MSZP

címke rss

Pénz nélkül maradhatnak a diákok, akiket Czeglédy Csaba átvert

Itthon2017.06.27, 10:26

Egyelőre úgy tűnik, nem tudják később sem kifizetni az előzetesben ülő Czeglédy Csabához köthető cégek annak a több ezer diáknak a bérét, akik azért nem kaptak májusi és júniusi fizetést, mivel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal zárolta az érintett cégek számláit. Az ok, hogy olyan nagy a tartozása a Czeglédy érdekkörébe tartozó cégeknek, hogy a NAV a munkaadók befizetéseit is a tartozások csökkentésére használja. Az MSZP és a DK ügyvédje még június közepén került előzetesbe, mivel a gyanú szerint társaival több mint 3 milliárd forint adót csalt el egy diákmunkásokat foglalkoztató cég működése során.

Botka repülhet, a nagy öregeket visszasírják

Itthon2017.06.27, 09:49

Ha Botka László érdemben nem tud változtatni az MSZP támogatottságán, akkor könnyen lehet, hogy októberben már nem ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. A baloldali média is elégedetlen Botkával, elég a Vasárnapi Hírek hétvégi cikkére utalni. A szocialisták egyre jobban visszasírják a régi öregeket, mivel a párt támogatottsága akkor a többszöröse volt a maiénál. Lendvai Ildikó, Baja Ferenc és Kovács László nevét is egyre többen emlegetik a baloldalon.

Óriási Fidesz-fölény, 10 százalék alatt a Jobbik

Itthon2017.06.27, 07:24

A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első félévében megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 44,23 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 10,75 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 10 százalékot sem sikerült elérniük.

Németh Szilárd várja a szocialista "nagyhalak" vallomását

Itthon2017.06.26, 11:10

A Fidesz választ vár a szocialistáktól arra, hogy használták-e pártmunkára azokat a diákokat, akiket a költségvetési csalás miatt őrizetbe vett Czeglédy Csaba szocialista politikus cége közvetített ki.

Súlyos mulasztást követett el pécsi székházával az MSZP

Itthon2017.06.23, 05:56

Több mint nyolc éven át nem tett eleget építményadó bevallási kötelezettségének az MSZP Pécsett, amely 2008. november 27-én vásárolta meg a Tüzér utca 3. szám alatti "mozgalmi ház" megnevezésű székházat - tájékoztatta a Magyar Időket a baranyai megyeszékhely adóügyi osztályának vezetője.

Kirúgta az MSZP-frakció Botka új sajtósát

Itthon2017.06.22, 23:18

Felmondta az MSZP frakció az új kommunikációs igazgatóval kötött megállapodását. Kerényi György parlamenti belépőjét is megvonták – tudta meg a Magyar Idők.

Fidesz: Czeglédy Csaba piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére

Itthon2017.06.21, 13:50

A Fidesz szerint a baloldal azért állt egy gyerekeket, diákokat átverő, adócsaló ügyvéd mögé, mert az egyik bizalmi emberük és már sok piszkos ügyben állt a rendelkezésükre.

Kósa Lajos: Simicska a Jobbikot már megvette, az MSZP is kilóra megvehető

Itthon2017.06.21, 11:12

Az ellenzék a plakáttörvény elutasításával a rendszerszintű korrupció pártjára állt, várja az oligarchák adományait, az MSZP pedig „kilóra megvehető”- mondta Kósa Lajos országgyűlési képviselő a TV2 Mokkájában.

Bukott SZDSZ-es kabinetfőnök Botka bizalmas tanácsadója

Itthon2017.06.21, 08:14

Sokat látott szocialista elvtársak is csak kapkodhatják a fejüket azzal kapcsolatban, amit Botka László művel mostanában a pártjában. Bár a szegedi polgármester – és a szocialista párt bukott választmányi elnöke – az elmúlt fél évben gyakorlatilag fikarcnyit sem tudta növelni pártja népszerűségét, mégis látszólag akadálytalanul csapott szét az MSZP-ben. Az még érthető, hogy Botka megpróbál megszabadulni a régi arcoktól, de az egyre érthetetlenebb, ahogy vadliberálisok kerülnek a szoci kampánycsapat kulcsposztjaira. Kerényi György után Ruff Bálint is bekerült Botka belső köreibe.

Simicska péntekre minden emberét mozgósítja a Jobbikért

Itthon2017.06.21, 08:35

Egyetlen napirendi pontként az államfő által visszaküldött „plakáttörvényről” dönthetnek a képviselők pénteken a Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen. A tét az, hogy meglesz-e az illegális pártfinanszírozás megakadályozását célzó javaslat mögött a kétharmados támogatás. A Fideszben úgy tudják, hogy Simicskának minden pártban vannak emberei, akiket most mozgósít, hogy elgáncsolják a törvényt - írja a 888.hu.

Tízezer diák is pórul járhatott Czeglédyék miatt

Itthon2017.06.19, 18:06

Tízezer diákot is érinthet a letartóztatott Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet, az I Love Diákmunka fizetésképtelenné válása: sokan utoljára az áprilisi munkáért kaptak rendben fizetést. Ahogy korábban megírtuk, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjét és nyolc társát múlt csütörtökön helyezték előzetes letartóztatásba költségvetési csalás gyanújával.

Halász János: A szocialisták egy terroristát védenek

Itthon2017.06.17, 14:15

Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy "a szocialisták nyíltan egy terroristát védenek, a magyar határt védő rendőrökkel szemben, le akarják bontani a kerítést és végre akarják hajtani a Soros-tervet: be akarják engedni a migránsokat".

Az MSZP is törvényjavaslatot nyújt be az egyenlő kampányról

Itthon2017.06.16, 13:11

Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be a tiszta és egyenlő kampányért, amikor pedig kiderül, hogy mikor lesz a plakáttörvény miatti rendkívüli parlamenti ülés, ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.

Vezetőszáron vitték a rendőrök Czeglédy Csabát a tárgyalásra

Itthon2017.06.15, 17:27

Letartóztatta a bíróság Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista politikust, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjét. Czeglédyt és 8 társát költségvetési csalással gyanúsítják, a NAV nyomozói szerint több mint 3 milliárd forint kárt okoztak az államnak.  

Így nézne ki a parlament, ha most választanánk

Itthon2017.06.15, 13:00

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a májusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.

Más ügyben is nyomoznak Czeglédy ellen

Itthon2017.06.14, 16:49

Nemcsak az iskolaszövetkezetek körüli zavaros ügyei miatt kell majd felelnie a bíróság előtt Czeglédy Csabának, Botka László és Gyurcsány Ferenc védőjének, hanem hamis tanúzás is felmerült ellene. A szombathelyi baloldal vezetőjét 2002-ben már jogerősen elítélték, de ennek ellenére a mai napig meghatározó szereplője a szombathelyi ellenzéki politikának.

Zavaros ügyek: ezért vehették őrizetbe Gyurcsány és Botka ügyvédjét

Itthon2017.06.14, 18:24

Költségvetési csalás miatt őrizetbe vették Czeglédy Csabát, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjét. A szombathelyi baloldali képviselőn kívül még öt embert vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást. Czeglédyhez tíz iskolaszövetkezet kötődik. Ezek közül több ellen felszámolási eljárás van folyamatban. Czeglédy egyébként ügyvédi hivatását hosszú ideje törvényellenesen látja el.

Fidesz: A baloldal veszélyt jelent az emberek biztonságára

Itthon2017.06.08, 13:17

A baloldal pártjai, az MSZP és a DK konkrét veszélyt jelentenek Magyarország és a magyar emberek biztonságára, mert a Soros György-féle terv végrehajtására készülnek a bevándorlás kérdésében - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Páratlan törleszkedés, gyomorforgató hízelgés Botka új sajtósának

Itthon2017.06.07, 15:55

A múlt hét végén nevezték meg a MSZP új kommunikációs igazgatóját. Kerényi Györgynek hívják, újságíró, dolgozott – más helyek mellett - a Magyar Narancsnál, a Gyurcsány-Bajnai kormány idején adófőszerkesztőként a Magyar Rádióban, később a Soros-támogatta TASZ-nál. Eddig nem lehetett róla tudni, de a szintén Soros-közeli 444 „újságírója” szerint (mindezek ellenére? vagy éppen ezek miatt?) Kerényi György pártfüggetlen újságíró.

Nem segített az MSZP-n Botka László

Itthon2017.06.03, 08:41

Év eleje óta stagnál a szocialisták támogatottsága, a pártot idén egyszer sem támogatták többen a teljes felnőtt népesség 8 százalékánál – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából. A felmérés adatai alapján a kormánypártokkal májusban is többen szimpatizáltak, mint a többi párttal együttvéve.

Fidesz: Azért fogadják Botkát Brüsszelben, mert lebontaná a kerítést

Nagyvilág2017.05.31, 12:59

 A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azért fogadják Botka László szegedi polgármestert, MSZP-s miniszterelnök-jelöltet szerdán Brüsszelben, mert megígérte, hogy lebontja a határkerítést.  

Miről és kikkel tárgyal Botka László Brüsszelben?

Itthon2017.05.31, 09:13

Továbbra sem tudjuk, hogy miről tárgyal majd Botka László Brüsszelben, ahová szerdán látogat el. És azt sem lehet tudni pontosan, hogy kivel találkozik. Az Európai Bizottság honlapja szerint – milyen véletlen – éppen szerdán lesz Soros György is Brüsszelben. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a múlt héten pendítette meg, hogy adott esetben lebontaná a déli határon lévő kerítést. Tanácsadója, Lengyel László pedig arról beszélt, hogy nyugati pénzügyi segítség kellene a mostani kormány megbuktatásához. Mindenesetre Botka a megválasztása pillanatában jelentette be, hogy első útja Brüsszelbe vezet. Két cél tűnik ezek után elég logikusnak: ppénzt ...

Váratlanul átalakult Botka László vagyonnyilatkozata

Itthon2017.05.30, 11:26

Miután lebuktatta a Ripost, bekerült a luxuskaróra és 300 négyzetméternyi telekrész is Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a javított vagyonbevallásába. A saját pártjában egy ideje "Rolex Lacinak" nevezett politikus a luxusautóját viszont még mindig nem vallotta be. Pedig ő az üzembentartó.

