MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eltűnőben van Európából a baloldal
Nincs víziója, és nem tudja megszólítani a tömegeket a nyugat-európai baloldal, és hasonló a helyzet a közép-európai térség sok országában is, ezért a hagyományos szociáldemokrata pártok soha nem látott mélyrepülésben vannak. A mostani felmérések szerint a májusi európai parlamenti választáson még 20 százalékot sem fognak elérni az érintett pártok. A Nézőpont Intézet szerint Magyarországon a baloldal mindkét pártja, az MSZP és a DK sem tudta tisztázni azt, hogy mi a nemzeti érdek, nem tudta a globalizációhoz való viszonyát sem képviselni, valamint a migráció kérdésében is „problémákkal" küzdenek.
Öt évre is börtönbe kerülhetnek Botka László haveri cégének vezetői
Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire. A cég Botka László udvari beszállítójának számított. A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki
- címkék:
- Botka László
- Szeged
- MSZP
- Szeviép
- Címkefelhő »
Továbbra is a háttérből irányít Lendvai Ildikó - videó
Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke továbbra is ad informális tanácsokat a szocialistáknak, akik továbbra is a legnagyobb erőnek számítanak a baloldalon. A volt pártelnök Puzsér Róbertről is beszélt az Origónak adott interjújában. Most már mindenki számára világos, a volt párttelnök továbbra is nagyon komoly befolyással bír az MSZP-re, míg Tóth Bertalan, a gyengekezű jelenlegi elnök teljesen alkalmatlan a feladatára.
A bukott kvízprofesszor nem adja fel: továbbra is elszántan támadja Puzsért
Vágó Istvánt semmivel nem lehet kizökkenteni, ha a celebekkel hadakozó, egypontos főpolgármester-jelöltről van szó. Az eltanácsolt tévés, török- és hódoltsági szakértő nem bírta ki: alig telt el pár nap, és szemünk láttára elevenedik meg az újabb Vágó-Puzsér-csörte, amibe még Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője is beleszólt. Szélsebesen száguld a balos, népszórakoztató roadshow!
Az eladósodott MSZP annyira fél, hogy még a mobilokat is kitiltotta a párt
A választmányi és elnökségi ülésekről még a mobiltelefonokat is kitiltották, ha a napirendi pontok között szerepelt a párt pénzügyi helyzete – írja a Magyar Hírlap, akiknek a tartozásokkal kapcsolatos kérdésére azt válaszolták, hogy az MSZP peres ügyei megegyezéssel zárultak, pénzügyi kötelezettségeit határidőben teljesíti.
- címkék:
- adósság
- pártpénz
- MSZP
- Címkefelhő »
Orbán Viktor az MSZP-nek: Értem a frusztrációjukat
Érthető, hogy a baloldal lelkiismerete rossz az urizálás ügyében, mivel az utolsó három baloldali kormányfő milliárdos volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában, az országgyűlés ülésén. A Vár felújítása ügyében azt is mondta, hogy a kommunisták azt lerombolták, sőt a párt is oda akart költözni. Most felújítás zajlik, a nemzeti örökségünkre mindnyájan büszkék lehetünk a felújítások után is – mondta a kormányfő.
Bemutatkozott Szegeden Botka László börtönválogatottja
Szórólapkampányba kezd a helyi Fidelitas, mert az ifjúsági szervezet szerint a szegedieknek joguk van tudni, hogy a városukat elítéltek vezetik – írja a Szeged Ma. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének szegedi elnöke szerint a szocialisták ma már nem Szegedért élnek, hanem Szegedből élnek.
- címkék:
- Botka László
- Szeged
- MSZP
- Fidelitas
- Címkefelhő »
Amíg Tarlós István fejlesztési tervekről beszél, addig az ellenzék egymást marja
Észlelhető némi különbség a felek között a főpolgármesterségért vívott harcban. Fejlesztési tudósításunk és veszekedési összefoglalónk következik.
Bevonta a rendőrség a részegen vezető MSZP-s jogosítványát
A Központi Nyomozó Főügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az országgyűlési képviselővel szemben - olvasható a Főügyészség sajtóközleményében.
Megállíthatatlan mélyrepülés, így tették tönkre magukat az ellenzéki pártok
Az ellenzéki zuhanás megállíthatatlannak tűnik. Jól látszik, hogy az áprilisi választás méretes buktája és az azt megelőző és követő összefogás körüli huzavonák tovább mélyítették a felszín alatti nézeteltéréseket a pártokon belül. Olyannyira, hogy ez már lassan az egyes pártok létét is fenyegeti. És még ezek a politikusok akarták az országot, egymással összefogva kormányozni. Nagy szerencséje a magyar népnek, hogy ez nem sikerült nekik. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk, hogy mi történt az ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel, a Jobbikkal és az LMP-vel a választást követően, és hogy jutottak el a jelenlegi katasztrofális állapotukhoz.
- címkék:
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »