Mol Rt.

címke rss

Könyvesbolt helyett benzinkutakon keresi rajongóit a Tankcsapda

A Tankcsapda új, november 8-án megjelenõ lemeze csak a Mol-kutaknál lesz kapható, az átlagos CD-khez képest meglepõen olcsón: mindössze 990 forintért. Hogyan lehetett ezt megoldani? Keres-e rajta a zenekar? Miben nyilvánul meg a zenekar és a Mol barátsága?

Hernádi: Maradok a Mol élén

Gazdaság2010.10.08, 13:39

Cáfolta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az MTV Az Este címû mûsorában, hogy kormányzati pozícióra készülne, és közölte, nem is kapott ilyen felkérést. Továbbra is vállalatirányítóként kíván dolgozni, mivel nem tartja magát alkalmasnak a kormányzati munkára. A cégvezetõ közölte azt is, hogy a Molnál ezer ember dolgozik naponta azon, hogy ne következhessen be a kolontárihoz hasonló katasztrófa.

Megbírságolták a Mol pozsonyi finomítóját

Gazdaság2008.01.02, 16:06

Jogerõre emelkedett az a háromszázmillió koronás (körülbelül 2,2 milliárd forint) bírság, amelyet a szlovák versenyhivatal (PMÚ) majd egy éve vetett ki a Mol Rt. többségi tulajdonában levõ pozsonyi olajfinomítóra, amiért az vezetõ piaci helyzetével visszaélve megkülönböztetõ üzletpolitikát folytatott kereskedelmi partnereivel szemben.

Gyurcs�ny az OMV-vez�rrel t�rgyal

Gazdaság2007.11.28, 11:29

K�lcs�n�s egyeztet�s �s meg�llapod�s eredm�nyek�nt az osztr�k kancell�r fogadta a Mol Rt. vez�rigazgat�j�t, Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k pedig szerd�n tal�lkozik az OMV vez�rigazgat�j�val, Wolfgang Ruttenstorferrel - k�z�lte Dar�czi D�vid korm�nysz�viv�. Hern�di Zsolt a m�lt h�ten j�rt Alfred Gusenbauer osztr�k kancell�rn�l.

Az OMV kifog�solja a Mol bosny�k szerz�d�s�t

Gazdaság2006.08.11, 20:27

Az OMV probl�m�snak tarja a boszniai Energopetrol benzink�th�l�zat elad�s�t a horv�t-magyar INA-Mol konzorciumnak, ez�rt lev�lben panasszal fordult a boszniai �llami privatiz�ci�s �gyn�ks�ghez. A lev�lben az osztr�k olajt�rsas�g k�telyeinek ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az INA-Mol konzorciumnak val� �rt�kes�t�s versenyszempontb�l val�ban a legjobb megold�st jelenti-e Bosznia sz�m�ra.

K�zel 250 milli�rd forint a Mol nyeres�ge

Gazdaság2006.05.12, 07:13

Az elemz�i v�rakoz�sokn�l valamivel jobb 55,8 milli�rd forintos nett� eredm�nyt �rt el a Mol-csoport tavaly a negyedik negyed�vben, �gy a c�g fenn�ll�s�nak legnagyobb 248,3 milli�rd forintos nett� profitj�t k�nyvelhette el. Egy �vvel kor�bban 214 milli�rd forint volt a Mol profitja.

A Mol is p�ly�zik az orosz Udmurtnyeft-re

Gazdaság2006.04.24, 13:07

Az orosz-brit TNK-BP udmurtf�ldi le�nyv�llalat�nak megv�tele lehet�s�g a magyar Mol sz�m�ra oroszorsz�gi kitermel�s�nek n�vel�s�re. A v�llalat tavaly 5,9 milli� tonna olajat termelt.

Töltõállomásokat cserél a Mol és a Petrom

Archívum2006.04.07, 15:55

Az osztrák OMV romániai leányvállalata, a Petrom 30 benzinkutat vásárol magyar vetélytársától, a Mol Rt.-tõl.