Brüsszel beavatkozását kéri Botka tanácsadója a választásokon a baloldalért

Itthon2017.05.29, 16:31

Lengyel László, Botka László tanácsadója pénzt és politikai támogatást vár Európa vezetőitől, hogy 2018-ban hatalomba segítsék a baloldalt. Botka kormányfő-jelöltként éppen Brüsszelbe utazik először. Lengyel és Botka korábban egy XIII. kerületi étterem teraszán egyeztetett.

Kósa: Botka és Gyurcsány egyszer már átverte az embereket

Itthon2017.05.29, 13:55

Teljesen magyar specialitás lesz a nyugdíjas szövetkezeti rendszer felállítása – mondta Kósa Lajos az Origónak arról a törvényjavaslatról, amit közösen nyújtott be Harrach Péterrel. A Fidesz frakcióvezetője szerint óriási az érdeklődés a szövetkezetek iránt, mivel így a nyugdíjasok azon része, aki szeret és akar dolgozni, ezt könnyedén megteheti. A politikus beszélt arról is, hogy hiteltelen a szocialisták ígérgetése a 13. havi nyugdíjról.

Fidesz: Botka Soros embere

Itthon2017.05.27, 18:03

Soros György emberének nevezte a Fidesz Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét közleményében.

Megszavazta az MSZP Botkát miniszterelnök-jelöltnek

Itthon2017.05.27, 16:30

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert. 

Meg sem választották még jelöltnek, Gyurcsány előre gratulált Botkának

Itthon2017.05.27, 16:10

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke előre gratulált Botka Lászlónak, akit akkor még nem választottak meg az MSZP miniszterelnök-jelöltjének. Emellett Gyurcsány Ferenc már tárgyalásokat is kezdeményezett Botka Lűszlóval, várhatóan a jövő héten ülnek asztalhoz.

Miniszterelnök-jelöltet választ az MSZP

Itthon2017.05.27, 13:11

Az MSZP a Hungexpón tart kongresszust szombaton, ahol megválasztják miniszterelnök-jelöltjüket.

Kósa: Botka László életveszélyes Magyarország számára

Itthon2017.05.26, 11:07

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László veszélyes a magyar nemzet, a magyar emberek biztonságára, hiszen az MSZP kormányfőjelöltje arról nyilatkozott, hogy ha megválasztják, akkor lebontja a kerítést a határon.

Választás 2017: simán nyert a Fidesz, összetöpörödött a Jobbik

Itthon2017.05.25, 10:49

A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első hónapjaiban megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 45,9 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 17,31 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 7 százalékot sem sikerült elérniük.

Az MSZP és a DK megakadályozta, hogy vizsgálják Botka vagyonát

Itthon2017.05.22, 12:55

A szegedi Fidesz vizsgálta volna, hogy Botka László polgármesternek az eltitkolt tóparti telken, a felesége nevére íratott luxusterepjárón és a több milliós Rolex órán kívül van-e más olyan vagytárgya, amelyekről elfelejtett beszámolni. Csakhogy a helyi baloldali többség összezárt, a szocialisták és a DK együtt megakadályozta, hogy az MSZP-s miniszterelnök-jelölt kellemetlen helyzetbe kerüljön.

Ha Botka szándékosan titkolózott, börtönt is kaphat

Itthon2017.05.20, 18:18

Akár egy évig terjedő szabadságvesztés is járhat azért, ha kiderül: Botka László szándékosan adott be hiányos vagyonnyilatkozatot - mondta egy szegedi hírportálnak Futó Barnabás budapesti sztárügyvéd. Az Echo tévében pedig egy egykori milliárdos ügyvédje szólalt meg. Ügyfele több száz alvállalkozónak tartozik, Ujhelyi István, az MSZP Európa parlamenti képviselője is cégtársa volt. 

Fidesz: Botka László is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista

Itthon2017.05.20, 16:04

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Botka László szegedi polgármester, MSZP-s miniszterelnök-jelölt is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista.

A baloldal tovább háborúzik, a Jobbik pedig bujkál

Itthon2017.05.20, 13:53

Ismét külön indul a baloldal a vasárnapi gyulai időközi választáson, a Jobbik pedig vélhetően a várható rossz eredmény miatt inkább távolmaradt a voksolástól. A választás végeredménye egyébként nem befolyásolja a képviselő-testületi többséget.

Tovább nőtt az ellenzéki káosz

Itthon2017.05.17, 12:30

Az elmúlt hónapok időközi választásai az ellenzék kudarcairól szóltak, mivel egyetlen olyan körzetet sem sikerült nyerniük, ahol 2014-ben a Fidesz diadalmaskodott. Az ellenzék többféle indulási stratégiát is kipróbált, de még az sem járt sikerrel, amikor az összes ellenzéki erő, beleértve a Jobbikot is, egy civilnek mondott jelöltet segített a távolmaradásával. A baloldali térfélen nagyjából nyolc pártnak kellene összefognia, hogy legalább a budapesti körzetek egy részét megnyerjék, de messze nem formálódik a közös lista.

Soros György kottájából játszik a Momentum Mozgalom

Itthon2017.05.16, 14:30

Mind ideológiai, mind szervezeti alapon több szálon kapcsolódik Soros Györgyhöz a Momentum Mozgalom. Megpróbáltuk megtudni azt is, hogy anyagilag hogy kötődnek Soroshoz, pontosan mennyi pénzt kapnak Soros szervezeteitől. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke legutóbbi interjújában egyértelműen bevándorláspárti álláspontot foglalt el. A Momentum több vezetője pedig az amerikai tőzsdespekulánshoz köthető szervezeteknél dolgozott vagy dolgozik, mint például Hajnal Miklós és Donáth Anna Júlia. Vagyis, a cím pontosan kifejezi a valóságot: láthatóan Soros György diktál a Momentumnak. Ahogy mondani szokták: az ő kottájából játszanak.

Fidesz: Botka László át akarja vágni az embereket

Itthon2017.05.12, 14:01

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a szegedi Fidesz Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen. Nem ő lenne az első baloldali politikus, akit egy ilyen eljárás fenyeget. Meglepően sok hasonlóságot lehet felfedezni ugyanis például Gyurcsány Ferenc és Bajnia Gordon, illetve Botka László között.

Rendőrt hívatott Botka egy tévéstábra

Itthon2017.06.12, 15:38

 Helyreigazítás   2017. május 10. napján "Rendőrt hívatott Botka egy tévéstábra" címmel megjelent cikkünkben azt a való tényt, hogy igazoltatták a rendőrök az Echo TV Informátor című műsorának stábját, abban a hamis színben tüntettük fel, mintha Botka László bármilyen formában intézkedett volna, vagy intézkedést kért volna az újságírókkal szemben. Azt a valótlan tényt állítottuk továbbá, hogy Botka László rendőrökkel kidobatta az Echo TV stábját.   Rendőrökkel és biztonságiakkal dobatta ki a szegedi polgármesteri hivatalból Botka László az EchoTv stábját. A csatorna munkatársai interjút szerettek volna a szocialista minisztereelnök-jelölttel, ...

Hollik: Botka árulja el végre, mennyi a valós vagyona

Itthon2017.05.05, 14:07

A kormánypártok szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt átverte az embereket a vagyonának eltitkolásával, ezért a Fidesz-KDNP arra kéri Szeged polgármesterét: árulja el végre, mennyi a valós vagyona.

Kiszámoltuk, mi lenne a 2018-as választás végeredménye

Itthon2017.05.05, 13:18

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez az áprilisi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk.

Gyurcsány: Ettől nagyon ideges az MSZP

Itthon2017.05.05, 13:53

„Nem mondom nyilvánosan, de megnézték a kollégáim a Botka beszédeit. Gyerekek, a Botka többet gyurcsányozik, mint orbánozik” – mondta Gyurcsány Ferenc a kaposvári fórumán. A DK elnökének a beszédéből a Figyelő osztott meg olyan részleteket, amik eddig nem kerültek nyilvánosságra.

Századvég: Tovább zuhant a Jobbik

Itthon2017.05.05, 10:20

A Századvég Alapítvány április végi közvélemény-kutatása szerint a kormánypártok előnye továbbra is stabil. A Jobbik támogatottsága tovább csökkent, ezzel mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében az MSZP szintje alá került.

Debrecenben robbant ki a baloldal újabb háborúja

Itthon2017.05.05, 09:54

A baloldali belháború újabb fejezetét hozta a debreceni időközi választás. A 6-os körzetben vasárnap voksolnak, és szemben a szentendrei választással, most gyakorlatilag az összes mérhető támogatottsággal rendelkező párt rajthoz áll. Az MSZP és a DK azon veszett össze, hogy kinek kellett volna visszalépnie, és ki tehet arról, hogy a két párt nem indul közösen. A Gyurcsány-párt abban bízik, hogy megelőzheti az MSZP-t, így egy leendő összefogási tárgyaláson kedvezőbb pozícióból diktálhatnának. Az ellenzéki megosztottság a Fidesznek kedvezhet abban a városban, ahol legutoljára 1998-ban tudott az MSZP egy körzetet megnyerni.

Nézőpont: Megismétlődne a 2014-es választási eredmény

Itthon2017.05.04, 16:20

A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján márciushoz képest nem történtek érdemi elmozdulások a teljes felnőtt népesség körében.

Tárki: Stabilan vezet a Fidesz, zsugorodik a Jobbik

Itthon2017.05.04, 11:24

Ha volt is hatása az elmúlt hetek utcai demonstrációinak, az nem befolyásolta a pártpreferenciákat, hiszen az elmúlt negyedévben lényegében változatlan a pártok népszerűsége – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi kutatásából.

Botka: Gyurcsánynak el kell tűnnie, ha nincsenek bizonyítékai

Itthon2017.05.04, 18:25

Távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferencnek, ha nincsenek bizonyítékai arra, hogy az oroszoknak bizalmas információik vannak a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról – ezt Botka László mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A közvélemény-kutatók többsége szerint a Fidesz nem vesztett szavazókat

Itthon2017.05.03, 20:01

A közvélemény-kutatók többsége szerint az áprilisi kampányfőpróba nem változtatott a pártok népszerűségén. Az ellenzéki pártok nem tudtak áttörni, a Fidesz továbbra is őrzi az első helyét. 

A DK-nak esett az MSZP

Itthon2017.05.03, 12:14

Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke és pártja csak "színpadi beszédekben" hangoztatja az ellenzék együttműködését, de a gyakorlatban jelenleg ennek az ellenkezőjét látják.

