MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A párt ökle és a szegedi sikerember győzné le a Fideszt
Újabb jelentkező akadt, aki visszahozná az MSZP-t a sírból, és új víziókkal indulna a tisztújításon a pártelnöki posztért. Harangozó Tamás szerint nem utópia a 2018-as győzelem, de ehhez teljesen új stratégia kell. Neki van: először is rendbe tenné a pártot, feltornászná a támogatottságot 30 százalék közelébe, árnyékkormányt alakítana, és ígéri, nem ő lesz a miniszterelnök-jelölt. De már erre is van alkalmas jelöltje. Interjú az MSZP elnöknek készülő frakcióvezető-helyettesével.
- címkék:
- Tóbiás József
- Harangozó Tamás
- MSZP
- Címkefelhő »
Az MSZP beérte a Jobbikot
Az MSZP támogatottsága beérte a Jobbikét - derült ki a ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypártok továbbra is az élen állnak, de kismértékben csökkent a Fidesz támogatottsága.
Egyre több a kihívója Tóbiás Józsefnek
Szanyi Tibor mellett Molnár Gyula, Harangozó Tamás és Tóth Bertalan is ringbe szállhat az MSZP elnöki posztjáért.
- címkék:
- Molnár Gyula
- MSZP
- Címkefelhő »
Megmutatjuk, hol szűnt meg a baloldal
A baloldali parlamenti ellenzék nem létezik a kis városok és a falvak világában, mivel 2014 ősze óta egyetlen időközi polgármester-választáson sem indultak. A kis településeken a független jelöltek taroltak, de a Fidesz támogatottsága ebben a szegmensben is közel 40 százalék, míg a Jobbik annak örülhet, hogy egyetlen falut sikerült elhódítania.
Szanyi Tibor leváltaná Tóbiást
Az MSZP-s képviselő mikroblogján jelentette be, hogy ismét indul a pártelnöki posztért, már programja is van.
- címkék:
- Szanyi Tibor
- Tóbiás József
- MSZP
- Címkefelhő »
Csipak-botrány: az ellenzék fideszes belháborút emleget
Fideszes belháborút sejtenek az ellenzéki pártok amögött, hogy a kormánypárti vezetésű V. kerületi önkormányzat felbontotta azt az 50 évre szóló közterület-használati szerződést, amit Csipak Péter milliárdos vállalkozó érdekeltségével kötöttek még Rogán Antal polgármestersége idején. A kegyvesztett vállalkozó cége perre megy.
Tönkremehet Orbán varázsfegyvere
Egy teljesen új választói magatartás miatt aggódhat Orbán Viktor 2018-ban. Az időközi választások eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a szavazók kezdenek alkalmazkodni az új választási rendszerhez, emiatt pedig elképzelhető, hogy csak akadozva működik majd a centrális erőtér. A kormánytöbbséget egyelőre nem fenyegeti veszély, de kétharmados többség feltehetően egy jó darabig nem lesz Magyarországon. Ha az ellenzéknek sikerül szorossá tennie a küzdelmet, akkor az LMP járhat a legrosszabbul.
Szlovákiából segítenének szégyenbe hozni Orbánékat
Balga javaslatnak tartja a KDNP ötletére bevezetett vasárnapi boltzárat egy Szlovákiában élő magyar férfi, aki szívesen segítene összegyűjteni az NVI-s botrányban elhíresült Erdősi Lászlónénak a boltzáras népszavazásához szükséges 200 ezer aláírást. A célja, hogy megtartsák a referendumot, mert azon eltörölnék a boltzárat, amivel amúgy Szlovákiában is próbálkoztak, de hiába.
Nem a Jobbik okozta a Fidesz vesztét
A 2014-es jobbikos szavazók körülbelül 10-15 százaléka szavazhatott Salgótarjánban Fekete Zsoltra, a baloldal győztes polgármesterjelöltjére. Az MSZP-s jelölt győzelméhez az is kellett, hogy a korábban inaktívvá vált baloldali szavazók egy része február 28-án, hosszú idő után elment szavazni.
Jegybanktörvény: Áder János az Alkotmánybírósághoz fordul
Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól.