munkahely

címke rss

Ingyen gyümölcs is jár egy egészséges munkahelyen

Itthon2003.02.17, 17:59

Az egészséges munkahely címért pályázatot hirdetett az Amerikai Kereskedelmi Kamara. Erre az a cég pályázhat, amelyik naponta ad friss gyümölcsöt ingyen a dolgozóknak, biztosít rendszeresen kávészünetet, és szűrővizsgálatokra küldi dolgozóit. Magyarországon 41 nagyvállalat kapcsolódott tavaly óta a programhoz. Az EU-ban elsősorban a mozgásszervi megbetegedések jelentenek problémát, Magyarországon viszont a zaj okozta halláskárosodás szerepel az első helyen. Szakemberek szerint ennek az az oka, hogy a mozgásszervi megbetegedések esetében a munkáltatók nem ismerik el, hogy a megbetegedés valóban a munka eredménye.

Gripen-program: 15 ezer új munkahely keletkezhet

Gazdaság2003.02.18, 13:14

A Honvédelmi Minisztérium (HM), illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) képviselői, a svéd védelmi tárca, illetve Gripen International megbízottai - 2003. február 3-án Budapesten aláírták a 14 db JAS39 Gripen típusú harcászati repülőgép bérletéről és a gazdasági ellentételezésről szóló megállapodásokat módosító okmányokat. A módosítások nyomán a beruházások összesen 13-15 ezer új munkahelyet teremthetnek - derül ki a GKM [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Már nyilvános a Forgács és Kiss iroda munkadíja

Itthon2003.02.27, 17:58

Összesen 26,9 millió forint értékben kötött szerződést a Nemzeti Autópálya Rt. a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával, Kiss Elemér korábbi munkahelyével. A pontos összeget a cég vezetője azután hozta nyilvánosságra, hogy az [origo]-ban megjelent: titkosan kezelik ezeket az adatokat.

A humor a legjobb munkatárs

Tudomány2003.03.28, 10:08

A munkahelyi viccelődés segít a konfliktusok megoldásában és a stresszhormonok leépítésében - vélekedik dr. Michael Titze német nevetés- és humorkutató.

A háború milliók állását veszélyezteti

Gazdaság2003.03.30, 11:28

Az iraki háború a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint több millió munkahely megszűnését okozhatja; világszerte legalább 22 millió munkavállaló szembesülhet állásának teljes vagy részleges elvesztésével. Legfőképp a turizmusban és a közlekedési szektorban várható munkahelyek megszűnése.

Négyéves mélyponton a dollár

Gazdaság2003.04.30, 11:38

Négyéves mélypontra süllyedt az amerikai fizetőeszköz szerdán az euróhoz képest, az amerikai gazdaság gyengélkedése miatt. Az elemzők várakozásai szerint ugyanis a munkanélküliségi és ipari termelési adatok rosszabbak lesznek a vártnál.

Elbocsátási hullám Amerikában

Gazdaság2003.05.05, 17:04

Az amerikai vállalatok áprilisban 146,4 ezer munkahely megszüntetését jelentették be a márciusi 85,4 ezerhez képest. A tervezett elbocsátások számának 71 százalékos növekedése eloszlatja azokat a várakozásokat, melyek szerint az iraki háború befejeződése hamar kedvező fordulatot hoz az amerikai foglalkoztatásban és az egész gazdaságban.

Leküzdhetetlen hátrányban a nők és a romák

Itthon2003.05.13, 07:28

A nők, a romák, a fogyatékosok, a tartós betegségben szenvedők, a melegek és a 45 év felettiek: őket diszkriminálják továbbra is a munkahelyeken. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése szerint az utóbbi időben csak annyi változott, hogy a megkülönböztetés egyre kifinomultabb formát ölt.

Reformokat sürgetnek a vezető ipari országok

Gazdaság2003.05.17, 17:08

A világgazdaság gyengélkedése miatt szerkezeti reformok meghozatalát sürgette a hét vezető ipari ország és Oroszország (G8) pénzügyminisztere szombati tanácskozásukon. Közleményük szerint leginkább Európának kell megreformálnia munkaerő- és tőkepiacait, de Amerikának is új munkahelyeket kell teremtenie. A pénzügyminiszterek az iraki adósságról is tárgyaltak.