MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A zárt ajtó után a bíróságon is bukott Kunhalmi Ágnes
Az első fokon már elbukott rágalmazási feljelentését másodfokon is elveszítette Kunhalmi Ágnes. A szocialisták alelnöke azért jelentette föl Budai Gyulát, mert a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint ezzel az állítással az égvilágon semmi probléma sincs - írta a Pestisrácok.hu.
- címkék:
- Kunhalmi Ágnes
- bíróság
- MSZP
- Címkefelhő »
Tarlós István: Porig alázták az MSZP-t
Az, hogy Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat, egyértelműen a főváros elmúlt tíz éves munkájának a gyümölcse - mondta Tarlós István az M1 aktuális csatornán. A főpolgármester arról is beszélt, nem érti, hogy az ellenzék történelmi áttörésnek és új idők kezdetének nevezi azt, hogy a 2,4 százalékos előválasztási részvétel mellett a győztes megkapta a budapesti választók 1,9 százalékának szavazatát.
Karácsony Gergely mentegeti a zsidókat listázó Gyöngyösit, Mesterházy hallgat
Nem nácizmus, hogy Gyöngyösi Márton a zsidó származású képviselők listázását követelte a magyar parlamentben - nagyjából ezekkel a szavakkal kampányolt tegnap este a Hír TV-ben Karácsony Gergely. A meghökkentő nyilatkozatról megkérdeztük Mesterházy Attilát, a szocialisták országgyűlési képviselőjét, aki letudta annyival a választ, hogy nem kívánja kommentálni a történteket. Pedig pár éve még arról beszélt Gyöngyösi megnyilvánulása kapcsán, hogy "a fasizmus egy vírus, és a Jobbik pedig a vírusgazda." A baloldal teljesen összezárt, már semmi nem számít nekik, csak a hatalom.
Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit
A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...
Összeomlott a baloldali előválasztás
Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal": összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat.
Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták a mai napig falaznak Czeglédynek
Budai Gyula kormánypárti képviselő kijelentette: a Czeglédy Csaba és társai elleni vádemelés azt bizonyítja, hogy az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a szocialisták pedig a mai napig falaznak a volt szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédynek.
Akkora kudarc az ellenzéki előválasztás, hogy Gyurcsányék már menekülnének belőle
„Jó lenne, ha nem lenne második forduló az előválasztáson, mert az LMP jelöltjét a Demokratikus Koalíció nem tartja komoly jelöltnek” – ezekkel a szavakkal tette egyértelművé Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, hogy legszívesebben a tegnapi nappal letudná a baloldali castingot. Bár az összellenzéki sajtótájékoztatón a Gyurcsány-párti politikus Puzsér alkalmatlanságával indokolta az általa óhajtott visszavonulást, a háttérben a válogató totális kudarca állhat: a budapesti névjegyzékben szereplők alig több mint két százaléka szavazott az első körben, ami egy hatalmas pofonnal ért fel.
Tarlós István: Szerény érdeklődésű házi mérkőzés volt a baloldali előválasztás
"Horváth Csabán keresztül ismét az MSZP-t alázták meg" - ezekkel a szavakkal kommentálta a baloldali előválasztás első fordulójának tegnap ismertetett eredményét Tarlós István főpolgármester, aki szerint egy szerény érdeklődésű "házi mérkőzés" zajlott az elmúlt napokban. Deutsch Tamás is értékelte a történteket: szerinte a szocialisták már ott tartanak, hogy azt a választást is képesek elveszíteni, ahol csak ők indulnak.
- címkék:
- Deutsch Tamás
- Tarlós István
- MSZP
- Címkefelhő »
A jogerősen börtönbüntetésre ítélt Hunvald György lesz az MSZP polgármesterjelöltje
Hunvald György indul az MSZP színeiben Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért – írja a Soros György-féle Mérce Soros György kedvenc hazai aktivistájának, Gulyás Mártonnak a heti vlogjára (videóblog) hivatkozva. Az anyagból kiderült az is, hogy a helyi szocialista szervezet már megszavazta a lakáskiutalásokkal trükköző politikus indítását. Ismert, Hunvaldot az ezzel kapcsolatban elkövetett hivatali visszaélések, magánokirat-hamisítás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélték.
- címkék:
- Hunvald György
- Erzsébetváros
- MSZP
- Címkefelhő »
Fényűző életmód, a volt MSZP-elnök a Kanári-szigetekre költözhetett
A Bors írta meg, hogy Tóbiás József volt MSZP-elnök és családja közösségi oldalainak fotói alapján a Kanári-szigetekre költözött.
- címkék:
- Tóbiás József
- MSZP
- Címkefelhő »