MSZP

címke rss

Tíz éve mondott le Gyurcsány Ferenc, de bukása ellenére is ő irányítja az ellenzéket

Itthon2019.03.21, 16:37

Tíz évvel ezelőtt mondott le a kormányfői posztjáról Gyurcsány Ferenc. Az MSZP legutolsó miniszterelnöke a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűtlenebb politikusaként távozott. Lemondása után tragikomikus miniszterelnök-keresési akcióba fogott az MSZP, amelynek a vége az lett, hogy a párt minden megmaradt hitelét is elveszítette. Gyurcsány már távozási beszédében közölte, hogy továbbra is küzdeni fog, és ehhez tartotta is magát az elmúlt tíz évben. Az általa létrehozott Demokratikus Koalíció elnöke, de változatlanul nagy befolyása van az MSZP-re, és a teljes ellenzéki összeborulás miatt még az antiszemita Jobbikra is.

A házfelújításon kívül még mit és mennyit kért a szocialista Ujhelyi a vállalkozóktól?

Itthon2019.03.20, 14:09

A magyar kormánypártok felszólítják Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselőt, aki előkelő helyen szerepel a párt EP- választási listáján, hogy haladéktalanul adjon választ a háza felújításával összefüggésben felmerülő kérdésekre. Ahogy arról az Origo is beszámolt, kiderült, hogy az MSZP-s kötődésű Szeviép több tízmillió forint értékben finanszírozta Ujhelyi szőregi házának felújítását.

Márki-Zay Péter bajban: nyomoz a rendőrség a lakásbotrányban

Itthon2019.03.15, 10:19

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség Márki-Zay Péter gyanús lakásátjátszása ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Márki-Zay vezette önkormányzat más ügyben is aggódhat a nyomozások miatt, legutóbb a Közbeszerzési Hatóság büntette meg egymillió forintra a várost, mert nem írtak ki közbeszerzést egy beruházásra.

Márki-Zay szocialista bizalmasának a lánya visszalépett a lakásvásárlástól

Itthon2019.03.11, 17:52

Nagy Ernő lánya felmondja a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött adásvételi és a bérleti szerződését – ez derült ki helyi szocialista politikus hétfői sajtótájékoztatóján. Az ügy kapcsán Márki-Zay Péter bizalmasa elismerte, több hibát is elkövetett, amikor segített rokonának lakáshoz jutni. A helyi Fidesz szerint ez annak a beismerése, hogy korrupció történt. Az Origo stábja megszólaltatta a lakásbotrányba keveredett MSZP-s képviselőt. 

A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető kitálalt Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról

Itthon2019.03.09, 16:54

„Abban biztos vagyok, hogy Ujhelyi és Botka lobbizása kellett a multi fölemeléséhez, hiszen ebben a térségben ők voltak akkor az erős emberek” – állította Baranyi Sándor, egykori Szeviép-vezető a Délmagyarnak adott interjújában, Ezzel indokolta, hogy miért vitte el egy nemzetközi multi a nagyobb, környékbeli tendereket előlük. Az üzletember úgy látja, hogy a 2010 előtti kormányok olyan üzleti környezetet teremtettek, amelyben a multinacionális cégek mellett nem lehetett labdába rúgni. Konkrét döntéshozókat is megnevezett a spanyol cég futtatása kapcsán: Botka Lászlót, Ujhelyi Istvánt és Puch Lászlót. 

Tóth Bertalan továbbra sem engedi el a közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-listát

Itthon2019.03.06, 11:49

„Változatlanul hiszem, hogy a közös ellenzéki lista lenne a leghatékonyabb megoldás a Fidesz visszaszorításához a májusi EP-választáson” – nyilatkozta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Népszavának szerdán. Szavaiból az tűnik ki, hogy pártja továbbra sem engedte el a közös, ellenzéki EP-listát. Több mint érdekes: a beszélgetés során a szocialista politikus a DK-t vádolta meg nagyon finoman, hogy nem jött össze a projekt.  

Kiszelly Zoltán: Krízishelyzet van az MSZP-n belül

Itthon2019.03.06, 10:41

Kiszelly Zoltán szerint az MSZP-n belül krízishelyzet van, ez pedig a párt támogatottságában is meglátszik. 

