MSZP

címke rss

Lelepleződött az MSZP elnökének titokzatos kínai utazása

Itthon2019.05.08, 12:42

Tóth Bertalan útjának minden egyes lépését a lehető legnagyobb titoktartás övezte. Valóságos kommunikációs vesztegzárat hoztak létre a szocialisták, hogy ne szivároghasson ki semmiféle információ. Nem adtak ki róla sem előzetesen, sem utólag hivatalos közleményt. Meglepő információk birtokába jutott a Ripost.

Az MSZP és brüsszeli szövetségesei folyamatosan támadják a kerítést

Itthon2019.05.07, 18:52

Hogyha a kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd szövetség listájára és a szociális Európára kell, hogy szavazzanak – mindezt Ujhelyi István mondta Sopronban, amivel egyértelművé tette, hogy pártja továbbra is lebontaná a magyar-szerb határon lévő kerítést. Egyébként nem Ujhelyi az egyetlen szocialista politikus, aki nekiment a kerítésnek. Az elmúlt években a vezető MSZP-s politikusok egymással versengve szidták a kerítést. 

Ujhelyi István szánalmas magyarázkodásba kezdett, de megint hazudott

Itthon2019.05.07, 17:30

Miután Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője leleplezte magát azzal, hogy lebontaná a déli határt védő kerítést, a korábbiakhoz képest is szánalmasabb magyarázkodásba kezdett. Ujhelyi azt állítja, hogy ő a vasfüggöny lebontásáról beszélt, azonban az MSZP választási programjában is benne van a kerítésmentes Európa megvalósítása. 

A szocialista Bangóné csak azért is folytatja a patkányozást

Itthon2019.05.07, 15:58

A Fidesz közel 3 millió választópolgárát lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikó ismét trágárkodik. Miközben az MSZP gyáván, ugyanakkor sikertelenül próbál kihátrálni a fideszes szavazókat barbár módon sértegető, vállalhatatlan kijelentés mögül, a szocialista politikus továbbra is ragaszkodik a patkányozáshoz.

Szánthó Miklós: Kettős mércével mérik a balliberálisok a magyar-orosz kapcsolatot

Itthon2019.05.07, 13:22

A mostani magyar kormány nem szolgalelkűen követi a brüsszeli ukázokat, ezért folyamatosan támadja a nyugati politikai elit és sajtó, amely viszont meglehetősen képmutatóan viselkedik az Oroszországgal való kapcsolatot illetően – minderről Szánthó Miklós beszélt annak kapcsán, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálata összejátszhatott az orosz szervekkel. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a mostani kabinet, ha csak a geopolitikai realitásokból fakadóan kiegyensúlyozott viszonyra törekszik Moszkvával, akkor rögtön „orosz ügynökként” bélyegzi meg a nemzetközi balliberális sajtó. 

Ujhelyi István Sopronban nyilvánosan megígérte a kerítés lebontását - videó

Itthon2019.05.07, 10:06

„Szavazzanak az MSZP-Párbeszéd listájára, ha kerítésmentes EU-ra vágynak” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője hétfőn Sopronban. A nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a bevándorláspárti szocialista politikus lebontaná a Magyarország déli határaira emelt biztonsági kerítést, és beengedné hazánk területére az illegális migránsokat.

Az LMP-s Demeter Márta a szocialisták szavazóira vadászik Facebookon

Itthon2019.05.05, 13:42

Demeter Márta, az LMP társelnöke egy olyan Facebook-hirdetést adott fel a napokban, amellyel csak és kizárólag a szocialisták szavazóit szerette volna elérni. Ez az eset is jól mutatja, hogy három héttel az EP-választás előtt még mindig egymással vannak elfoglalva az ellenzéki pártok.

Kunhalmi szerint május elsején ünnepeltük az Európai Unió 15. születésnapját - videó

Itthon2019.05.02, 17:51

Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Országos Választmányának az elnöke, a saját választókerületében, a XVIII. kerületi Bókay-kertben ünnepelte a május elsejét. A MSZP-n belül – legalábbis papíron – az oktatásért felelős Kunhalmi a teljes érdektelenségbe fulladt rendezvényről élőben be is jelentkezett, és azt találta mondani, hogy „ma ünnepeljük az Európai Unió 15. születésnapját". Ez a kijelentés tökéletesen megmutatja, hogy a magát européernek képzelő politikus a legkisebb mértékben sincs tisztában az EU történelmével.

Történelmi csúcson a Fidesz, megroppant a Jobbik

Itthon2019.05.02, 14:50

A megkérdezettek 57 százaléka szavazna a Fideszre, míg a Jobbik az összeomlás szélén áll - derült ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből, amelyben az európai parlamenti választási szavazási szándékokat kutatták.

Aláírásgyűjtés indult a patkányozó Bangóné Borbély Ildikó lemondásáért

Itthon2019.05.02, 11:44

Civilek megelégelték a szocialisták gyűlöletkeltését és utólagos ködösítését, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek a Fidesz szavazóit patkánynak minősítő Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő lemondatásáért. Látványos villámrajt után már több ezren írták alá petíciójukat.

Példátlanul mentegeti Bangónét és saját magát Karácsony Gergely - videó

Itthon2019.05.02, 10:56

Rettenetesen zavaros magyarázkodásba kezdett Karácsony Gergely zuglói polgármester, amikor arról kérdeztük az MSZP-Párbeszéd majálisán: mit szól ahhoz, hogy Bangóné Borbély Ildikó lepatkányozta  a Fidesz szavazóit. Válaszát úgy kezdte, hogy ez meg sem történt, majd úgy folytatta, hogy Bangóné bocsánatot kért (ezek szerint azért, ami Karácsony szerint meg sem történt), végül kiderült, mi is a célja az összefüggéstelen magyarázkodásnak. Karácsony Gergely ugyanis rákanyarodott saját vállalhatatlan nyilatkozatának (amikor Gyöngyösi Márton antiszemita jobbikos politikus zsidólistázását mentegette) relativizálására. Hallgassák meg, mit moondott ...

A választók 78 százaléka elítéli Bangóné patkányozását

Itthon2019.05.02, 09:11

A választók 78 százaléka nem tartja helyesnek a szocialista Bangóné Borbély Ildikó patkányozó kijelentését - derül ki a Nézőpont kutatásából, amit az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában ismertetett az intézet elemzője.

Bangóné és az MSZP egy nap alatt háromszor bukott bele a patkányozásba

Itthon2019.05.01, 18:54

Bangóné Borbély Ildikó és az MSZP patkányozásáról volt szó a Hír TV Keménymag című műsorában. A stúdióban volt két élő patkány is és mindegyik vendég hozott magával egy plüsspatkányt.

Sok beszéd, teljes érdektelenség az ellenzéki majálisokon

Itthon2019.05.01, 16:40

Teljes érdektelenségbe fulladt az ellenzéki pártok idei majálisa: csak lézengtek az érdeklődők a rendezvényeken. Feljegyezni annyit lehet, hogy Gyurcsányné megint hevesen támadta a határkerítést, és megint az Európai Egyesült Államokat reklámozta, a Mi Hazánk Mozgalom megmozdulásán többen voltak, mint a Jobbikén, valamint az MSZP és a Párbeszéd megszokott nagyszínpadából egy kispódium lett.

Bangóné patkányozása: mit szól hozzá Timmermans?

Itthon2019.05.01, 13:55

Elítélte a patkányozást egy kampányrendezvényen a brüsszeli szocialista csúcsjelölt, de az MSZP mégsem tesz semmit. Ennek oka valószínűleg az, hogy Timmermans egy szabadságpárti osztrák politikusra gondolt, lehet, hogy a magyar szocialisták nem is értesítették arról a botrányról, ami Magyarországon kitört, miután Bangóné Borbély Ildikó patkányoknak nevezte a Fidesz szavazóit, majd az MSZP közzétett egy patkányozós videót. Másnapra a videó eltűnt, de sem bocsánatot nem kértek, sem Bangónét nem mondatták le. 