Pakiszt�ni g�zszolg�ltat�kra p�ly�zik a Mol

Gazdaság2006.04.01, 00:31

A pakiszt�ni korm�ny 34 - hazai �s k�lf�ldi c�gt�l - kapott aj�nlatot az orsz�g k�t f� g�zszolg�ltat�ja, a Sui Northern Gas Pipelines Ltd. �s a Sui Southern Gas Co. meghirdetett 51-51 sz�zal�k�ra. K�zt�k van a Mol Rt.�is.

A Mol megdupl�zza az osztal�kot

Gazdaság2006.03.29, 11:23

Ha a tulajdonosok j�v�hagyj�k az igazgat�s�g el�terjeszt�s�t, akkor a Mol Rt. 2005-�s osztal�ka k�zel dupl�ja lesz az el�z� �vinek, r�szv�nyenk�nt 325 forint.

A Gazprom� lehet a Mol Rt. g�z�zlet�ga

Gazdaság2006.03.17, 20:47

Az E.On energiakonszern t�bbek k�z�tt magyarorsz�gi g�z�zletr�szeket aj�nl a Gazprom orosz g�zmonop�liumnak a jamal-nyenyecf�ldi Juzsno-Russzkoje f�ldg�zlel�hely kiakn�z�s�ban val� r�szesed�s�rt, s az err�l sz�l� meg�llapod�st �prilisban �rj�k al�.

A Mol a g�zkr�zisr�l is t�rgyalt Belgr�dban

Gazdaság2006.01.25, 14:38

A Mol vezet�i szerb politikai �s gazdas�gi vezet�kkel t�rgyaltak, el�sorban a k�z�p-eur�pai g�zell�t�si biztons�g k�rd�seir�l, de a szerbiai privatiz�ci�s lehet�s�gekr�l is besz�ltek.

A Mol volt a BUX-emelked�s motorja

Gazdaság2006.01.19, 18:19

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 380 pontos emelked�ssel 22 499,47 ponton z�rt�cs�t�rt�k�n, ami�a szerdai z�r� �rt�khez k�pest 1,72 sz�zal�kos er�s�d�st jelent. A piacot a Mol h�zta a t�bb mint 22 milli�rd forintot kivev� forgalm�val.

A Mol kiv�tel�vel es�st v�rnak a B�T-en

Gazdaság2006.01.13, 10:11

A�negat�v nemzetk�zi befektet�i hangulat miatt elemz�k cs�kken�sre sz�m�tanak a t�zsdei �rfolyamokban, �s ez a tendencia folytat�dhat a j�v� h�ten is. A nap f�szerepl�je a Mol lehet; a g�z�zlet�g elad�sa ut�n az olajpap�rok dr�gul�s�t val�sz�n�s�tik.

K�zepes forgalomban a Mol vitte a piacot

Gazdaság2005.12.22, 08:06

A BUX-index 38,68 pontos cs�kken�ssel 21 054,18 ponton z�rt szerda d�lut�n. A forgalom meghaladta a 20,8 milli�rd forintot, amib�l 12,1 milli�rdot a Mol r�szv�nyek keresked�se tett ki.

Az unió rábólintott a gázüzletág eladására

Gazdaság2005.12.21, 18:25

Az EU Bizottság feltétekkel ugyan, de engedélyezte a Mol gázüzletágának eladását a német E.On részére - közölte több nemzetközi hírügynökség szerdán. A hír megfelel a piaci várakozásoknak, a feltételek pontos részletei azonban meghatározóak lehetnek. Az ügylet nettó értéke egyébként közel 200 milliárd forint.