Ma eldől, ki tudják-e zárni Mesterházy Attilát az MSZP-ből

Itthon2019.03.05, 13:15

Ma hallgatja meg Mesterházy Attilát, az MSZP képviselőjét (kétszeres miniszterelnök-jelöltjét és egykori elnökét) a párt fegyelmi bizottsága, miután egy Tolna megyei párttag a kizárását kezdeményezte. Az etikai eljárás csak a csúcsok csúcsa a pártháborúban, aminek elindítása mögött információink szerint Tóth Bertalan pártelnök és köre áll, akik vissza akarják szorítani a megerősödött exelnököt.  

Bangóné tényleg nem tud helyesen írni, még magyarul sem - videó

Itthon2019.03.04, 18:29

A Mi Hazánk Mozgalom képviselőit leszámítva ismét a teljes ellenzék kivonult délután a Parlamentből, hogy a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság Váci úti épületéhez menjenek akciózni. Valahogy már megint nem volt kedvük dolgozni. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pedig ismét bebizonyította, hogy nem tud helyesen írni, még magyarul (sem).

Nagy Blanka-ügy: ismét hazudott a hvg

Itthon2019.03.04, 21:29

Beperelte az Origót Nagy Blanka nevében az MSZP-s ügyvéd, Litresits András, mert Nagyról azt állítottuk, hogy több tárgyból bukásra állt januárban, iskolába is alig jár, és már többet hiányzott, mint amennyit a törvény megenged. A bíróság részben nekünk, részben a Litresits-Nagy kettősnek adott igazat. Első fokon, nem jogerősen.

Újabb belháború az MSZP-ben: ki akarják zárni Mesterházyt

Itthon2019.03.01, 15:22

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő állhat a már kétszer miniszterelnök-jelölként megbukott Mesterházy Attila tervezett kizáratása mögött. A feszültség az európai parlamenti listáról szóló szavazás miatt alakult ki a felek között. Mesterházy korábban pont Tóth Bertalannal szemben vesztette el az elnökválasztást. A kisgazdapárt végnapjait idézi a legújabb szocialista balhé.

A Fidesz feljelenti Márki-Zay Pétert a lakásügye miatt

Itthon2019.02.28, 16:35

Egy szabálytalanul értékesített önkormányzati lakás miatt Márki-Zay Péter (független) polgármester, Kis Andrea (MSZP) alpolgármester és Nagy Ernő szocialista képviselő ellen feljelentést tesz a Fidesz. A hódmezővásárhelyi polgármesterhez is köthető lakásmutyiról elsőként az Origo írt.

Kunhalmi Ágnes már megint a közös ellenzéki listáért könyörög

Itthon2019.02.24, 19:35

Kunhalmi Ágnes vasárnap ismét fennhangon kezdte el követelni a közös, ellenzéki lista állítását, utolsó kétségbeesett kísérletet téve az egységfront létrehozásáért. Nem véletlen a szocialista politikus kitartása, hiszen komoly problémák mutatkoznak pártjában, akiknek ezért nem feltétlenül áll érdekükben, hogy külön listán induljanak, hiszen ez esetben kiderülne valós társadalmi támogatottságuk. Ez pedig minden bizonnyal tovább gyengítené a megroggyant MSZP pozícióit.

Helyreigazítás

Itthon2019.02.24, 10:02

Mélyülő válság: idő előtt bukhat az MSZP elnöke

Itthon2019.02.21, 11:38

Az őszi önkormányzati választás után tisztújító kongresszust tart az MSZP, így rossz szereplés esetén Tóth Bertalan félidőben távozhat a párt éléről – értesült a Magyar Nemzet. A pártban két EP-képviselővel, valamint meggyőző számú polgármesterrel lennének elégedettek a pártban, a legfrissebb felmérések szerint azonban ennek nincs túl sok realitása. Az MSZP elnökének papíron 2020 júniusáig tart a mandátuma, idő előtt leválthatják.

Kunhalmi Ágnes leírta: koalícióra készül a Jobbikkal

Itthon2019.02.20, 17:36

"A következő évtizedekben egyébként is koalíciós kormányzásra kell felkészülnie a demokratikus oldalnak. Ehhez bizalom, belátás és méltányosság kell egymás iránt" - határozta meg távlati, több évtizedes céljait a politikus. Kunhalmi ezzel szintet lépett a Népszavában: a végelgyengülő MSZP-t belevinné a Jobbikkal való közös kormányzásba, és egy közös ellenzéki EP-lista mögé rejtené el pártját. A szocialista politikus ezzel meghirdette a teljes önfeladás politikáját.