Kínos beismerés: törölte a patkányozós videót az MSZP

Itthon2019.04.30, 11:53

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője és EP-kampányfőnöke kedd délelőtti Facebook-posztjában bejelentette, pártja levette a gyűlöletkeltő patkányirtós videót a közösségi oldaláról. Ezzel a szocialisták gyakorlatilag beismerték, vállalhatatlan volt Bangóné Borbély Ildikó patkányozása és az azt követő gyűlöletkeltő reakciójuk. Ehhez Frans Timmermansnak, az európai szocialisták csúcsjelöltjének kritikája kellett, aki úgy fogalmazott egy tegnapi vitán, hogy "olyan Európáról álmodik, ahol a politikusok nem patkányozzák le egymást".

Nézőpont: Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné patkányozását

Itthon2019.04.30, 11:36

A magyarok túlnyomó többsége (78 százalék) szerint nem helyes, hogy Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője patkánynak nevezte a Fidesz szavazóit, még az ellenzéki szimpatizánsok kétharmada (67 százalék) is elítéli ezt a stílust - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.

Tamás Gáspár Miklós lemondatná a patkányozó Bangónét

Itthon2019.04.29, 16:52

Bangóné Borbély Ildikó lemondását kérte Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus legfrissebb írásában. Úgy látja, nem megbocsátható az MSZP részéről az, hogy nem követelte azonnal Bangóné lemondását. Mint ismert, az MSZP képviselőnője egy múlt heti tévéműsorban közel hárommillió embert patkányozott le azzal, hogy arra a kérdésre, hogy miért nő a Fidesz népszerűsége, azt felelte, sok a patkány Magyarországon.

Úgy tűnik, hogy az MSZP-ben mindig van lejjebb

Itthon2019.04.29, 16:14

Bangóné Borbély Ildikó képviselő patkányozása után az MSZP nem állt le a gyűlölködéssel, és egy újabb patkányozós videót töltött fel hivatalos Facebook-oldalára. A nagyobbik kormánypárt nem hagyta szó nélkül a történteket, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „ez újabb mélypontja az MSZP-nek”. 

Újabb patkányozós gyalázkodó videó került elő az MSZP-től

Itthon2019.04.29, 15:15

Nem tud leállni az MSZP. Újabb, ezúttal a szocialisták hivatalos Facebook-oldalán szereplő patkányozós videó került elő. Az anyagba azt vágták be egy kommentelőt idézve, hogy "szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén". Mint ismert, a Fidesz székháza a Lendvay utcában található. Időközben az MSZP tovább mentegeti a közel hárommillió választópolgárt lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikót. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti listájának második helyezettje arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy szerinte csak egy kampány áldozata az MSZP képviselőnője. Soha nem látott mélységbe süllyedt az MSZP.

Hatalmas felháborodást okozott Bangóné patkányozása

Itthon2019.04.28, 12:46

Bangóné Borbély Ildikó miután lepatkányozott mintegy hárommillió magyar embert, közösségi oldalán próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ezzel akkora tömegfelháborodást okozott, ami ez idáig egyedül Judith Sargentini, Soros-párti holland politikusnak sikerült. Jobboldali és baloldali szavazók közösen követelték a szocialista politikus távozását a közéletből.

Ezért nem kér elnézést az MSZP a patkányozás miatt: Bangóné azt mondta ki, amit ők mindannyian gondolnak

Itthon2019.04.28, 11:20

Ahogy azt korábban megírtuk, Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat. Mint emlékezetes, az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték az ATV reggeli műsorában, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt, hogy szerinte sok a patkány az országban. Bangóné a legutóbbi felmérések eredménye alapján ezzel a kijelentésével körülbelül 3 millió magyar embert patkányozott le. Bár mind Bangóné, mind az MSZP szánalmas magyarázkodásba kezdett az esetet követően, tényleges megbánásra, egy tisztességes bocsánatkérésre azóta se került sor. Ennek oka pedig nyilvánvalóan csak az llehet, ...

