Nagy-Britannia

címke rss

Lassan, de biztosan eltűnhetnek az autótulajdonosok

Gazdaság2019.03.08, 16:23

Szinte már apokaliptikusnak nevezhető vízióval állt elő a Lyft nevű amerikai fuvarmegosztó cég, amikor a múlt héten benyújtotta a hivatalos dokumentumokat a tőzsdére lépéshez. A vállalat alapítói szerint ugyanis hamarosan teljesen eltűnhetnek az autótulajdonosok, mert egyszerűen teljesen értelmetlen lesz saját járművet fenntartani. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor az radikálisan alakítaná át a teljes iparágat – ráadásul az irány már most is érezhető.

A Munkáspárt alelnöke már a YouTube-ról is le akarja tiltatni Tommy Robinsont

Nagyvilág2019.03.05, 11:45

Tom Watson, az antiszemitizmussal gyanúsított és az iszlamistákkal együttműködő brit Munkáspárt alelnöke annak érdekében, hogy lehetőleg örökre letiltsák a bevándorlásellenes, jobboldali aktivistát, nyílt levelet írt a YouTube-t birtokló Google vezérigazgatójának, Sundar Pichai-nak. A tiltás szükségességét azzal indokolja, hogy - szerinte - Tommy Robinson erőszakos, rasszista és „természetesen" iszlamofób, mert felhívja a figyelmet a harmadik világbeli muszlim migráció negatív hatásaira.

Két újabb tizenévest késeltek halálra Nagy-Britanniában

Nagyvilág2019.03.04, 18:48

Két újabb tinédzsert késeltek halálra Nagy-Britanniában a hétvégén. A mostani áldozatokkal együtt 24-re emelkedett az idei késelések halálos áldozatainak száma. A késelők túlnyomó többsége harmadik világbeli migráns vagy migráns hátterű bűnöző.

Zaklatta az ápolót a migráns, mert nem az iszlám szerint öltözködött

Nagyvilág2019.03.02, 17:17

Egy 37 éves muszlim migráns hátterű férfi London egyik közkórházában azért kezdett el zaklatni egy női alkalmazottat, mert a nővér nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve. Ezt követően megfenyegette a nő védelmére siető keresztény orvost. 

Egy Soros-szervezet miatt tiltották le a Facebookról Tommy Robinsont

Nagyvilág2019.02.28, 09:20

A Nagy-Britanniában bevándorlásellenes politikai aktivistaként és újságíróként tevékenykedő Tommy Robinsont számos tiltás után, kedden örökre letiltotta a Facebook és az Instagram. Kiderült azonban, hogy a letiltása mögött egy olyan Soros György által finanszírozott álcivil szervezet lejárató jellegű, hazugságokra épülő munkássága áll, amely korábban a magyar kormány Stop Soros nevű bevándorlásellenes törvénycsomagját is hevesen támadta. Sorosék tehát nem tűrik meg a másként gondolkodók szabad véleménynyilvánítását.

A brit parlament szavazhat a brexit korlátozott idejű elhalasztásáról is

Nagyvilág2019.02.26, 16:24

A brit parlament szavazhat arról, hogy engedi-e a brit EU-tagság megszűnését a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül, ha március második hetéig nem sikerül elfogadni ezt az egyezményt, és ha úgy dönt, hogy nem járul hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez, akkor szavazhat a kilépés korlátozott idejű elhalasztásáról - mondta kedden Theresa May brit miniszterelnök.

Oldtimerben elbújva próbált két szomáliai migráns Angliába jutni

Nagyvilág2019.02.25, 17:02

Az 1926-ban gyártott gépkocsi angol tulajdonosa egy franciaországi kiállításról tartott hazafelé, és tudtán kívül két szomáliai származású illegális bevándorlót is átvitt a szigetországba.

Az iszlamizáció és az antiszemitizmus miatt széteshet a brit Munkáspárt

Nagyvilág2019.02.25, 16:23

A szélsőségesen antiszemita és Izrael-ellenes muszlimokkal való együttműködés miatt tömegesen lépnek ki a tagok a brit Munkáspártból (Labour Party), sőt, múlt hétfőn már hét parlamenti képviselőjük is távozott, mind a frakcióból, mind a pártból. Pénteken aztán még ketten léptek ki. Ők már tárgyalnak egy önálló, centrista frakció megalakításáról. Ezzel párhuzamosan csökkent a párt népszerűsége is. A Labourban Tony Blair volt kormányfő szerint az után intézményesült az antiszemitizmus és vált meghatározóvá az iszlamizáció, hogy 2015-ben a radikális baloldali Jeremy Corbyn vette át a párt irányítását.

Végre otthonra talált a legkövérebb brit macska

Nagyvilág2019.02.25, 16:25

Négy alkalommal is menhelyre vitték Nagy-Britannia legkövérebb macskáját, áprilisban viszont újra családjához költözik Mitzi – írja a BBC.