MSZP

címke rss

Köves Slomó: Döbbenetes, hogy a baloldal mentegeti a Jobbik antiszemitizmusát

Itthon2019.02.17, 20:25

A magyar sajtó egy része abszurd módon elbagatellizálja és mentegeti a Jobbik egyértelműen antiszemita megnyilvánulásait, döbbenetes az, ahogy a Jobbik antiszemitizmusát most mentegetni akarók egy 180 fokos fordulattal szembemennek mindazzal, ami a magyar közélet meghatározó álláspontja volt a náci eszmék vonatkozásában az elmúlt harminc esztendőben - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője az Echo TV Nyolcas című műsorában G. Fodor Gábornak.

A szavazás eredménye ismét elárulta az MSZP súlyos belső válságát

Itthon2019.02.16, 17:44

Ahogy már korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, szombaton tartotta kongresszusát az MSZP, ahol döntöttek a párt EP-listájáról. Megírtuk, hogy Tóth Bertalan lett az MSZP listavezetője, és nem Ujhelyi István. Ebből komoly feszültség volt az egy nappal korábbi választmányi ülésen. Ujhelyi csak a második helyet, a most EP-képviselő Szanyi Tibor pedig csak a harmadik helyet kapta a párt listáján. Több befutóra, még nagyon optimista forgatókönyv mellett sem igazán számíthatnak, és ahogy azt a Pesti Srácok megírta, nem is számítanak. De a szombati szavazás végeredménye, valamint az egy nappal korábban, a belső botrányról beszámoló levél iss ...

Fidesz: Timmermans tegye világossá, együttműködhet-e az MSZP a Jobbikkal

Itthon2019.02.16, 13:25

Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig szövetségese az MSZP és az ellenzéki pártok – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Ezt mondja Frans Timmermans a magyar baloldal és az antiszemita Jobbik összefogásáról - videó

Itthon2019.02.16, 09:38

Budapestre jött kampányolni az MSZP mellett az unió alelnöke, az európai szocialisták bizottsági elnökjelöltje, Frans Timmermans – aki egyébként Soros György megbízható embere. Az Európai Bizottság alelnökétől az Origo azt kérdezte, hogy mit szól ahhoz, hogy a hazai baloldali pártok egy antiszemita alakulattal akarnak összefogni. A politikus azt mondta, ő az antiszemitizmus elleni harc legerősebb alakja Európában, és ez a jövőben is így lesz. Azaz, egyértelműen szembement az MSZP Jobbik-barát politikájával és elítélt mindenfajta antiszemitizmust. Egy szóval sem védte az MSZP-t, nyilatkozata nyilvánvalóan óriási pofon az MSZP-nek. (ÉÉs ...

Závecz: Erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik és a Momentum

Itthon2019.02.15, 17:40

A kormánypártok erősödését hozta február eleje, míg a Jobbik jelentősen veszített a támogatottságából - derült ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből.

Súlyos gazdasági visszaélést próbálhatott eltussolni az MSZP

Itthon2019.02.15, 17:15

Súlyos gazdasági visszaélésekről, illetve belső hatalmi harcról árulkodik az az MSZP belső köréből kiszivárgott levél, amit a Pest Megyei Területi Szövetség elnöke, Fekete Zoltán írhatott az MSZP elnökének, Tóth Bertalannak. A Pesti Srácok cikke szerint Fekete azt kifogásolja, hogy az MSZP felső vezetése eltussolt egy súlyos gazdasági bűncselekményt.

Soros emberét kérdeztük az MSZP és az antiszemita Jobbik együttműködéséről

Itthon2019.02.15, 12:22

Magyarországon folytatja kampányát az európai bevándorláspártiak listavezetője, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki részt vesz az MSZP hétvégi kongresszusán. Soros György legfőbb szövetségese annak a pártnak a rendezvényére megy el, amelyik összefogásra készül a nyíltan antiszemita Jobbikkal. Az Európai Bizottság elnökének kérdéseket tettünk fel azzal kapcsolatban, hogy mit gondol arról, hogy a készülő szövetséget Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője is nyíltan elutasította.

Századvég: Az MSZP szavazói sem kérnek Timmermans politikájából

Itthon2019.02.15, 10:00

Az Európai Bizottság első alelnöke magyarországi látogatásával teljesen felesleges köröket fut, hiszen még a magyar baloldali szavazók is elutasítják azt a bevándorlás- és kvótapárti politikát, amit Frans Timmermans képvisel az európai szocialisták csúcsjelöltjeként a májusban esedékes európai parlamenti választások kampányában - írta legfrissebb elemzésében a Századvég Alapítvány.

Soros György embere Magyarországra jön kampányolni

Itthon2019.02.14, 10:03

Magyarországra érkezik kampányolni Soros György legfőbb brüsszeli szövetségese, Frans Timmermans. A bevándorláspárti politikus találkozni fog szakszervezetekkel is, célja, hogy a migrációról elterelje a figyelmet. Timmermans hosszú évek óta megbízhatóan érvényesíti az Európai Bizottság berkein belül az amerikai tőzsdespekuláns érdekeit.

Az ellenzék hallgat az antiszemita Jobbikkal való együttműködést bíráló Lauder-nyilatkozatról

Itthon2019.02.13, 11:56

Hétfőn rég nem látott kritikát kapott a komplett magyar ellenzék Ronald S. Laudertől, a Zsidó Világkongresszus elnökétől, aki óva intette őket attól, hogy a Jobbikkal szövetkezzenek. Mivel az elmúlt napokban az ellenzéki politikusok látványosan kerülték, hogy a kritikus nyilatkozattal kapcsolatban meg kelljen nyilvánulni, ezért az Origo levélben kereste meg az ellenzéki pártokat. A Liberálisok kivételével egyikük sem válaszolt, ismét lapítanak, mint nyuszi a fűben. 

A zárt ajtó után a bíróságon is bukott Kunhalmi Ágnes

Itthon2019.02.12, 12:50

Az első fokon már elbukott rágalmazási feljelentését másodfokon is elveszítette Kunhalmi Ágnes. A szocialisták alelnöke azért jelentette föl Budai Gyulát, mert a fideszes politikus – egy tanúvallomásra hivatkozva – azt mondta: Czeglédy Csaba pénzelte az MSZP 2014-es kampányát Kunhalmin keresztül. A bíróság szerint ezzel az állítással az égvilágon semmi probléma sincs - írta a Pestisrácok.hu.

