Művészetek Palotája

címke rss

Az államon élősködő cégek sírnak majd a három P után

Itthon2010.10.18, 12:28

Többnyire sikertelen, nem szolgálja az állam érdekeit, és leginkább arra jó, hogy magáncégek állami segítséggel jussanak biztos bevételhez - a számvevőszék szerint ilyenek az állam és a magáncégek együttműködésével létrejövő PPP beruházások, amelyeket várhatóan teljesen leállít a kormány. Az első PPP beruházást még az első Orbán-kormány indította, aztán a módszer elterjesztéséről az MSZP-kormányok döntöttek. Mi a baj a PPP-vel és miért akar véget vetni ennek a kormány?

Káel Csaba lett a Művészetek Palotájának új vezérigazgatója

Kultúra2011.03.17, 18:42

A filmes Káel Csabát nevezte ki a Művészetek Palotája élére Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Kiss Imre, az intézmény leköszönő vezetője megromlott egészségi állapota miatt kérte felmentését.

"A kultúra áru" - interjú Káel Csabával, a Művészetek Palotája új igazgatójával

Kultúra2011.03.31, 18:46

A Müpa történetének második vezérigazgatójaként vette át elődje munkáját Káel Csaba, aki szerint elmúltak azok az idők, amikor a kultúra elnyelte a pénzt: szemléletbeli változást szorgalmaz, nem függetlenül az állami támogatás csökkenésétől. A frissen kinevezett Káel többek között a Bánk Bán operafilm rendezőjeként és az előző Fidesz-kormány kommunikációját segítő Happy End egykori alapítójaként vált ismertté, valamint ő volt a Művészetek Palotája operaműsorainak eddigi szerkesztője is. Nagyon zavarja a fideszes megbélyegzés, és a Nemzeti Színházzal való együttműködést  is el tudja képzelni.

Angolul zenésítik meg A walesi bárdokat a Müpában

Kultúra2011.05.04, 11:57

Karl Jenkins, walesi származású brit szerző zenésítette meg Arany János A walesi bárdok című balladáját. A világpremier júniusban lesz a Müpában, aztán világkörüli turnéra indulhat, a projekt fővédnöke Károly, Wales hercege. Mivel az Edward királyt alakító énekes angol anyanyelvű, Arany művét először angolul lehet majd hallani.

"A szomszéd terrorja" - interjú Karl Jenkinsszel, A walesi bárdok zeneszerzőjével

Kultúra2011.06.22, 14:33

Miben hasonlít Wales és Magyarország? Miért vállalja el a világ egyik legismertebb zeneszerzője Arany János balladájának megzenésítését? Hány jó cimbalmos él Londonban? Vannak egyáltalán még walesi bárdok? Karl Jenkins zeneszerzővel beszélgettünk A walesi bárdok című darabjának budapesti ősbemutatója előtt.

"Semmi gondom az X-faktorral" - interjú Marcello Giordani tenorsztárral

Kultúra2011.09.19, 10:34

Örülne, ha Tarantino végre operát rendezne, szerinte a legnagyobb operanemzet az Egyesült Államok és az ázsiai országok, és szándékosan csak egyszer-kétszer lép fel egy évben, hogy ne unjanak rá a nézők. Marcello Giordani, a Metropolitan Opera tenorsztárja szeptember 27-én a Művészetek Palotájában lép fel, ez alkalomból beszélt az [origo]-nak az opera jelenlegi helyzetéről és kedvenc szerzőjéről.

Bryn Terfel: Mindig a rosszfiúkat tapsolják meg

Kultúra2012.02.05, 17:52

Bryn Terfel, a világ egyik legismertebb basszbaritonja három üveg sörrel indította Rosszfiúk című áriaestjét szombat este a Művészetek Palotájában. Az [origo]-nak adott interjúban a Pókember költségvetésével felérő Wagnerről, az új közönség megszólításáról, az opera és a recesszió viszonyáról, valamint arról mesélt, amikor Bruce Springsteen és Billy Joel között kellett elénekelnie a Roxanne-t a születésnapját ünneplő Stingnek. Budapesten olyan hideg volt, hogy Terfel szinte futva sétált.