moszkvai Kereskedelmi Képviselet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Moszkva
- Külügyminisztérium
- MNV Zrt.
- Székely Árpád
- Tátrai Miklós
- legfrissebb
- legrégebbi
Kétmillió dollár hiányzik a moszkvai vételárból
Egy külügyminisztériumi jelentés és egy 2008 márciusi szerződés szövege szerint is fizetett 2,3 millió dollár előleget a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületéért az azt megvásárló cég, a pénznek azonban semmi nyoma. Az épület eladásának körülményei kaotikusak, például több szerződés készült róla különböző adatokkal, tendert pedig csak azután írtak ki az értékesítésre, hogy már megvolt a vevő. A mai áron 430 millió forintos előlegről a vételárat fogadó vagyonkezelő mellett a Külügyminisztérium sem tud semmit.
Hátrányos volt az állam számára a moszkvai vételár a Külügy szerint
Önállósította magát a nagykövet a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásánál, és az épület vételárát még a Külügyminisztérium államtitkárai is elfogadhatatlanul hátrányosnak tartották - derül ki egy, az [origo] birtokába került külügyminisztériumi levélből. Az ingatlant 21,3 millió dollárért adták el 2008-ban. Az [origo] információi szerint azonban a vevő eredetileg 23,6 milliót ajánlott az épületért, és a külügyi államtitkárok által kifogásolt szerződés is a nagyobb összegről szólhatott.
Tisztázatlan úton került az államhoz a 3,5 moszkvai milliárd minden forintja
Állami hivatalok folyosóin már évekkel ezelőtt arról suttogtak az [origo] információi szerint, hogy furcsa körülmények között került a kincstárhoz a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet árának egy része. Az épületet 2008 végén adták el 3,5 milliárd forintért, de a vételárat már az adásvételi szerződés aláírása előtt hónapokkal átutalta a vevő. Az épület eladásának részleteit ismerő forrásaink szerint több különös fordulat is történt az ügyben. Az értékesítés körülményeit kifogásoló államtitkári levél például soha nem érkezett meg a címzettekhez, és az üggyel foglalkozó állami alkalmazottak is úgy érezték, jobb lesz lapítani.
Az NBH szemét is szúrja a moszkvai ingatlaneladás
A titkosszolgálat szerint is súlyos szabálytalanságok történtek a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása körül - írja egy belső dokumentumra hivatkozva a Magyar Nemzet. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szerint az ingatlant évekkel a szerződéskötés előtt eladták, az értékbecslésnél pedig a piaci ár töredékét állapították meg. Az NBH a cikk megjelenés után azt közölte, hogy az ügyben begyűjtött információkat megküldték a nyomozóh atóságoknak.
Állami vezetőket hallgatnak ki a moszkvai ingatlaneladás miatt
Több szálon nyomoz a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt a Központi Nyomozó Főügyészség - mondta az [origo]-nak a nyomozást vezető főügyész. Az ügyészség gyanúja szerint a valós árnál olcsóbban adhatták el az állami ingatlant, az eladás során pedig magánokirat-hamisítás történhetett. Gyanúsított még nincs, de már több embert kihallgattak.
500 milliós titkot csomagolt banki szabályokba a kincstár
Közel ötszáz millió forintot fizetett gyanús körülmények között a magyar államnak egy magyar tulajdonban lévő moszkvai épület vevője. A pénz feltehetően a kincstár számláján landolt, már hónapokkal azelőtt, hogy a magyar kormány egyáltalán döntött volna az épület eladásáról. Az ügyet ismerő több forrás is azt állította az [origo]-nak, hogy a vevőn kívül a kincstárnak lehetnek információi az összeg sorsáról, a kincstár azonban banktitokra hivatkozva nem akar semmit sem elárulni a közel félmilliárdnyi közpénz sorsáról.
A moszkvai ingatlaneladás titkainak őrzőjét is hazarendelik külföldről
Többek között Horváthné Fekszi Márta New York-i ENSZ-nagykövetet is hazarendeli az új Orbán-kormány. A korábban a Külügyminisztérium államtitkári posztját is betöltő Fekszi rendelkezhet a legtöbb információval arról a moszkvai ingatlaneladásról, amellyel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az ügyészség. Az ügyészség szerint nekik semmi közük Fekszi hazarendeléséhez.
550 milliós ziccer maradt ki a moszkvai ingatlaneladásnál
Jelentősen megdrágult a moszkvai kereskedelmi képviselet azalatt a 2,5 év alatt, amíg a Külügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő lebonyolította az ingatlan eladását. Az ingatlanról két értékbecslést készítő nemzetközi cég szerint 3,6 millió dollárral emelkedett az épület minimális ára, ezt azonban a magyar állam nem érvényesítette az eladásnál. Bár az épület a cég által javasolt árnál többért kelt el, az árat a Külügyminisztérium két államtitkára hátrányosnak tartotta a magyar állam számára.
Hiányzik a kincstárnak 94,6 millió a kaotikus ingatlaneladás után
Jelentős kár érte a magyar államot a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásakor az Állami Számvevőszék szerint. Az épületet megvásárló cég hónapokkal azelőtt kifizette a dollárban meghatározott vételárat, hogy az adásvételi szerződést aláírták volna. A szerződés lebonyolításáig erősödött a dollár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő viszont nem tömte be a közel 100 millió forintos rést.
Előkerült a moszkvai ingatlanügy félmilliárdos füstölgő pisztolya
Bár az előző kormány folyamatosan tagadta, most már hivatalos dokumentum bizonyítja, hogy a szükséges engedélyek kiadása előtt évekkel megkezdődött a moszkvai kereskedelmi képviselet épületének eladása. Az [origo] által megtekintett belső vizsgálati iratok szerint az épület vevője már három évvel az előtt kifizette a vételár egy részét, hogy megnyerte az épület eladására kiírt pályázatot.