Sokmilliós luxusóráit be sem vallotta Botka László

Itthon2017.05.01, 16:21

Többmilliós karórákat hord Botka László, az MSZP elnöke - írja a Ripost. A lap szerint a szocialista elnök méregdrága szenvedélye annak fényében különösen pikáns, hogy míg az MSZP a plakátkampányában a gazdagokat adóztatná, addig a párt elnöke vagyonbevallásában "elfelejtette" feltüntetni a 3-5 millió forintot érő darabokat. 

Sonkáért, túróért szavazhattak Zuglóban egy kerületi politikus szerint

Itthon2017.04.30, 15:26

Elcsalhatták a múlt vasárnapi zuglói időközi önkormányzati választást, legalábbis az egyik körzetben, ezt mondja a CivilZugló Egyesület elnöke. Várnai László a Magyar Időknek egy hangfelvételt mutatott be, ami szerinte egyértelműen bizonyítja a csalást, illetve magyarázatot ad, hogy a 14. körzetben miért is tért el irreálisan a szavazatok aránya a többihez képest. A zuglói MSZP elnöke visszautasítja a vádat.

ZRI Závecz: Áprilisban tovább erősödött a Fidesz

Itthon2017.04.26, 11:59

Ha most rendeznék a választásokat, akkor a Fidesz-KDNP 47, az MSZP 20, a Jobbik 17, a Demokratikus Koalíció pedig 7 százalékot érne el a biztos szavazók között - derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az LMP és az Együtt nem jutna be a parlamentbe.

Molnár Gyula: Aki nem tüntet, azt a Fidesz fogja eltüntetni

Itthon2017.04.22, 14:06

Az MSZP elnöke szerint Magyarországon "mindenkinek megvan a saját CEU-ja", és "aki nem megy ki az utcára tüntetni, azt a Fidesz fogja előbb-utóbb eltüntetni".

Botka Gyurcsányt és liberálisokat is kiszorítaná

Itthon2017.04.13, 17:55

Több stratégia mentén készül a 2018-as választásra az MSZP. Botka László azt szeretné elérni, hogy egy magas részvétel révén ne jussanak be a parlamentbe a kisebb balliberális erők, így 2022-ig szinte biztosan egyedül maradnának a baloldali térfélen. A másik irányzat a választási győzelem érdekében gyakorlatilag megismételné a 2014-es összefogást. A küzdelem még nem dőlt el, fordulatot a párt májusi kongresszusa hozhat.

Századvég: Nagy előnnyel vezet a Fidesz

Itthon2017.04.11, 17:02

Nem változott érdemben a hazai pártok támogatottsága az utóbbi hónapokban, a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan őrzi vezető pozícióját, az ellenzéki pártok pedig nem tudták növelni táborukat az elmúlt időszakban – derül ki a Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatásából.

Botka üzent a Fidesznek: kitekeri a nyakukat

Itthon2017.04.10, 11:28

Botka László, Szeged szocialista polgármestere azt üzente a Fidesznek, hogy hagyják békén a gyerekeit, különben "kitekeri a nyakukat".

Kósa: Ezt a jogi kiskaput be kellett zárni

Itthon2017.04.04, 15:41

A magyar felsőoktatás védelmével indokolta a felsőoktatási törvény külföldi egyetemeket érintő módosítását Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzéki pártok közül az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul, míg a DK népszavazást kezdeményez. 

Botka a bizonyíték, az MSZP mindig a milliárdosok pártja volt, és ma is az

Itthon2017.03.29, 16:49

Sajtótájékoztatót tartott Budapesten Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Azt mondta, hogy Botka László is a milliárdosok táborát gyarapítja, ráadásul luxusnyaralásaival a közösségi oldalon kérkedett. Arról is beszélt, hogy az MSZP-s politikus álszent módon vetné ki a luxusadót, épp úgy meghúzva a határt, hogy ő ne essen annak hatálya alá.

Botka László drága hobbija az egzotikus luxusutazások

Itthon2017.03.29, 13:16

Zanzibár, többször is a Maldív-szigetek, egzotikus korallzátonyok a Vörös-tengeren. A Ripost szerint Botka László rendszeresen vett részt ilyen luxusutakon. 

Mit titkolhat még Botka László?

Itthon2017.03.25, 17:45

Több mint 36 millió forintot kért a Tényektől a Botka László vezetésével működő szegedi önkormányzat és a hozzá kötődő vállalkozók csoportja közérdekű adatokért cserébe. Azt szerették volna kideríteni, kivel, milyen összegben és miről kötöttek szerződést az elmúlt hét évben. Ezért kellett volna ennyit fizetniük. Az adatvédelmi biztos szerint csak az adathordozó árát kérhették volna el.

Miért titkolja Botka László a közérdekű adatokat?

Itthon2017.03.24, 14:19

Döbbenetes összeget, több mint 36 millió forintot kér a Botka László vezette szegedi önkormányzat a közérdekű adatokért. A TV2 hírműsora, a Tények ugyanis szerette volna megtudni, hogy kivel, milyen összegben, milyen tárgyban kötöttek szerződéseket 2010 óta. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezekért a közérdekű adatokért nem lenne szabad elkérni ilyen magas összeget.

MSZP-sek zavarták meg az Együtt rendezvényét

Itthon2017.03.21, 18:20

Már második alkalommal zavarták meg az Együtt rendezvényét az MSZP szimpatizánsai. Juhász Péterék emiatt közleményben tiltakoztak. Az ügy hátterében a közelgő zuglói választás állhat, ahol az Együtt és az MSZP más-más jelöltet támogat. 

Kiderült, ezért támadja Brüsszel ismét Magyarországot

Itthon2017.03.21, 16:35

A büntetőeljárási kódexről szóló szavazás egy nagyon fontos mércéje lesz annak, hogy hol tart ma a magyar politika, hajlandó-e szakmai alapon, a lövészárkokon felülemelkedve döntéseket hozni, vagy pedig benne maradunk a pártpolitika mocsarában – mondta az Origónak Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt a migrációs helyzetről, valamint az állatvédelem állapotáról is.

Tovább hazudik Botka László, újabb szerződések derültek ki a kisvállalkozókat tönkretevő céggel

Itthon2017.03.20, 15:57

Több mint 34 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a szocialista kormányok alatt a 11 milliárdos adósságok miatt később csődbe ment Szeviép. A botrányos építési vállalkozási cég ezer szálon kötődik Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz. Bár Szeged polgármestere előbb a TV2 Tények hírműsorának, majd a Népszavának is tagadta, hogy a Szeviéppel a város szerződéses kapcsolatban lett volna, de ebből egy szó sem igaz, mivel több projektet is a később bedőlt céggel végeztettek el, összesen 9 milliárd forint értékben.

Varga Mihály: A kormány nem tervez új adókat

Gazdaság2017.03.20, 09:22

Az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakításán nem dolgozik, és nem is tervez ilyet – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjúban, és egyúttal megdöbbentőnek tartja, hogy az MSZP vagyonadót vezetne be, ha 2018-ban hatalomra kerülne.

Így nézne ki a parlament, ha most szavaznánk

Itthon2017.03.19, 21:21

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a februári közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Abban az esetben, ha az ellenzéki pártok külön indulnának, akkor a kormánypártoknak még a kétharmados többség megszerzésére is jó esélyük lenne.

Fidesz: Hová tűnt a zuglói szocialista képviselő?

Itthon2017.03.18, 14:41

A Fidesz felszólította az MSZP vezetését, adjon magyarázatot arra, hogy az elmúlt egy évben hova tűnhetett zuglói képviselője, továbbá a személyéhez köthető 100 millió forintos köztartozás.

Az MSZP országos kampányba kezd az igazságos közteherviselésért

Itthon2017.03.16, 12:21

Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP - jelentette be a párt elnöke és Botka László csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Idén sem tudtak együtt ünnepelni az ellenzéki pártok

Itthon2017.03.15, 16:58

A kormány politikáját bírálták az egymástól külön ünneplő ellenzéki pártvezetők ünnepi beszédeikben. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egész pártok, politikusok gyülekezete és működése épül a tagadásra, az elutasításra, minden ellenzésére és megakadályozására.

Balliberális belháborút robbantott ki a Momentum Mozgalom

Itthon2017.03.09, 08:39

Már most egymás torkának esett a Momentum Mozgalom és a baloldal többi pártja, véleményformálója, pedig csak múlt héten alakult párttá a Fekete-Győr András vezette mozgalom. Tóta W. Árpád szerint az új párt csak felöklendezi a rendszerváltás hordalékát, Szigetvári Viktor szerint Fekete-Győr gyáva, míg az MSZP egyik országgyűlési képviselője gyakorlatilag lopással vádolta meg a Momentumot. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Momentum színre lépésével nem az egység felé haladnak a folyamatok a baloldalon, és még jobban széttarthatnak a szálak.

Kósa Lajos: Az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték

Itthon2017.03.06, 19:05

A csődöt jelentő Szeviép cégről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A cég többmilliárdos adósságot hátrahagyva ment csődbe, így tönkretéve több száz vállalkozót. A cég több szálon is kötődik az MSZP-hez.

Gyurcsány szerint Botka nem akar összefogást

Itthon2017.03.04, 23:47

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció kongresszusán megüzente Botka Lászlónak, tudomásul vették, hogy sem ő, sem pedig a szocialisták nem akarnak összefogást. A volt kormányfő nem ijed meg, ki tudnak állítani 106 jelöltet az országgyűlési választásokra. Világossá tette, hogy hiába is kérik, nem vonul vissza a politikától.

Visszavonta Budapest az olimpiai pályázatot

Itthon2017.03.01, 13:20

A 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai pályázat visszavonásáról döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Az MSZP kifütyülte Juhász Péteréket

Itthon2017.02.28, 16:21

Juhász Péter és az Együtt előszeretettel fütyül, de ezúttal őket fütyülte ki a helyi MSZP a párt fórumán, Dunakeszin. Juhász Péter ezért levélben panaszkodott Molnár Gyulánál és Botka Lászlónál. 

MSZP-választmány: Botka Lászlót ajánlják miniszterelnök-jelöltnek

Itthon2017.02.25, 17:44

Az MSZP választmánya az új baloldali társadalompolitikát vitatta meg, legfontosabb célnak a középosztály újrateremtését jelölte meg - mondta a választmány elnöke a testület ülése után. Hiller István azt is mondta, hogy a polgári törvénykönyv változása miatt májusban kongresszust tartanak.

