Momentum Mozgalom

címke rss

Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor szüleit gyalázza

Itthon2021.07.21, 15:36

Teljesen váratlanul érte a baloldali pártokat a gyermekvédelmi népszavazás, így nyilatkozataikban összevissza beszélnek. Ami közös: a Demokratikus Koalíciótól (DK) a Momentumon át a Jobbikig mindegyikük a gyermekek ellen, az LMBTQ-propaganda mellett van. Gyurcsány Ferenc például ízléstelen bejegyzésében a miniszterelnök szüleit gyalázta. Mint ismert, többek között arról lehet majd szavazni, hogy lehet-e gyerekeken nemátalakító műtétet végezni, vagy sem.

Cseh Katalin hazudott a cégeiről, megcáfolják a céges iratok

Itthon2021.07.21, 10:48

Hatalmasat hazudott a momentumos Cseh Katalin az érdekeltségéhez és üzleti partnereihez került 4,8 milliárd forintnyi közpénzbotrányról - írja a Pesti Srácok, amely utánanézett, és kiderítette, hogy Cseh Katalin és a mögötte álló, ügyeskedésben és trükközésben érdekelt hálózat cégeihez ömlött az uniós pénz. Vác és a Nógrád megyei, mindössze 1200 lakosú Szirák volt a cégháló két központja, minden érintett és az ügyletekben részt vevő cég ugyanoda volt bejegyezve: Vácra, a Nádas utcába és Szirákra, a Jókai út 41-be.

Cseh Katalin elvenné a magyar embereknek járó uniós pénzeket, miközben többmilliárdos uniós támogatást tehetett el

Itthon2021.07.21, 09:11

Cseh Katalin igazi nyertese a brüsszeli pénzosztási mechanizmusnak, hiszen mindeddig közel 4,8 milliárd forint támogatáshoz jutott cégein keresztül az uniós pályázatokon. Ez azért is megdöbbentő, mert a most lebukott momentumos EP-képviselő évek óta mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság megvonja Magyarországtól az uniós forrásokat. A baloldali politikus gátlástalansága nem ismer határokat: amíg ő vállalkozásaival mélyen markol az uniós kasszába, addig Magyarországot eltiltaná a támogatásoktól, és azt szajkózza, hogy azt "közvetlenül" kell folyósítani. Most már tudhatjuk, mit jelent ez: közvetlenül neki. Ugyanaztt ...

Cseh Katalin az M1-nek részben elismerte, részben tagadta a többmilliárdos brüsszeli támogatást

Itthon2021.07.21, 08:16

Tagadta Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője az M1 aktuális csatorna kedd esti Híradójában azt, hogy ő lenne az a politikus, akinek egy internetes oldal információi szerint "haveri cégeken" keresztül csaknem ötmilliárd forint uniós támogatáshoz lenne köze.

Lapít vagy magyarázkodik a baloldal Cseh Katalin 4,5 milliárdos uniós támogatásáról

Itthon2021.07.20, 18:12

Nem mindennapi magyarázatokkal álltak elő a Momentum politikusai, aktivistái, miután kiderült: Cseh Katalin, a baloldali párt uniós képviselője közel 4,8 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz juthatott az elmúlt években. A párttársak nem tétováztak, és azonnal Cseh segítségére siettek - nem is akárhogyan. Ahogyan a baloldali propagandamédia is megpróbálta részint elhallgatni, részint megmagyarázni a maga módján - a megmagyarázhatatlant.

Zavarosan magyarázkodva mellébeszél Cseh Katalin a 4,5 milliárdos botrány ügyében

Itthon2021.07.20, 15:44

Kedd délután reagált a körülötte kirobbant botrányra Cseh Katalin, aki sajtóértesülések szerint a hozzá köthető cégeken keresztül közel 4,8 milliárd forintnyi uniós pénzt zsebelhetett be. A Momentum európai parlamenti képviselője érdemi választ nem adott a felmerülő kérdésekre, inkább mellébeszélt.

Mit kell tudni Cseh Katalin cégéről?

Itthon2021.07.20, 15:41

Az elmúlt években 285 706 274 forintnyi EU-s támogatást nyert el az a Pannónia Nyomda Kft., amelyet 2013-2018 között Cseh Katalin, jelenlegi momentumos európai parlamenti képviselő vezetett. Az Origo most utánajárt, mit is kell tudni az Anonymus-botrányba keveredett cégről. 

Egy momentumos politikus szerint is színjáték az előválasztás

Itthon2021.06.29, 11:47

„Az előválasztás nem több, mint kenyér és cirkusz a népnek" – írja a Momentum egykori külpolitikusa, Radnóti András.

Belehalt a koronavírusba a Momentum 31 éves politikusa

Itthon2021.06.22, 10:25

Gyászhírt közölt a Momentum Mozgalom zalai Facebook-oldala, a párt Zala megyei képviselője 31 éves korában meghalt.

Gyurcsányék a bukott szocialista múlttal együtt az adóemeléseket is vissza akarják hozni

Itthon2021.06.22, 08:58

Adóemelések - a 2010 előtti baloldali kormányok gazdaságpolitikájának ez volt az egyik lényege. Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt folyamatosak voltak a megszorító intézkedések, alig volt olyan hét, amikor ne jelentett volna be újabbat. A bukott kormányfő és jelöltje, Karácsony Gergely visszacsempészné a szocialista múltat, ami durva adóemelésekkel járna. Ezt már Gyurcsány Ferenc is elismeri.