Műegyetem

címke rss

Lezárták a Műegyetem környékét

Itthon2013.10.30, 08:43

A Műegyetem több épületét és lakóházakat is kiürítenek háborús robbanószerkezetek miatt. A veszélyes anyagokra földmunkák során bukkantak még kedden.

Fegyelmi indulhat a karateruhás diák ellen

Itthon2012.09.13, 13:41

Ha az egyetem fegyelmi eljárást indít a hallgató ellen, megrovást vagy két félévig terjedő büntetést is kaphat. Az iskola nem akar komoly büntetést kiszabni, de azt sem szeretnék, ha a hallgatók azt gondolnák, bármivel lehet viccelni.

Visszakapja játék pisztolyát a karateruhás diák

Itthon2012.09.12, 19:43

A 22 éves fiút tanúként hallgatták ki, mert nem követett el bűncselekményt. Ez után hazaengedték és játék pisztolyát is visszakaphatta.

Világháborús bombát találtak a Műegyetem kertjében

Itthon2009.05.14, 17:53

Nem sokkal öt óra után szállították el azt a világháborús bombát, amelyet csütörtök délután találtak Budapest XI. kerületében, a Műegyetem területén. A polgári védelem egy kiürített iskola tornatermében alakított ki befogadóközpontot, egy ideig a napközis iskolásokat is itt helyezték el. A környéket több órára teljesen lezárták.

Ismét megáll a négyes metró egyik pajzsa

Itthon2009.01.23, 14:50

Február közepéig, az állomás belső falazatának megépítéséig megáll a Gellért tér előtt a négyes metró déli alagútépító pajzsa. A leállástól azt várják, hogy nem süllyed tovább a Műegyetem CH épülete. A metró építése komoly csúszásban van, nem valószínű, hogy év végéig végeznek az alagutakkal. Emiatt a beruházó kötbért követel a kivitelezőtől.

Vastagon fogott a metróépítők ceruzája

Itthon2007.08.27, 15:52

Fatelepítés negyedmilliárdért, földszállítás 112 millióért - a két legnagyobb tétel azok közül a túlmunkák közül, amelyeket a négyes metró alagútját építő BAMCO konzorcium szeretett volna kifizettetni, de kérelmüket a mérnökcég visszadobta. Az [origo] betekinthetett a metrószerződésekbe és az elbírált változtatási kérelmekbe. Az építők félmilliárdot szerettek volna a metróprojekten általuk felfedezett lyukak betömésére, de a bírálók szerint ennek a tizede is elég.

Tűzoltóhalál után se javult a helyzet

Itthon2007.08.08, 16:59

A tűzoltók nagy részének nem megfelelő a felszerelése: több évtizedes védőruhát és tűzoltókészüléket használ több lánglovag, a sisakok nagy részén pedig nincs lámpa - derül ki abból a vizsgálatból, amelyet ombudsmanként még Takács Albert mostani igazságügyi miniszter kezdeményezett. Egy évvel ezelőtt volt a Műegyetem épületében az a tűz, amelyben meghalt 3 tűzoltó.

Lezárult a műegyetemi tűzeset vizsgálata

Itthon2007.01.22, 18:10

A rendőrség hétfőn lezárta azt a vizsgálatot, amelyet a Műegyetem lőterén keletkezett tűz ügyében folytattak, eljárás nem indul. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi vizsgálata szakmai hibákat állapított meg a három tűzoltó életét követelő balesetnél.

Vizsgálatot akarnak a tűzoltóparancsnok ellen

Itthon2006.10.17, 13:46

Fegyelmi vizsgálatot kell elrendelni a Műegyetemnél történt lőtértűz miatt a fővárosi tűzoltóparancsnok ellen - véli a fővárosi közigazgatási hivatal. A vizsgálatot a fővárosi városrendészeti bizottsága annak ellenére nem rendelte el, hogy ezt kezdeményezte a katasztrófavédelem.