munkaerõpiac

címke rss
Fontos adóváltozások jönnek 2024-ben, ezekrõl tudnia kell

Fontos adóváltozások jönnek 2024-ben, ezekrõl tudnia kell

Idén az Országgyûlés több adóváltoztatást is elfogadott, amik mind a jövõ évtõl lépnek hatályba, és bizonyos személyekre, ágazatokra, cégcsoportokra kifejezetten jelentõs hatással lesznek. A Világgazdaság összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban. Az egyik komoly változás, hogy a lottónyeremény ezután adómentes lesz.

Egy Z-generációst nem érdekli a vezetõ beosztás: a munkában teljesen más fontos számára

Life.hu2023.11.13, 15:04

A milleniumi és a Z generációs alkalmazottak egészen másképp állnak a munkaerõpiacon és a ranglétrán betöltött helyükhöz, mint a korábbi generációk. Kevésbé (vagy inkább másképpen) karrieristák, és a szabadságot sokkal többre értékelik a pénznél és a felelõsségnél.

Cél, hogy a nemzetközi élvonalba kerüljön a Budapesti Metropolitan Egyetem

Gazdaság2023.10.12, 12:34

Hogyan fog hatni a mesterséges intelligencia a tudományra és az oktatásra. Milyen specialitásai vannak a Budapesti Metropolitan Egyetemnek (METU). Hol látná szívesen az egyetemet pár év múlva a nemzetközi rangsorban, valamint, fel lehet-e készíteni a hallgatókat arra, hogy a munkaerõpiac roham tempójú változásai között is versenyképesek maradjanak. A többi között ezekrõl kérdeztük professzor Vasa Lászlót a METU Tudományos és Innovációs rektorhelyettesét.

Továbbra is csúcson a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2023.09.29, 09:32

Mára 1 millióval dolgoznak többen, mint a dollárbaloldal kormányzása idején, ezt az eredményt meg kell õrizni és továbbra is meg kell védeni a családokat és a munkahelyeket a szankciók káros hatásaitól. Éppen ezért 2023 az infláció csökkentésének éve, 2024 pedig a gazdasági növekedésé lesz - közölte a Gzadaságfejlesztési Minisztérium annak kapcsán, hogy 2023. augusztusában is csúcson volt a hazai foglalkoztatottság. 

Magyarország az Európai Unióban az elsõ négy között a foglalkoztatottak számát tekintve

Itthon2023.08.05, 12:17

Riasztó képet fest az európai munkaerõpiac helyzetérõl az EU statisztikai hivatala. Az Eurostat adatai szerint az Unió lakosságának 18 százaléka inaktív, vagyis olyan polgár, aki sem az oktatásban, sem a munkaerõpiacon nem jelenik meg.

Kiemelkedõen kedvezõ változást mutat a fiatalok elégedettsége

Gazdaság2023.04.21, 13:19

Rendkívül kedvezõ változást hozott a 2023-as elsõ negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az elõzõ év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintrõl, mely az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékû változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerõpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövõbeli várakozásaikat vizsgálja.

Aljas módszerrel csökkentené a fizetéseket a Facebook és az Amazon

Techbázis2023.04.20, 13:59

A nemrégiben lezajlott óriási leépítési hullám után az óriás techcégek megkeresik kirúgott embereiket és kevesebb pénzért munkát ajánlanak nekik.

Szétverhetik a munkaerõpiacot a robotok

Nagyvilág2023.03.22, 12:08

Ahogy a mesterséges intelligenciák egyre fejlettebbé válnak és megtanulnak írni, kommunikálni vagy kódolni, csak idõ kérdése, hogy mikor válnak hétköznapi eszközökké a munkahelyeken. Az OpenAi szerint ez a közeljövõben megtörténik, és a fehérgalléros dolgozók túlnyomó részét érinteni fogja – írta a Vice.

Gyorsan munkát találnak a menesztett techdolgozók

Techbázis2022.12.28, 14:13

Az oroszlánrészük három hónapon belül talált magának új munkahelyet.

A családbarátság kulcsa a rugalmasság

Itthon2022.11.07, 08:28

Hogyan segíti a munkaerõért zajló versenyt a családbarát szemlélet?

A magyar gazdaság növekedésével együtt a magyar munkaerõpiac is erõsödött

Itthon2022.03.21, 19:32

A magyar gazdaság növekedésével együtt a magyar munkaerõpiac is erõsödött, nõtt a foglalkoztatási ráta - közölte az innovációs és technológiai miniszter hétfõn Monoron.

A munkaerõpiac a rugalmas munkavégzés irányába tart

Gazdaság2022.02.28, 10:40

Magyarországon a rugalmas munkavégzés irányába tart a munkaerõpiac - derül ki a Randstad munkaerõ-közvetítõ MTI-hez eljuttatott felmérésébõl, melynek eredményei alapján arra is rámutattak, hogy az irreális fizetési elvárások akadályozzák leginkább a munkaerõtoborzást, s az is kiderült, hogy jelentõs szakadék van a munkáltatók által tervezett és a munkavállalók által várt béremelés között.

Stabilnak érzik az állásukat a magyar munkavállalók

Gazdaság2022.02.08, 13:07

Fokozatosan stabilizálódik a hazai munkavállalók hangulata, 2021 utolsó negyedévében 71 pont volt a munkaerõpiaci stabilitási index, ami 2020 és 2019 hasonló idõszakához képest 1-2 pontos emelkedés - tájékoztatta a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásáról az MTI-t.

