MSZP

címke rss

Ugyan még mire vár Kuncze?

Itthon2020.12.02, 13:20

Várjuk ki a végét: ezzel a címmel jelentette meg könyvét Kuncze Gábor. A könyvből nem derül ki, hogy minek a végét kéne kivárnunk. Kuncze politikai pályája lezárult, pártja, az SZDSZ, aminek országgyűlési képviselője, frakcióvezetője és elnöke, illetve pártja képviseletében belügyminisztere volt, megszűnt, sőt Kuncze rövid életű rádiós és tévés karrierje is befejeződött - írta a Látószög blogon Schmidt Mária, Széchenyi-díjas magyar történész.

A baloldali portálok is kamucégnek nevezik a BKV buszbérlési pályázatának győztesét

Itthon2020.12.02, 11:38

A BKV buszbérlési pályázata kezd tragikomédiába fulladni, már a baloldali portálok is elismerik és kamucégként nevezik a győztes pályázót - mondta Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja szerdai Facebook-videójában. 

A koronavírus halálos áldozatain gúnyolódik a baloldali kamuvideó álmentőse

Itthon2020.12.02, 09:24

A tavasszal országos botrányt okozó baloldali kamuvideó álmentőse hiába bukott le megalázó módon hazugságaival, újra a kormány járványügyi intézkedései ellen próbál hergelni. Németh Athina többek közt a koronavírus áldozatain gúnyolódik. 

Gyurcsány Ferenc már hat éve eldöntötte, hogy elfoglalja a teljes baloldalt

Itthon2020.11.26, 11:51

Gyurcsány Ferenc hat éve megmondta, hogy a teljes egységesülés lesz a baloldal sorsa, és azt sem titkolta, hogy a közös pártot ő fogja vezetni. "Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehoznunk" - adta ki a parancsot 2014-ben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszabadságban. Bár akkor még látszatra nem fogadták jól felvetését, főleg a szocialisták, mára a náci elemeket felvonultató Jobbiktól az egykoron antigyurcsányista MSZP-n át a papíron az új politikai generációt képviselő Momentumig mindenki beállt mögé - még akkor is, ha néha megpróbálják eljátszani, hogy vitáik vannak. Gyurcsány és felesége peddig ...

A BKV még a saját szabályait is megszegte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesének volt élettársa nyerhessen a busztenderen

Itthon2020.11.25, 17:43

Több ponton is jogellenes módon erőltette át a BKV egy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársa, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó offshore cég győzelmét, amely 342,72 milliós közbeszerzést nyert – derül ki a Kontra.hu cikkéből. 

Fidesz-KDNP: Soros György kijelölte az irányt a magyar baloldalnak is - videó

Itthon2020.11.21, 13:27

Soros György az Európai Unió vezetői mellett a magyar baloldalnak is kijelölte az irányt. Először bátornak nevezte a hazai álhírgyártókat, majd hitet tett a közös baloldali lista mellett - mondta a Fidesz-KDNP pártszövetség nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő közösségi oldalán közzétett videonyilatkozatában.

Tudhatott-e Karácsony Gergely a BKV-tenderről, amelyet Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársának beosztottjai nyertek?

Itthon2020.11.19, 11:14

Tegnap derült ki, hogy egy Leisztinger Tamáshoz - Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársához - köthető cég nyert a BKV busztenderén. A botrányos megbízás kapcsán számos kérdés merül fel: többek között az, hogy tudott-e minderről Karácsony Gergely főpolgármester.  

Elbújnak a baloldali pártok a válaszadás elől: vajon a kamuvideót és álhírt gyártó Korózs Lajost továbbra is elfogadhatónak tartják a népjóléti bizottság élén?