Tarlós István: Porig alázták az MSZP-t

Itthon2019.02.07, 11:38

Az, hogy Budapest nyerte el az Európa legjobb úti célja 2019 díjat, egyértelműen a főváros elmúlt tíz éves munkájának a gyümölcse - mondta Tarlós István az M1 aktuális csatornán. A főpolgármester arról is beszélt, nem érti, hogy az ellenzék történelmi áttörésnek és új idők kezdetének nevezi azt, hogy a 2,4 százalékos előválasztási részvétel mellett a győztes megkapta a budapesti választók 1,9 százalékának szavazatát.

Karácsony Gergely mentegeti a zsidókat listázó Gyöngyösit, Mesterházy hallgat

Itthon2019.02.06, 17:17

Nem nácizmus, hogy Gyöngyösi Márton a zsidó származású képviselők listázását követelte a magyar parlamentben - nagyjából ezekkel a szavakkal kampányolt tegnap este a Hír TV-ben Karácsony Gergely. A meghökkentő nyilatkozatról megkérdeztük Mesterházy Attilát, a szocialisták országgyűlési képviselőjét, aki letudta annyival a választ, hogy nem kívánja kommentálni a történteket. Pedig pár éve még arról beszélt Gyöngyösi megnyilvánulása kapcsán, hogy "a fasizmus egy vírus, és a Jobbik pedig a vírusgazda." A baloldal teljesen összezárt, már semmi nem számít nekik, csak a hatalom. 

Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit

Itthon2019.02.06, 11:01

A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...

Összeomlott a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.05, 13:58

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat.

Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták a mai napig falaznak Czeglédynek

Itthon2019.02.04, 16:26

Budai Gyula kormánypárti képviselő kijelentette: a Czeglédy Csaba és társai elleni vádemelés azt bizonyítja, hogy az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel, Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a szocialisták pedig a mai napig falaznak a volt szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédynek.

Akkora kudarc az ellenzéki előválasztás, hogy Gyurcsányék már menekülnének belőle

Itthon2019.02.04, 16:11

„Jó lenne, ha nem lenne második forduló az előválasztáson, mert az LMP jelöltjét a Demokratikus Koalíció nem tartja komoly jelöltnek” – ezekkel a szavakkal tette egyértelművé Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, hogy legszívesebben a tegnapi nappal letudná a baloldali castingot. Bár az összellenzéki sajtótájékoztatón a Gyurcsány-párti politikus Puzsér alkalmatlanságával indokolta az általa óhajtott visszavonulást, a háttérben a válogató totális kudarca állhat: a budapesti névjegyzékben szereplők alig több mint két százaléka szavazott az első körben, ami egy hatalmas pofonnal ért fel. 

Tarlós István: Szerény érdeklődésű házi mérkőzés volt a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.04, 13:38

"Horváth Csabán keresztül ismét az MSZP-t alázták meg" - ezekkel a szavakkal kommentálta a baloldali előválasztás első fordulójának tegnap ismertetett eredményét Tarlós István főpolgármester, aki szerint egy szerény érdeklődésű "házi mérkőzés" zajlott az elmúlt napokban. Deutsch Tamás is értékelte a történteket: szerinte a szocialisták már ott tartanak, hogy azt a választást is képesek elveszíteni, ahol csak ők indulnak.

A jogerősen börtönbüntetésre ítélt Hunvald György lesz az MSZP polgármesterjelöltje

Itthon2019.02.03, 13:54

Hunvald György indul az MSZP színeiben Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért – írja a Soros György-féle Mérce Soros György kedvenc hazai aktivistájának, Gulyás Mártonnak a heti vlogjára (videóblog) hivatkozva. Az anyagból kiderült az is, hogy a helyi szocialista szervezet már megszavazta a lakáskiutalásokkal trükköző politikus indítását. Ismert, Hunvaldot az ezzel kapcsolatban elkövetett hivatali visszaélések, magánokirat-hamisítás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélték. 

Fényűző életmód, a volt MSZP-elnök a Kanári-szigetekre költözhetett

Nagyvilág2019.02.01, 10:58

A Bors írta meg, hogy Tóbiás József volt MSZP-elnök és családja közösségi oldalainak fotói alapján a Kanári-szigetekre költözött.

Gazdag lett az MSZP elnöke, de megbújik mögötte egy milliárdos

Itthon2019.02.01, 08:00

Igazi dúsgazdag vezetője lett a szocialista pártnak Tóth Bertalan személyében, és elnökként is tovább gazdagodott. Ott van azonban mögötte az MSZP rejtélyes zuglói erősembere, Tóth Csaba is, aki, ha mindent egybeveszünk, valószínűleg milliárdos.

ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

Itthon2019.01.31, 16:37

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál (DK), a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását. A Jobbik például 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el. Egyelőre az ÁSZ csak a Kétfarkú Kutya Párt költségvetési támogatásának a felfüggesztését kezdeményezte.

Akkora kudarc a baloldali roncsderbi, hogy a szocialisták már összevissza beszélnek

Itthon2019.01.31, 16:59

„Az előválasztás szövetséget kovácsol” – csúszott ki a szocialista Molnár Zsoltnak a száján a mondat, aminek már az első betűje sem volt igaz, viccnek viszont nem utolsó.

Kínos mellébeszélés: így hebegtek a balliberális politikusok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.29, 17:47

Huszonnégy órával a Jobbik legújabb rasszista botrányának kipattanása után a balliberális politikusok megint közösen álltak ki az antiszemita és cigánygyűlölő pártelnök embereivel a nyilvánosság elé, mintha mi sem történt volna. Már nem tabu: az örökösen a magyarországi antiszemitizmus és rasszizmus térnyerésével foglalkozó balliberális pártokat valójában nem érdekli a dolog, és gőzerővel folytatják a Jobbik mosdatását. A kérdésekre egyenválaszt adtak, amely röviden összefoglalva így szól: Sneider szavai vállalhatatlanok, de továbbra is össze akarnak fogni. Magyarul: Sneider vállalhatatlan, de ők vállalják.

Érdektelenségbe fulladt a baloldali roncsderbi, Puzsér és Horváth Csaba megint egymást üti

Itthon2019.01.29, 12:48

"Vonják vissza Horváth jelölését, ne indítsák az előválasztás első fordulójában"" - ezekkel a sorokkal reagált a humorista stábja a közösségi oldalon a szocialista Horváth Csabának arra a felvetésére, miszerint nem biztos, hogy szükség lesz második fordulóra, mert Puzsérnak addigra nem lesz érdemi támogatottsága. Forr a levegő a humorista és a régi baloldal képviselői között, azonban nemcsak a viaskodó politikusok jelentenek problémát a baloldali castingon, hanem az azt övező érdektelenség is.

Gyurcsány és a szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól

Itthon2019.01.28, 13:26

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól azzal, hogy állandó adóemeléseket hajtottak végre, amellyel a külföldi gazdasági szereplőket hozták előnybe. 

Teljes az ellenzéki mellébeszélés a Jobbik náci botrányában

Itthon2019.01.28, 13:42

Múlt vasárnap robbant ki a Jobbik elnökének karlendítős botránya, amely minden jó érzésű emberben felháborodást okozott, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokból, akik úgy beszélnek mellé, mintha az életük múlna rajta. „Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk” – ez csak egy nyilatkozat a sok közül, ami megmutatja, mennyire veszi komolyan a balliberális blokk az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Totális meghasonulás – politikai érdekek mentén.

Kiderült: egy előző tüntetésen szó szerint ugyanazt az ocsmány kifejezést használta Trágárka

Itthon2019.01.25, 17:56

Nagy Blanka, a balliberális oldal új kedvence nemcsak egy januári tüntetésen beszélt minősíthetetlen, trágár hangnemben, hanem egy decemberi megmozduláson is. Szó szerint ugyanúgy. A 19 éves gimnazista korábban azzal védekezett, hogy csupán véletlenül, felindultsága miatt fogalmazott minősíthetetlen módon, azonban most kiderült, hogy pontosan ugyanazt mondta egy korábbi tüntetésen is. Minden megtervezett, minden előre tervezett volt. Persze ezen nincs mit csodálkozni, mivel egyik tanára is hasonló stílusban kommunikál a közösségi oldalakon.

Az MSZP a náci botrány ellenére határozottan kiáll a Jobbik mellett

Itthon2019.01.24, 18:09

„Ezért a válaszom a kérdésére, hogy összefogunk-e a Jobbikkal, határozottan az, hogy igen” – tette egyértelművé Kunhalmi Ágnes, szocialista országgyűlési képviselő, lesz-e összefogás az antiszemita párttal Sneider Tamás és felesége náci karlendítős botránya után, vagy sem. Az eset napvilágra kerülése óta eddig ez volt a leghatározottabb Jobbik melletti ellenzéki kiállás, ami meglepő módon a szocialistáktól érkezett.

Hallgatnak a balliberális pártok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.22, 21:32

Annak ellenére óriási port kavart Sneider Tamás feleségének karlendítős botránya, hogy az antiszemitizmusra mindig érzékeny ellenzéki politikusok nem kapkodtak mikrofon után, hogy elmondják véleményüket a példátlan esetről. Éppen ezért levélben kerestük fel az összes baloldali-liberális ellenzéki pártot, hiszen mégiscsak egy potenciális szövetségesükről, a Jobbikról van szó. A Liberálisok kivételével egyikük sem tartotta fontosnak, hogy reagáljon az ügyben, Fodor Gáborék is csak azért, hogy elmondják, ettől még maradhat a közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-lista.

Kunhalmi Ágnes megmutatta, hogyan kell dacolni a valósággal

Itthon2019.01.20, 15:53

Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus úgy gondolja,  óriási siker kerekedett a tegnapi ellenzéki tüntetésből. Eléggé egyedül maradt véleményével, de ez látszólag nem zavarja őt. Valósághajlítás szocialista módon.

Kubatov Gábor: Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van

Itthon2019.01.18, 08:44

A legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek – minderről Kubatov Gábor beszélt az Origónak. A Fidesz alelnöke kijelentette: a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás egy gigantikus roncsderbi. Bukott, levitézlett politikusok próbálják kritizálni azt a budapesti városvezetést, amely a kisujjával többet tett kilenc év alatt a fővárosért, mint a Demszky-féle társaság húsz év alatt. Szólt arról is, hogy az önkormányzati választááson ...

Továbbra is nagy és stabil a Fidesz előnye

Itthon2019.01.17, 12:52

A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.

Hiába az előválasztás, Puzsér ismét nekimegy mindenkinek

Itthon2019.01.13, 20:23

Puzsér Róbert csupán Tarlós Istvánnak, az MSZP-nek, a DK-nak és a Momentumnak ment neki legfrissebb Facebook-bejegyzésében. A humorista szerint most már itt az ideje, hogy ezúttal az általa régi baloldalnak nevezett pártok lépjenek hátrébb. Jelenleg is tart az ellenzék közös jelöltjét kiválasztó, kétfordulós előválasztás, ami láthatóan nem annyira zavarja Puzsért.

Újabb lelepleződés: teljes erővel borul össze az MSZP és a Jobbik

Itthon2019.01.10, 18:56

Jakab Péter, a Jobbik parlamenti képviselője osztott meg közösségi oldalán egy képet, amelyen a szocialista Varga Lászlóval beszélik meg a stratégiát egy kávé mellett. „Nekünk, borsodi ellenzéki képviselőknek kötelességünk fellépni megyénk védelmében” - írja a jobbikos politikus, egyértelművé téve, mi az új irány. Az ellenzéki pártok már nem is titkolják: a totális egyesítés a cél. Ahogy hallottuk tőlük: akár Gyurcsánnyal is. 

A jobbikos szóvivő Soros hetilapjában a közös listát népszerűsíti

Itthon2019.01.10, 11:23

A jobbikos Mirkóczki Ádám a Soros György bevándorláspárti milliárdos által segített Magyar Narancsnak nyilatkozva arról beszélt, hogy külön-külön nincs esélye az ellenzéknek, ezért most nem egymással kell hadakozniuk. A beszélgetés során odáig jutott, hogy kimondta, az országot gazdasági csődbe navigáló Gyurcsány-kormány alatt jobb volt, mint most. Talán nem véletlen, egy DK-s politikus is kiállt az interjúja miatt. Közben csatlakozott a sorba Kunhalmi Ágnes, aki az eddigi legerősebben állt ki a közös, ellenzéki, bevándorláspárti lista mellett.