Erõsödik a munkavállalók optimizmusa

Gazdaság2022.02.01, 12:30

A másfél évvel ezelõtti tavaszi-nyári idõszak mélypontjához képest már érezhetõen kevésbé aggódnak a hazai munkavállalók a mostani állásuk esetleges elvesztése miatt. Emellett az erõsödõ optimizmust az is alátámasztja, hogy továbbra is rekordmagas pontszámon áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Máshogy toboroztak munkavállalókat a cégek 2021-ben, mint korábban

Gazdaság2022.01.20, 12:23

Az utolsó negyedév lezárultával elmondható, hogy 2021 a munkaerõpiac szempontjából példa nélküli év volt. A tizenkét hónap alatt jól látható, intenzív toborzási hullám ment végig az országon, a vállalatok erõteljes munkaerõ-felvételbe kezdtek, és bár az utolsó szakaszra valamelyest lassult a folyamat az õszi tetõzést követõen, összességében 2021 utolsó negyedéve 80 százalékkal több hirdetést hozott, mint az elõzõ év azonos idõszaka – derül ki a Profession.hu friss, negyedéves jelentésébõl.

Egyre közelebb a teljes foglalkoztatás

Gazdaság2022.01.05, 12:04

A teljes foglalkoztatottság közelében áll a munkaerõpiac és az extenzív növekedési fázis hamarosan lezárulhat. A további fejlõdés útja a magasabb hozzáadott értékû munkahelyek létrehozása lehet, csupán új munkahelyek teremtésével már nehéz lesz a gazdasági teljesítmény fokozása - erre a következtetésre jutottak az MTI-nek nyilatkozó elemzõk az Origo által is bemutatott, legfrissebb munkaerõpiaci adatok láttán.

A kormány segíti a fiatalok munkaerõpiacra történõ kilépését, a saját otthonhoz jutását és a családalapítást is - videó

Itthon2022.01.03, 10:43

A kormány elkötelezett abban, hogy a gyermekeket nevelõ családok támogatása mellett segítsük a fiatalok életkezdését is - mondta el Zsigó Róbert a Magyarország Kormánya Facebook-oldalára feltöltött videóban. A családokért felelõs parlamenti államtitkár kiemelte, hogy céljuk az, hogy segítsék a fiatalok munkaerõpiacra történõ kilépését, a saját otthonhoz jutást és a családalapítást is. Ennek elérése érdekében 2022. január elsejétõl mentesülnek a 25 év alatti fiatalok a 15 százalékos szja-megfizetése alól.

Tovább erõsödött a magyar munkavállalók optimizmusa

Gazdaság2021.12.16, 10:21

Rekordmagas pontszámot ért el az esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció a hazai munkavállalók körében, emellett már nemcsak a tavaly õszi, de még a válságot megelõzõ idõszakhoz képest is optimistábban tekintenek a jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására. A derûlátást némileg árnyalja, hogy érzékelhetõen megnõtt azok aránya, akik ugyanannyi pénzért akár többet is dolgoznának, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Soha nem látott mozgás a munkaerõpiacon

Gazdaság2021.11.29, 10:54

A dolgozók megéléseibõl táplálkozó „nagy felismerés" jelenség következményeként újabb jelentõs mozgás indulhat be világszerte a munkaerõpiacokon – mutat rá a Randstad Workmonitor 2021-es második felmérése. A több mint 27 ezer dolgozó megkérdezésével 34 piacon, köztük Magyarországon végzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy globálisan és itthon is egyre többen fontolgatják új munkahely keresését. Igaz, míg a nemzetközi adatok arra utalnak, hogy e mögött sok esetben a pandémia hatására átértékelt professzionális és személyes célok és a felülvizsgált munkaerõpiaci pozíció állhat, addig nálunk továbbra is – globális összehasonlításbban ...

Tovább nõtt a foglalkoztatottság

Gazdaság2021.11.29, 11:30

Októberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 688 ezer volt, 86 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A fõ mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 677 ezer volt, 53 ezerrel több az egy évvel korábbinál - közölte hétfõn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Pezseg a munkaerõpiac, aktívan toboroznak a cégek

Gazdaság2021.10.19, 16:17

A harmadik negyedévben jelentõs toborzási hullám söpört végig a hazai munkaerõpiacon, a cégek intenzív munkaerõfelvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg. 2020 rendhagyó év volt, rendhagyó viszonyokat kialakítva a munkaerõpiacon is, amely az idei nyár beköszöntével újjáéledt, majd szeptemberre már egyenesen szárnyalt: a Profession.hu 86 százalékos hirdetésszám növekedést mért adatbázisában az elõzõ év azonos idõszakához képest - olvasható a Profession.hu közleményében.

3 népszerû állás, ami 2030-ra eltûnhet a munkaerõpiacról: mi lesz helyettük?

Sulilife.hu2021.09.22, 21:18

Az internet és az egyre nagyobb mértékû digitalizáció miatt felgyorsult világunk hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben, ez pedig valószínûleg az elkövetkezõ években sem lesz másképp. Ezek a változások többek között a munkaerõpiacra is kihatással vannak, így könnyen lehet, hogy 2030-ra jó néhány állás egyszerûen megszûnik, vagy nagyon visszaesik majd.