Karácsony Gergelynek és ellenzéki társainak még a legegyszerűbb szavak leírása is gondot okoz

Itthon2019.02.20, 17:13

Ismét nevetségessé vált az MSZP-Párbeszéd örökös önjelölt politikusa, a rendkívül gyenge és alkalmatlan Karácsony Gergely. Ezúttal egy egészen nevetséges helyesírási hibát sikerült összehoznia egy kormányszidalmazó Facebook-posztban. Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az Origo megkeresésére a helytelenül író ellenzéki politikusokról elmondta, ha egy politikus nem tud egy adott szót vagy szóösszetételt helyesen leírni, azzal azt bizonyítja, hogy alkalmatlan komoly tisztséget viselni. Ismert, mostanában több ilyen esetre is sor került, Karácsony előtt Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa vétett súlyos hibát (Bangóné Boorbély ...

Fidesz: Valljanak színt a pécsi szocialisták és szövetségeseik

Itthon2019.02.18, 17:42

Hétfőn a Fidesz pécsi szervezetének elnöksége közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben arra szólítják fel a MSZP-t és szövetségeseit, hogy határolódjanak el egy, a baloldali párthoz kötődő  internetes felületen a napokban megjelent írástól, amelyben „a nőkre nézve mélységesen bántó, lealacsonyító és megalázó megfogalmazások” szerepeltek. Az internetes oldalt a baranyai megyeszékhelyen szerkesztik. 

Soros embere megmondja, mit kellene tennie a magyaroknak

Itthon2019.02.18, 15:00

Miután Frans Timmermans felszólalt az MSZP szombati EP-lista-állító kongresszusán, az Euronewsnak adott interjút, amelyben meghatározta, hogyan kellene viszonyulniuk a magyaroknak a kontinensre irányuló migrációhoz. „Hiszek benne, hogy az a legfontosabb dolog, amit tehetünk a magyar társadalomért, hogy megszabadítjuk az idegenektől való rettegéstől” – szögezte le az európai politikus. A bevándorláspárti mantra nem véletlen, Timmermans Soros György egyik legfőbb európai szövetségese.

Megint botrányra készülnek az ellenzéki képviselők a Parlamentben

Itthon2019.02.18, 11:56

A Népszava nevű balliberális lap írta meg, hogy a Parlament tavaszi ülésszakának hétfői nyitónapján megint összehangolt cirkuszi bohócelőadásra készülnek az ellenzéki képviselők. Azt is tudni vélik, hogy a várható botrányocskában - természetesen - részt vesz valamennyi ellenzéki párt a DK-tól a Jobbikig. Azaz a modern magyar politikatörténet legelvtelenebb és leggusztustalanabb horrorkoalíciója megint együtt próbálkozik a demokratikusan, nagy legitimációval felhatalmazott Országgyűlés működésének ellehetetlenítésével. Hiszen másra már képtelenek, mivel az elmúlt hónapokban politikai és erkölcsi értelemben is a szakadék mélyére kerülltek ...

Köves Slomó: Döbbenetes, hogy a baloldal mentegeti a Jobbik antiszemitizmusát

Itthon2019.02.17, 20:25

A magyar sajtó egy része abszurd módon elbagatellizálja és mentegeti a Jobbik egyértelműen antiszemita megnyilvánulásait, döbbenetes az, ahogy a Jobbik antiszemitizmusát most mentegetni akarók egy 180 fokos fordulattal szembemennek mindazzal, ami a magyar közélet meghatározó álláspontja volt a náci eszmék vonatkozásában az elmúlt harminc esztendőben - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője az Echo TV Nyolcas című műsorában G. Fodor Gábornak.

A szavazás eredménye ismét elárulta az MSZP súlyos belső válságát

Itthon2019.02.16, 17:44

Ahogy már korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, szombaton tartotta kongresszusát az MSZP, ahol döntöttek a párt EP-listájáról. Megírtuk, hogy Tóth Bertalan lett az MSZP listavezetője, és nem Ujhelyi István. Ebből komoly feszültség volt az egy nappal korábbi választmányi ülésen. Ujhelyi csak a második helyet, a most EP-képviselő Szanyi Tibor pedig csak a harmadik helyet kapta a párt listáján. Több befutóra, még nagyon optimista forgatókönyv mellett sem igazán számíthatnak, és ahogy azt a Pesti Srácok megírta, nem is számítanak. De a szombati szavazás végeredménye, valamint az egy nappal korábban, a belső botrányról beszámoló levél iss ...