Itthon2020.11.18, 14:34

Az Origo megkereste a parlamenti frakcióval rendelkező baloldali pártokat azzal a kérdéssel, hogy továbbra is támogatják-e az Országgyűlés népjóléti bizottságának a vezetőjeként a sorozatosan álhírkeltési botrányokba keveredő, MSZP-s Korózs Lajost, nem kellene-e a baloldali politikusnak lemondania. Cikkünk megjelenéséig egyetlen baloldali párt sem reagált az általunk feltett kérdésre. A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja azonban már több alkalommal is kifejezte, hogy Korózsnak távoznia kell a bizottság éléről.

A Fidesz-KDNP Korózs Lajosról: Egy ilyen ember nem lehet a népjóléti bizottság élén

Itthon2020.11.17, 10:15

A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja kedden is Korózs Lajos távozását követelte a népjóléti bizottság éléről. Mint ismert, a szocialista politikus kamuvideóval és halálozási statisztikák meghamisításával akadályozta a járvány elleni közös védekezést.

Liftaknába ejtett milliókról beszél egy hangfelvételen a volt MSZP-s Lackner Csaba

Itthon2020.11.16, 08:44

Újabb kispesti hangfelvételeket közölt hétfőn reggel a Magyar Nemzet a honlapján. Az MSZP-s Lackner Csaba már önkormányzati képviselői karrierje elején tisztességtelen volt, ugyanis nem fizette ki korábbi főbérlőjének a tartozását. A szocialista pártban azonban ahelyett, hogy lehordták volna, inkább falaztak neki. Lackner többek között arról beszél a legújabb felvételeken, hogy egyszer beejtett a liftaknába 3,6 millió forintot, amelyet valamilyen sötét ügyletből kapott Kispest korábbi polgármesterétől, Lévay Leventétől.

Szabó Tímea terjesztette először az álmentős hazugságait

Itthon2020.11.12, 17:45

Az álmentős Németh Athina hazug állításait Korózs Lajos kamuvideójából ismertük meg, de Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője hónapokkal megelőzte őt a hazugságok terjesztésében, egy parlamenti felszólalásában.

Az MSZP védi a kamuvideót és kamustatisztikát gyártó Korózs Lajost

Itthon2020.11.11, 17:04

Miután a kormánypártok a járványügyi statisztikák meghamisítása miatt Korózs Lajos távozását követelték, Kunhalmi Ágnes azonnal védelmébe vette a korábban kamuvideót, most kamustatisztikát készítő párttársát. Az MSZP társelnöke szerint a hazugság nem ok a lemondásra.

Hiába bukott le a kamuhírrel, a kamuvideós Korózs Lajos lett az MSZP vezérszónoka a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló vitán

Itthon2020.11.10, 15:35

Korózs Lajos volt az MSZP vezérszónoka a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló keddi parlamenti vitán, annak ellenére, hogy a napokban közzétett kamuhírével országos botrányt okozott. A kormánypártok képviselői tiltakozásképpen kivonultak az ülésteremből.

Elképesztő hazugságokkal próbálja akadályozni ismét a baloldal a sikeres védekezést

Itthon2020.11.11, 18:54

A baloldal ugyanazt csinálja, mint tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma alatt: konkrét hazugságokkal próbálja megakadályozni a sikeres járványkezelést. Hiába kérte most is tőlük a kormány, hogy a sikeres védekezés érdekében tegyék félre politikai ambícióikat, jövőbeni terveiket, és fenntartásaikat, jól láthatóan, ezt nem voltak hajlandóak megtenni. Míg tavasszal kamuvideóval, most egy végtelenül ostoba kamuhírrel próbálják a kabinet munkáját nehezíteni. A baloldal ismét megmutatta, hogy a hatalom (és persze a pénz) megszerzésének reményében mindenre képesek, még az álhírgyártás is belefér nekik. 

Dömötör Csaba és Ujhelyi István fog vitázni a Tranzit garázsvitáján

Itthon2020.11.02, 15:40

Kedden este hét órai kezdettel Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, és Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője fog vitázni a Tranzit garázsvitáján. Téma: Magyarország jobban teljesít? 