Soros hadrendbe állította őket: tárgyalnak az ellenzéki pártok a közös listáról

Itthon2019.01.09, 12:11

Valóra válik, amiről korábban beszéltek: csütörtökön tárgyalóasztalhoz ül a teljes ellenzék a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig a közös, bevándorláspárti EP-lista ügyében. Akár még az is előfordulhat, hogy visszatér Bajnai Gordon, akire listavezetőként számítanának a szocialisták. Soros György hadrendbe állította hazai szövetségeseit.

Az MSZP-s főpolgármester-jelölt programjában nincsenek konkrétumok

Itthon2019.01.09, 10:43

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint nem tartalmaz konkrétumokat Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltjének programja.

A sorosista ellenzék Brüsszelben tüntetett Judith Sargentinivel

Nagyvilág2019.01.09, 14:33

Együtt tüntetett az Európai Bizottság épülete előtt, a Robert Schuman téren a bukott balliberális ellenzék valamennyi pártja és a hazánkat elítélő Soros-Sargentini jelentés összeállítója, Judith Sargentini holland szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő. A magyarellenes rendezvényt az MSZP-s Ujhelyi István EP-képviselő által alapított Radikális Európai Demokraták (RED) nevű álcivil csoportosulás szervezte. A rendezvény óriási kudarcnak bizonyult, csupán egy maroknyi ember volt kíváncsi a Magyarországot és a magyar embereket gyalázó beszédekre. 

Lebukás, az MSZP elnöke ismét kiállt egy közös ellenzéki bevándorláspárti EP-lista mellett

Itthon2019.01.08, 16:34

Az ellenzéki együttműködés omegája a közös EP-lista lehetne! - nyilatkozta Tóth Bertalan az mszp.hu-nak. A politikus az interjúban elárulta, hogy a szocialista párt hívószavára az ellenzéki pártok kedden megegyeztek abban, hogy közösen mozgósítanak az EP-választásra. Hozzátette, hogy ez nem elég, mindenképpen fel fogja vetni a közös lista ötletét. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a bevándorláspárti erők egységfrontba tömörülnek májusra.

A Párbeszéd is közös ellenzéki bevándorláspárti listát akar az EP-választásra

Itthon2019.01.08, 12:41

"A pártérdeket hajlamos vagyok az összellenzék-érdekek mögé sorolni" - nyilatkozta négy napja a párbeszédes Tordai Bence a közös, ellenzéki, bevándorláspárti EP-listáról egy lapinterjúban. A politikus a jelek szerint annyira lelkes támogatója a tervnek, hogy ezért még a pártérdekeket is hajlandó lenne feláldozni. Karácsony Gergely párttársa és bizalmasa mindenkit megelőzött az egyesült ellenzék ötletével, amely Soros György érdekeinek megfelelően halad a maga útján.

Kiborultak a fociultrák a Jobbik és az MSZP összeborulásán

Itthon2019.01.08, 11:02

"Az egykori nemzeti pártból, a Jobbikból egy sunyi hazug balliberális egylet lett" - írják az ultrák az Ultrainfo nevű Facebook-oldalukon. Szerintük a jobbikos Rig Lajosnak szégyellnie kellene magát, amiért a szocialista Mesterházy Attilával közösen tüntetett szombaton. "Nem olyan rég még egymást köpködték, most meg összeálltak. Milyen emberek vagytok ti?" - tették fel dühösen a kérdést. Szerintük a Jobbik immár egy pártcsaládot alkot a balliberális pártokkal.

Két nap múlva egyeztet az ellenzék a nagy, közös listáról

Itthon2019.01.08, 10:47

Csütörtökön egyeztetnek az ellenzéki pártok a közös európai parlamenti listáról. A lista élén egy ismert, pártokhoz nem kötődő személy állna. 

Bejelentették a sorosista tüntetésen: Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP közös lista lesz a májusi EP-választáson

Itthon2019.01.06, 17:07

„Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen. Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak. Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve!

Lebukása után hallgatásba menekült a sorosista ellenzék

Itthon2019.01.04, 16:24

Miután csúnyán lebuktak, bujkálásba menekültek Soros György álcivil szervezetei és a velük karöltve haladó ellenzéki pártok. Mint arról az Origo elsőként beszámolt, december 30-án egy titkos találkozón egyeztetettek különféle álcivil szervezetek és az ellenzéki pártok képviselői, hogyan kellene megszervezni a kormányellenes tüntetéseket. Az ellenzéki szájzárat Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke törte meg, aki elismerte a találkozó megtörténtét.

A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat

Itthon2019.01.04, 13:05

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten újságíróknak elmondta, hogy a nyugdíjasok idén is számíthatnak a kormányra, amely azt vallja, hogy a gazdasági növekedés eredményeiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. 

Botkáék kijátszották a fizetési parkolási rendeletet

Itthon2019.01.04, 10:01

Másodfokon módosulhat az ítélet a szegedi parkolási botrányban a városházi vezetőkkel szemben. A szegedi parkolási botrányban, az ingyenesen osztogatott parkolóbérletek ügyében az első fokon eljáró bíróság nem vette figyelembe azt a törvénymódosítást, miszerint 2010 nyarától már az önkormányzatnak kellett volna elszámolnia a parkolóbérletek árával. A Magyar Hírlap szerint Botka László szocialista polgármester bizalmi embereit ezért nem csak hűtlen kezelés felbujtójaként kellett volna felelősségre vonni.

Megmutatjuk, hogyan akarnak tüntetni "spontánul" Soros hazai kitartottjai

Itthon2019.01.04, 08:55

A budapesti forgalom megbénítása, egy kis tarhálás a juhászpéteri szellemben, spontánnak hazudott tüntetések szervezése és a Soros György szervezetei által követelt intézkedések propagálása – így lehet összefoglalni, hogy milyen elvek mentén mennek utcára ismét a decemberi demonstrálók. Egy az Origo birtokába került dokumentumból derült ki, hogy a hazai Soros szervezetek és az ellenzéki pártok december 30-án egy titkos találkozót tartottak, ahol a demonstrációk további menetéről egyeztetettek. Most újabb részeteket mutatunk meg.

