MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így szerezte milliárdjait Gyurcsány Ferenc
Csak úgy röpködnek a százmilliók a bukott miniszterelnök körül miközben gondosan titkolja, honnan is jött össze ez az irdatlan nagy vagyon, aminek egy részét ma már a bécsi Rothschild palotában őrzik. Most bemutatjuk a Gyurcsány-vagyon eredetét.
Simicska Lajos táskás embere, Hadházy Ákos a Népszavában szidta ellenzéki riválisait
Sok mindent el lehet mondani az ellenzék pártjairól, de azt egészen biztosan nem, hogy tökéletes lenne közöttük az összhang. Most Hadházy Ákos mutatta be, mit is kell érteni ezen. Az LMP társelnöke a Népszavának adott interjújában gyakorlatilag minden ellenzéki szereplőt kiosztott: Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíciónak és Karácsony Gergelynek is üzent. Simicska Lajossal való kapcsolatáról nem szívesen beszélt, ahogy korábban is hallgatott róla. Csakhogy előbb az Origo, aztán Ripost lebuktatta, így el kellett ismernie a titkos kapcsolatot.
Kilép az MSZP-ből a fejlövéssel viccelődő képviselő
Az erőszak minden formáját elutasítom, kezet soha senkire nem emeltem, de az tény, hogy az utóbbi években néha ökölbe szorult a kezem. Meggondolatlan voltam és ennek következménye van. A pártagságomról a mai nappal lemondok - írta az MSZP-s Simon József.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Simon József
- MSZP
- Címkefelhő »
Gulyás: Zárják ki az MSZP-ből az Orbán lelövésével példálózó politikust
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel az MSZP vezetését, hogy zárják ki a pártból azt a pécsi tagjukat, aki egy olyan képet tett közzé, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktor miniszterelnököt.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- MSZP
- Címkefelhő »
Csúcsra pörgött az ellenzéki belháború
Teljes döbbenettel olvasták az MSZP-ben Szél Bernadett legújabb interjúját. Az LMP vezetője ugyanis árulónak, az ellenzéki oldal tönkretevőjének nevezte Karácsony Gergelyt. Szerinte elsősorban ő az oka az ellenzék kétségbeejtő állapotának.
Gyurcsány eltitkolt külföldi bankszámlája
Szél Bernadett Gyurcsány után a szocikra és Karácsonyra is rámar
Képtelen leállni az LMP, Gyurcsányék után most az MSZP-t és Karácsony Gergelyt csuklóztatnák. Szél Bernadették kihánytak még két lapát földet a balos ellenzék sírgödréből. Vagyis, folytatódik a teljes széthúzás az ellenzék oldalán.
A börtönben ülő Czeglédy Csabát akarja indítani az MSZP a választáson
Komolyan felmerült szocialista berkekben, hogy elindítják Szombathelyen egyéni képviselőjelöltként a hárommilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csabát. Az előzetes letartóztatásba helyezett MSZP-s politikus pártja választási listáján is befutó helyre kerülhet - írta a Magyar Idők.
- címkék:
- Czeglédy Csaba
- választás 2018
- MSZP
- Címkefelhő »
Törvényt sértett a Gyurcsány-érdekeltség?
Az Altus Portfólió Kft.-vel szemben indított jegybanki piacfelügyeleti eljárás azt jelenti, hogy valószínűsíthetően törvénytelen volt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó cég és a Czeglédy Csaba közötti kölcsönügylet - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A Fidesz-KDNP a nyertese, az ellenzék pedig a vesztese volt a 2017-es évnek
Tartós növekedés és stabilitás jellemezte a Fidesz-KDNP támogatottságát 2017-ben – derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. A Figyelőben megjelent közvélemény-kutatás kiemeli, hogy a kormánypártok térnyerése mellett az ellenzék veszített szavazótáborából.
- címkék:
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Századvég
- Fidesz-KDNP
- DK
- Címkefelhő »