Egészen abszurd magyarázkodás az újabb baloldali kamuvideó után

Itthon2020.11.02, 09:33

Kínos magyarázkodásba kezdett Molnár Zsolt az újabb baloldali hírhamisítás miatt. Orbán Balázs miniszterhelyettes közölte, ha nem törlik a videót, akkor a bíróságon folytatódik az ügy. 

Az álmentős videó után itt a baloldal újabb kamuvideója

Itthon2020.10.31, 20:51

Korózs Lajos álmentős kamuvideóját követően Molnár Zsolt készített álhírvideót - írja a Mandiner. 

Újabb megbízást kapott a baloldali lap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, egykori főszerkesztője Zuglóban

Itthon2020.10.30, 13:23

Média-cégvezetői fizetése mellé 350 ezer forintos megbízási szerződést kapott Murányi Marcell a baloldali vezetésű zuglói önkormányzattól. Így a másodfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt baloldali újságíró a kerületi sajtó irányítása mellett Horváth Csaba MSZP-s polgármesternek osztogathatja a tanácsokat  - vette észre az Origo a kerület honlapján. Árulkodó, hogy mielőtt a szocialista városvezetés kinevezte volna a helyi médiacég élére, a Népszabadság főszerkesztőjeként és az MSZP kommunikációs tanácsadójaként dolgozott. 

Nem tetszik a baloldalnak, hogy megújul a romos Radetzky-laktanya

Itthon2020.10.21, 12:04

A II. kerületi baloldali vezetésen belüli háborúvá is fajulhat a Bem téri Radetzky laktanya felújításának az ügye. Míg a helyi Momentum élesen ellenzi a teljesen leromlott állapotban lévő épület felújítását, addig Őrsi Gergely, MSZP-s polgármester többször támogatásáról biztosította a projektet. A volt MDF-székház épületét egyébként a Gyurcsány-kormány játszotta át egy később felszámolás alá került cégnek. Ezzel a baloldali kormány már 14 évvel ezelőtt tudatta, hogy a Radetzky-laktanya nem képvisel komoly értéket. Az önálló karakterrel nem rendelkező baloldlai erők vitájára egyébként Gyurcsány tehet majd pontot, ahogyan az az elmúltt ...

Így próbál a magyarországi baloldal ártani az országnak Brüsszelben

Itthon2020.10.18, 09:35

Bár az itthonról megalapozott, és a nemzetközi színtéren folytatódó, Magyarország elleni támadások korábban is jellemzőek voltak, idén különösen sokszor próbáltak az országnak külföldön ártani. Megmutatjuk az eddig kevésbé ismert európai parlamentbeli szavazásaikat és akciókat, amiből az látszik: a DK-s Gyurcsányné, a momentumos Cseh Katalin, a szocialista Ujhelyi István és a többiek mindent megtettek annak érdekében, hogy megpróbáljanak ártani Magyarországnak a nemzetközi közvélemény előtt. És mint ismert, a Hír TV nemrégen mutatta be azt a videófelvételt, amin Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője azzal dicsekedett egy belső momeentumos ...

A borsodiak visszautasítják a rasszista vádat

Itthon2020.10.14, 19:13

Értelmezhetetlen az MSZP magyarázkodása a borsodi választás után - ezt mondta a Hír TV-nek Setét Jenő roma polgárjogi aktivista. A szocialisták elnökhelyettese kedden azzal indokolta, hogy Bíró László mögé sorakoztak fel, hogy Borsodban sok rasszista van.

A baloldal egyik vezetője szerint rasszisták az emberek Borsodban, és ezért jelöltek egy antiszemitát

Itthon2020.10.13, 18:43

Az MSZP elnökhelyettese arról elmélkedett az ATV-ben, szerinte Bíró László személye „nem biztos, hogy Borsodban is ugyanolyan ellentmondásos volt" a helyieknek - erről írt a Mandiner.