Erre vágytok ti a munkaerõpiacon 2021-ben! - Kutatás

Unilife.hu2021.09.27, 10:56

A Zyntern.com hazai állásportál idén negyedik alkalommal végzett országos kutatást arról, hogy mi a mai fiatalok (16-28 éves korosztály) munkaerõpiaci preferenciája. A kutatás 2021 áprilisában zárult le és több, mint 4000 fiatal töltötte ki a több, mint 30 kérdésbõl álló kérdõívet. Lássuk a részleteket!

A munkaerõpiaci igények változása indokolja a felnõttképzési támogatást

Gazdaság2021.09.03, 11:03

A technológiai fejlõdés miatt gyorsan változó munkaerõpiaci igényekkel indokolta a felnõttképzési támogatás meghirdetését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelõs államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában.

Folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresõk száma

Gazdaság2021.08.26, 09:36

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskeresõ Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára a tárca által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Soha nem látott ütemben nõ az informatikai szakemberek iránti igény

Gazdaság2021.07.29, 11:02

Egy keresett programnyelvhez értõ szenior fejlesztõ havi bérigénye ma Magyarországon egymillió-háromszázötvenezer forint. Ez tizenöt százalékkal magasabb, mint a koronavírus-járványt megelõzõ idõszakban. A pandémia digitalizációs dominóhatást indított el, melynek következtében soha nem látott ütemben nõ az informatikai szakemberek iránti igény.

Mik a legfontosabb kompetenciák ma a munkaerõpiacon - interjú

Unilife.hu2021.07.17, 16:13

Szeretnéd tudni, mi alapján választják ki a vállalatok a jelentkezõk közül azt, aki a leghatékonyabban képes elvégezni az elvárt munkát? Az SHL társalapítója, Kiss Julianna beavat, melyek a legfontosabb kompetenciák a 21. században a munkaerõpiacon.

Komoly hazai fejlesztés segíti a diákmunkát keresõket

Gazdaság2021.07.06, 15:21

A napokban startolt a Diákmunkatérkép.hu, melyen ingyenesen, bárki számára hozzáférhetõ az összes Magyarországon hirdetett gyakornoki- és diákmunka. A platformot megalkotó egyetemista csapat szerint a kezdeményezés hiánypótló, aminek jó bizonyítéka a már az elsõ héten megjelenõ több tízezer honlaplátogató. 

Túljutott a válságon a munkaerõpiac

Gazdaság2021.07.06, 18:10

Túljutott a válságon a belföldi munkaerõpiac, a foglalkoztatás elérte a járvány elõtti szintet, és még idén további jelentõs bõvülést érhet el - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Indulhat a bérverseny a munkaerõpiacon, egyre többet ajánlhatnak a munkáltatók

Gazdaság2021.06.29, 13:12

Növekvõ foglalkoztatást és mérséklõdõ munkanélküliséget jeleznek a KSH friss májusi munkaerõpiaci adatai. Az elemzõi konszenzus szerint ezek a folyamatok tartósak maradnak, és igen hamar kialakulhat az az állapot, hogy a magyar gazdaságban a munkáltatók versenyeznek a munkavállalókért, mégpedig egyre magasabb bérajánlatokkal.

Kirobbanó formában a munkaerõpiac

Gazdaság2021.06.29, 09:49

A koronavírus-járvány elõtt adtak fel Magyarországon annyi álláshirdetést, mint most, júniusban - derült ki a legnagyobb állásgyûjtõ oldal adataiból, amelyet a keddi Világgazdaság ismertet.

Tízezrek elhelyezkedését segítheti a kibõvített Vállalatok munkaerõ támogatása program

Gazdaság2021.06.01, 10:17

Május 31-én igényelhették utoljára az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai. Tavaly november óta mintegy 30 ezer cég kért kormányzati segítséget 180 ezer munkavállalója megtartásához – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, mától már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresõt munkához juttathatja a kibõvített Vállalatok munkaerõ támogatása program.

Hidd el, van rosszabb! Ezek a legborzalmasabb munkák a világon

Sulilife.hu2021.05.07, 13:39

Te is biztosan sok embert hallottál már arról panaszkodni, hogy övé a legborzalmasabb munka a világon. Sok a stressz, bunkó a fõnök vagy idióták a kollégák, elõbb-utóbb mindenki talál valami kivetnivalót a munkahelyén. Azonban akiknek "csak" ennyi a gondjuk, még olcsón megúszták.

Minden, amit a diplomások pályaútjáról tudni kell

Unilife.hu2021.05.06, 17:47

Képzési területenként mennyit keres, milyen arányban találtak diplomás munkát a végzettek, milyen területen dolgoznak – ilyen kérdésekre válaszol a Diplomás Pályakövetési Rendszer az Adminisztratív Adatbázisok Egyesítésén alapuló gyorsjelentésre. A vizsgálatban új elemzési szempontként megjelent a munkaerõpiaci státuszok idõbelisége és mennyien válnak egyéni vállalkozóvá.

Lesz értéke a munkádnak öt év múlva?

Unilife.hu2021.05.03, 16:22

A PwC globális felmérése szerint ötbõl két munkavállaló úgy véli, munkája öt éven belül feleslegessé válik. A válaszadók közel fele pedig digitális készségeik javulását köszönheti a világjárványnak.

