MSZP

címke rss

Szétesett a gyöngyösi ellenzék, még mindig nincs polgármesterjelöltjük

Itthon2019.08.18, 16:40

A napokban a gyöngyösi kormányellenes erők egy része bejelentette, megszületett az összefogás - csakhogy ez közel sem igaz. Már csak azért sem, mert még mindig nincs közös polgármesterjelöltjük, ráadásul az LMP-t is kigolyózták a megállapodásból.

Hunvald elárulta: Gyurcsány fenyegette meg, hogy ne induljon Erzsébetvárosban

Itthon2019.08.15, 14:10

Hunvald György, Erzsébetváros volt szocialista polgármestere a Magyar Hírlapnak elárulta, kitől érkezett az a rejtélyes telefonhívás, amelynek következtében elfogyott körülötte a levegő az ellenzéki polgármesterjelöltségért vívott harcban: állítása szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke fenyegette meg, hogyha elindul a VII. kerületben a városvezetői posztért, akkor háború lesz közöttük. Az MSZP-ből az elmúlt hetekben kilépő politikus arról is beszélt a lapnak, hogy tanúk is vannak arra, mi történt, ugyanis kihangosította a telefonját. Hunvald leszögezte: innen nincs visszaút, elindul a választáson.

Márki-Zay újabb kudarca: Orosházán is feloszlott az ellenzéki együttműködés

Itthon2019.08.14, 18:18

Újabb településen bomlott meg a látszólagos ellenzéki egység: Fetser János, a szocialisták orosházi képviselője, frakcióvezetője szerdán közösségi oldalán bejelentette, elindul Orosháza polgármesteri székéért. Hozzátette, nem magányosan vág neki a küzdelemnek, az egyéni körzetekben is indítanak jelölteket. Teljes ellenzéki szétesés a békési városban.  

Kettős mérce: Hallgatnak a balliberális pártok Donáth László szexuális zaklatási ügyében

Itthon2019.08.14, 10:45

Sem az MSZP, sem a DK, sem a Párbeszéd, sem a Momentum nem reagált a Magyar Nemzetnek Donáth László, volt szocialista országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész szexuális zaklatással kapcsolatos kérdésére. A lap azt a következtetést vonta le ebből, hogy a #metoo-mozgalmat is csupán politikai furkósbotként használja az ellenzék.

Kétségbeesetten próbálja mentegetni a baloldali propaganda Donáth Annát

Itthon2019.08.13, 11:55

Kétségbeesetten próbálja elhallgatni vagy bagatellizálni Donáth László és lánya, Donáth Anna szexuális zaklatási ügyét a balliberális propaganda. A Szauer-féle fake news gyár, a hvg kisújságírója a közösségi oldalán lényegében elismerte, hogy biztos a Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista képviselő ellen felhozott vádak igazában. Abban, hogy szexuálisan zaklatta a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház több női alkalmazottját, emiatt  Donáth egyik áldozata feljelentést is tett. Meglehetősen álszent módon csak azt kifogásolja, hogy már nyilvánosságra is került a vád. Ez nem meglepő, hiszen munkaadója, az ellennzék ...

Az MSZP elnöke ultimátumot adott a Kanári-szigeteken élő Tóbiás Józsefnek

Itthon2019.08.12, 11:36

Az országos MSZP után Tóth Bertalan pártelnök a Népszaván keresztül üzent a Kanári-szigeteken tartózkodó Tóbiás Józsefnek: az őszi ülésszakig egyértelművé kell tennie, kitölti-e a mandátumát, vagy azt visszaadja a pártnak. Úgy látszik, ismét belső háborúzással vannak elfoglalva a szocialisták.

Megszólalt Donáth László egyik áldozatának férje - videó

Itthon2019.08.10, 11:49

Megszólalt a TV2 Tények című hírműsorában Donáth László egyik áldozatának férje. A volt szocialista képviselő, evangélikus lelkész, Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja egy fővárosi szeretetotthonban zaklatott több nőt. A férfi elmondta, hogy a jelenleg is az intézményben lelkészként dolgozó bukott politikus már évek óta zaklatja az otthon alkalmazottjait: kivéve az idősebbeket és a teltebb alkatúakat. Bár jelezték az intézmény vezetésének a történteket, az otthon nem tett semmit Donáth László ellen – fűzte hozzá az áldozat férje. 

Továbbra is keresi a rendőrség a 176 milliós kárt okozó MSZP-s Sápi Attilát

Itthon2019.08.09, 11:01

Tipikus, a 2000-es évekre jellemző körbetartozós, illetve a költségvetést megkárosító ügyben továbbra is keresi a rendőrség a három éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila MSZP-s zuglói képviselőt, akinek őrző-védő cégét az adóhatóság felszámolta, és törölte a cégjegyzékből. A Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. legalább 176 millió forint kárt okozott a költségvetésnek, mely gyakorlatilag elmaradt közterhekből jött össze. A céget még 2010-ben hozták létre, a felszámolási eljárás pedig 2015 októberében indult. A baloldali politikus 2016. január 5-én tűnt el, és a körözési törvény alapján 2106. január 5-ig biztosan keresni fogják, ha aaddig ...

Megszólalt Donáth László volt MSZP-s képviselő egyik áldozata

Itthon2019.08.08, 20:09

Ahogy az Origo arról beszámolt, Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista politikus, aki 16 éven át volt az MSZP országgyűlési képviselője, a momentumos európai parlamenti képviselő Donáth Anna apja, szexuálisan zaklatta kollégáit a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban, ahol mindezek ellenére lelkészként még most is dolgozhat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság június 13-án rendelt el nyomozást szexuális zaklatás és kényszerítés miatt. A feljelentést a 2010 előtti balliberális világ meghatározó alakja ellen a szeretetház egyik gondozottjának hozzátartozója tette. Sajtóértesülések szerint a volt szocialista képpviselő ...

Többször indítottak eljárást a momentumos Donáth Anna szocialista lelkész apja ellen

Itthon2019.08.08, 16:43

Korábban három alkalommal is az evangélikus egyház bírósága elé került a mostani, a TV2 Tények által feltárt szexuális zaklatási botránya előtt a szocialista lelkész, Donáth László - ez derül ki a Népszavának adott 2015-ös interjújából. Magyarán a 2010 előtti balliberális világ egyik szimbolikus alakjának a múltja sem teljesen egyértelmű. A zaklatási ügy kapcsán kérdésekkel fordultunk a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.