Megny�lt az els� Mol-k�t Szerbi�ban

Gazdaság2005.12.14, 18:22

A Mol Rt. szerd�n megnyitotta els� szerbiai benzink�tj�t Belgr�dban. A t�rsas�g azt tervezi, hogy egy h�napon bel�l tov�bbi nyolc benzinkutat nyit Szerbia-szerte �s j�v�re tov�bbi t�z t�lt��llom�st l�tes�t az orsz�gban.

A Mol saj�t r�szv�nyt vehet az �PV Rt.-t�l

Gazdaság2005.12.01, 17:13

A Mol december 1-�n v�teli jogr�l sz�l� szerz�d�st �rt al� az �llami Privatiz�ci�s- �s Vagyonkezel� (�PV) Rt.-vel, a vagyonkezel� tulajdon�ban l�v� Mol r�szv�nyekr�l. A szerz�d�s az �PV Rt. igazgat�s�g�nak j�v�hagy� hat�rozat�val l�p hat�lyba, v�rhat�an 2005. december�ben - t�j�koztatta a Mol az [origo]-t.

A Mol és a Richter vezetett a BÉT-en

Archívum2005.11.25, 17:13

A Budapesti Értéktõzsde részvényindexe 2,25 százalékos növekedés után 21 682,36 ponton zárt. A vezetõ papírok a Magyar Telekomot kivéve erõsödtek. Elemzõk szerint a nagy mértékû erõsödés részben annak köszönhetõ, hogy az amerikai tõzsdék zárva tartottak az ünnepek miatt.

A Mol volt a BUX emelked�s motorja

Gazdaság2005.11.24, 17:37

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 431,25 pontos emelked�ssel, 21 204,85 ponton z�rt cs�t�rt�k�n, a szerdai z�r��rhoz k�pest ez 2,08 sz�zal�kos er�s�d�s. A vezet� r�szv�nyek k�z�l a Mol emelked�se volt kiemelked�, kedvez� piaci h�reknek k�sz�nhet�en.

A Mol tendert ír ki biodízelre

Gazdaság2005.09.13, 13:05

Tender kiírására készül a Mol Rt., hogy kiválassza azokat a beszállítókat, amelyektõl a gázolajhoz keverhetõ biodízlet vásárolná a jövõben. A hazai gyártókapacitás egyelõre nem éri el a tízezer tonnát, 2007-re azonban a Molnak már várhatóan 60 ezer tonna biodízelt kell az általa értékesített gázolajba keverni.

Állandósul a 60 dolláros olajár

Gazdaság2005.08.02, 17:06

Tartósan hatvan dollár fölött maradhat a nyersolaj hordónkénti ára a Mol Rt. szerint. A vállalat az olaj- és olajtermék piacon kialakult helyzetrõl és a várható trendekrõl tartott sajtóbeszélgetést. A Mol elõrejelzése szerint augusztusban a benzin Magyarországon átlagosan 275, a dízelolaj 260-265 forintba fog kerülni; a földgáz pedig jelentõsen drágul a következõ hónapokban. 

Hetvenmilliárdos beruházást avatott a Mol

Gazdaság2005.06.21, 13:33

A Mol Rt. összesen 70 milliárd forint értékû környezetvédelmi beruházást adott át kedden Százhalombattán: egy gázolaj- és motorbenzin-kéntelenítõt, egy hidrogéngyárat, valamint egy szennyvíztisztítót és a felújított gázolajkeverõ és -tárolóüzemet. A beruházás 80 százalékban saját erõbõl, 20 százalékban bankhitelbõl valósult meg.

Benzináremelés lassíthatja a kamatcsökkenést

Gazdaság2005.04.07, 16:47

A Mol újabb jelentõs üzemanyag-áremelkedést jelentett be csütörtökön, elemzõk szerint az újabb áremelés óvatosabb kamatcsökkentési politikára késztetheti a jegybankot. A gazdasági minisztérium egyeztetést kezdeményezett a Mol Rt.-vel.