Robotok inváziója: ha ez a munkád, kezdj el új állás után nézni

Unilife.hu2021.04.30, 13:00

A technológia fejlõdésével az élet számos területe alakult át vagy változott meg teljesen. A mesterséges intelligencia rohamos fejlõdésével olyan eredményeket ért el az emberiség, amelyekrõl egy évtizeddel ezelõtt álmodni sem mertünk. De mi történik, ha a gépek elõbb-utóbb átveszik az emberek helyét?

Az állásközvetítõk is érzik a munkaerõpiac élénkülését

Gazdaság2021.04.20, 13:51

Kedvezõen alakultak 2021 elsõ negyedévének álláspiaci mutatói 2020 azonos idõszakával összevetve, de már a tavalyi negyedik negyedév emelkedõ álláshirdetési számai jelezték a válságból való kilábalás jeleit - közölte a Profession.hu állásportál az MTI-vel.

Tíz elképesztõ kérdés, ami tényleg elhangzott állásinterjúkon

Unilife.hu2021.03.31, 11:10

Az állásinterjúkon az interjúztató feladata, hogy megismerje a jelentkezõket, és közülük a lehetõ legjobbakat válassza ki az adott munkára. A szokványos kérdésekre bárki fel tud készülni, így a nagyvállalatok új módszert fejlesztettek ki. Az interjúk közben gyakran beszúrnak egy-egy hétköznapinak kicsit sem mondható kérdést, ezzel mérve fel a jelentkezõ készségeit és reakcióját.

Béremelkedés? Erre lehet számítani a munakerõpiacon a járványhelyzet után

Life.hu2021.03.12, 10:35

A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerõpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, melyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkezõ volt. 2021 második felére azt jósolják, hogy a legtöbben visszatérhetnek eredeti foglalkozásukhoz, ami újabb munkaerõhiányt hoz létre, ez pedig béremelkedést eredményez.

Több mint 6 százalékkal nõtt a reálkereset a tavalyi évben

Gazdaság2021.02.25, 10:41

A teljes munkaidõben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449.400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403.600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkere mindkettõ 9,7 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak elõzõ évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarországon 96 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára a KSH kközlésére ...

Jövõre adókedvezményt kaphatnak a 25 év alattiak

Unilife.hu2021.03.03, 16:40

Orbán Viktor január 15-ei bejelentése, mely szerint a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességet kaphatnak 2022-tõl, a mai napig rengeteg kérdést vet fel. Összeszedtük nektek a biztos tényeket és azt, amire érdemes odafigyelni.

Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket

Gazdaság2021.02.01, 12:37

A világszintû nehézségek ellenére Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a faipari termékeket gyártó Falco Zrt. beruházását bejelentõ sajtótájékoztatón.

A munkaerõpiac helytállt és elkerülte a válságot

Gazdaság2021.01.29, 11:29

A járványhelyzet esély is a felzárkózásra, ahhoz azonban, hogy 2030-ra utolérjük az uniós átlagot, 2-rõl 3 százalékpontra kell kúsznia a növekedési elõnynek – mondta a Világgazdaságnak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelõs államtitkára. Úgy látja továbbá, megindult az átrendezõdés a munkaerõpiacon, és ha a hazai vállalatok ott lesznek a járvány utáni nyitásnál, nagy lehetõség vár rájuk.

Decemberben ismét 4 és fél millióan dolgoztak itthon

Gazdaság2021.01.28, 11:53

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer volt tavaly decemberben, 4 ezerrel több, mint az elõzõ hónapban és 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelõtt. A 4,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal volt magasabb a novemberinél és 1,2 százalékponttal az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy hónap alatt 45 ezerrel nõtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.01.05, 12:08

Az elõzõ hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezerre csökkent a munkanélküliek száma 2020 novemberében, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál. Eközben tavaly novemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 496 ezer volt, 45 ezerrel több, mint az elõzõ hónapban, és 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gyorsbecslés szerint novemberben 45 ezerrel nõtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2020.12.22, 15:12

Novemberben az elõzõ hónaphoz képest 45 ezerrel, 4 millió 496 ezerre nõtt a foglalkoztatottak száma, közölte az elõzetes gyorsbecslésre épülõ adatot Heti monitorában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közel félmillió forintot is kereshetnek a frissdiplomások - DPR 2020

Unilife.hu2021.01.19, 09:25

Arról már írtunk, hogy miért is hasznos a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR), de most elhoztuk nektek a legfrissebb adatait. Az Oktatási Hivatal most lezárult, mintegy 600 ezer hallgató munkaerõpiaci követése alapján készült kutatása is azt bizonyítja, hogy a felsõfokú képzéseket elvégzõk rövid idõ alatt, a tudásukhoz méltó bérezést kaphatnak.

Sztárszakmák az IT világában - 2021

Unilife.hu2020.12.22, 13:10

Felrobbant az igazi bomba az IT világában. Ennek a szektornak a munkaerõhiányát még a koronavírus-járvány sem tudta visszavetni, sõt még inkább nõtt a kereslet a szakemberekre. Itt az ideje, hogy végleg felszámoljuk a sztereotípiákat a monitor mögött magányosan kódolgató informatikusokról, lássuk, mire lehet számítani a jövõben!

Sorsfordító évek következnek

Unilife.hu2020.11.30, 16:28

Példátlan utat jár be 2020-ban a magyar munkaerõpiac. A tavaszi elbocsátások után õsszel már létszámhiánnyal küzdött a termelõ szektor, és csak jósolni lehet, hogy mi következik ez után. Mely cégeknek van esélye a túlélésre és mire számíthatnak a munkavállalók?