Burány Sándor szerint bűncselekmény gyanúja is felmerülhet Kispesten

Itthon2020.10.02, 23:08

Burány Sándor, az MSZP tagja, a Párbeszéd parlamenti képviselője szerint nem maradt kétség afelől, hogy a kispesti kép- és hangfelvételek bűncselekmény gyanúját alapozzák meg – mondta a politikus a Hír TV Informátor című műsorában péntek este. Mint ismert, egy héttel ezelőtt megerősítette a felvételek eredetiségét Lackner Csaba egykori barátja, aki több mint száz buliban vett részt az önkormányzati képviselővel közösen. Lackner azonban továbbra sem válaszol kérdésekre. Gajda Péter a Hír TV-nek elismerte, hogy jóban volt Lacknerrel, azonban a bizalmi viszonyt továbbra is tagadja - írja a Magyar Nemzet.

LMBTQ-propagandaeseményt szervez gyerekeknek a második kerületi baloldali önkormányzat Alföldi Róbert színházába

Itthon2020.10.01, 21:13

A baloldali második kerületi önkormányzat szervez az Alföldi Róbert erős befolyása alatt álló Átrium Színházba érzékenyítő felolvasást gyerekeknek, abból az LMBTQ-könyvből, amely az elmúlt napokban komoly indulatokat váltott ki. A "Meseország mindenkié" című könyvet egy leszbikus szervezet adta ki, azzal a céllal, hogy ismert meséket írjanak át - többek között - homoszexuális főszereplőkkel.  

Bajnai Gordon a kapuk előtt

Itthon2020.09.30, 17:03

Készenlétben áll Bajnai Gordon bukott miniszterelnök, aki a Momentum elnökével szokott a "kormányzati tapasztalatokról" egyeztetni.

Hollik István a koronatanú megszólalása után: Kispest baloldali vezetésének távoznia kell

Itthon2020.09.28, 10:41

Kispest baloldali vezetésének le kellene mondania - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hollik István, miután megszólalt az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós botrányának koronatanúja. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy látja, a baloldal 2010 előtt is ezt csinálta, ebben ment tönkre majdnem az ország. Szerinte a kispesti baloldali korrupciós ügy azt mutatja, jottányit sem változtak az évek alatt.

Kovács László: Az MSZP nem támogathatja a judapestező Bíró László indulását

Itthon2020.09.28, 09:06

Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének. Újabb baloldali véleményformáló fogalmazott meg rendkívül súlyos bírálatot a baloldal elvtelen politikájával szemben. 

Alvilági módra működik a baloldali városvezetés Kispesten a helyi szocialisták belső körének tagja szerint

Itthon2020.09.26, 11:55

Újabb fordulatot vett az elmúlt évek legszövevényesebb korrupciós ügye: V. Ákos, a kispesti baloldal egykori sofőrje állítja, a Lackner-felvételek valódiak, ő pedig személyesen jelen volt a kokainozós MSZP-s bulin. A focin keresztül a szocialista városvezetés bizalmába férkőző férfi tivornyákról, kábítószeres bulikról és egy-egy este alatt elszórt százezrekről tálalt ki. Szerinte a szocialista hatalmi kör súlyosan visszaélt a polgárok bizalmával, az pedig kizárt, hogy Gajda Péter ne tudott volna a hátországában zajló sötét ügyekről. 

Tóth Bertalan újraválasztásával végképp Gyurcsány Ferenc kezében az MSZP

Itthon2020.09.25, 09:43

Gyurcsány-kompatibilis vezetése lett az MSZP-nek Tóth Bertalan szombati újraválasztásával. A régi-új pártelnök elmúlt kétéves ciklusában sorban halmozta a botrányokat (videóhamisítási ügy, Bangóné Borbély Ildikó patkányozása), azonban választástechnikai trükkökkel és egy kis külső ráhatással meg tudta őrizni hatalmát - Kunhalmi Ágnes parlamenti képviselővel kiegészülve (Kunhalmi legemlékezetesebb produkcióit itt gyűjtöttük össze). Tóth és Gyurcsány régi ellenfeleként Mesterházy Attila ugyan szembeszállt a hatalmába görcsösen kapaszkodó pártelittel, azonban pillanatok alatt ellehetetlenítették indulását. Enyhén szólva nem lenne megleepő, ...