MPEE: Megdöbbentőek Bangóné Borbély Ildikó otromba szavai

Itthon2019.04.27, 22:45

A XXI. Század Intézet regionális igazgatója, Kiszelly Zoltán politológus volt a vendége az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorának, aki elmondta, hogy szerinte tízből kilenc ember számára egyértelmű, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő megsértette politikai ellenfele, a Fidesz szavazóit. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) megdöbbentőnek tartja Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő választópolgárokat otromba jelzővel illető kijelentését.

Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Itthon2019.04.27, 19:56

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat. Mint emlékezetes, az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték az ATV reggeli műsorában, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt erre, hogy szerinte sok a patkány az országban. Bangóné a legutóbbi felmérések eredménye alapján ezzel a kijelentésével körülbelül 3 millió magyar embert, Fidesz-szavazót patkányozott le. Az esettel kapcsolatban az MSZP kínos magyarázkodásba kezdett a vele enyhén szólva sem ellenséges Indexen. Az eredmény a megszokott: mismásolás, félremagyarázás, a politikaai ...

Akasztófázás, patkányozás: nem csak Bangóné gyalázkodik az ellenzékből

Itthon2019.04.27, 09:59

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőnő kormánypártiakat patkányozó kijelentése csupán a jéghely csúcsa azon nyilatkozatok tömegében, amelyekkel ellenzéki politikusok jellemezték a Fidesz-KDNP és a jobboldal híveit az elmúlt évtizedekben. Most összegyűjtöttük a legdurvább eseteket.

Fidesz-szavazók lepatkányozása: Bangónénak távoznia kell a közéletből

Itthon2019.04.26, 17:13

Egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen mértékben sértegesse a választókat, Bangóné Borbély Ildikónak távoznia kell az Országgyűlésből és a közéletből is – minderről Kocsis Máté beszélt, miután patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent. Ha önszántából nem távozik, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívja – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Dömötör Csaba: Az MSZP-s Bangóné patkányozására május 26-án adhatunk választ

Itthon2019.04.26, 14:26

Ahogy az Origo beszámolt róla, az MSZP egyik országgyűlési képviselője, Bangóné Borbély Ildikó a televízióban patkányozta le a Fidesz közel 3 millió szavazóját. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára erre úgy reagált közösségi oldalán közzétett videójában, hogy Bangónénak május 26-án, az európai parlamenti választások napján adhatunk választ.

Nem akar elhatárolódni az MSZP a Fidesz szavazóit lepatkányozó Bangónétól

Itthon2019.04.26, 13:51

Mélyen hallgat az MSZP, és továbbra sem határolódott el képviselője, Bangóné Borbély Ildikó gyalázatos kijelentésétől, vagyis, hogy patkányoknak nevezte a Fidesz szavazóit. Nem válaszol az Origo kérdéseire sem. Bangónénak nem ez az első botránya, igaz, minden eddiginél súlyosabb és felháborítóbb. Bangóné volt az a képviselő, aki az MTVA székházában nem vette észre, hogy felvételt készít véletlenül képviselőtársa róla, és arról beszélt, hogy milyen hatásos kép lenne (primitív kifejezésével: k*rva erős kép lenne), ha hasra feküdnének és kezüket a fejük fölött tartják, úgy tiltakoznak. Később meg is valósította ezt a jelenetet. És amikkor ...

Lepatkányozta a Fidesz szavazóit Bangóné

Itthon2019.04.26, 12:58

Patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent.

Történelmi vereségre készülhet az ellenzék májusban

Itthon2019.04.25, 08:25

A közelgő európai parlamenti választások nagy lehetőséget jelenthetnének az ellenzéki erőknek, hogy évek óta tartó lejtmenetüket megfordítsák, és népszerűségüket növekvő pályára állítsák, továbbá egy esetleges sikeres szereplés lendületet is adhatna a megfásult balliberálisoknak és a velük kokettáló exradikálisoknak az önkormányzati választásokra. Vajon az elmúlt hetekben, hónapokban ki tudta használni az ellenzék a kínálkozó potenciált?