Már több mint kétmillió megtekintésnél tart a Munka.hu oldal

Gazdaság2020.11.19, 09:05

Áprilisi indulása óta már több mint 2,2 milliószor jutottak a munkaerõpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek – nyilatkozta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára közölte, a weboldalon jelenleg is közel kilencezer állásajánlat és összesen mintegy 50 milliárd forintos keretösszegû pályázati lehetõségek érhetõk el - írja az ITM közleményében.

Top 13 - Melyik kommunikáció szakos diplomával lehet a legjobban keresni?

Unilife.hu2020.11.12, 09:47

A Figyelõ gazdasági hetilap Felsõoktatási Rangsor kiadványának munkatársai 12 képzési területen vizsgálták meg az egyetemek minõségi mutatóit. Ez alapján felállították a szakok, karok és az intézmények abszolút rangsorát. Bemutatjuk, melyik egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos diplomájával lehet a legtöbbet keresni.

Már igényelhetõ az álláskeresõnként akár félmillió forintos segítség

Gazdaság2020.10.16, 02:41

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) összesen több mint 12 milliárd forint forrásigénnyel indított programot az alacsony iskolai végzettségû és a fiatal álláskeresõk iránti munkaerõpiaci kereslet élénkítése érdekében. A Vállalkozások munkaerõ támogatása program mintegy 25 ezer álláskeresõt juttathat munkalehetõséghez. A támogatást gyorsan és egyszerûen, elektronikus úton, egyetlen oldalnyi kérelem kitöltésével vehetik igénybe a munkaadók - hívta fel a figyelmet közleményében a minisztérium.

Augusztusban több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon

Gazdaság2020.09.29, 10:13

Augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az elõzõ hónaphoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz képest pedig 18 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt, ami a júliusi értékhez képest 1,1 százalékponttal, az elõzõ év augusztusához képest pedig 0,2 százalékponttal nõtt. A június-augusztusi háromhónapos idõszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az elõzõ hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel, 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Titkolom a fõnököm elõtt, hogy babát tervezek!

She2020.09.18, 13:52

Judit már a gimnázium óta céltudatosan élte életét. Anyagilag hamar függetlenedett a szüleitõl, már kamaszkorában hostessként kereste meg a tankönyveire valót.

Érdekes dolgok derültek ki a balkezes emberekrõl

Gazdaság2020.08.18, 15:40

Nemrég volt a balkezesek világnapja. A balkezesség mögött álló tudományos elméletek és magyarázatok bemutatása helyett ez alkalommal néhány olyan megállapítást gyûjtöttünk össze, amelyek arra utalnak, a balkezességnek lehetnek eddig kevésbé vizsgált, gazdasági jellegû vonatkozásai is.

Növelheti a dolgozói elkötelezettséget a részleges távmunka lehetõsége

Gazdaság2020.08.04, 11:26

Idõszerû az otthoni, illetve rugalmas munkavégzés szabályozási kereteinek megújítása. Fõleg a kis- és közepes vállalkozások számára, amelyek a multikhoz képest kisebb arányban tudták a távmunkát biztosítani, eddig nem voltak másolható példák, modellek – írja a Magyar Hírlap.

Közel 25 ezer fõvel csökkent az álláskeresõk száma

Gazdaság2020.08.04, 09:06

A június közepi mélypontot követõen augusztus elsõ napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresõk száma Magyarországon, ami egyértelmûen jelzi, hogy kedvezõ fordulat megy végbe a munkaerõpiacon – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára közölte: a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek köszönhetõen ezzel már hetedik hete csökken a munka nélkül lévõk száma.

György László: Negyedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresõk száma

Gazdaság2020.07.14, 15:49

Részben a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek köszönhetõen, továbbra is kedvezõen alakulnak a foglalkoztatási adatok. Negyedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresõk száma, és bõvül a foglalkoztatás - írta közösségi oldalán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelõs államtitkára.

Óvatos fordulat a munkaerõpiacon, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen, mint januárban

Gazdaság2020.07.14, 11:15

Eredményes volt a Gazdaságvédelmi Akcióterv elsõ két fázisa, sikerült a koronavírus-járvány által veszélybe sodort munkahelyeket megmenteni és a megszûnõk helyére újakat teremteni, de még nem dõlhetünk hátra – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelõs államtitkára az akcióterv végrehajtásának elõrehaladását ismertetve.

A magyar munkaerõpiac a legellenállóbbak között van az Európai Unióban

Gazdaság2020.07.03, 15:35

Magyarország rendelkezik az egyik legalacsonyabb munkanélküliségi rátával az Európai Unióban. A hazai munkaerõpiac ellenállóságát a gyorsan bevezetett jegybanki és kormányzati programok, a korábbi széles bázisú gazdasági növekedés és a járvány terjedésének hatékony leszorítása nagymértékben fokozta. A Magyar Nemzeti Bank legújabb elõrejelzései szerint a gazdasági környezet normalizálódásával jövõre újra visszatérhet a közel kétszámjegyû bérdinamika a versenyszférában.