A Fidesz nagyon vezet, már az MSZP is veri a Jobbikot

Itthon2017.02.24, 13:15

Ha most rendeznék a választásokat, akkor jelentős fölénnyel nyerne a Fidesz–KDNP – derült ki a ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az MSZP megelőzte a Jobbikot, míg rajtuk kívül csak a Demokratikus Koalíció jutna be a parlamentbe, ha önállóan indulna.

Szanyi Tibor: Gyurcsány és Puch gazember

Itthon2017.02.24, 11:08

"Puch László a szememben gazemberré vált, mivel két székházból is kiköltöztette az MSZP-t, és a saját cégeit vitte oda" - mondta Szanyi Tibor a Pesti Srácoknak, majd gazembernek nevezte Gyurcsány Ferencet is. Az MSZP EP-képviselője szerint a Momentum Mozgalom mögött Haris Éva volt szocialista választmányi elnökhelyettes – egyben Bajnai Gordon Haza és Haladás egyesületének alapítója –  pénze van, és már most lejáratták magukat.

Gyurcsány-mentes DK-ról álmodozik az MSZP

Itthon2017.02.20, 19:25

Az LMP szerint a Jobbik nem XXI. századi párt, az Együtt maximum kávézni ül le Botkával, a Jobbik pedig nem tud mit kezdeni az olimpiával. A DK még nem tette fel magának a kérdést, hogy Gyurcsány vagy összefogás, az MSZP viszont biztosra mondja, hogy amíg Gyurcsány van, addig számára nem létezik a DK. Országgyűlési képvislőket kérdeztünk a parlamentben az első tavaszi munkanapon. 

DK: Botka sose kifogásolta a Gyurcsány-kormány döntéseit, ahogy Bajnaiét sem

Itthon2017.02.20, 17:32

Botka László, szegedi polgármester, az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt politikus szombaton tartott beszédében azt mondta, hogy Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének mennie kell. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az ATV műsorában viszont arról beszélt, érdekes, hogy Botka Gyurcsány ellen fordult, hiszen "1994 óta képviselő, és egyetlenegy olyan pillanatra nem emlékszünk, amikor kifogásolta volna bármelyik kormánya bármelyik döntését".

Ismét megijedt a választóktól az MSZP

Itthon2017.02.21, 10:42

Sem az MSZP, sem a Demokratikus Koalíció nem állított jelöltet a március 26-i szarvasi időközi választásra. Legutóbb a januári szentendrei időközi választáson nem indultak a baloldali pártok. Akkor ezzel egy civil jelöltet segítettek a kormánypárttal szemben, de végül meggyőző fölénnyel a Fidesz–KDNP nyert. 

Orbán Viktor: Öt veszélyforrásról lesz nemzeti konzultáció

Itthon2017.02.20, 15:41

A gazdasági adatok azt mutatják, hogy a magyar modell működőképes, Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a tavaszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő bejelentette: nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie. Az ellenzék szerint nem a valósággal foglalkozik a miniszterelnök, míg Kósa Lajos szerint brutális adóemelésre készül az ellenzék.

Jogerősen elítélték a csepeli MSZP elnökét

Itthon2017.02.20, 11:45

Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélték Szenteczky Jánost. A csepeli MSZP elnöke, fővárosi alelnöke jelenleg a párt csepeli-soroksári országgyűlési képviselőjelöltje is. A politikus a csepeli lakásmutyiügyként elhíresült bűncselekmény-sorozatban szintén vádlottként áll a bíróság előtt.

Botka évet értékelt, a Fidesz a szocialisták botrányairól beszélt

Itthon2017.02.18, 19:03

Botka László szegedi MSZP-s polgármester bírálta Gyurcsány Ferencet, arról beszélt, hogy el kellene tűnnie a közéletből. Szerinte a szavazók többsége változást akar, olyan kormányt, amely segít a kisembereknek, és kihúzza Magyarországot a gödörből. A Fidesz hiányolta, hogy Botka nem beszélt a 4-es metró körüli korrupciós botrányról. Azt mondták, hogy az MSZP kormányon eltörölné a lakástámogatásokat és emelné a jövedelemadókat, a munkahelyek helyett teret nyitna a segélyezésnek, minderre pedig a magyarok már nemet mondtak.

Durvul a kampány Zuglóban: feljelentést is tettek

Itthon2017.02.17, 13:31

Az áprilisi zuglói időközi választás előtt lejárató kampány indult a CivilZugló Egyesület ellen. Névtelen, rágalmazó leveleket küldtek az egyesületnek, szerdán pedig a képviselőjelöltjük, Drevenka Monika munkahelyén ragasztottak ki becsmérlő plakátokat. Ezzel telt be a pohár – mondta az Origónak Várnai László, aki ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Nagyon beindult Mesterházy Attila az MSZP-ben

Itthon2017.02.13, 12:11

Ismét aktivizálta magát Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke. A volt pártelnök egykori pártigazgatója, Velez Árpád a dunakeszi választókerületben lenne egyéni jelölt, míg Mesterházy Attila Veszprémben indulna, ahol 2015-ben az ellenzék támogatásával Kész Zoltán győzött. Mesterházy bejelentése újabb vitákat kavarhat az ellenzék soraiban.

Dopeman az MSZP és a DK közös jelöltje lehet

Itthon2017.02.09, 07:27

Indulni akar a VIII. kerületben az áprilisi időközi választásokon a magát Dopemannek nevező Pityinger László, és mögé áll az MSZP és a DK is – írja a 888.hu.