Az MSZP elnöke még mindig közös listáról álmodozik, pedig ez már lehetetlen

Itthon2019.04.24, 20:04

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke pártjának teljes reményvesztettségéről tett tanúbizonyságot tegnapi tévés interjújában, hiszen úgy nosztalgiázott az általa megálmodott közös listáról, hogy annak megvalósítására mostanra már semmi esély nincs. Szocialista ügyetlenkedés az európai parlamenti választási kampányban.

Folytatódik az ellenzéki káosz Budapesten: önállóan indulnak a Liberálisok

Itthon2019.04.24, 14:56

Úgy néz ki, hogy Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje is önállóan indul az őszi önkormányzati választáson, mivel Karácsony és Puzsér arra sem volt képes, hogy meghívja az előválasztásról szóló keddi egyeztetésre – mondta Szabadai Viktor az Origónak. A Liberálisok budapesti választmányának az elnöke közölte, hogy nem fognak olyan ellenzéki politikusokat támogatni, akik mögé a Jobbik is felsorakozik. Ezeken a helyeken önállóan indulnak majd – tette hozzá. Fokozódik a budapesti ellenzéki káosz.

Soros embere rajta tartja a kezét a Karácsony-féle előválasztáson

Itthon2019.04.18, 08:27

Egy ismeretlen szervezet bejelentkezett a baloldali előválasztás második fordulójának a lebonyolítására, hamar kiderült azonban, hogy az ismeretlen szervezet mögött Soros György és emberei állnak. Az egyik alapító ugyanis Soros Nyílt Társadalom Alapítványának korábbi munkatársa. 

Újabb tanú szólalt meg Ujhelyi István Szeviép-botrányáról

Itthon2019.04.17, 17:18

Itt az idő, hogy Ujhelyi István végre egyenes válaszokat adjon, miután a Szeviép újabb vezetője tálalt ki arról, hogyan csorgattak vissza tízmilliókat a szocialistákhoz – hívta fel rá a figyelmet Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

Hiába a botrány, Karácsony kerülete megint 200 milliót költ parkolóórákra!

Itthon2019.04.17, 15:57

Folytatódik Zuglóban a parkolási övezetek bővítése, és ennek keretében több mint 157 millió forintért szereznének be parkolóórákat – mindez a csütörtöki testületi ülés napirendi pontjai között szerepel. Ha a képviselők elfogadják a szocialista javaslatot, akkor az a kerületnek újabb közel 200 milliós kiadást jelentene. Mint arról korábban beszámoltunk, a Karácsony Gergely vezette kerület az egyetlen a budapesti kerületek között, ahol a parkolási rendszer több száz millió forintos veszteséggel üzemel. Az alkalmatlan párbeszédes polgármester, Karácsony Gergely ennek ellenére egy televízióban azt hazudta, hogy nyereséges a rendszer. A ...

Szégyellik a Gyurcsány-pártban, hogy baloldaliak - hangfelvétel

Itthon2019.04.15, 13:01

Teljes fejetlenség uralkodik a pécsi DK-ban, amelynek a vezetői szerint még a saját baloldali identitásukat is takargatniuk kell a választók előtt, ha jól akarnak szerepelni az őszi önkormányzati választáson – többek között ez hallható a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen, amely a Demokratikus Koalíció év eleji, helyi taggyűlésén készült. Az is kiderült továbbá, hogy a Gyurcsány-párt pécsi csoportja nem tartja fontosnak, hogy az LMP benne legyen az ellenzéki összefogásban.

Gyurcsányné az LMP-re és a Momentumra fogta a közös lista kudarcát

Itthon2019.04.11, 12:09

Egy, a Magyar Nemzet birtokába jutott felvétel nyilvánosságra kerülése óta egymásra mutogatnak a balliberális pártok. Gyurcsányné, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listavezetője visszatámadt: szerinte nem férje miatt, hanem az LMP-n és a Momentumon múlott, hogy nem közös listával vágnak neki a májusi EP-választásnak. 

Ujhelyi István arról beszélt, hogy az MSZP és a Jobbik háttéralkut kötött

Itthon2019.04.11, 11:16

"A Jobbikkal abban tudtunk megállapodni, hogy a szavazókörök biztosainak koordinálásával szoros együttműködésben leszünk" - mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételen. A lap által közölt újabb részletekben Tóth Bertalan MSZP-elnök pedig lényegében arról beszélt, hogy a szocialista párt vezérkara letett arról, hogy új szavazókat szólítson meg.

Az ellenzéki összefogás újabb csődje: Hunvaldnak gyűjtenek aláírásokat a szocialisták

Itthon2019.04.09, 20:06

Szocialista aktivisták aláírásokat gyűjtenek a jogerősen börtönbüntetésre ítélt, szocialista exvárosvezető polgármester-jelöltségért - ez derül ki Virágh Előd, az erzsébetvárosi Fidelitas elnöke által közzétett képekből. Az akcióval csak egyetlen apróbb probléma van: szombaton az ellenzéki négyes, közöttük az MSZP úgy döntött, hogy a DK indíthat jelöltet a kerületben. 

Ez mindent megmagyaráz: Bangóné Borbély Ildikó színész szeretett volna lenni gyerekkorában

Itthon2019.04.09, 13:57

"De válaszolva a kérdésre: rendező nem, csak színésznő szerettem volna lenni gyerekkoromban" - nyilatkozta Bangóné Borbély Ildikó szocialista parlamenti képviselő, az MTVA székházába betörő ellenzéki politikusok "k*rva erős képének" megálmodója a Mandinernek. Ismert, az MSZP-s politikus tagja volt annak az ellenzéki különítménynek, amelyik tavaly decemberben színészkedésbe kezdett az MTVA-székházban.

Soros blogja után ezúttal egy MSZP-s képviselő barátja is migránsozással gúnyolódik

Itthon2019.04.07, 17:54

Az MSZP kispesti önkormányzati képviselője, Lackner Csaba barátjával a Facebookon folytatott nyilvános beszélgetésben gúnyolódott, és sértő megjegyzéseket tett a Fidesz helyi irodavezetőjének származására. Az amúgy magyar édesanyától és japán származású édesapától származó fiatalembert „lemigránsozták” a Facebookon. A sértő megjegyzések miatt a Fidesz kispesti vezetője, Dódity Gabriella bocsánatkérésre szólította fel a szocialista polgármestert. Néhány héttel korábban Soros blogja nevezte migránsnak Liu Shaolin Sándor magyar olimpiai bajnokot.

Nehezen megy Gyurcsányék és az antiszemita Jobbik szervezkedése

Itthon2019.04.07, 14:25

Nem olyan egyszerű az antiszemita Jobbik és a Gyurcsány irányította baloldal érdekházassága. Így – legalábbis ideiglenesen – akadályba ütközött Tapolcán is a nagy ellenzéki trükk, azaz, hogy egy látszólag független egyesület keretébe tömörítenék a közelmúltig a Jobbik és az MSZP színeiben ténykedő helyi politikusokat. Erről írt a Magyar Nemzet. Kozma Henrik jobbikos alpolgármester ugyanis tartózkodott a Egységben Tapolcáért Egyesület nevű kamuszervezet elnevezéséről tartott szavazáskor a közgyűlésben, így útját állta a teljes, elvtelen összeborulásnak. A fenti civil szervezet mind jobbikos, mind szocialista politikusokat terel egy aakolba, ...

„Attól, hogy az LMP-ben is vannak szarha*ziak..."

Itthon2019.04.06, 17:17

Hatalmas balhé alakult ki az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum mai bejelentéséből, miszerint – a Jobbik és az LMP megkérdezése nélkül – megállapodtak a budapesti polgármesterjelöltjeik személyében. Sorra nyilvánulnak meg a csalódott politikusok, újságírók és közéleti szereplők. Ezekből válogattunk.

Már most egymással háborúzik az ellenzék

Itthon2019.04.06, 14:08

Szombaton közös polgármesterjelöltekben állapodott meg az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum. Egy nem is apró szépséghibája van a mai bejelentésnek: a teljes ellenzék nevében nyilatkozók nem egyeztettek a Jobbik és az LMP képviselőivel, akik emiatt illegitimnek tartják a bejelentést. Ismét elszabadultak az indulatok, az ellenzéki blokkok egymásnak estek, újra a pozícióharcé lett a terep. Összellenzéki együttműködés helyett itt az összellenzéki veszekedés.

