[origo] filmklub

Antihősök visszhangja

Nem vagyok elvakult Jim Jarmusch-rajongó, de van egypár olyan mozija, amely örökre beégett az agyamba. Főleg a fekete-fehér filmjeinek világától a mai napig nehezen tudok szabadulni. Most, hogy végigfutottam az összes Jarmusch-féle filmzenealbumon, az biztosnak tűnik, hogy a pacák zseniális szelektor, és az általa felkért zeneszerzők is stabilan hozzák a kifordult, sokszor csendes pszichedéliába hajló, féktelenül és némán humoros road movie-hangulatot.

Drogozás Miamiban, bohóc Irakban

A hét nagy durranása minden kétséget kizáróan Sonny Crockett és Rico Tubbs visszatérése a vászonra, de akinek nem jönnek be a lilán hömpölygő képek, megnézheti az Amerikai szépség négy éve készült magyar verzióját vagy Benigni legújabb idétlenkedését is.

Otthagyták a kaptafát

Közkeletű vélekedés szerint a színész és a rendező két teljesen különböző állatfajta: az egyik extrovertált, akkor él igazán, ha minden szempár rá szegeződik, a másik introvertált, a háttérbe húzódva munkálkodik kreatív elképzelései megvalósításán. Talán néha van igazság ebben az általánosításban, de mi ellenpéldákat gyűjtöttünk: olyan színészeket, akiknek nem volt elég, hogy a kamera előtt csillogtathatják tehetségüket, hanem mögötte is próbára tették magukat. Némelyikük azért adta rendezésre a fejét, mert önéletrajzi filmet akart csinálni, van, akinek egyszerűen megtetszett egy jó forgatókönyv, és olyan is akadt, aki úgy gondolta,, ...