Ismét kitört az ellenzéki belháború

Itthon2019.01.02, 12:33

Ha a Momentum Mozgalom kitart árulása mellett, menthetetlenül a történelem pöcegödrében végzi – ezzel a felhanggal zárta a tavalyi évet Puzsér Róbert, mindez pedig világosan mutatja, hogy az ellenzéki pártok között tavaly decemberben létrejött látszategységnek nem sok alapja volt. Az elmúlt napokban elég kemény üzeneteket küldtek egymásnak a különféle pártok. Folytatódik a balliberális ellenzék válsága 2019-ben is. 

Baloldali játékok: a magnó továbbra is Gyurcsánynál van

Itthon2018.12.28, 09:26

A baloldal állapota - benne az MSZP-vel, a DK-val és Párbeszéddel - 2018-ban semmit sem javult a korábbi évekhez képest, továbbra sem rendelkeznek megnyugtató válaszokkal az embereket érdeklő legfontosabb kérdésekben – így értékelte az előbb említett három párt idei évét Farkas Örs. A politológus szerint a jelenlegi értéksemleges szervezetek helyett egyértelmű alapokkal bíró pártokat akarnak a választók. 2019 sem az ellenzék feltámadásáról fog szólni - mondta a szakember.

Meghalt Garai István

Itthon2018.12.26, 20:59

63 éves korában meghalt dr. Garai István Levente, MSZP-s országgyűlési képviselő. A politikus több ciklusban is dolgozott a Parlamentben.

Választások 2018: megszűnt az ellenzék

Itthon2018.12.23, 12:48

A kormánypártok brutális fölényét hozták az idén tartott időközi választások is, miközben a parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok még összesen sem tudtak két százalékot szerezni. Mind a súlyos morális és anyagi válságba süllyedt Jobbik, mind a szétesett balliberális erők azt a taktikát választották, hogy független jelöltek mögé bújnak, és így próbálják megverni a Fideszt. A taktika csúfosan megbukott, mivel a kormánypártok a legfontosabb 18 időközi választás elsöprő többségét megnyerték. 

Magasan a Fidesz a legnépszerűbb a 18-25 évesek között

Itthon2018.12.19, 13:29

A balos Medián közvélemény-kutató cég mérése alapján a kormánypártok 25 százalékot vernek a második helyen álló pártra, a Jobbikra. A kutatásból kiderül az is, hogy a régi baloldali elit képtelen megszólítani a legfiatalabbakat: a Demokratikus Koalíció gyakorlatilag nem mérhető, az MSZP pedig mindössze 3 százalékon áll ebben a korosztályban. 

Még a saját szimpatizánsaik is kinevetik az ellenzéki bohóckodást

Itthon2018.12.19, 12:45

"Könyörgöm, ne színészkedjetek!" - ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal ostromolták az ellenzéki pártok Facebook-oldalait. Az LMP-nek és az MSZP-nek külünösen kijutott a jóból, valóságos kommentfolyamatot kaptak a nyakukba az Arany Málna-díjas alakításukért cserébe.

Soros magyarországi bábjai vezető MSZP-s politikusokat is megfigyeltettek

Nagyvilág2018.12.18, 19:12

A 2018-as országgyűlési választások előtt Soros Györgyhöz köthető magyarországi személyek, köztük egy volt SZDSZ-es miniszter, illetve egy egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt tanácsadói köre több, Sorosék által megbízhatatlannak tartott, vezető MSZP-s politikust figyeltetett meg egy külföldi biztonsági céggel. A volt titkosszolgákat is alkalmazó cég feladata az volt, hogy kompromittáló információkat gyűjtsön egyes szocialistákról. Az egyik célszemély a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke, a budapesti szocialisták vezetője, Molnár Zsolt – részben megerősítve az értesüléseket – elképzelhetőnek tartja, hogy a lejáratás célja – rrajta ...

Soros magyar ellenzéki emberei az agresszív akciók élén

Itthon2018.12.14, 18:44

Az elmúlt napok egyértelműen bebizonyították, hogy a szélsőbaloldali tüntetők budapesti őrjöngése nem egy spontán akció, hanem a Soros-hálózat által szervezett randalírozás, melynek létrehozásában Soros magyar ellenzéki pártokban ülő szövetségesei is részt vesznek. Nem véletlen, hogy csütörtökön több beszámoló szerint is Fekete-Győr András dobta el az első füstgránátot, és Kunhalmi Ágnestől Szél Bernadettig mindenki mozgósított a demonstrációra. Aztán pedig végignyilatkozták az ellenzéki propagandamédiákat. Mindez nem meglepő az elmúlt hetek, hónapok nyilatkozatai után. 

Újabb nyomozás indulhat Botka házi beszállítóinál

Itthon2018.12.11, 10:48

Kedden dönthet a Csongrád Megyei Főügyészség arról a feljelentésről, amely arról szól, hogy az első fokon lezárult Szeviép-perben – a szegedi szocialista vezetés politikai befolyására – miért nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Szabó Bálint bűnszervezetben elkövetett csődbűntett, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, hivatali visszaélés, vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával tett feljelentést.

Hazudott az MSZP, szándékosan akart balhét a párt alelnöke

Itthon2018.12.10, 12:13

Botrányba fulladt a szakszervezeti köntösbe bújtatott ellenzéki tüntetés szombaton. Az MSZP közleményben azt állította, hogy Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei. Mint kiderült, ez hazugság, sőt, maga az érintett tagadta ezt a híresztelést, továbbá nem titkolta, hogy balhézni akart – írja a Magyar Idők.

Ujhelyi Istvánék sárga kukásmellényben fotózkodva buktatnák meg a kormányt

Itthon2018.12.06, 09:41

A magyar ellenzék megpróbálta lemásolni a lemásolhatatlant: a francia sárgamellényesek mozgalmát. Tóth Bertalan MSZP-elnök, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke budapesti kukásmellényt húzott, és fényképezőgép elé állt a szerdai napon. Mi jöhet ezek után? Kukaborogatás? Rendőrségi vízágyúzás? Rohamosztagosok? Dehogyis, itt az első, nagy szocialista kukamellényes forradalom! Ha a Monty Python-os Graham Chapman élne, nem aggódna többet, hiszen végre megvannak a méltó utódok. Viva la kuka!

