgálatok, a rendőrök egyre biztosabban állítják, hogy Madeleine McCann halott. Szülei azonban nem nyugodtak bele ebbe, továbbra is hisznek abban, hogy a kislány még él, és egy napon viszontláthatják. Közben a kislány feltételezett gyilkosa, Christian B. ügyeiről egyre több dolog derül ki, például az, hogy néhány éve brutálisan megkínozta és megverte fiatalkorú barátnőjét, mert az valami olyat talált a gépén, amit nem lett volna szabad.
Rekordalacsony a halálozások és az új fertőzések száma Nagy-Britanniában
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások március végi bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában. A korábbi gócpontnak számító Londonból 24 óra alatt egyetlen új halottról sem érkezett jelentés.
Több száz éves malmok lisztjére nőtt meg a kereslet Angliában
Megnőtt a tradicionális módon előállított liszt iránti kereslet Nagy-Britanniában a koronavírus-járványhoz kapcsolódó lezárások miatt. Van olyan régi malom, ahol több hetes városlista van a szállításokra - írja a Guardian.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- gazdaság
- liszt
- malom
- őrlés
- Címkefelhő »
Perrel fenyegetnek a légitársaságok a brit karantén miatt
Életbe lépett Nagy-Britanniában a kéthetes karanténszabály
A brit kormány szerint szükséges a kéthetes kötelező karantén bevezetése minden beutazó számára, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt nehogy ismét fellángoljon. Az új szabály nem tesz különbséget a turisták és a brit állampolgárok között, a karantén mindenkire vonatkozik. Ennek értelmében azok, akik külföldön jártak, 14 napra kötelesek otthon - vagy az erre kijelölt helyen - tartózkodni, nem járhatnak dolgozni, iskolába, és csak sürgős orvosi ellátás esetén mehetnek ki.
Kövekkel, petárdákkal támadtak a tüntetők a rendőrökre Londonban, Bristolban ledöntötték egy rabszolgakereskedő szobrát
A koronavírus-járvány miatti hatósági intések ellenére vasárnap is tízezrek vonultak az utcákra a brit nagyvárosokban. A nyugat-angliai Bristolban ledöntötték az egyik leghírhedtebb XVII. századi angol rabszolgakereskedő szobrát, Londonban vasárnap este a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel.
Két hét karantén vár a Nagy-Britanniába érkezőkre
Hétfőtől kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek. A brit kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon. A brit turisztikai ágazat ugyanakkor élesen bírálja az intézkedést.