Molnár Ferenc (énekes)
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Megasztár
- énekes
- koncert
- Vendégszoba
- TV2
- legfrissebb
- legrégebbi
Palcsó Tomi: "Csak most jön a java!"
Palcsó Tomi, a tavalyi Megasztár második helyezettjeként, jóval több ideig szöszmötölt az első nagylemezével, mint a győztes Caramel tette. Megfordult a világ című albuma végül éppen Valentin-napon jelent meg, rajta számos sikervárományos dallal, és a fiatal énekes a Vendégszobában is utalt rá: biztos benne, hogy ez még csak egy szép pályafutás kezdete. Olvasd el a chat-interjút és hallgasd meg a lemezt kedd délutántól, szerda délutánig az [origo]-n!
A magyarok továbbra sem vesznek lemezeket
Nyilvánosságra hozta a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) 2005 száz legnagyobb példányszámban Magyarországon eladott lemezének listáját. Ebből látszik, hogy a tavalyi év egyértelmű győztesei a NOX és Caramel voltak, míg ha pontos számokat nem is tudunk, de továbbra is ijesztően alacsonyak az eladási példányszámok (sokszor arányaiban is a töredékei egy-egy nyugati országénak). Igaz, vannak viszont már számok az online zeneáruház első évéből, és arra is fény derül, mely előadókat keresték leginkább a magyar internetezők.
Caramel és a Tóth-lányok visszatérnek a Megasztárba
Szombaton visszatérnek a régi megasztárok a zsűri elé, noha ez a színpad már nem az, amelyen egy éve bizonyíthattak. A duettek estje következik, épp most zajlik a hangbeállás.
Szabó Eszter: A Mega előtt híg volt a szakma
A kalapos lány a legnehezebb elődöntőből jutott a legjobb tizenkettőbe. Kontor Tamással és Rúzsa Magdival volt egy csoportban - és ebből ők hárman végül bejutottak a legjobb ötbe. Kipottyanása után csetelt a rajongókkal: kiderült, hogy a bulvárlapok pletykái csak néha szórakoztatták, és inkább idegesítették. A show nyújtotta lehetőségnek nagyon örült, újra nekivágna, ha tehetné. Szombat óta nem titkolja: babát vár Kontor Tamástól.
Carameltől meghatva - Vágó István kedvenc slágerei
Barátaival maga is zenél, Charlie hangját ő is elismeri és képtelen Caramelt hallgatni megindultság nélkül - tudtuk meg Vágó Istvántól, aki nagy kedvvel böngészte át az Álomsláger 500-as listáját. Nehéz szívvel ugyan, de végül nem jelölte a Jeremyt a Névtelen Nullától, kimaradt a Bajtala Trio és a Túr dö Flanc-tól is kénytelen volt megválni. A retro a Hotel Menthollal indult, a Ne gondold szövegét pedig húsz év után értette meg igazán. Vágó István és álomslágerei.
Caramel-nyereményvacsora
Az [origo] novemberi akciója keretében egy közös vacsorát sorsolt ki Caramellel azok között, akik letöltötték Caramel új maxiját, a Várt Váratlant a T-Online Zeneáruházból.
Vébé a kivetítőn
Filléres emlékek - sztárok álomslágereikről, röviden
Mert hogy a döntés senkinek sem könnyű, Álomsláger csapatunk úgy gondolta: mielőtt és miközben várjuk szavazataitokat, lássuk, hírességeink melyik öt dalt tartják örökzöldnek. Igyekeztünk a könnyűzenei élet alkotói körétől távol eső, mégis kompetens sztárokat felkutatni. Tippelgettünk, ki hova szavaz majd, de persze bőven akadtak meglepetések - Tankcsapda és Neoton a Settenkedőtől, Vágó István Caramelre szavazott, de azt sem vártuk, hogy Bozsik Yvette-nél Sub Bass Monster a legeredetibb. A sok nosztalgia, humor és nevetés közben volt akit órákra sikerült a gép elé szegeznünk, Kokónak pár perc is elég volt. Bakács Tibor heteken át ráágódott, ...
Bagi Iván elszáll a dallal
Humoristaként, térdét csapkodva ismerte meg az ország, de nagy zenerajongó és énekelni is szeret. Bagi Iván meglepő komolysággal és hosszas töprengést követően adta le szavazatait, épp annyira veti meg a kamuslágereket, amennyire tiszteli a nagy öregek munkásságát. "Ez egy nagyon jó ötlet, végre nem csak a külföldi számokat majmoljuk" - teszi hozzá és mennyire igaza van; a régi nagyok közül Charlie, Demjén Ferenc és Balázs Fecó, az új vonalból Gáspár Laci és Caramel a nyerő. Bagi Iván álomslágerei.
Kimnowakkal kezdődött - Puskás Péter álomslágerei
Szereti az új idők zenéit - nem érti, hol az Anima Sound System, Kispálra szerenádozott és Fresh Fabrikre is szavazna, ha tehetné, sőt, "ők csinálják a legigényesebb magyar zenét". Puskás Péter ifjú megasztárként ad egy ötöst a nagy elődnek: jelöli Caramel "elszállós számát", és kiderül, melyik dalt énekelte először otthon a tükör előtt. A nagy példakép Révész Sándor, az igényes magyar pop-zene pedig a Unique. Puskás Péter és öt álomsláger.