Az ügyészség a legrövidebb időn belül vádat emel Gyurcsány ügyvédje ellen

Itthon2018.12.04, 15:03

Harminc nappal meghosszabbította Czeglédy Csaba letartóztatását a Szegedi Járásbíróság bírája, mert az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy látta, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint megállapította, hogy az érintett többször is megpróbálta meghiúsítani az eljárást - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz-KDNP a Szeviép-ügyben

Itthon2018.12.04, 13:54

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Szeviép-ügyben a szegedi Fidesz-KDNP – jelentette be Haág Zalán a Tisza-parti városban.

Soros György és az MSZP brüsszeli barátja az iszlámot dicsőítette

Nagyvilág2018.11.28, 20:41

"Az iszlám a történetünk, az iszlám a jelenünk része, és az iszlám a jövőnk része lesz" - írta ki Twitterére Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke márciusban, miután tíz imámmal folytatott megbeszélést többek között a muszlimokkal szembeni diszkriminációról és az imámok képzéséről. A brüsszeli Vona Gábor megmutatta az irányt.

Nincs Magyarországon még egy városvezető, akihez ennyi bűncselekmény kötődik

Itthon2018.11.28, 19:40

Folytatja tájékoztató kampányát a Fidelitas a hűtlen kezelés miatt első fokon elítélt szegedi, szocialista városvezetők ügyében - jelentette be az ifjúsági szervezet helyi vezetője a Tisza-parti városban.

Botka László magasról tett a csődbe ment kisvállalkozókra

Itthon2018.11.28, 11:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista Botka érzéketlenségét az bizonyítja a legjobban, hogy miközben a bajba jutott kisvállalkozók kopogtattak az ajtaján, addig a szegedi önkormányzat és az akkor szocialista kormányzat még több milliárd forrint ...

Szeviép-botrány: Gyurcsányék ebben a buliban is benne voltak

Itthon2018.11.28, 12:45

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. A botrányban nyakig benne volt Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt országgyyűlési ...

Óriási fölénnyel vezet a Fidesz, eltűnőben a Jobbik

Itthon2018.11.27, 17:16

Továbbra is óriási fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében, miközben az ellenzéki térfélen senki sem erősödik, sőt a Jobbikot már az MSZP is lehagyta - derült ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából. 

Ellenzéki bojkott: Karácsony nem tudja eladni a zuglói ingatlanokat

Itthon2018.11.27, 20:23

Határozatéptelenség miatt nem tudott dönteni a zuglói képviselő-testület rendkívüli ülése a kerületi ingatlanok Karácsony Gergely és a szocialista vezetés által szorgalmazott elkótyavetyéléséről - tudta meg az Origo. 

Az MSZP vezetői a Sorossal tárgyaló Frans Timmermansszal találkoztak - fotó

Itthon2018.11.27, 15:37

A tökéletesen ütemezett politikai akciók nagymesterei büszkén reklámozzák az eseményt közösségi oldalukon.

Nincs vége: az elsőfokú ítélet után feljelentik Ujhelyi István exsofőrjét Szeviép-ügyben

Itthon2018.11.20, 17:00

Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak jogi képviselője a mai elsőfokú ítélet meghozatalát követően azt nyilatkozta, hogy ugyan győzött az igazság, azonban egyetlen egy kérdésre nem kapott még választ a közvélemény: hol van a károsultak pénze? Hogy a nyilvánosság közelebb kerüljön a megoldáshoz, leszögezte, feljelentést fog tenni csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt az MSZP-s Ujhelyi István exsofőrje ellen. A helyi Fidesz már Szeged legnagyobb politikai korrupciógyanús ügyéről beszél. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a botrány maga alá söpri a város szocialista vezetését.

Ilyen egész egyszerűen nincs: a Liberálisok már kétfordulós előválasztást szeretnének

Itthon2018.11.14, 16:11

Eddig legalább abban egyetértettek - a DK-t leszámítva - az ellenzéki pártok, hogy egy forduló elég arra, hogy kiválasszák a főpolgármester-jelöltjüket. De ma délután befutott Fodor Gáborék közleménye, amelyben a pártokon, pártszövetségeken belüli ellentétek elkerülése érdekében egy teljesen új javaslattal állt elő. Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát az ellenzéki castingban, mi tettünk egy próbát. 

Elképesztő botrányok Botka László körül

Itthon2018.11.14, 10:42

Se szeri, se száma a szegedi polgármester és a helyi szocialisták körüli botrányoknak. Bartók Csaba, a Tisza-parti város Fidesz-szervezetének alelnöke szerint ráadásul Botka László úgy akart a szegény emberek miniszterelnöke lenni, hogy közben fényűző életet él.

Az MSZP nem fogadta el Puzsér Róbert előválasztással kapcsolatos legfőbb feltételét

Itthon2018.11.13, 16:58

Molnár Zsolt szocialista képviselő, budapesti elnök, valamint Tóth Bertalan pártelnök egy háttérbeszélgetésen vett részt, amelyből kiderült, az MSZP milyen feltételek mentén kívánja megrendezni az előválasztást - derült ki az MTI tudósításából. A kizárólagos online szavazást nem támogatják, így elutasították a Puzsér Róbert által támasztott egyik legfontosabb feltételt. Újabb komoly nézeteltérés a főpolgármesterséggel kapcsolatban a baloldalon.

30 éves az SZDSZ: mára Gyurcsány Ferenc lett az örökös

Itthon2018.11.13, 15:10

A magyar emberek túlnyomó többségének biztosan nem hiányzik az SZDSZ, volt egy elképzelésük arról, hogy milyen országot szeretnének, de az gyökeresen nem illeszkedett a magyar történelmi hagyományokba és a hazai keretrendszerbe – mondta Fricz Tamás az Origónak annak kapcsán, hogy 30 évvel ezelőtt alapították meg a mára már megszűnt Szabad Demokraták Szövetségét. A hivatalosan 10 évig kormányon lévő alakulat egy elvont ultraliberális koncepcióból indult ki, aminek nem volt meg a társadalmi támogatottsága Magyarországon – vélte a politológus. Fricz Tamás szerint a Bokros-csomagtól kezdve Magyar Bálint liberális oktatási lépésein át eggészen ...

