Művészetek Palotája
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- zene
- program
- Komor Marcell
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
New Orleans-i trombitás a swingfesztiválon
Budapest - New Orleans - Budapest
Mozartot Mozarttal, historikusan
Programok "az ország születésnapján"
Négyoktávos szenzáció
Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál?
Kép: híd a Lágymányosi híd alatt
Lenyűgöző vasszerkezetek úsznak el időnként a Dunán a nyár folyamán. A közel 100 méter hosszú elemek Csepelről tartanak Újpest felé, ahol most zajlik az északi vasúti híd felújítása. A régi, erősen elhasználódott hídszerkezetet lebontják, az új elemeket pedig úszódaruk segítségével emelik a helyükre. Az év végére újjászülető híd szerkezete továbbra is rácsos marad, ám kialakítása karcsúbb lesz a mostaninál.
Kovács Kati
Hatástalanították az infoparki óriásbombát
Hatástalanították a tűzszerészek azt az ezer kilós Infoparkban talált bombát, amely több órára közlekedési káoszt okozott Dél-Budán. A bomba miatt két kilométeres körzetben minden épületet kiürítettek, evakuálták többek között a Művészetek Palotáját, több egyetemi épületet, valamint az [origo] szerkesztőségét. A rakpartot és a Lágymányosi hidat lezárták. Az Infoparkban szerdán is bombát találtak, akkor 500 kilogrammos világháborús bomba került elő.
Sivatagi tuareg rock és hűvös lapp mágia: nyerj jegyet a Tinariwen és Mari Boine közös koncertjére!
Táncfórum - a Tánc Világnapja tiszteletére
Táncdalfesztivál másképp?!
Bigbandek csatáznak a LOW Fesztiválon
Bigbandek csatáznak a LOW Fesztiválon
Nyerj jegyet Für Anikó Nőstény álom-koncertjére!
Átadták a Prima Primissima-díjakat
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima-díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában.
Dzsesszkirálynő a MűPában: Dee Dee Bridgewater újra nálunk
Dzsesszkirálynő a Müpában
Kiri Te Kanawa a MűPában
- címkék:
- koncert
- Művészetek Palotája
- Címkefelhő »
Világ körüli út a Kronos Quartettel
Hétfő esti jazz a Művészetek Palotájában
- címkék:
- koncert
- Művészetek Palotája
- Címkefelhő »
Hangulatzene a Művészetek Palotájában
- címkék:
- koncert
- Művészetek Palotája
- Címkefelhő »
Játszd újra, Sam
Három napnyi Latin-Amerika a Művészetek Palotájában
Zenészválogatott a békéért
- címkék:
- koncert
- béke
- Művészetek Palotája
- Címkefelhő »
A zongoránál Oláh Tzumó Árpi
Öt koncert Gustav Mahler tiszteletére
Tűzijáték, zenegyep, szülinap
Péterfy Bori és Tövisházi Ambrus: Az Amorfhoz képest ez sokkal súlyosabb zene
Miután az Amorf Ördögök elfáradt, mint az olaj, az énekesnő Péterfy Bori és a fő zeneszerző, Tövisházi Ambrus továbbra is összetartanak, és folytatják tovább a közös munkát. Mint a Vendégszobában elmondták, a magyar sanzonéneklés hagyományain haladnának tovább, de a zene "súlyosabb" lesz, mint az elődzenekaré volt. Az új együttesnek még nincs neve, ennek ellenére fellép vasárnap a Művészetek Palotájában.
Amorf boszorka énekel
Aprócska lány aprócska dalokkal hatalmasat üt
Laurie Anderson a Művészetek Palotájában
Francia világzenei koncertek a Művészetek Palotájában
Arctalanságtól és rothadástól féltik Pestet olvasóink
Az autókra fúj és a rothadó régi épületek sorsán kesereg olvasóink többsége, akik a világ merész városairól szóló cikkünk kapcsán írták meg véleményüket arról, hogy milyennek látják a magyar fővárost. Sok olvasónkat bántja, hogy kevés a zöldterület, túl nagy a forgalom, ötletszerűen épülnek jobb-rosszabb üvegcsodák. A Nemzeti Színházat és a Művészetek Palotáját viszont többen is szeretik.
Mornamama újra nálunk
Afrika Tours- koncert a Palotában
Váradi Roma Café: "A rajongóink 70 százaléka nem roma"
Március 6-án ad koncertet a Művészetek Palotájában, áprilisban pedig országos turnéra indul a Váradi Roma Café, mely zenekar úgy gondolja, mindenkinek szól a zenéje. Bár a közeljövőben külföldi turnét is terveznek a fiúk, akkor se mondanak nemet, ha születésnapi buliba hívják őket játszani.
Gyurcsány Ferenc is beszédet mond március 15-én
A miniszterelnök beszédet mond március 15-én az esti gálaműsor előtt a Művészetek Palotájában. Gyurcsány korábban azt mondta, hogy nem szónokol majd az ünnepen, és erre kérte a többi pártvezetőt is. Szíjjártó Péter szerint a Fidesz nem szól bele abba, hogy ki hol ünnepel.
Átadták a Prima Primissima Díjakat
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a kultúra, a művészet, a tudomány képviselői negyedik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján. A sport területéről először jelöltek a díjra, változás továbbá, hogy a magyar írott és elektronikus sajtó kategóriáját összevonták.