A munkaerõpiac friss adatai már a gazdaság újraindulását jelezhetik

Gazdaság2020.06.29, 14:47

A friss foglalkoztatási adatok a gazdaság újraindulására utalnak, a lassabban magukra találó ágazatokból – idegenforgalom, rendezvényszervezés – felszabadult munkaerõt más ágazatok is felszívhatják – értékelték az elemzõk.

Enyhülnek a koronavírus hatásai a munkaerõpiacon is

Gazdaság2020.06.22, 11:14

A munkaerõpiac 2020. májusi alakulását mutató adatok alapján a vizsgált idõszakban Magyarországon 363 ezer regisztrált álláskeresõ volt, ami közel 110 ezer fõs növekedés az elõzõ év azonos idõszakához képest. Az elmúlt 10 évben ugyan jelentõsen csökkent az álláskeresõk száma, a koronavírus-válság azonban átmenetileg megtörte a javulás lendületét. Míg az álláskeresõk száma áprilisra mintegy 50 ezer fõvel emelkedett, májusban - részben a kormányzati intézkedések hatására - már lassult a növekedés üteme, a bõvülés alig haladta meg a 30 ezer fõt.

Százezreket menthet meg az Orbán-terv állami bértámogatása

Gazdaság2020.05.15, 16:57

A háromszázezret is megközelítheti azoknak a száma a hónap végére, akik élnek az Orbán-terv részeként meghirdetett állami bértámogatással, s ezáltal megmarad a munkahelyük – mondta a Magyar Hírlapnak Szalai Piroska munkaerõpiaci szakértõ. A munkakeresés módja, célja is változott, vannak, akik átmeneti megoldásként teljesen más területen helyezkednek el.

Meghaladja az 1300 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére Magyarországon

Gazdaság2020.04.29, 11:16

A fizikai munkát végzõ szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1326 forint volt az elsõ negyedévben, ami 19 százalékkal haladja meg az elõzõ év azonos idõszakában mért 1115 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményébõl.

Még nem érezni a járvány hatását a hazai munkaerõpiaci adatokon

Gazdaság2020.03.27, 13:38

A 2019. decembere és 2020. február vége közötti három hónapos idõszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 0,2 százalékkal kevesebb, 4 millió 490 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékos volt. A 2019. decembere és 2020. február vége közötti háromhónapos idõszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, a munkanélküliek száma alig változott: az egy évvel korábbihoz képest 4 ezerrel csökkent, az egy hónappal korábbiakkal összevetve ugyanannyival emelkedett. A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az idõszakott ...

Kitolták az egyik munkaerõpiaci pályázat határidejét

Gazdaság2020.03.06, 15:32

Kitolták a GINOP-5.3.5-18 kódszámú „Munkaerõpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek" címû felhívás határidejét.

Tovább emelkedtek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2020.01.06, 11:13

2019. októberben a bruttó átlagkereset 365.100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2019. január–októberben a bruttó átlagkereset 360.400, a nettó átlagkereset 239.700 forint volt, mindkettõ 10,9 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva. 2015 óta az egyedi kifizetésektõl megtisztított rendszeres bérek 52,5 százalékkal nõttek a magyar munkaerõpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a hazai nemzetgazdaság történetében.

Mit hozhat a decemberi részvénypiac?

Gazdaság2019.12.04, 13:06

Az amerikai részvénypiac idén eddig elég látványos emelkedést produkált, és a december csak még jobb lehet. Hagyományosan ez ugyanis az év legjobb idõszaka a részvénybefektetõk számára. Idén is megismétlõdhet a nagy rali, de azért bõven vannak kockázatok.

Domokos László: 2021-ben a kormányzat hozzákezdhet az szja jelentõs mérsékléséhez

Gazdaság2019.12.03, 10:56

A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tûnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevõ csökkentéséhez - nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevõszék elnöke a Magyar Nemzetnek.

Ezekben az országokban a legjobb nõi vállalkozónak lenni

Gazdaság2019.11.22, 14:35

Az USA kis mértékben körözte le a tavalyi elsõ helyezett Új- Zélandot a Mastercard 2019-es évi összeállításában, ahol azt rangsorolták, a világ mely országában a legjobb nõi vállalkozónak lenni – összegzi a CNBC.

Magyarországon megfizetik a jó szakembert

Gazdaság2019.10.28, 11:23

A munkaerõpiacra egy év alatt tízezreket sikerült bevonni, továbbá javult a nõk és a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk munkahelyi elhelyezkedése is – összegzi a Magyar Nemzet.

Milyen munkahelyre vágynak a magyarok?

Gazdaság2019.10.17, 12:04

Általános vélekedéssel szakít az a legújabb országos kutatás, mely azt bizonyítja, hogy a munkahellyel kapcsolatos elvárásokat sokszor inkább a munkavállalók élethelyzete határozza meg, semmint a generációs különbségek. Ezek szerint az Y vagy a Z generáció gyakran hangoztatott újfajta szemlélete korántsem egyedül meghatározó a munka világában, sokszor a nõi és férfi különbségek, vagy a családi állapot jobban befolyásolják azt, hogy milyen igényeket támasztanak a dolgozók a munkáltatókkal szemben.

Átalakulnak az OKJ-képzések

Itthon2019.10.01, 15:02

A szakképzés további erõsítése érdekében átalakulnak az OKJ-képzések, ezzel a kormány újabb lépést tesz a munkaerõpiachoz jobban igazodó szakképzési rendszer felé.