Nélkülünk nem lenne Karácsonyéknak frakciója, mégis feltételeket szabnak

Itthon2018.11.12, 15:38

„Miért nem beszél Karácsony Gergely őszintén velünk? Lenéz minket?” – tette fel a kérdést Mesterházy Attila MSZP-s politikus közösségi oldalán, amit pár sorral később hasonló stílusban igyekezett megválaszolni. A szocialisták erős embere gyakorlatilag megkérdőjelezte a Párbeszéddel való szövetség szükségességét közösségi oldalán. Minden bizonnyal újabb szocialista belháború van kibontakozóban.

Nyilvánosan égeti magát a főpolgármester-jelölti cirkusszal az ellenzék

Itthon2018.11.12, 15:28

A főpolgármester-választás kapcsán a magyar ellenzék 2018 novemberére eljutott oda, hogy nemcsak személyekről, hanem arról sem tudnak megegyezni, hogy miként válasszák ki azokat a személyeket, akikről alapjáraton sem tudnak megegyezni. Ez már kétségkívül világverő szint, a magyar ellenzék alapjaiban értelmezte újra a politikai ügyetlenkedést, mint jelenséget.

Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik

Itthon2018.11.12, 12:02

A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni. A választások másik nagy tanulsága, hogy a Jobbik gyakorlatilag eltűnt, és szavazói nem is kívánnak más ellenzéki erőre voksolni. 

Jogerősen is elítéltek egy korrupt csepeli MSZP-s politikust

Itthon2018.11.09, 17:07

A másodfokú bírósági döntés értelmében Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP önkormányzati képviselőjét és társát hűtlen kezelés vádjával jogerősen is elítélték - közölte a Csepel.info.

Eltűnőben van Európából a baloldal

Nagyvilág2018.11.08, 15:30

Nincs víziója, és nem tudja megszólítani a tömegeket a nyugat-európai baloldal, és hasonló a helyzet a közép-európai térség sok országában is, ezért a hagyományos szociáldemokrata pártok soha nem látott mélyrepülésben vannak. A mostani felmérések szerint a májusi európai parlamenti választáson még 20 százalékot sem fognak elérni az érintett pártok. A Nézőpont Intézet szerint Magyarországon a baloldal mindkét pártja, az MSZP és a DK sem tudta tisztázni azt, hogy mi a nemzeti érdek, nem tudta a globalizációhoz való viszonyát sem képviselni, valamint a migráció kérdésében is „problémákkal" küzdenek.

Öt évre is börtönbe kerülhetnek Botka László haveri cégének vezetői

Itthon2018.11.05, 14:11

Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire. A cég Botka László udvari beszállítójának számított.  A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki

Továbbra is a háttérből irányít Lendvai Ildikó - videó

Itthon2018.11.01, 14:15

Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke továbbra is ad informális tanácsokat a szocialistáknak, akik továbbra is a legnagyobb erőnek számítanak a baloldalon. A volt pártelnök Puzsér Róbertről is beszélt az Origónak adott interjújában. Most már mindenki számára világos, a volt párttelnök továbbra is nagyon komoly befolyással bír az MSZP-re, míg Tóth Bertalan, a gyengekezű jelenlegi elnök teljesen alkalmatlan a feladatára.

A bukott kvízprofesszor nem adja fel: továbbra is elszántan támadja Puzsért

Itthon2018.10.30, 19:11

Vágó Istvánt semmivel nem lehet kizökkenteni, ha a celebekkel hadakozó, egypontos főpolgármester-jelöltről van szó. Az eltanácsolt tévés, török- és hódoltsági szakértő nem bírta ki: alig telt el pár nap, és szemünk láttára elevenedik meg az újabb Vágó-Puzsér-csörte, amibe még Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője is beleszólt. Szélsebesen száguld a balos, népszórakoztató roadshow!

Az eladósodott MSZP annyira fél, hogy még a mobilokat is kitiltotta a párt

Itthon2018.10.30, 18:03

A választmányi és elnökségi ülésekről még a mobiltelefonokat is kitiltották, ha a napirendi pontok között szerepelt a párt pénzügyi helyzete – írja a Magyar Hírlap, akiknek a tartozásokkal kapcsolatos kérdésére azt válaszolták, hogy az MSZP peres ügyei megegyezéssel zárultak, pénzügyi kötelezettségeit határidőben teljesíti.

Orbán Viktor az MSZP-nek: Értem a frusztrációjukat

Itthon2018.10.29, 17:56

Érthető, hogy a baloldal lelkiismerete rossz az urizálás ügyében, mivel az utolsó három baloldali kormányfő milliárdos volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában, az országgyűlés ülésén. A Vár felújítása ügyében azt is mondta, hogy a kommunisták azt lerombolták, sőt a párt is oda akart költözni. Most felújítás zajlik, a nemzeti örökségünkre mindnyájan büszkék lehetünk a felújítások után is – mondta a kormányfő.

Bemutatkozott Szegeden Botka László börtönválogatottja

Itthon2018.10.25, 17:11

Szórólapkampányba kezd a helyi Fidelitas, mert az ifjúsági szervezet szerint a szegedieknek joguk van tudni, hogy a városukat elítéltek vezetik – írja a Szeged Ma. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének szegedi elnöke szerint a szocialisták ma már nem Szegedért élnek, hanem Szegedből élnek.

Amíg Tarlós István fejlesztési tervekről beszél, addig az ellenzék egymást marja

Itthon2018.10.15, 12:59

Észlelhető némi különbség a felek között a főpolgármesterségért vívott harcban. Fejlesztési tudósításunk és veszekedési összefoglalónk következik.

Bevonta a rendőrség a részegen vezető MSZP-s jogosítványát

Itthon2018.10.12, 11:12

A Központi Nyomozó Főügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az országgyűlési képviselővel szemben - olvasható a Főügyészség sajtóközleményében. 