A Mol szerint is magas marad a kõolaj ára

Gazdaság2005.04.07, 14:11

A kõolaj és a benzin, valamint a gázolaj ára várhatóan továbbra is magas marad, mivel a növekvõ keresletet sem a kitermelõk, sem a finomítók nem tudják kielégíteni - mondta Horváth Ferenc. A Mol Rt. ügyvezetõ igazgatója szerint Kínában és Indiában két számjegyû a felhasználás növekedése, és ez okozza a kõolaj, illetve az olajtermékek árának emelkedését.

Drágább a gázolaj

Gazdaság2005.01.03, 08:54

Az üzemanyagok jövedékiadó-mértékének idõszaki csökkentésérõl szóló jövedéki adókedvezménnyel kapcsolatos Kormány Rendelet 2004. december 31-ével hatályát vesztette, így 2005. január 1-tõl a korábban érvényben lévõ adókedvezmény megszûnt, és ismét a jövedéki törvényben meghatározott, eredeti adómértékek érvényesülnek - derül ki a Mol Rt. [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Hétfõtõl drágul a gázolaj

Gazdaság2004.09.17, 16:18

A Mol Rt. hétfõn 0 órától 1 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a jövedéki adó emelése miatt. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság pénteken az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.

Szerdától drágulnak az üzemanyagok

Archívum2004.08.23, 12:13

Szerdától a benzin literenkénti fogyasztói árát 2, a gázolajét 4 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Szerdától drágul a benzin

Gazdaság2004.07.12, 12:12

Szerdától a benzin literenkénti fogyasztói árát 3 forinttal emeli a Mol Rt., a gázolaj ára nem változik - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Szerdától drágul a gázolaj

Gazdaság2004.07.05, 12:11

A Mol Rt. bejelentette, hogy július 7-én, szerdán 0 órától 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát. A motorbenzin ára ugyanakkor nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Hétfõtõl drágul a benzin

Gazdaság2004.06.25, 10:28

A jövedéki adó növekedése miatt hétfõtõl a benzin literenkénti árát 2 forinttal emeli a Mol Rt., a gázolaj ára nem változik - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Csökken az üzemanyagok ára

Gazdaság2004.06.01, 12:36

A Mol Rt. június 3-án, csütörtökön 0 órától a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 2, a gázolajét 4 forinttal csökkenti - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Rekordszinten a benzinár

Gazdaság2004.05.17, 14:59

Szerdától a motorbenzin és a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 6 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki a társaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl. A benzin korábban még sosem volt ilyen drága. Az Országgyûlés hétfõn végül mégis egyhangúlag megszavazta, hogy a házszabálytól eltérõ módon tárgyalják a jövedéki adóról szóló törvény módosítását.

Jelentõsen drágulnak az üzemanyagok

Gazdaság2004.05.03, 12:48

Szerdától a benzin literenkénti fogyasztói árát 6, a gázolajét pedig 3 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Drágulnak az üzemanyagok

Gazdaság2004.04.19, 12:30

Szerdától a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 3, a gázolajét pedig 4 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Szerdától csökken a gázolaj ára

Gazdaság2004.03.29, 12:12

Szerdától 3 forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti árát a Mol Rt., a benzin ára nem változik - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Drágulnak az üzemanyagok

Gazdaság2004.03.22, 12:11

Szerdától a benzin literenkénti árát 2 forinttal, a gázolajét 3 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Gazdaság2004.03.08, 12:10

Szerdától a benzin literenkénti árát 3 forinttal, a gázolajét 4 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Szerdától drágul a benzin

Gazdaság2004.02.23, 12:06

Két forinttal emeli a benzin árát szerdától a Mol Rt., a gázolaj ára nem változik - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Orbán szerint puccs, a kormány szerint siker a Mol-magánosítás

Gazdaság2004.02.18, 17:37

A kormány szerint sikerrel zárult a Mol részvények eladása, mert az ÁPV Rt. 60 millió dollárral többet kapottaz olajtársaság papírjaiért, mint amennyit decemberben ajánlottak érte a befektetõk. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke "puccsnak" minõsítette az ÁPV akcióját.