Fidesz: Timmermans tegye világossá, együttműködhet-e az MSZP a Jobbikkal

Itthon2019.02.16, 13:25

Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig szövetségese az MSZP és az ellenzéki pártok – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Ezt mondja Frans Timmermans a magyar baloldal és az antiszemita Jobbik összefogásáról - videó

Itthon2019.02.16, 09:38

Budapestre jött kampányolni az MSZP mellett az unió alelnöke, az európai szocialisták bizottsági elnökjelöltje, Frans Timmermans – aki egyébként Soros György megbízható embere. Az Európai Bizottság alelnökétől az Origo azt kérdezte, hogy mit szól ahhoz, hogy a hazai baloldali pártok egy antiszemita alakulattal akarnak összefogni. A politikus azt mondta, ő az antiszemitizmus elleni harc legerősebb alakja Európában, és ez a jövőben is így lesz. Azaz, egyértelműen szembement az MSZP Jobbik-barát politikájával és elítélt mindenfajta antiszemitizmust. Egy szóval sem védte az MSZP-t, nyilatkozata nyilvánvalóan óriási pofon az MSZP-nek. (ÉÉs ...

Závecz: Erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik és a Momentum

Itthon2019.02.15, 17:40

A kormánypártok erősödését hozta február eleje, míg a Jobbik jelentősen veszített a támogatottságából - derült ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből.

Súlyos gazdasági visszaélést próbálhatott eltussolni az MSZP

Itthon2019.02.15, 17:15

Súlyos gazdasági visszaélésekről, illetve belső hatalmi harcról árulkodik az az MSZP belső köréből kiszivárgott levél, amit a Pest Megyei Területi Szövetség elnöke, Fekete Zoltán írhatott az MSZP elnökének, Tóth Bertalannak. A Pesti Srácok cikke szerint Fekete azt kifogásolja, hogy az MSZP felső vezetése eltussolt egy súlyos gazdasági bűncselekményt.

Soros emberét kérdeztük az MSZP és az antiszemita Jobbik együttműködéséről

Itthon2019.02.15, 12:22

Magyarországon folytatja kampányát az európai bevándorláspártiak listavezetője, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki részt vesz az MSZP hétvégi kongresszusán. Soros György legfőbb szövetségese annak a pártnak a rendezvényére megy el, amelyik összefogásra készül a nyíltan antiszemita Jobbikkal. Az Európai Bizottság elnökének kérdéseket tettünk fel azzal kapcsolatban, hogy mit gondol arról, hogy a készülő szövetséget Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője is nyíltan elutasította.

Századvég: Az MSZP szavazói sem kérnek Timmermans politikájából

Itthon2019.02.15, 10:00

Az Európai Bizottság első alelnöke magyarországi látogatásával teljesen felesleges köröket fut, hiszen még a magyar baloldali szavazók is elutasítják azt a bevándorlás- és kvótapárti politikát, amit Frans Timmermans képvisel az európai szocialisták csúcsjelöltjeként a májusban esedékes európai parlamenti választások kampányában - írta legfrissebb elemzésében a Századvég Alapítvány.

Soros György embere Magyarországra jön kampányolni

Itthon2019.02.14, 10:03

Magyarországra érkezik kampányolni Soros György legfőbb brüsszeli szövetségese, Frans Timmermans. A bevándorláspárti politikus találkozni fog szakszervezetekkel is, célja, hogy a migrációról elterelje a figyelmet. Timmermans hosszú évek óta megbízhatóan érvényesíti az Európai Bizottság berkein belül az amerikai tőzsdespekuláns érdekeit.

Az ellenzék hallgat az antiszemita Jobbikkal való együttműködést bíráló Lauder-nyilatkozatról

Itthon2019.02.13, 11:56

Hétfőn rég nem látott kritikát kapott a komplett magyar ellenzék Ronald S. Laudertől, a Zsidó Világkongresszus elnökétől, aki óva intette őket attól, hogy a Jobbikkal szövetkezzenek. Mivel az elmúlt napokban az ellenzéki politikusok látványosan kerülték, hogy a kritikus nyilatkozattal kapcsolatban meg kelljen nyilvánulni, ezért az Origo levélben kereste meg az ellenzéki pártokat. A Liberálisok kivételével egyikük sem válaszolt, ismét lapítanak, mint nyuszi a fűben. 

A zárt ajtó után a bíróságon is bukott Kunhalmi Ágnes

Itthon2019.02.12, 12:50

Az első fokon már elbukott rágalmazási feljelentését másodfokon is elveszítette Kunhalmi Ágnes. A szocialisták alelnöke azért jelentette föl Budai Gyulát, mert a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint ezzel az állítással az égvilágon semmi probléma sincs - írta a Pestisrácok.hu.