Szabálytalanul készítette el pénzügyi kimutatásait az MSZP

Itthon2020.09.24, 11:53

Az MSZP szabálytalanul készítette el 2017 és 2018 közötti pénzügyi kimutatásait, így azok nem mutatnak megbízható és valós összképet a párt bevételeiről és kiadásairól. Az Állami Számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében azt is kiemelte, hogy a szocialisták 2018-ban szabálytalanul számolták el a költségvetési támogatásokat, és az egyéb, működésüket célzó forrásukat.

"Nézzék, nem vagyok a helyzet magaslatán" - Kunhalmi Ágnes színjátékai és megmagyarázhatatlan röhögőgörcsei - videó

Itthon2020.09.23, 09:11

Kunhalmi Ágnest megválasztották az MSZP társelnökének. A szocialista politikus az elmúlt években többször is nagyon furcsán viselkedett a kamerák előtt, volt olyan, hogy nekifutott egy csukott ajtónak, és a magyar helyesírással is meggyűlt a baja - és olyan is volt, amikor megmagyarázhatatlan röhögőgörcsöt kapott egy sajtótájékoztató közben. Most összegyűjtöttük a legemlékezetesebb alakításait. 

Megválaszották az MSZP elnökeit

Itthon2020.09.19, 17:12

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusán, mivel más jelöltek nem voltak, mert Mesterházy Attila indulását még időben ellehetetlenítették.

Nem engedték be az MSZP-székházba a tüntető szocialistákat, lemondott egy elnökségi tag

Itthon2020.09.16, 17:39

Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai, hogy a pártvezetés vonja vissza a vonatkozó döntést. Azt követelték továbbá, hogy küldötteik részt vehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. A tömegben "Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!"; "Ne trükközzetek! Ne csaljatok!"; és "MSZP=Molnár=Tóth Kft." feliratú táblákkal lehetett találkozni. Közben újabb vezető politikus távozott pozíciójából: Csendesné Murányi Ibolya, az MSZP országos elnökségének elnökségi tagja tiltakozásképpen lemondott tisztségéről.

A baloldal antiszemita jelöltje egy éve még gúnyolódott Kunhalmi Ágnesen, most már fotózkodik vele

Itthon2020.09.16, 09:59

A magyar zsidó embereket "tetűcsúszdásoknak" nevező Bíró László egy évvel ezelőtt még gúnyolódott azon a Kunhalmi Ágnesen, aki a napokban a (jobbikosokon kívüli) baloldali politikusok közül elsőként segített kampányában. "Antropológiai érdeklődéssel" figyeljük a baloldal vergődését és ezt az izzadságszagú összeborulást" - kommentálta a történteket Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője. 

Szocialisták tüntetnek az MSZP vezetése ellen

Itthon2020.09.16, 10:59

Trükkök százaival az MSZP elnöksége elérte, hogy Mesterházy Attila végül el se induljon a hétvégi tisztújításon. A Magyar Nemzet információi szerint a pártállami időket idéző eljárás miatt a kongresszusi küldöttek egy része szerdán demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál – írta a Magyar Nemzet.

Koronavírusos Harangozó Tamás szocialista politikus egyik családtagja

Itthon2020.09.14, 15:26

Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője arról számolt be, hogy az egyik családtagja elkapta a koronavírust.

Nyíltan kiállt a baloldal antiszemita jelöltje mellett az MSZP egyik vezető politikusa

Itthon2020.09.14, 20:38

Videóüzenetben támogatta a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László kampányát Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője, a párt választmányának elnöke. A vasárnap közzétett felvételen a szocialista politikus büszkén a "mi jelöltünknek" nevezte a jobbikos politikust. Azt a Bíró Lászlót, aki a baloldali pártok borsodi jelöltje, és korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet, és "tetűcsúszdások" kifejezéssel utalt a magyar zsidó emberekre. A baloldal eddig hallgatott a szégyenletes jelöltről, most viszont már nyíltan kiállnak a neonáci politikus mellett. 