A Mol megszünteti a 91-es benzin forgalmazását

Gazdaság2004.01.31, 15:31

A hazai jármûpark átalakulására miatt, 2004. május 31-ével a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. megszünteti a 91-es oktánszámú EN91 (Tempo 91) motorbenzin gyártását és hazai forgalmazását. A 91-es üzemanyag helyettesítésére március 1-étõl az olajtársaság egy 95-ös oktánszámú keverék üzemanyagot vezet be - derül ki a Mol [origo]-hoz eljutatott közleményébõl.

Csökken a gázolaj ára

Gazdaság2004.01.28, 12:32

Két forinttal csökkenti a gázolaj árát a Mol Rt. péntektõl, a benzin ára nem változik - derül ki a társaság [origo]-hoz eljuttatott közleményébõl.

Elhalasztj�k a Mol-r�szv�nykibocs�t�st

Gazdaság2003.12.09, 15:03

Az �llami Privatiz�ci�s �s Vagyonkezel� Rt. (�PV Rt.) �s a Mol kedden bejelentette, hogy elhalasztj�k a Mol r�szv�nyeinek �sszetett �rt�kes�t�s�t. A kamatemel�s nyom�n kialakult helyzetben ugyanis a befektet�k j�val kevesebbet k�n�ltak az olajc�g pap�rjai�rt, mint azt a k�t c�g szerette volna.

Emelkedik a gázolaj ára

Gazdaság2003.12.08, 12:34

Szerdától 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a nemzeti olajtársaság. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a Mol Rt. [origo]-hoz eljutatott közleményébõl.

Szerdától csökken a gázolaj ára

Gazdaság2003.12.01, 12:51

A gázolaj fogyasztói árát literenként 3 forinttal csökkenti szerdán nulla órától a Mol Rt., a motorbenzin ára nem változik. Szerdától a gázolaj ára literenként 208 forint lesz - tájékoztatott a nemzeti olajtársaság.

Csökken az üzemanyagok ára

Gazdaság2003.09.08, 13:02

A Mol Rt. szerdán 0 órától két forinttal csökkenti a motorbenzinek és a gázolaj árát. A csökkentésre azért van lehetõség, mert az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon estek a kõolaj- és a kõolajtermék-jegyzésárak - derül ki a Mol Rt. [origo] -hoz eljuttatott közleményébõl.

Emelkedik az üzemanyagok ára

Gazdaság2003.08.25, 12:10

Augusztus 27-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 4 forinttal, a gázolaját 2 forinttal emeli, közölte a társaság. A Mol legutóbb július 16-án emelte az üzemanyagok árát. Azóta a kõolaj és a kõolajtermékek jegyzésárai tartósan 6-12 százalékkal emelkedtek.    

A kormánydöntés drágíthatja a benzint

Gazdaság2003.06.05, 07:44

A kormány és a Magyar Nemzeti Bank szerdai a sávközép eltolásáról és a költségvetési kiadások csökkentésérõl szóló bejelentése várhatóan megdrágítja az importot, és ez hatni fog az olaj és a gáz importáraira is - mondta a Népszabadságnak Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója.

Csökkent a közbeszerzések száma

Gazdaság2003.04.10, 14:06

Az idei év elsõ negyedévében 947 közbeszerzést írtak ki, ami 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 151 milliárd forint értékû közbeszerzési eljárás értéke 18 százalékkal marad el a 2002. év azonos idõszakától. A legtöbb közbeszerzést a Budapesti Közlekedési Rt. írta ki, a legtöbb pályázatot elnyert cég pedig a B. Braun Medical Kft. lett. Az elnyert közbeszerzések értékét tekintve a Mol végzett az elsõ helyen - közölte Tunyogi László, a Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezetõ igazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Elõzõ
Következõ