monogámia

címke rss

Polikapcsolatok, avagy hétköznapi háremek?

"Az a néhány ember, aki tudja rólam, hogy egy ilyen kapcsolatban élek, többnyire azt hiszi, csak kényszerből mentem bele, hogy megtartsam a páromat" - meséli egy igazi polikapcsolatban élő nő, aki önként vállalta azt, hogy nem ő lesz az egyetlen a párja életében. Felmerül a kérdés, hogy a nőknek ma már azzal is meg kell tanulniuk együtt élni, hogy a szeretett férfi életében csak a második-harmadik helyre kerülnek? Erre a kérdésre keresi a választ a Bezzeganya blog is.

Az utódok megölését akadályozza meg a monogámia a főemlősöknél

Tudomány2013.07.30, 09:09

A monogámia valószínűleg azért alakult ki az embernél és néhány főemlősnél az evolúció során, hogy biztosítsa az utódok túlélését.

Férfiak veszélyben - A monogám párkapcsolat a hosszú élet titka?

Life.hu2015.05.07, 14:53

Az elmúlt napokban több helyen – többek között a Szívderítőn is – olvashattunk arról, hogy minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb nála a szívbetegség kialakulásának lehetősége. Ezt pedig az első olyan kutatás eredményei alapján tudják, amely kifejezetten a poligámia egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.

A félrelépés elsősorban nem erkölcsi kérdés

Kultúra2015.07.23, 15:15

Lassan csodaszámba megy, ha valaki elmúlt negyven, és még mindig az első házasságában él. Pedig az igazi csoda nem az, ha két ember húsz-harminc év együttélés után sem válik el, hanem az, ha ennyi idő után még mindig örömüket lelik egymásban. Lehetséges-e hosszú időn át ugyanarra az emberre vágyni? Lehetséges-e egyáltalán olyasvalakire vágyni, aki már a miénk? Vagy más megfogalmazásban: működőképes-e a monogámia egy olyan társadalomban, amely az erotikus boldogságot az egyén elidegeníthetetlen jogának tartja?

Poliamória - Avagy így működik ma a többszerelműség

Life.hu2015.12.01, 09:32

Szerelem egyszerre több emberrel? Lehetséges ilyen? És ha igen, hogyan működik, és mit lehet kezdeni vele? És mit csinálnak azok, akik ezt választják életformájuknak? 6 kérdés és 6 válasz a poliamóriáról. Férfiszemmel és férfiaggyal!

A biztonságos szex érdekében fanyalodtunk a monogámiára

Tudomány2016.04.13, 18:16

Kutatók szerint a nemi betegségek terjedése késztethette az embereket arra, hogy az eredetileg poligám társadalmak a monogámiát részesítsék előnyben. Magyarán biztosabb volt csak egy emberrel szexelni, mint többel, mert így kisebb volt az esély valamilyen fertőzés összeszedésére.

Fésűs Nelly szerelme elárulta, nem hisz a monogámiában

Life.hu2016.12.06, 10:28

Nem először derül ki, hogy Fésűs Nelly és párja nem értenek egyet a hűség kérdésében. Vajtó Lajos kifejtette, ő nem hisz a monogámiában, a színésznő azonban biztos abban, hogy társa nem hagyná el egyetlen nőért sem.

Megharapják és földhöz vágják a hűtlen férjet

Tudomány2017.02.08, 19:59

Nemsokára itt az egyesek által gyűlölt, mások által rózsaszín ködben várt Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe. Ilyenkor a párok tömegei virágokkal és bonbonokkal bombázzák egymást, mintegy bizonyítva ezzel egymás iránti elkötelezettségüket. Sokan úgy gondolhatják, a monogámia az ember kiváltsága (bár többen is vitatják, hogy az ember valóban monogámnak tekinthető-e), pedig ez nincs így, az állatvilágban is megtalálható az együttélés e formája, igaz, a romantikus filmekben látott „örök hűségről" csak nagyon kevés faj esetén beszélhetünk. Az alábbi összeállításunkban néhány olyan állatot mutatunk be, amelyek úgy vélik, „párosan szép iggazán ...

5+1 érv, ami miatt nem “lejárt lemez” a monogámia!

She2017.02.15, 17:18

"Mit számít, hogy hol van 10 percig az a tizenként centis húsdarab? Ezért most ott kell hagyni csapot-papot, gyereket, családot, svájci hitelt?" - hangzott el a kérdés egy monogámiával foglalkozó előadás során, melynek tanulsága az volt, hogy kicsinyes önzőség szexuális hűséget várni életünk szerelmétől.

Scarlett Johansson szerint sem természetes a monogámia

Unikornis2017.02.15, 10:51

A színésznő azoknak az embereknek a táborát erősíti, akik szerint a monogámia és így a házas élet sem természetes állapot. 

Előző
Következő