MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- legfrissebb
- legrégebbi
Hamis diplomája miatt lemondott az MSZP Tolna megyei alelnöke
Piacon vásárolt hamis diplomával igazolta felsőfokú végzettségét az MSZP Tolna megyei alelnöke. Fonyó Lajos ezután minden posztjáról lemondott.
Szabadi szerint Orbán minden lépéséről tudott
Szabadi Béla, az FVM csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsított államtitkára szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott igazat, amikor azt állította, nem tudta mi történt Torgyán idején a minisztériumban. Szabadi az MSZP és az SZDSZ által létrehozott részbizottság előtt válaszolt saját és Orbán Viktor felelősségével kapcsolatos kérdésekre.
Még nem volt érdemi konzultáció az ombudsmanjelöltről
Nem zárult le az adatvédelmi biztos jelölését megelőző tájékozódás, hiszen nem mindegyik parlamenti párt kapta meg még Székely László dunai kormánybiztos szakmai életrajzát a köztársasági elnök hivatalától. Az MSZP még nem alakította ki álláspontját a jelöltről, így nem tudni: számíthat-e Székely a megválasztásához szükséges 258 szavazatra.
Tárgyal majd az MSZP és az SZDSZ
A közeljövőben tárgyalnak a szocialisták és a szabaddemokraták, de nem a választási együttműködésről - tudatta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Az MSZP továbbra is konzultálna a Fidesszel.
Az FKGP lemondana bizottsági helyekről
Az FKGP frakciója mai ülésén Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető azt javasolta, hogy adjanak le néhány bizottsági helyet. Szentgyörgyvölgyi cserében azt várja, hogy a szocialisták támogassák Bánk Attila megválasztását a parlamenti alelnöki posztra.
Csökken az MSZP és a Fidesz támogatottsága
A Magyar Gallup Intézet október elején végzett felmérései szerint a Fidesz-MDF lista 6 százalékkal népszerűbb, mint az MSZP. A nagy pártok mellett az SZDSZ és a MIÉP is tagja lenne az új parlamentnek, ha most vasárnap lennének a választások.
Az SZDSZ támogatja Mádl új ombudsmanjelöltjét
Már csak az MSZP szavazatán múlik, hogy sikerül-e megválasztani Majtényi László utódját. Az SZDSZ ugyanis ma közölte Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, hogy ők az adatvédelmi biztosi tisztség iránt érzett felelősség miatt támogatják Székely László dunai kormánybiztos megválasztását, aki az államfő legújabb jelöltje.
Fidesz: az ellenzék csak szavakban küzd a terrorizmus ellen
A Fidesz frakcióvezetője szerint az, hogy az MSZP és az SZDSZ kedden a parlamentben nem támogatta a terrorizmus elleni küzdelemről és a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorítását célzó törvényjavaslat kivételes, sürgős eljárásban való tárgyalását kezdeményező indítványt, azt jelzi: a két ellenzéki képviselőcsoport csak szavakban küzd a terrorizmus ellen.
Szájer hajlandó találkozni Naggyal
Mégsem lesz Szájer-Nagy találkozó
Szájer József szerint az ellenzék csak szavakban küzd a terrorizmus ellen. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője ezt visszautasította, és közölte, hogy nem sok esélyt lát ezek után a személyes találkozóra.