Ezek állnak a magyar munkaerõpiac elképesztõ sikere mögött

Gazdaság2019.08.28, 15:48

Ismét kimagaslóan jó munkaerõpiaci adatokról jelentett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legfrissebb, a május-július idõszakát bemutató adatok szerint, a foglalkoztatottak száma ebben az idõszakban 4 millió 518 ezer volt, vagyis 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Eközben a munkanélküliek száma ugyanebben az idõszakban 158 ezer volt, azaz a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt. Milyen a foglalkoztatás bõvülésének szerkezete? S elérheti a folyamatos növekedés a munkaerõpiaci határt, azaz azt a szintet, amikor már nem lehet új munkavállalókat bevonni a foglalkoztatásba?

Közel a teljes foglalkoztatottság: soha nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon

Gazdaság2019.07.29, 12:13

Megérkeztek a friss adatok a hazai munkaerõpiac második negyedévérõl. Mind a foglalkoztatási, mind a munkanélküliségi helyzetet leíró számok rekordot mutatnak, az elõbbi történelmi magasságokba emelkedett, az utóbbi történelmi mélypontra zuhant az elmúlt hónapokban. A foglalkoztatottak átlagos létszáma az április-júniusi idõszakban 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az elõzõ, március-májusi három hónapos periódusban is átlépte a 4,5 milliót a foglalkoztatottak átlagos létszáma - derül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésébõl.

A kormány kiterjeszti a munkaerõ-piaci reformprogramot

Itthon2019.07.07, 10:00

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelõ reformprogramot – jelentette be Varga Mihály.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta

Gazdaság2019.06.27, 11:35

A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony – 3,4 százalékos – a munkanélküliségi ráta, mint most – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.

Történelmi, alacsony szinten a munkanélküliség Magyarországon

Gazdaság2019.06.27, 18:26

Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos idõszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz képest 43 ezerrel nõtt a foglalkoztatottak száma – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Már százezer nyugdíjas dolgozik Magyarországon

Itthon2019.06.15, 10:05

Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerõpiacra, így már százezren dolgoznak közülük – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.

Tovább nõtt Magyarországon a foglalkoztatottság

Gazdaság2019.05.29, 12:03

Fontos adatokat közölt ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottságról, illetve a munkanélküliség alakulásáról Magyarországon. A február-áprilisi idõszak átlagában az elõzõ év azonos idõszakához képest 47 ezer fõs növekedéssel, 4,492 millió volt a foglalkoztatottak száma. A változáshoz az elsõdleges munkaerõpiac 69 ezer fõs növekedéssel, a közfoglalkoztatottak száma 40 ezer fõs csökkenéssel járult hozzá, a külföldi telephelyen dolgozók száma pedig 18 ezer fõvel nõtt.

Magyarországon kedvezõek maradhatnak a munkaerõpiaci folyamatok

Gazdaság2019.05.04, 10:11

A digitalizáció, a technológiai fejlõdés drasztikusan átalakítja a munkaerõpiacot, a kormányoknak már most fel kell készülniük arra, hogy a változásokkal ne a dolgozók járjanak rosszul, hívja fel a figyelmet friss tanulmányában az iparilag fejlett országokat tömörítõ Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Bodó Sándor szerint itthon továbbra is kedvezõek maradhatnak a munkaerõpiaci folyamatok - írja szombati lapszámában a Magyar Nemzet.

Minden tizedik japán szûzen éri meg a harmincadik életévét

Tudomány2019.04.24, 21:02

Az össznemzeti szexuális felmérés kijózanító eredménnyel zárult: tízbõl egy japán úgy lép a negyedik ikszbe, hogy nem volt még dolga az ellenkezõ nemmel. A friss kutatási eredmények szerint a szigetország vezeti a nemi élet elodázásának világranglistáját.

A kormány három újabb megyére terjeszti ki a munkaerõpiaci programját

Gazdaság2019.03.28, 13:16

Újabb három megyére, Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium (PM) az álláskeresõk és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Budapesten.

Ez húzza idén a hazai munkaerõpiacot

Gazdaság2019.02.07, 15:19

Automatizáltabb rendszerek, mobilabb munkavállalók, mesterséges intelligencia alapú eszközök – csak néhány a 2019-es munkaerõpiaci trendek közül. A cégvezetõk elsõdleges feladata idén a munkaerõ megtartása lesz, amihez viszont egyre több eszközre és technikára lesz szükségük.

Remek formában van a magyar gazdaság

Gazdaság2019.02.03, 12:07

A héten megérkezett az új 500 forintos, és Debrecen is örülhetett, mert a városba óriásberuházás érkezett. Az Apple nyilvánosságra hozta negyedéves jelentését, amelybõl kiderült, hogy a cég pocsék évet zárt Kínában. A Tesco magyarországi dolgozói viszont örülhetnek, mert a vállalat cáfolta, hogy boltokat zárnának be, vagy elbocsátások jönnének.

A kormány célja a felsõoktatás teljesítményelvû átalakítása

Itthon2019.01.24, 14:51

A magyar kormány célja a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk számának növelése, a felsõoktatás teljesítményelvû átalakítása, a kutatói utánpótlás megerõsítése, továbbá, hogy a diákok versenyképes tudást szerezzenek - jelentette ki az Emberi Erõforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelõs államtitkára.

Nagyon jól keresnek a Dunaújvárosi Egyetem végzett hallgatói

Gazdaság2019.01.21, 18:42

Nemrégiben nyilvánosságra hozták a 2017-es diplomás pályakövetési felmérés eredményeit. Ebbõl kiderül, hogy a Dunaújvárosi Egyetemen diplomát szerzett pályakezdõ mûszaki szakemberek munkabére átlagosan bruttó 450 ezer forint, így közel 25%-kal meghaladhatja az átlagfizetést ezen a területen - írja az Eduline.

Tovább folytatódhat a foglalkoztatás növekedése

Gazdaság2019.01.02, 11:57

Magyarországon 2010-hez képest 785 ezerrel többen dolgoznak, akik közül 662 ezer ember az elsõdleges munkaerõpiacon helyezkedett el, s a kedvezõ tendenciák a foglalkoztatásban várhatóan 2019-ben is folytatódnak – mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerõpiacért és vállalati kapcsolatokért felelõs helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Történelmi csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon

Gazdaság2018.11.28, 10:57

Az augusztus-októberi három hónapos idõszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma elõször lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Eközben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fõvel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent.

London megszólalt: erre számíthatnak az EU-s munkavállalók a kilépés után

Gazdaság2018.11.19, 15:31

A brit miniszterelnök, Theresa May ismertette, mit gondolnak a britek arról, ami az Egyesült Királyság munkaerõpiacán várható a márciusi kilépést követõen.

Van még némi tartalék a munkaerõpiacon

Gazdaság2018.10.30, 07:25

Van még némi tartalék a munkaerõpiacon, az ipari és a gyártással foglalkozó területeken friss megoldásokkal enyhíthetõ a munkaerõhiány, ehhez azonban korábbi évekénél lényegesen többet kell tenni a toborzási munka terén - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Juhász Csongor, a Prohumán munkaerõ-kölcsönzõ vezetõje.

Deutsch Tamás: Egyszerûbb uniós feltételek a munkaerõpiacon

Itthon2018.10.25, 17:28

Az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága strasbourgi ülésén megszavazta az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alappal (EGAA) kapcsolatos elõterjesztést, amely egyszerûbb feltételeket biztosít az eredményesebb munkaerõpiaci integráció érdekében - közölte Deutsch Tamás fideszes EP-képviselõ az MTI-vel csütörtökön.

Novák Katalin: Jelentõsen nõtt a nõk munkaerõpiaci jelenléte

Itthon2018.10.05, 22:34

Az elmúlt években jelentõsen nõtt a nõk munkaerõpiaci jelenléte – közölte Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára pénteken Szilvásváradon.

A pénzügyminiszter szerint akár 300 ezer nyugdíjas dolgozhat újra

Gazdaság2018.10.05, 12:27

Nincs varázsütésszerû megoldás az ország versenyképességének javítására, több részterületen kell biztosítani a felzárkózást, aminek részeként az állam szerepét vissza kell fogni a beruházások terén, illetve jobban kihasználni a munkaerõpiaci tartalékokat – mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfólió.hu konferenciáján.

Tarol a feketemunka Észak-Koreában

Gazdaság2018.08.11, 19:36

Erõre kapott a feketemunka piaca Észak-Koreában, és ez új kihívások elé állítja a diktatúrát, írja belsõ forrásokra hivatkozva a Daily NK. Úgy tûnik azonban, a hatóságok ezúttal nem erõbõl akarják kezelni a jelenséget, hanem bizonyos mértékû munkaerõpiaci liberalizációval adnak választ arra.

Szülés után visszatérni a munka világába: mikor, hogyan, miért

Archívum2018.07.08, 19:57

Korábban már hoztam néhány példát arra, hogyan ítélkeznek férfiak, nõk, anyák és leendõ anyák a szülõk fölött. Hasonlóan széles skálán mozog annak a megítélése is, hogy egy nõnek mikor „kell" szülés után visszatérnie a munka világába. A kéretlen véleményekben egyaránt hangot kap a túl korai és a késõre nyúló munkába állás miatti nemtetszés. Szögezzük le gyorsan az elején, hogy ideális idõpont nem létezik, amelyhez mindenkinek egyformán igazodnia kellene. Minden család, minden anya helyzete más. Miért lenne rosszabb ember az, akinek nemcsak a gyerekei körül forognak a gondolatai, és a gyereknevelés mellett szívesen vállalna munkát? ÉÉs ...

A szakemberek megtartása érdekében kompromisszumkészebbek a cégek

Gazdaság2018.05.02, 06:52

Az idei bértárgyalások légkörét nagyban befolyásolta a munkaerõpiaci nyomás is, a szakszervezetek szerint ugyanakkor a dolgozók még mindig nem tudják, hogy ma már bátrabban felléphetnek saját érdekeik védelmében. Sok cégnél a középvezetõi réteg teremt kedvezõtlen munkahelyi légkört, de - elsõsorban a kicsiknél - a vállalkozói magatartás is hátrányosan érintheti a munkavállalókat - írja szerdai számában a Magyar Idõk.

Rugalmasabbá kell tenni a képzési rendszert

Itthon2018.05.01, 20:50

A munkaadói igényeket rugalmas képzési rendszer kialakításával lehet kielégíteni, a fiatal szakemberek elvándorlását a munkafeltételek javításával kell megakadályozni – mondta Vörös-Gubicza Zsanett, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési igazgatója.

Elõzõ
Következõ