Fidesz: Végérvényesen leírta magát a pécsi ellenzék

Itthon2019.04.03, 14:57

A pécsi ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, amikor az egység hamis látszatát keltik és ezzel becsapják a pécsieket - közölte a Fidesz városi szervezetének elnöksége, miután a helyi ellenzéki pártok közös indulásról állapodtak meg.

Dokumentumok bizonyítják: a Szeviép újította fel Ujhelyi István házát

Itthon2019.04.03, 12:13

"A Szeviép az azóta szintén felszámolás alatt álló MABE-ÉPKER Kft.-nek adott 38 millió forintot kölcsön Ujhelyi István szőregi házának felújítása céljából" - ismételte meg korábbi állítását Baranyi Sándor, a Szeviép korábbi vezetője a Délmagyarnak adott újabb, harmadik interjújában, majd egy ezt igazoló kölcsönszerződést mutatott be.

A trágár diáklány ellenőrzőkönyve: 10 egyes, 9 kettes

Itthon2019.04.02, 14:57

Bár a bíróság részben az Origónak adott igazat - első fokon -, az ellenzéki propagandamédiumok makacsul ismételgetik, hogy Nagy Blanka nyert. Nemsokára jön a következő bírósági forduló. További részletekkel természetesen még fogunk szolgálni. Egyelőre ennyit: Nagy hivatalosan is MSZP-s ügyvédje azzal akarta bizonyítani, hogy milyen csúnya módon torzítja az igazságot az Origo, hogy bemutatta a "Trágárkának" hívott, 19 éves gimnazista érdemjegyeit. Kiderült: tele van egyesekkel, szám szerint 10 darab. A Ripost cikkéből egyébként az is kiderült, hogy betegséggel igazolta egyik mulasztását az iskolából, holott éppen aznap az egyik televvízióban ...

A magyargyűlölő Judith Sargentinivel akarják rávenni Karácsony Gergelyék az MSZP-t, hogy engedelmeskedjenek nekik

Itthon2019.04.02, 13:11

Karácsony Gergely pártja egy sajátos videót tett közzé Facebook-oldalán, amelyen több, jelenlegi EP-képviselő arról beszél, hogy a következő ciklusban is szükség lenne az MSZP-Párbeszéd listán negyedik helyre szorult Jávor Benedekre. Lényegét tekintve Karácsony Gergely pártja - a maguk óvatoskodó módján - fenyegetik a szocialistákat. Listás szavazás lévén ugyanis nyilvánvalóan a szocialistáknak szólt az üzenet, azaz tovább folytatódik a harc a felek között. A reklámvideón feltűnik a magyar embereket büntetni akaró Judith Sargentini, Soros György egyik legmegbízhatóbb embere. Azaz: Soros embere kampányol Soros másik emberének (Jávor ...

Nagyon megverte a Fidesz az ellenzéket az időközi választásokon

Itthon2019.04.02, 09:28

Hatalmas fölénnyel nyerte meg a 2014-2019-es ciklus időközi önkormányzati választásait a Fidesz-KDNP. Az Origo által készített összesítés szerint a kormánypártok a polgármesteri helyek több mint 72 százalékát, míg az önkormányzati mandátumok több mint 60 százalékát szerezték meg a pártok és helyi szervezetek közötti versenyben. Időközi önkormányzati választást legközelebb 2020 elején tartanak.

Az MSZP politikusa Gyurcsány mintájára uszít a határon túli magyarok ellen

Itthon2019.04.01, 16:25

Gyurcsány Ferenc után szabadon: Török Zsolt, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője, jelenlegi politikusa Erdélyt leromániázta, a vajdasági magyarokat szerb családoknak titulálta egy múlt heti posztjában. A baloldal ismét megmutatta, hogyan viszonyul valójában a határon túlra szakadt magyarokhoz.