30 éve tartja uralma alatt Hajdúnánást egy baloldali klán, ennek most véget vethetnek

Itthon2020.09.12, 11:59

A hazai baloldalhoz bebetonozott vörösbárók uralma folytatódik, vagy egy polgári, kormánypárti vezetés alapozhatja meg Hajdúnánás jövőjét – ez a tétje annak az időközi választásnak, amelyet a következő hétvégén tartanak meg a hajdúsági városban. A települést a rendszerváltozás óta a markában tartja a Bódi-klán, a családfő, Bódi László pedig tipikus megtestesítője azoknak az archetipikus figuráknak, akik a (rabló)privatizáció kezdetekor jókor voltak jó helyen. Hajdúnánáson jelenleg patthelyzet van, az ellenzéki szivárványkoalíciónak annyi szavazata van, mint a kormánypártoknak a polgármesterrel együtt, így a fejlődésre ebben a felálllásban ...

Pest megye, oszolj! - Az utolsó MSZP-s jelszó

Itthon2020.09.11, 15:43

Ez a harc lesz a végső - így tekinthetnek az MSZP következő, jövő heti tisztújító kongresszusára a párt küldöttei. Már akiket beengednek majd az országos elvtársi találkozóra, hiszen a legnagyobb megyei bázist, Pest megye küldötteit egyszerűen kizárták a tisztújításból. Ügyesnek tűnik Tóth Bertalan módszere: ha már a nagypolitizáláshoz nem volt tehetsége, mandátumának lejárta előtt két héttel legalább a kamarillapolitizálásban megcsillantotta erényeit. A párt önfelszámolása végül is jó úton halad.

Illegitim lehet az MSZP következő kongresszusa

Itthon2020.09.10, 09:57

Biztosra veszi az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, hogy a bíróság is kimondja: a pártvezetés jogtalanul oszlatta fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége. Fekete Zoltán szerint így kérdéses, hogy esetleges győzelme esetén Tóth egyáltalán tárgyalhat, illetve köthet-e megállapodást a baloldali együttműködésről szóló tárgyalásokon – írta a Magyar Nemzet.

Kunhalmi Ágnesnek is lesz ellenfele az MSZP elnökválasztásán

Itthon2020.09.09, 22:04

Havas Szófia, az MSZP nőtagozatának alelnöke is beadta pályázatát az MSZP társelnöki pozíciójára - írja a Hír TV. Ezzel Kunhalmi Ágnesnek is lett ellenfele. Mint azt megírtuk, Tóth Bertalannal szemben Mesterházy Attila indul.

A teljes szétesés útjára lépett az MSZP

Itthon2020.09.08, 12:06

Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak, mivel jogtalannak tartják az etikai bizottság döntését. Abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet. Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgaazdásodás ...

Megszűnt az MSZP Pest megyében

Itthon2020.09.08, 07:21

Feloszlatta az MSZP a Pest megyei szervezetét - erősítette meg a Hír TV-nek a területi szövetség elnöke. Fekete Zoltán azt mondta, ő még nem kapott hivatalos értesítést az ügyben, helyi párttársai viszont igen, így tőlük tud a történtekről. A politikus szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke többszörösen megerőszakolja az alapszabályt annak érdekében, hogy megtartsa pozícióját és távol tartsa a tisztújítástól a Mesterházy Attilát támogató regionális szervezeteket.

Havi félmilliót fizet ki egy baráti cégnek a zuglói szocialista önkormányzat

Itthon2020.09.02, 11:51

Több mint hat hónapja végez havi félmillió forintért belső ellenőri munkát Zuglóban az a cég, aminek az egyik beltagja Gúr Nándor egykori szocialista országgyűlési képviselő – értesült az Origo. Mindez azért érdekes, mert a XIV. kerületet az a Horváth Csaba vezeti, aki több cikluson keresztül ült egy parlamenti frakcióban Gúrral. 

Elhatárolódott a szocialista polgármestertől és kilépett az MSZP-ből a párt mohácsi elnöke

Itthon2020.08.27, 21:46

Lemondott az MSZP mohácsi szervezetének elnöki posztjáról Király András, és a pártból is kilépett - írja a Pécsi Újság. A tavaly ősszel a szocialisták kompenzációs listájáról mandátumot szerzett Király András független képviselőjelöltként indul az időközi választáson. A lapnak adott interjújában a többi közt arról is beszélt, miért határolódott el Csorbai Ferenctől, Mohács még hivatalban lévő szocialista polgármesterétől, és arról is, hogy nem egyedül távozott az MSZP-ből.

Nem hajlandók elítélni a baloldali pártok a Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegető Gyurcsány Ferencet

Itthon2020.08.03, 08:28

Hiába fenyegette meg a kommunista diktatúrákat időző módon Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, a baloldal nem hajlandó elítélni Gyurcsány Ferencet. Az Origo megkérdezte a szemmel láthatóan radikalizálódó baloldali pártokat az ügyben: válasz azonban egyiküktől sem érkezett, még az egykori ellenség, a 2006-os szemkilövetések és más botrányok miatt Gyurcsány Ferencet korábban sokat bíráló Jobbik sem reagált cikkünk megjelenéséig, majd küldtek az Origónak néhány sort, amiben ők is megfenyegették Vidnyánszky Attilát. A Demokratikus Koalíció elnöke mára teljesen uralma alá hajtotta a baloldali pártokat, akik még egy ilyen ...

A Magyar Állam nyerte a pert, a Politikatörténeti Intézetnek ki kell költöznie a Kúria épületéből

Itthon2020.08.01, 14:49

A Fővárosi Ítélőtábla 2020. július 14-i ítélete helybenhagyta az elsőfokú bíróság 2019. decemberi döntését, amelynek értelmében az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézetnek 30 napon belül el kell hagynia a Kúria egykori épületét, amit köteles átadni a Magyar Államnak. Ezenkívül több mint 2 millió forint perköltséget is meg kell fizetniük.

Tóth Bertalan tisztogatásba kezdett az MSZP-ben

Itthon2020.07.31, 23:23

Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezték a kizárásukat is – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból.

Az Index-Momentum tüntetés szónoka a tüntetés előtt egy órával még élő adásban primitívezte a Fidesz több millió szavazóját

Itthon2020.07.27, 16:21

A baloldali politikusokat és az őket kiszolgáló propagandasajtót hosszú ideje zavarja a Fidesz európai szinten is kimagasló társadalmi támogatottsága. Az ATV múlt hét pénteki műsorában megint a kormánypártok szavazóit gyalázta egy magát függetlennek mondó aktivista. Gulyás Balázs, a Magyar Hang alkalmazottja azt mondta: a közel tizenöt éve rekordnépszerű jobboldali pártszövetségre csak a tanulatlanok, a vidékiek és az idősek szavaznak. Az interjú után a baloldali propagandista azonnal az Index-Momentum tüntetésre indult, ahol ő volt az egyik szónok.

Az idősek és a családok támadása világosan megmutatja, mit gondol a Momentum a magyarokról

Itthon2020.07.23, 14:53

Nyugdíjasok szavazójogának elvétele, családellenesség, alacsonyabb iskolázottságú választópolgárok és a sofőrök lenézése, sportsikerek megfúrása, nemzetellenesség, bevándorláspártiság és abortuszlobbi – ez jellemzi a többnyire fiatalokból álló Momentum Mozgalmat. A nyugdíjasok szavazójogát megkérdőjelező pártalapító Kádár Barnabás szélsőséges megnyilvánulásaira a napokban irányult figyelem, amikor megpendítette az idősek választásból történő kizárását. Majd azt tanácsolta: ne menjenek el szavazni. Kirekesztő megnyilatkozásai tükrében a Momentum a jövőt nem a magyar családokban, és nem a fizikai, kétkezi munkától nem idegenkedő polgáárokban ...