Századvég: Erősödik a Fidesz, gyengül a Jobbik

Itthon2017.02.09, 00:13

A kormánypártok erősödését és a Jobbik gyengülését mutatja a Századvég friss pártpreferencia-felmérése. 

Medián: Óriási fölényben a Fidesz, bedőlt a Jobbik

Itthon2017.02.09, 07:50

Óriási fölénnyel vezeti a pártok versenyét a Fidesz–KDNP – derült ki a legfrissebb Medián-felmérésből. A magyarok 2010 ősze óta nem voltak annyira elégedettek a sorsukkal, a kormánnyal és Orbán Viktorral, mint most. A kutatás szerint a Jobbik nagyon sok szavazót veszített.

Gyurcsányék hazaküldték a befolyásos MSZP-s politikust

Itthon2017.02.08, 10:42

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint jó döntést hozott azzal, hogy nyilvánosságra hozta a pártját érintő összeesküvést, majd azt is elárulta egy interjúban, mire kérték Niedermüller Pétert. De kiderült az is, hogy Molnár Zsoltot hazaküldték Gyurcsány február 4-i évértékelőjéről, hogy ne hozzák kínos helyzetbe. 

Gréczy: Le kellett leplezni az összeesküvést

Itthon2017.02.07, 12:28

A belső ellentétek ellenére folytatódnak a tárgyalások az ellenzéki pártok között – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. A napokban ugyanis Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt állította, hogy az MSZP őt megkerülve próbált megállapodni a választási indulásról egy DK-s politikussal. Később kiderült, hogy Lengyel László politológus Niedermüller Péter segítségével mozdította volna el Gyurcsány Ferencet a DK éléről. A titkos találkozón Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett.

Meglepően nézne ki a parlament, ha most választanánk

Itthon2017.02.06, 20:04

Bőven kétharmad fölötti mandátumaránnyal bírna a Fidesz–KDNP a parlamentben a januári összevont közvélemény-kutatási eredmények alapján. Abban az esetben, ha a baloldali ellenzéki pártok külön indulnak, még nagyobb lehet a kormánypárti fölény.

DK: Botka László egyelőre nem jelentkezett nálunk

Itthon2017.02.06, 14:41

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője arról beszélt, hogy titkos hatalmi játszmák révén akarják kiszorítani a pártját a baloldali együttműködésből. A DK egyébként nyilvánosságra hozatná az összes OLAF-jelentést.

Lengyel László az Origónak: Gréczy Zsolt számomra nem létezik

Itthon2017.02.06, 14:51

„Valamit mondani kellene a DK-nak, hogy mire alapozza azt, hogy összeesküvést szőnék ellenük” – ezt mondta az Origónak Lengyel László. A Pénzügykutató elnöke szerint az tény, hogy egy szegedi konferencián egyértelműen kiállt Botka László jelöltsége mellett, mert nem lát rajta kívül semmilyen komolyan vehető jelöltet a baloldalon. Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelő beszédében titkos összeesküvésről beszélt a DK ellen, míg Gréczy Zsolt arról írt, hogy a háttérben Lengyel áll.

Óriásit tévedtek a dunakeszi MSZP-sek

Itthon2017.02.06, 13:28

Összekeverte a Pest megyei választókerületeket az MSZP dunakeszi szervezete. A helyi szervezet élén egyébként egy jogerősen elítélt politikus áll.

Nézőpont: Tovább zuhan a Jobbik

Itthon2017.02.04, 17:31

Az MSZP önmagában nem, de a baloldali pártok együttvéve már népszerűbbek, mint a Jobbik - derült ki a Nézőpont Intézet friss kutatásából. Ha most lennének a választások, a Fidesznek 47 százalék lenne a listás eredménye, utána a Jobbik következne, 21 százalékkal.

Molnár Gyula: A Jobbikkal nem lesz együttműködés

Itthon2017.02.04, 12:26

Az MSZP-nek és a Jobbiknak sem a szavazóbázisa, sem az értékei nem egyeztethetőek össze, ezért a szocialisták elnöke szerint a radikális jobboldali párttal nem lépnek együttműködésre. Molnár Gyula szerint egyébként a Jobbik akkor erősödik, ha a Fidesz gyengül.

Árulónak nevezték párttársai az MSZP-ből kilépő Demeter Mártát

Itthon2017.02.02, 08:54

Hatalmas indulatokat váltott ki az MSZP-n belül Demeter Márta távozása a pártból és a parlamenti frakcióból. A nagykátai MSZP vezetője szerint a politikus "nyomorult, hazug".

Távozik az MSZP-ből Demeter Márta

Itthon2017.01.31, 20:09

Megdöbbenésüket hangsúlyozták MSZP-s politikusok kedden, miután Demeter Márta kilépett a szocialisták parlamenti frakciójából és a pártból is.

Tárki: Fölényesen vezet a Fidesz

Itthon2017.01.30, 14:52

Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz–KDNP – derült ki a Tárki legfrissebb felméréséből. A kormánypártok a pártválasztók körében 52, a Jobbik 20, míg az MSZP 15 százalékon állt. Rajtuk kívül csak a Demokratikus Koalíció jutna be a parlamentbe, ha önállóan indulnának.