Tarlós István: Porig alázták az MSZP-t

Itthon2019.02.07, 11:38

Az, hogy Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat, egyértelműen a főváros elmúlt tíz éves munkájának a gyümölcse - mondta Tarlós István az M1 aktuális csatornán. A főpolgármester arról is beszélt, nem érti, hogy az ellenzék történelmi áttörésnek és új idők kezdetének nevezi azt, hogy a 2,4 százalékos előválasztási részvétel mellett a győztes megkapta a budapesti választók 1,9 százalékának szavazatát.

Karácsony Gergely mentegeti a zsidókat listázó Gyöngyösit, Mesterházy hallgat

Itthon2019.02.06, 17:17

Nem nácizmus, hogy Gyöngyösi Márton a zsidó származású képviselők listázását követelte a magyar parlamentben - nagyjából ezekkel a szavakkal kampányolt tegnap este a Hír TV-ben Karácsony Gergely. A meghökkentő nyilatkozatról megkérdeztük Mesterházy Attilát, a szocialisták országgyűlési képviselőjét, aki letudta annyival a választ, hogy nem kívánja kommentálni a történteket. Pedig pár éve még arról beszélt Gyöngyösi megnyilvánulása kapcsán, hogy "a fasizmus egy vírus, és a Jobbik pedig a vírusgazda." A baloldal teljesen összezárt, már semmi nem számít nekik, csak a hatalom. 

Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit

Itthon2019.02.06, 11:01

A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...

Összeomlott a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.05, 13:58

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat.

Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták a mai napig falaznak Czeglédynek

Itthon2019.02.04, 16:26

Budai Gyula kormánypárti képviselő kijelentette: a Czeglédy Csaba és társai elleni vádemelés azt bizonyítja, hogy az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a szocialisták pedig a mai napig falaznak a volt szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédynek.

Akkora kudarc az ellenzéki előválasztás, hogy Gyurcsányék már menekülnének belőle

Itthon2019.02.04, 16:11

„Jó lenne, ha nem lenne második forduló az előválasztáson, mert az LMP jelöltjét a Demokratikus Koalíció nem tartja komoly jelöltnek” – ezekkel a szavakkal tette egyértelművé Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, hogy legszívesebben a tegnapi nappal letudná a baloldali castingot. Bár az összellenzéki sajtótájékoztatón a Gyurcsány-párti politikus Puzsér alkalmatlanságával indokolta az általa óhajtott visszavonulást, a háttérben a válogató totális kudarca állhat: a budapesti névjegyzékben szereplők alig több mint két százaléka szavazott az első körben, ami egy hatalmas pofonnal ért fel. 

Tarlós István: Szerény érdeklődésű házi mérkőzés volt a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.04, 13:38

"Horváth Csabán keresztül ismét az MSZP-t alázták meg" - ezekkel a szavakkal kommentálta a baloldali előválasztás első fordulójának tegnap ismertetett eredményét Tarlós István főpolgármester, aki szerint egy szerény érdeklődésű "házi mérkőzés" zajlott az elmúlt napokban. Deutsch Tamás is értékelte a történteket: szerinte a szocialisták már ott tartanak, hogy azt a választást is képesek elveszíteni, ahol csak ők indulnak.

A jogerősen börtönbüntetésre ítélt Hunvald György lesz az MSZP polgármesterjelöltje

Itthon2019.02.03, 13:54

Hunvald György indul az MSZP színeiben Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért – írja a Soros György-féle Mérce Soros György kedvenc hazai aktivistájának, Gulyás Mártonnak a heti vlogjára (videóblog) hivatkozva. Az anyagból kiderült az is, hogy a helyi szocialista szervezet már megszavazta a lakáskiutalásokkal trükköző politikus indítását. Ismert, Hunvaldot az ezzel kapcsolatban elkövetett hivatali visszaélések, magánokirat-hamisítás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélték. 

Fényűző életmód, a volt MSZP-elnök a Kanári-szigetekre költözhetett

Nagyvilág2019.02.01, 10:58

A Bors írta meg, hogy Tóbiás József volt MSZP-elnök és családja közösségi oldalainak fotói alapján a Kanári-szigetekre költözött.

Gazdag lett az MSZP elnöke, de megbújik mögötte egy milliárdos

Itthon2019.02.01, 08:00

Igazi dúsgazdag vezetője lett a szocialista pártnak Tóth Bertalan személyében, és elnökként is tovább gazdagodott. Ott van azonban mögötte az MSZP rejtélyes zuglói erősembere, Tóth Csaba is, aki, ha mindent egybeveszünk, valószínűleg milliárdos.

ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

Itthon2019.01.31, 16:37

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál (DK), a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását. A Jobbik például 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el. Egyelőre az ÁSZ csak a Kétfarkú Kutya Párt költségvetési támogatásának a felfüggesztését kezdeményezte.

Akkora kudarc a baloldali roncsderbi, hogy a szocialisták már összevissza beszélnek

Itthon2019.01.31, 16:59

„Az előválasztás szövetséget kovácsol” – csúszott ki a szocialista Molnár Zsoltnak a száján a mondat, aminek már az első betűje sem volt igaz, viccnek viszont nem utolsó.

Kínos mellébeszélés: így hebegtek a balliberális politikusok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.29, 17:47

Huszonnégy órával a Jobbik legújabb rasszista botrányának kipattanása után a balliberális politikusok megint közösen álltak ki az antiszemita és cigánygyűlölő pártelnök embereivel a nyilvánosság elé, mintha mi sem történt volna. Már nem tabu: az örökösen a magyarországi antiszemitizmus és rasszizmus térnyerésével foglalkozó balliberális pártokat valójában nem érdekli a dolog, és gőzerővel folytatják a Jobbik mosdatását. A kérdésekre egyenválaszt adtak, amely röviden összefoglalva így szól: Sneider szavai vállalhatatlanok, de továbbra is össze akarnak fogni. Magyarul: Sneider vállalhatatlan, de ők vállalják.

Érdektelenségbe fulladt a baloldali roncsderbi, Puzsér és Horváth Csaba megint egymást üti

Itthon2019.01.29, 12:48

"Vonják vissza Horváth jelölését, ne indítsák az előválasztás első fordulójában"" - ezekkel a sorokkal reagált a humorista stábja a közösségi oldalon a szocialista Horváth Csabának arra a felvetésére, miszerint nem biztos, hogy szükség lesz második fordulóra, mert Puzsérnak addigra nem lesz érdemi támogatottsága. Forr a levegő a humorista és a régi baloldal képviselői között, azonban nemcsak a viaskodó politikusok jelentenek problémát a baloldali castingon, hanem az azt övező érdektelenség is.

Gyurcsány és a szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól

Itthon2019.01.28, 13:26

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól azzal, hogy állandó adóemeléseket hajtottak végre, amellyel a külföldi gazdasági szereplőket hozták előnybe. 

Teljes az ellenzéki mellébeszélés a Jobbik náci botrányában

Itthon2019.01.28, 13:42

Múlt vasárnap robbant ki a Jobbik elnökének karlendítős botránya, amely minden jó érzésű emberben felháborodást okozott, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokból, akik úgy beszélnek mellé, mintha az életük múlna rajta. „Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk” – ez csak egy nyilatkozat a sok közül, ami megmutatja, mennyire veszi komolyan a balliberális blokk az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Totális meghasonulás – politikai érdekek mentén.

Kiderült: egy előző tüntetésen szó szerint ugyanazt az ocsmány kifejezést használta Trágárka

Itthon2019.01.25, 17:56

Nagy Blanka, a balliberális oldal új kedvence nemcsak egy januári tüntetésen beszélt minősíthetetlen, trágár hangnemben, hanem egy decemberi megmozduláson is. Szó szerint ugyanúgy. A 19 éves gimnazista korábban azzal védekezett, hogy csupán véletlenül, felindultsága miatt fogalmazott minősíthetetlen módon, azonban most kiderült, hogy pontosan ugyanazt mondta egy korábbi tüntetésen is. Minden megtervezett, minden előre tervezett volt. Persze ezen nincs mit csodálkozni, mivel egyik tanára is hasonló stílusban kommunikál a közösségi oldalakon.

Az MSZP a náci botrány ellenére határozottan kiáll a Jobbik mellett

Itthon2019.01.24, 18:09

„Ezért a válaszom a kérdésére, hogy összefogunk-e a Jobbikkal, határozottan az, hogy igen” – tette egyértelművé Kunhalmi Ágnes, szocialista országgyűlési képviselő, lesz-e összefogás az antiszemita párttal Sneider Tamás és felesége náci karlendítős botránya után, vagy sem. Az eset napvilágra kerülése óta eddig ez volt a leghatározottabb Jobbik melletti ellenzéki kiállás, ami meglepő módon a szocialistáktól érkezett.