Megállíthatatlan mélyrepülés, így tették tönkre magukat az ellenzéki pártok

Itthon2018.10.06, 13:33

Az ellenzéki zuhanás megállíthatatlannak tűnik. Jól látszik, hogy az áprilisi választás méretes buktája és az azt megelőző és követő összefogás körüli huzavonák tovább mélyítették a felszín alatti nézeteltéréseket a pártokon belül. Olyannyira, hogy ez már lassan az egyes pártok létét is fenyegeti. És még ezek a politikusok akarták az országot, egymással összefogva kormányozni. Nagy szerencséje a magyar népnek, hogy ez nem sikerült nekik. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk, hogy mi történt az ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel, a Jobbikkal és az LMP-vel a választást követően, és hogy jutottak el a jelenlegi katasztrofális állapotukhoz.

Haláltusáját vívja az MSZP Újpesten

Itthon2018.10.06, 11:05

Kiszorulóban van a IV. kerületből az MSZP, ahol eluralkodott a teljes bizonytalanság. Egyértelműen lejtőn a párt, ahol akár jobb híján egy kétszázalékos, Kálmán Olgához járó, álfüggetlen jelölt mögé is beállhatnak.

Ujhelyi rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szívesen kötekedne Nagykőrössel

Itthon2018.10.04, 14:38

"Polgármester úr, én kész vagyok a vitára! Október 18-án 10 órakor ott leszek Nagykőrös Polgármesteri Hivatalában, kérem szépen, nyissa ki a tárgyalóterem ajtaját, nézzen a szemembe, és mondja azt, hogy hazaáruló vagyok akkor, amikor egyébként a magyar embereket védem!" - hívta ki vitára a világ legdurvább ellenfelét, Nagykőrös Önkormányzatát a szocialista EP-képviselő. Ujhelyi István tegnap a magyar parlamentben megkezdett "viccelődését" ma rendkívüli sajtótájékoztatóján folytatta.

Gyurcsány Ferenc rács mögött ülő ügyvédjének mandátuma a tét

Itthon2018.10.04, 10:23

Czeglédy Csaba mandátumának megszűnése miatt időközi önkormányzatiképviselő-választást tartanak a városban jövő vasárnap. Egy kormánypárti és egy ellenzék támogatását bíró, de egyesületi logóval induló jelölt méretteti meg magát a képviselő-testületi helyért. A helyi baloldalt Gyurcsány Ferenc ügyvédjének szelleme kísérti. 

Így védte az ellenzék a Soros-Sargentini jelentést

Itthon2018.10.04, 09:37

A teljes ellenzék védelmébe vette a szerdai parlamenti vitanapon a Soros-Sargentini jelentést. Gyurcsány Ferenctől kezdve a korábban a zsidó parlamenti képviselők listázását követelő Gyöngyösi Mártonig egységesen tagadták, hogy a jelentés a kormány migrációs politikája miatti bosszú lenne. Nem véletlen, természetesen mind Soros György kottájából játszottak, amikor eszükbe sem jutott kiállni Magyarország érdekei mellett.

Egyszerre támadt Magyarországra a magyar ellenzék a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt

Itthon2018.10.03, 14:32

Egészen precíz, percre pontosan kiszámolt, összehangolt támadást intéztek a magyar ellenzék EP-képviselői Magyarország ellen a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt. Egyedül Ujhelyi István hiánya feltűnő a névsorból, a súlyos mulasztás azzal magyarázható, hogy a szocialista politikus ma felszólal a magyar parlamentben. A dokumentumot jegyző Judith Sargentini is Magyarországgal foglalkozott Twitterén. Teljes az összkép.

Már készül a válasz a Soros-Sargentini jelentésre

Itthon2018.10.02, 20:19

Szerdán délelőtt kezdik el a Soros-Sargentini jelentést elutasító kormánypárti határozat vitáját a képviselők. Október második hetében aztán várhatóan már szavazhatnak is a javaslatról a képviselők. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról címmel nyújtotta be a javaslatot. A kormány többek között ezzel a lépéssel reagált a politikai nyomásgyakorlás céljából született Soros-Sargentini jelentésre. A hazugságoktól hemzsegő jelentést még szeptemberben egyértelmű csalással fogadta el az Európaii ...

Ujhelyi István bekéredzkedett a parlamentbe, hogy Sargentinit képviselhesse

Itthon2018.10.02, 14:40

Csak kiharcolta magának a szocialista politikus, hogy a magyar Országgyűlésben képviselhesse a brüsszeli politika elitet. Ujhelyi egyre jobban elborul, és egyre meredekebb dolgokat művel. Íme a modernkori szocialista-jellemfejlődés!

Papírra írták a Jobbik legnagyobb árulását: összefognának a baloldallal

Itthon2018.10.02, 13:12

Szotyori-Lázár Zoltán, Vona Gábor keresztfia közösségi oldalán hét pontban vázolta, szerinte hogyan kellene ráfordulnia pártjának a helyhatósági választásra. A legmeredekebb gondolata egyértelműen az volt, hogy teljesen felesleges minden körzetben jobbikos jelöltet állítani a parlamenti választáson. A Jobbik szolnoki önkormányzati képviselője nem zárkózna el a szocialistáktól való együttműködéstől sem, és a DK szavazóit is megcélozná. Az eddigi legdurvább merénylet a régi Jobbik ellen, a párt a teljes önfeladás felé vette az irányt.

A szopófantommal akart választást nyerni Burány Sándor

Itthon2018.10.02, 09:38

Burány Sándor, a Párbeszéd frakciójában ülő ősszocialista politikus tartott vasárnap sajtótájékoztatót a kőbányai városközpontban, ahol az összellenzéki képviselőjelöltet akarta megtámogatni, de nem sok sikerrel. Viszont legalább rajta röhög mindenki.

Európa legsikeresebb pártja lehet a Fidesz az EP-választáson

Itthon2018.10.01, 13:39

A Fidesz-KDNP népszerűbb, mint a teljes ellenzék együttvéve, így több, mint a 60 százalékát megszerezné a kiosztható mandátumoknak egy most vasárnap tartandó EP-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet szeptemberi, Magyar Idők számára készített felméréséből. A kormánypárt 13, a Jobbik 4, az MSZP és a DK együtt 3, míg az LMP 1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.